Gitár hangrendszerek 11.

Slash hangrendszere

Akad pár olyan híresség a világban, akik ügyesen tudják kiváltani a tömegek rajongását, misztikumba borítva a hétköznapi dolgokat és így az emberek egy örökös kíváncsiságban állandóan az imádatuk tárgyával foglalkoznak, azaz velük. A legtöbb esetben elég annyi, ha egy sztárt megkérdeznek és az nem válaszol és soha nem beszél valamiről. Ez már elegendő, hogy a figyelem középpontjába terelje személyét.

Ezt valamennyire Slash-ről is el lehet mondani, sokan még az igazi nevét sem tudják ( Saul Hudson). Elképesztő rajongó tábora van, megszámlálhatatlan fan club, és honlap tanúskodik erről. Persze ha valami olyan részletet szeretnénk megtudni, ami a játékával kapcsolatos, máris falakba ütközünk. Ez persze egy szándékosan épített és fenntartott fal. Ennek okán nem volt egyszerű valamennyire tiszta képet alkotnunk Slash gitár hangrendszeréről. Sokan azt gondolják, hogy az nagyon bonyolult és elmésen összetett. Nem túlságosan bonyolult, csupán több eszköz közül szeret válogatni a színpadon. Mégis van benne valami, ami állandó titokfejtésre készteti az embert.

Ha csak azt vesszük, hogy ez az ember több mint 100 Les Paul és egyéb gitárt birtokol, máris felhúzzuk a szemöldökünket. Slash szereti a gitárokat.

Az egyébként teljesen autodidakta rocker Angliában, Londonban (Hampstead kerület) született. 11 éves korában került Los Angelesbe, ahol az azt követő kamasz éveiben minden eldőlt számára. Gitározni magától tanult, mindent lefülelt a lemezekről és azt próbálta utánozni, amit hallott. Ezzel az is párosult, hogy sajátos hangja és stílusa lett. Azt ki lehet jelenteni, hogy általában a tehetséges, magas szintre feltörekedett autodidakta gitárosok mind nagyon egyéniek. Slash hangszíne utánozhatatlanul egyéni. A szinte hisztérikus rajongáshoz megvannak a külső kellékei is, a jellegzetes kalap alól kiömlő hajfürtök, a szinte örökké szájában lógó cigaretta mind segítenek az imázs építésben. És persze az a jellegzetes gitártartás, amivel már nem is lehet biztonságosan játszani, de ő ezt bevállalja, mert a külsőség egyenrangú a zenével a cél érdekében.

Slash kezdetektől fogva a brit erősítőket szerette, persze ez sem véletlen, hiszen amikor fiatal korának első zenéit hallotta, azok mind brit csapatok voltak és Marshall erősítőkön játszottak. Így a Marshall erősítő és a Les Paul gitár szinte technikai védjeggyé vált Slash fegyvertárában. Gyakran felteszik a kérdést és gyakran eképpen válaszolnak: Hogyan lehet egyszerűen azonnal jó gitárhangot csinálni? Erre a válasz: Vegyél egy Marshallt, dugj bele egy Les Pault és kész a jó hang! Ezzel majdnem mindenki egyetért. Slash pedig erre a legjobb példát nyújtja.

Azonban nem csupán a hang, hanem az, ahogyan a gitárt fogja, ahogyan játszik rajta, az mind Slash és minden más csak kellék ehhez.

Ezek után tekintsük át Slash erősítőit. Slash több korszaka alatt mára kialakult a jelenlegi összeállítás.

Erősítők

A színpadi backline az alábbi erősítőket tartalmazza:

  • Marshall JCM 2555 Silver Jubilee 100 Watt csöves erősítő
  • Marshall JCM Slash Signature modell 2555SL -
  • Marshall JCM 800 6550 végcsövekkel
  • Marshall 1987
  • Marshall egyenes elejű 1960 hangfalak
  • Vox AC30 - tiszta hangszínre

(Itt megjegyezném, hogy a fenti összeállítás turnéról turnéra változik kicsit.)

