A mastering
IX. rész

A tér szimulálása

Furcsa cím, alig használja valaki. A témakör bizonyos tekintetben tartozhatna a keverés témakörébe is, de úgy vélem sokkal inkább kell, hogy tartozzék a mastering témakörébe.

Maga a térszimuláció, mint hangi eljárás azóta létezik, mióta vannak térszimulátorok, úgy nagyjából a kilencvenes évek vége óta. Előtte csak zengetők voltak. A korai reflekciók kutatásával, majd mesterséges előállításával lehetségessé vált a hangforrások térbeli pozícionálása. Ezt nevezzük térszimulációnak. A térérzet alkalmazása stílusonként más és más. Az alábbiakban tekintsük át a jellemzőbb alkalmazásokat.

A klasszikus zenei gyakorlat

A klasszikus zenei felvételi gyakorlatban a tér jelenléte, hallhatósága nélkülözhetetlen, azonban egy határon túl már küzdenek ellene. Az sem jó, ha száraz a felvétel, az sem jó, ha túlságosan teres. Az optimális arány zene, hangszer, stílus és ízlés kérdése. Egy gregorián darabot nem lehet egy 2, 5 mp lecsengésű teremben felvenni, miként mondjuk a Goldberg variációkat sem egy 10 mp lecsengésű katedrálisban. A klasszikus zenei gyakorlatban a tér érzékeltetése a mikrofonok távolságának a beállításával valósítják meg. Gyakran előfordul, hogy egy nagyzenekari koncertet fel akarnak venni, egy olyan teremben, ami üresen 2,6 mp-et zeng. A közönség amint elfoglalta a helyét, a lecsengés lecsökken 1,4 mp-re és a terem zengés eredeti fénye eltűnik. Ilyenkor gyakran alkalmaznak olyan mesterséges zengetést, ami nem ad hozzá a hanghoz más karaktert, vagy színezettséget, csupán meghosszabbítja a teremzengést a kívánt értékre. Ilyen sokáig nem létezett. A TC Electronic REV2, REV3 majd a VSS3 algoritmusainak a megjelenésével a klasszikus zenei reprodukcióban is elkezdték használni a zengetőket.

A hangzás utóéletének, lecsengésének mesterséges meghosszabbítása történhet valós időben, amikor a felvevő apparátusba be van kötve egy zengető, és történhet utólag, amikor az utómunkák során külön keverik hozzá a zengést. Az első esetben mindent előre kipróbálnak és beállítanak, sőt a darab elejét is ott a koncerten fédelik fel és le, így a koncert anyag gyakorlatilag zeneszámonként van felvéve a hangrögzítőben. Onnan már csak kimásolják a sokszorosításhoz és semmilyen utómunka nem történik vele. Ez a purista módszer, és kétségtelenül ez adja a legjobb eredményt. Nincs konverzió, nincs editálás, még hangerő korrekció sem. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Ez a munkamódszer az analóg világból maradt ránk a purista hozzáállású hangmérnököktől.

Egyre többen vannak, akik sok mikrofonnal sok sávon rögzítik az anyagot és utólag keverik össze, beleértve még a zengetést is. Az is előfordul, hogy komolyzenénél kompressziót is alkalmaznak. Vannak, akik erről hallani sem akarnak. Tehát több irányzat él ebben a tekintetben.

A klasszikus muzsikusok nagyobbik többsége irtózik a gépektől, a stúdiótól általában, a zengetőt visszhangosítónak nevezik és általában csak a saját hangszerük hangjáig terjed az érzékelésük, minden ami azon kívül esik zavaró számukra. A producer már nyitottabb e tekintetben és a hangmérnökkel együtt alakítják ki a végső hangzásképet.

Szóló és kamarazenei gyakorlat

Egyre több szólista van a világban, különösen az akusztikus gitár világában keletkezik sok új produkció. A kamarazenekarok is egyre többen vannak, mindenféle stílusban és színvonalon. Egyre több CD jelenik meg ilyen kisebb kamara vagy szóló formációkban mindenféle akusztikus műfajban, legyen az klasszikus, népzene vagy jazz. Sajnos nagyon sok esetben ezek a produkciók nem a megfelelő stúdióban, nem a megfelelő hozzáértéssel és nem a megfelelő eszközökkel kerülnek felvételre és utómunkára. Gyakran a felvétel többé kevésbé elfogadhatóan elkészül valahol egy igazi teremben és a hozzá nem értő muzsikus vagy a producer ( mindkettő létezik...), úgy dönt, hogy halk a felvétel, és elviszik egy stúdióba, ahol tudják hogyan kell hangos zenét csinálni és kompresszálnak rajta. Ilyenkor a felvétel tényleg hangos lesz, de elveszti a tranzienseit és a tér információk átalakulnak és nemcsak a térérzet, de az egész felvétel atmoszférája megváltozik. Általában mindig rossz irányba.

