David Gilmour hangrendszere

4. rész

Vezérlés

A korábbi részek már utaltak arra, hogy David Gilmour rendkívül nagyszámú effektjeit a hagyományos módon nem lehet kezelni és vezérelni. A fő problémát a színpadi körülmények okozzák. Óriási világító rendszer működik, hiszen a zene mellett az egyik legnagyobb show elem a fény technika által valósul meg.


A világító rendszer hatalmas zajforrás, amit a gitár hangszedői felszednek. A rengeteg effektet hagyományos módon összekötő kábelek, valamint a gitárkábel és az erősítő rackig vezető kábel együtt már annyira hosszú, hogy antennaként összeszed minden külső zavart és az egyébként is óriási hangerősítés mindent sokszorosan kierősítene. Ezek a problémák az együttes produkciójának komplikálódásával együtt nőttek. David Gilmour az ismert "gear-gurut" Pete Cornisht kérte meg a probléma megoldására. A helyzet áttekintése után Pete javaslatot tett egy teljesen egyedi vezérlő rendszer kiépítésére. A pedálos effektek egy közös dobozba kerültek, melyekhez önálló közös tápegység készült, továbbá a ki-bekapcsolók egy masszívabb változatban a pult elejére kerültek, közelebb a lábakhoz, és a pedáloknak csupán a kezelő potméterei látszanak ki a pultból. Egyeztetés után Gilmour az alábbi, leggyakrabban használt pedálokat kérte egy dobozba építeni: Boss CS-2; Pete Cornish G-2 Fuzz; EH Big Muff; Pete Cornish Soft Sustain-2; Chandler Tube Driver; Pete Cornish Tape Echo Simulator; Pete Cornish Custom Stereo Chorus ami egy átalakított Boss CE-2-ből készült.

A képen a koncepció jól látható. A vezérlőpult tápegysége egy nagy transzformátorral és csöves kapcsolással készült. Már csupán a megfelelő tápegységgel javult a jel/zaj viszony és az effektek hangminősége egy klasszissal lett jobb. A pedálokat vezérlő közös doboz építésénél felmerült egy fontos elektronikai probléma, ami minden esetben fontos, amikor valaki sok pedált használ. Nézzük ezeket részleteiben:

Sokan gondolják azt, hogy a probléma igazi megoldását egy valódi "bypass" alkalmazása jelentené, azonban ez további súlyos problémákat okoz. Egy 5 m hosszú gitárkábel mondjuk egy 10 pedálból álló sorba megy bele. Ezek mindegyike mondjuk 60 centi kábellel csatlakozik egymáshoz, aztán megint 5 méter kábellel megy a rack-be. Ha minden pedál kikapcsolt állapotban lenne és igazi bypassal menne rajta végig a jel, akkor az 16 m kábel. Ez a kábel hossz részben hatalmas jelszint és hangszín veszteséget okozna, különösen, ha a gitár vintage típusú, alacsony pickup jellel és magas impedanciával. A jelveszteségek kompenzálására az erősítőt felcsavarják, a magas hangszínt felcsavarják azonban mindezekkel együtt a zaj elviselhetetlen értékre szökik fel. Ha bármelyik pedált bekapcsoljuk, akkor a remélhetőleg magas impedanciás bemenete és az általában alacsony kimeneti impedanciája kerül szembe az gitár felől jövő összes kimeneti kábellel. Ennek következtében amennyi kábelrész kiesik a pickupra jutó terhelésből, annyival fog növekedni a magas hangszín tartománya és a hangerő sem lesz azon a szinten, ahol volt korábban. Ha mondjuk a pedál történetesen chorus vagy delay, melynek a gain-je egységes, a hangszín és a hangerő mindig változik ha ki-bekapcsolgatjuk az effekteket. Ezt egyetlen gitáros sem viseli el.

Néhány pedál bemeneti impedanciája valójában messze van a magas értéktől, ami a legtöbb erősítő esetében 1 MegaOhm ( 1 Millió Ohm) és csupán nagyon kevés pedál létezik, aminek ugyan ekkora lenne a bemeneti impedanciája. Ha a gitár hangszedőjét kevesebb ellenállás terheli, mint 1 MegaOhm, ez csökkenti a hangerőt és a magas tartományt, amire jogosan mondják sokan, hogy a pedál az oka mert leveszi a hangot és elmossa a magasakat. Ez pedig csupán a nem megfelelő illeszkedésből adódik, miközben maga a pedál áramköre kiválóan dolgozna. A legtöbb megvizsgált és bemért pedál bemeneti impedanciája kevesebb, mint 100 KOhm, Mindössze egytizede annak, amennyinek lennie kellene ideális esetben. Ez pedig minden pedál esetében összeadódó veszteségeket okoz a hangláncban.

Pete Cornish ezt a jelenséget felismerve tervezi meg rendszereit és ennek megfelelően építi át. A hetvenes évektől kezdve alkalmazza azt, hogy a gitár egy fix értékű, magas impedanciás bemenetet táplál, ami azonos az erősítő bemeneti impedanciájával, majd szétosztja a jelet a különböző pedálokhoz és erősítőkhöz alacsony impedanciás kimenetekről táplálva. Ez állandó hangerőt és hangszínt biztosít, mely egyáltalán nem változik, amikor bármelyik és bármennyi effektet ki-bekapcsolunk a láncban. Olyan nevek szavatolják Pete Cornish munkáit, mint Roxy Music; The Police; Queen; Pink Floyd; Bryan Adams; Lou Reed; Dire Straits; Paul McCartney; Sting; Jimmy Page; Judas Priest; Tony Iommy a Black Sabbath-ból.

Ezzel tehát az "igazi bypass" elmélete megdőlt, Pete Cornish nem alkalmazza ezt a módszert az elmondott problémák miatt. Minden alkalmazott effekt pedál bemeneti fokozata, amit a rendszerekbe beépít, összességében úgy tekintendő, mint egy előerősítő fokozat, egyazon karakterisztikával rendelkeznek, ugyanúgy, mint a csöves erősítők bemenetei. ( MegaOhm, 20 pF). Továbbá egy hatékony szűrőt alkalmaz a rádiófrekvenciás elektroszmog kiszűrésére, ezen kívül alacsony kimeneti impedanciás minden egymást követő pedál. Ez a pedálsor, mint előfok közvetlenül illeszthető bármilyen nagyobb rendszerhez és mindig nagy elismerést vív ki magának. Nem csak a gitárosok szeretik, hanem a keverőpultnál dolgozók is, akik biztosan számíthatnak az előre beállított hangerő stabilitására. A rendszere több független bemenetet tartalmaz külön szintszabályzással így több különféle gitár csatlakoztatható be.

Nagyjából ez lenne Pete Cornish rendszerének a lényege.

Pete Cornish nem első alkalommal épít rack-et David Gilmournak. A legutóbbit nem régen 2006-ban az amerikai turnéjára, egy tiszta csöves tápegységgel építette. Az alábbi képeken az építés fázisai is láthatóak, mely sok dolgot elárul.

A következő részben Gilmour gitárjait vizsgáljuk meg.

Jó hangzást!

Szabó Sándor

2006-12-27 15:55:27