Ebben az írásban szeretnék kissé kitérni arra, hogy miként született meg a Marshall Slash Signature ( 2555SL) erősítő 1996-ban, mely mostanra a modern Slash hangzás alapját képezi.

A Marshall JCM Slash Signature 2555SL 100 W fej

A típus keletkezésének előzményei

A Marshall sokáig nem alkalmazott front embereket, endorsereket egy egy modelljének futtatására, reklámozására. A nyugodt angol kivárásos módszer nagyon jó, de talán kár volt vele olyan sokáig várni. A cég vezetősége bízott a Marshall név erejében és úgy gondolták felesleges endorsereket alkalmazni. Sőt sokáig nem is hirdetett úgy, ahogyan azt más cégek tették. Jim Marshall aztán mégis úgy döntött, hogy híres elismert gitárosokat von be a promóciós munkába, mely akkorra már elkerülhetetlenné vált.

Egy napon bejelentették, hogy a cég reklám politikája új fordulatot vesz. Ezzel egy időben bejelentettek egy új modellt, ami voltaképpen egy régi újjáépítése, modernizálása volt. Jim Marshall bejelentette az első Signature modellt, ami annyit jelent, hogy egy olyan típust dobnak piacra, amivel valamely világhíresség kezdetektől fogva játszott. Igy került Slash neve újra fókuszba, ami nemcsak a cégnek, hanem Slashnek is kapóra jött. A Guns and Roses már a történelemé, ezért a hírnév fenntartására ez jó lehetőség volt Slashnek is.

Slash alap erősítője a Marshall JCM 2555 Silver Jubilee 100 Wattos csöves fej volt, mely 1987-ben jelent meg és a Marshall erősítők, fennállásának, valamint Jim Marshall a zenei üzletben való munkásságának 25. évfordulójára adták ki. Ezt a modell Slash nagyon kedvelte, és úgy tűnt, hogy soha semmi máson nem is fog játszani.

Az 35. évfordulót a Marshall valami számára addig szokatlan dologgal kívánta ezúttal megünnepelni. Úgy döntöttek, hogy kiadják a 2555SL-t, egy Slash által javasolt és kedvelt új típust, mint a cég első Signature erősítőjét. Úgy tűnik, hogy a 2555 típus számot csupán marketing meggondolásokból tartották meg, ugyanis a JCM Slash 2555SL valójában a JCM 800-ból alakult ki, mely 1996-ban lett az első Marshall "signature" erősítő. Az első sorozat 1996-ban mindössze 3000 példányban készült. Az előfoka 3 db ECC83 (GT12AX7) csővel, a végfok 4 db EL34 elektroncsővel működik. Lábkapcsolóval, vagy manuálisan a kimeneti Master potméter kihúzásával nagyobb torzítást lehet elérni. Ez a lehetőség egy nagyobb torzítási tartományba emeli a 2555SL modell szóló csatornáját. A valójában két csatornás erősítő így lehetőséget ad egy tiszta, egy kísérő és egy nagy torzítású szóló hangszín használatára. Slash alkalomtól függően 2-3 db ilyen erősítőt használ, melyek előre be vannak állítva a megfelelő hangszínekre. Egyik a tiszta hangszínen működik, a másik pedig a kísérő és torzított csatornán. A két hang között egy Bradshaw/Custom Audio Electronics osztó kapcsolóval tud váltani. Az erősítők átkapcsolhatók 100 és 50 watt teljesítményre.

Visszatérve az előzményekre a Marshall JCM 2555SL Slash erősítő kialakulásának van egy technikai jellegű története is:

Korábban Slash a stúdióban gyakran használta az erősítőjét magas torzításon, pl. a Guns and Roses "Use your Illusion" című album felvételén. Ekkor a 2555-ről egy öreg JCM 800-asra váltott, melyben 6550-es végfokcsövek voltak. Az előfokon mindössze 2-es gain fokozatot állított be, a master hangerőn pedig 8-as fokozatot. A fej egy 100 Wattos 4x12-es hangfalat hajtott meg. Az eredmény lényegében egy kifejezetten a végfok által előállított torzítás volt, amitől az előző hangszínekhez képest egy nagyon különböző, új hangzás keletkezett. Ez a beállítás vezetett végül a JCM 800-on alapuló Slash Signature fej kialakításához. Ezt az erősítőt először a Snakepit-ben használta.

