Furch akusztikus gitárok az Amarant-Stageshop Hangszerüzletben

A cseh céget 1981-ben alapította Frantisek Furch. Számos karrier kezdődött azzal, hogy valaki éppen gitáros volt, majd később gitárgyártásra váltott. Frantisek Furch esetében is ez áll fent. A nyolcvanas évek elején lelkes country mandolinos volt, körbe koncertezte az egész országot különféle bluegrass bandákkal, miközben a rossz minőségű hangszere miatt állandó kiábrándultságot érzett. Készített néhány igen jól sikerült hangszert, mandolint és gitárt is majd kiderült, hogy a környezetében is nagyon szeretik a hangszereit. Érdekes helyzet állt elő, mert egyre több megrendelést kapott miközben a kommunista rezsim nem engedte, hogy valaki magánvállalkozásban gitárokat vagy bármit is gyártson. Így titokban kezdett el dolgozni. Az elkövetkezendő 8 év alatt kitanulta a hangszerkészítés minden titkát. Végre 1989-ben a rendszerváltozás meghozta számára is a legális létezés lehetőségét.

Itt, ezen a ponton érdekes elgondolkozni és megérteni, hogy itt Kelet-Európában miért nem alakult ki az akusztikus gitár zenei és gyártói kultúrája. Miközben hazánkban hasonló kis manufaktúra sincs, Csehországban több ismert jó minőségű gyártó is van. Ezek közül a legjobb és mára a legismertebb a Furch márka. Érdekes módon immár Észak-Amerikát is meghódította, ahol Stonebridge néven forgalmazzák a Furch hangszereket. Hazánkban az Amarant Stageshop képviseli ezt a márkát néhány éve.

A cég tulajdonosa Galambos Ernő elmesélte, hogy kezdetben minden ismerőse le akarta beszélni a tiszta fagitárok forgalmazásától. Szerencsére azonban igényes gitáros lévén nem akart még egy sokadik forgalmazója lenni egy ismeretlen távol-keleti rétegelt lemezből készült gitárnak. Így belevágott és mint kiderült neki lett igaza.

Bár akad még hangszerüzlet, ahol mutatóban akad tiszta fából készült akusztikusgitár, a Stageshopban csak ilyenek vannak, és teljes választékkal képviselik a Furch Márkát. Ha már itt tartunk az is említésre méltó, hogy időközben több más, az akusztikusgitárt kiegészítő termék képviseletét is elfogadta. Ennek eredményeként a sváci Schertler akusztikus erősítőit és hangszedőit is forgalmazzák.

A Stageshop nemcsak hangszer bolt, hanem időnként helyet ad hazai és külföldi gitárosok wokshopjainak is, mint ez legutóbb Alex De Grassival történt. Sőt javítás és hangszerkészítés is folyik a műhelyben.

Aki ellátogat az Amarant Stageshop honlapjára látni fogja, hogy más rangos márkák is találhatók a boltban, erősítők, elektromos gitárok és kiegészítők.

www.stageshop.hu

2008-11-10 00:19:49