Az 1996-os kiadású Slash Signature erősítő korlátozott példányszámban jelent meg a piacon (jó magas áron). Általában a képviseletekre sóztak rá pár példányt. A módszer az volt, hogy kötelező volt belőle rendelni legalább egy készletet. Az esetek többségében gyűjtők, vagy jobb módú Slash rajongók vették meg.

 

A külseje ezúttal - legalábbis a szériapéldányoknál - tökéletesen simul a JCM családba. Az erősítő áramkörileg a JCM 800 sorozattól abban különbözik, hogy Slash javaslatára az előfokába beépítettek egy sokoldalúan használható high-gain fokozatot, nagyobb, telítettebb torzítást adva.

Az újonnan kiadott erősítő már olyan szolgáltatásokat is nyújt, ami a 10 évvel ezelőtti erősítőkön még nem voltak. Slash az erősítőjéhez 4x12-es ládákat használt 70 Wattos Vintage30 hangszórókkal. A Slash Signature erősítőhöz megfelelő hangfalakat is terveztek, és bár a hangszórói Celestion Vintage 30 néven vannak említve, darabonként 70 Wattosak. A Vintage 30 hangszórók már több alkalommal keltettek zavart az olvasók körében, mert a telejesítmény adatok több hitelesnek számító internetes forrástól is egymásnak ellentmondóan jelennek meg. (egyes források szerint 75 Watt, sőt 65 W, bár a hivatalos honlapon a 60 Wattos feltüntetés szerepel.....!!!??? Ez is megérne egy kis nyomozást és egy írást!). Így a 280 Wattos összteljesítményű hangfal őrzi azt a vastag tónust, amiről mintázták. A Slash Signature hangfalak csakúgy, mint a szabványos 1960 A/B hangfalak mono-stereo átkapcsolóval rendelkeznek.

Hogyan szól a Slash erősítő?

A torzítása nem olyan sima, mint ahogyan azt egy Slash szólót idézve esetleg várnánk, és nem is olyan éneklő. Nagyon is kemény, nyers erősítő a szónak és hangnak jó értelmében. Kissé több torzításra számítottam, de akkor már nem lehetne olyan hihetetlenül vastag a tónusa. Riffelni nagyon jól lehet vele, az egész bandát a hátára tudja venni ez a széles hang. Szólóra már kissé ragadósabb és kevésbé folyékony, mindenesetre a hangkitartása igen jó, felharmónikusokban igen gazdag hangja van.

A vastag széles hangú erősítők általában is inkább hajlamosak nyersen és lustán szólni, mint a vékonyabb homogénebb hangúak. (Persze egyáltalán nem probléma egy vékonyabb folyékonyabb és gyorsabb hangot kreálni. Egy külső torzítót kell a Drive csatornába úgy elékötni, hogy az erősítőn kissé vissza vesszük a basszust, a közepét egy kissé fel kell dúsítani és a két torzítást finoman össze kell hangolni. Igy teljesen új típusú és szövetű torzításokat is előidézhetünk a Marshall karakter feláldozása nélkül.....(a szerző megjegyzése)

A Slash fej nem éppen olcsó játékszer, de hát nem is egy gyakorlóerősítő... A titka a vastag, széles sötét tónusú hangzásában van, ami kellő torzítással rendelkezik ahhoz, hogy még nagyobb szintű meghajtással / esetleg külső torzító/ koncentráltabb és telítettebb, sűrűbb és ehhez megfelelően folyékonyabb szólóhangzást lehessen előállítani.



A színpadon használt hangfalai a Marshall immár szabványosnak számító 1960 egyenes kivitelű 4x12-es hangfalak Celestion G12 M Greenback vagy a már említett Vintage30 hangszórókkal.

Hangszín beállítások

Az alábbiakban érdemes egy pillantást vetni arra, hogy Slash hogyan állítja be az erősítőjén a hangszíneket:

Torzított csatorna:
  • Presence: 7-8
  • Bass: 7
  • Mid: 4.5
  • Treble: 7
  • Output Master: 6
  • Lead Master: 10
  • Input Gain: 6.5
Tiszta hangú csatorna:
  • Presence: 0
  • Bass: 9
  • Mid: 3
  • Treble: 5 1/2
  • Output Master: 10
  • Lead Master: 0
  • Input Gain: 4

Slash mai ( Velvet Revolver) fő kísérő hangszíne három Marshall erősítő hangjából áll össze. Tehát Slash is több hangutat használva keveri össze a hangszínét.:

  • Slash Signature
  • JCM 800 hagyományos kivitelű
  • JCM 800 négy bemenetes változat

A három fej hangjának összekevert jele megy bele Marshall 1960A-B hangfalakba, melyekben vagy 25 Wattos Celestion Greenback vagy Vintage30 hangszórók vannak. A tiszta hangszínre használt fejben Groove Tubes KT88-as csövek vannak. Esetenként egy Vox AC30 is bekerül a hangútba.

Az egyik Slash féle modern tiszta hangszín egy 1965-os Les Paul Vox AC30-on keresztül megszólaltatott hangja, az erősítőben Celestion Greenback hangszórók vannak.

Effektek

Slash nem mondható egy nagy effekt-mániás gitárosnak. Szereti az egyenes, közvetlen gitárhangot, legyen az tiszta, vagy torzított. Vannak azonban esetek, amikor használja őket, de sohasem képezik részét az alap hangzásnak, csupán színeket vonultat fel velük. A alábbi effektek és egyéb fontos kiegészítők képezik a fegyvertárát:

Rack: DBX 166 kompresszor, Yamaha SPX 90 zengető, Peterson Strobe 590 hangoló, Dunlop DCR -ISR Cry Baby rack (speciálisan Slash-nak modifikálva az igényei szerint),

Pedálok: Boss Digital Delay, MXR M-108 10 sávos grafikus EQ, Dunlop Heil HT-1 Voice Box, Dunlop Cry Baby Wah, Dunlop SW-95 Wah Slash Pedal ( Talkbox) (DD-5) ( Cry) (Dunlop SW-95 Wah Slash Pedal) (MXR EQ)

Gitárok

Slash fotóinak nagy részén többnyire mindig Les Paul gitárokkal a kezében látható. Bár hírnevét szinte ösztönösen és automatikusan a Gibson Les Paul Standard gitárral kötik össze, valójában először nem is Gibson gyártmányú gitárt használt, hanem egy kézi gyártású Chris Derrig LP. Ezt használta (és a mai napig is használja) a lemezfelvételeknél, és ezt nevezte meg kedvenc hangszerének.
Csupán az utóbbi időben készült számára egy Gibson gyártású Slash Signature modell.

Slash gitárjainak bemutatása és taglalása meghaladná az írásunk kereteit. A gyüjteményében szereplő több mint száz Les Paul gitárt teljesen felesleges is volna bemutatni, mert azokról nem sokat lehet írni. Slash mindössze néhány gitárt használ valójában, ugyanis mindig vannak kedvencei, vagy éppen milyen szerződés követeli tőle, hogy mit kell a kezében tartani, mint ez a Gibson Signature modellel kapcsolatban is fennáll.

Az alábbi képen látható egy kis részlet Slash gitár gyűjteményéről, középen pózolva. Valamint jó néhány LP gitár:

Slash színpadon és a stúdióban természetesen más egyéb típusú gitárokat is használ. Az alábbiakban látható egy lista ezekről a hangszerekről:

  • Custom made Les Paul & Gibson Signature modell
  • Vintage Gibson Les Pauls
  • BC Rich Mockingbird SL & Bich
  • Guild Crossroads
  • Fender Stratocastek & Telecasterek
  • Gibson Firebird, Melody Maker, Flying V & Explorer
  • Gibson EDS-1275 '67 Dupla nyakú
  • Travis Bean - Slide használatra. Az alsó E string le van véve, a többi pedig G,D,G,B,G-re van hangolva
  • Fender 6 string bass
  • Gibson Skylark Lap Steel
  • Ernie Ball/Music Man Silhouettes

Akusztikus gitárok:

  • Guild Jumbo 6 & 12 húros
  • Gibson J-100
  • Martin D-28
  • Ramirez nylon húros
  • Dobro - slide használatra

Az alábbi képeken bemutatunk pár érdekes gitárt, mely Slash gyűjteményében szerepel, bár ezeket többnyire valóban használja is:

Érdemes pár szót említeni a Gibson Slash Signature Les Paul modellről is, mely természetesen a Gibson Custom Shop műhelyéből származik.

Egy alapvetően normál Les Paul Standard Slash kérésére speciális nyakprofillal, válogatott anyagokból, és az eredeti hangszernek megfeleő technológiával. Ez a gitárt is Seymour Duncan Pro II hangszedőkkel szerelték fel, valamint egy Fishman piezzós húrlábbal. Egy mikrokapcsolóval lehet aktivizálni. Ettől persze nincs a gitárnak akusztikus hangja, csupán piezzo hangja, ami egy teljesen más hangszín. (Ezt ugyanúgy lehet overdrive-ra is használni, bár ezt csak kevesen merik bevállalni.)

Kis hazai Slash sztori

Slash a kilencvenes évek végefelé járt hazánkban is és játszott a diák szigeti rendezvényeken. A diákszigeti debütálása érdekes volt. Az osztrák Marshall képviselő (ATEC Austria) közös vállalatot tartott fent egy magyar céggel ATEC Magyarország néven. A cég nagymértékben támogatta a hazai rock ipart és magát a diák szigeti rendezvényt. Ennek keretében lehozták Slash együttesét egy koncertre, ahol az akkor nemrégen megjelent 2555SL erősítőket népszerűsítette a Marshall cég megbízásából. Slash persze tudta, hogy egy szegény országba jön, és kissé azt is érezte, hogy itt kedvére pukkaszthatja a polgárokat. Bár lehet, hogy ez is a show része volt. Történt ugyanis, hogy a Kempinsky hotelben foglaltak neki egy lakosztályt. Amikor megérkezett a hotelbe, akkor minden baja támadt, semmi sem volt neki elég jó, és kiengesztelésül azt kérte, hogy a szálloda recepciója melletti előtérben rendezzenek be neki egy gyakorló helyet. Talán azt gondolta, hogy egyedül lakik abban a szállodában és kedvére gyakorolhat. Vagy talán éppen kapóra jött egy kis polgárpukkasztás, hogy tudják meg ki lakik a legdrágább lakosztályban. Aztán fel is állították neki a színpadon is megszokott tornyokat az előtérben és vacsora előtt a szállóvendégek nagy megbotránkozására úgy 2000 Watt teljesítménnyel el is kezdett kicsit "gyakorolni." Mondani sem kell, botrány lett a dologból, de Slash imádja az ilyen botrányokat és máris elkezdtek beszélni róla. Éppen ezt akarta. A hotel igazgató felháborodásában ultimátumot ajánlott, de aztán a rendezők és az osztrák disztributor kérésére áttelepült a hajógyári sziget egyik csónakházába, ahol aztán másnap már kedvére döngethetett. A csónakházi gyakorlásból pár percet annak idején hivatalból én is meghallgathattam, és mondhatom, hogy soha senkitől úgy nem hallottam Les Pault szólni Marshall erősítőn. A koncerten már nem éreztem azt a különleges hangzást, mert az akkori szigeti nagyszínpadi hangosítás csapnivaló volt.

A Slash rajongók népes tábora egyre növekszik, sokan mondják, hogy Hendrix után talán a másik legnépszerűbb gitáros, akit még életében legenda övez. Sok jel erre utal, és reméljük még sokáig gyarapítja Slash a világ rock kultúráját lemezeivel.

Szabó Sándor

2007-03-24 14:54:55