Az áldásos az lenne, ha tudomásul vennék, hogy a zene egyik dimenziója maga a dinamika. Ha ezt elveszik belőle, akkor magát a zenét herélik ki. Sok híres felvételt összegyűjtöttem tanulmányozásra. A legjobban szóló felvételek maximális kivezérlése - 6dB, az átlagos szint sem több, mint -12 dB. Aki pop zenét gyárt, el sem tudna képzelni ilyen alacsonyan kivezérelt hanganyagot. A -6 dB elég jól megőrzi a tranzienseket, főleg ha nincs limitálva és kompresszálva. Ezek a felvételek valóban halkabbak a megszokott kompresszált 0 dB-ig kivezérelt felvételeknél, de tiszták, áttetszőek és dinamikailag élők, lélegzők.

Manapság a felvételhez nincs mindig szükség nagyon jó teremre, és ez legtöbbször teljesíthetetlen is. Megfelelő sztereó mikrofonozással és mesterséges zengetéssel vagy térszimulációval nagyon élő, hiteles hangzás érhető el. Egy gitár vagy egy fuvola szóló felvétele stílustól függően igényel némi tér érzetet. A tér érzetünk több aspektusból áll össze. A tér érzetünkhöz szükség van arra, hogy a hangfelvétel ne monó, azaz egy csatornás legyen. Két mikrofont ajánlatos használni, ezzel a hangszer kap egy kiterjedést, egy aurát. A monó jel sztereó hangrendszeren hallgatva a hangszer hangjának csak egy aspektusát adja vissza. Kb azt, mintha egy füllel hallanánk onnan, ahol a mikrofont elhelyeztük. Két csatorna már egy teltebb valószerűbb hangképet ad. A térérzethez szükségünk van hallani a térben lezajló reflekciókat. Hallanunk kell a hang irányát, utóéletét, a terem lecsengését. A teljes élményhez éreznünk kell a terem nagyságát, alakját belső minőségét. Ezt mesterségesen is elő lehet idézni, azt a korai reflekciókat előállító eszköz, többnyire a fejlettebb zengetők, azaz térszimulátorok Early Reflection generátora végzi.

Keményebb műfajok

A popzene még alkalmazza a zengetést, különösen az énekhang megformálásában és megjelenítésében kapott nagyobb szerepet. Egy igényes popzenei felvételen sokszor 3-4 féle zengető is szól, mindegyik más hangszerre és más beállítással. A dobok esetében terjedt el a másik fontos alkalmazás. A dobok hangja rövid, szinte csal a tranzienst halljuk. Ha sok a hangszer és minden kompresszálva van, akkor a dobnak nincs esélye kiszólni a mixből. Ha a dobot is kompresszáljuk, akkor az is veszt a tranzienséből és nem jutottunk előbbre annak illusztrálásában sem. Kevés áttetsző fényes zengő tér ilyenkor kiemeli a dobot a háttérből és az egész mix hallgathatósága javulni fog. A billentyűs hangszerek, pad és egyéb vonós jellegű effektusok esetében a hosszabb lecsengésű melegebb zengések használatosabbak. Különösen a széles térérzetet adó diffúz mezők nagyon szemléletessé teszik a hangképet.

Az igazán kemény műfajoknál a zengető éppen csak megtűrt jószág. A metál zenében a hatás nem a finom térérzetben, hanem a hangerőben és az agresszivitásban van. Ezen stílusokban a kompresszor okozta torzítás milyensége, és az elérhető hangerő fontosabb mindennél. A zengés finom reflekciói egyébként sem lennének hallhatóak, az egyébként is mindent beterítő torzított gitárhoz kell mindent igazítani. Mondhatjuk azt is, hogy a torzított gitár miatt minden kényszerpályán van. Minden más hangszer hangján annak érdekében kell formálni és dolgozni, hogy egyáltalán hallható maradjon. A kemény rock és metál zenékben annyi hang van, hogy esély sincs a lecsengést meghallani, legfeljebb a legvégén hallhatnánk. A metál zenét keverő hangmérnököket általában zavarja, akadályozza a zengető. Persze kivételek is akadnak és akkor mindig kiderül, hogy a zene akkor tölti be teljes szerepét, ha megvalósul benne a jin és jang törvénye. Ez azt jelenti, hogy a csend és a hang egymás nélkül értelmezhetetlen. A csak egyforma hangerőn szóló zene fárasztó, nem ad felemelő élményt.

A szigorúbb műfajoknál sokkal fontosabb, hogy például az ének ( ha lehet annak nevezni) inkább az arcunkba szóljon, mint beljebb a térben.

Az elektronikus zenék egyes stílusaira a fent említettek mondhatók el. Azzal a különbséggel, hogy ott nem a torzított gitárhanggal kell megbirkózni, hanem a szub basszus tartománnyal. Az is annyira leköti az agyunk feldolgozó kapacitását, hogy elfedi a térérzetünket. Ezért nem is nagyon mondható, hogy ott a zengető meghatározó eszköz lenne. Akadnak bizonyos chill-out és ambient műfajok, melyek viszont szívesen alkalmazzák és néha még jól is.

Hogyan teremtsünk térérzetet?

Mindenek előtt érdemes megfontolni, hogy mennyire engedi meg a zene és a munkamódszer a sztereó sávok alkalmazását. Sztereó sávok sokkal gazdagabb térélményt adnak csupán azzal, hogy a hangforrásokat nem élesen, pontszerűen halljuk a sztereó térben, hanem van egy magjuk és körülöttük egy aurájuk, és ami még fontosabb, hogy a 2 mikrofonos technika eleve ad egy határozott távolságérzetet. A sztereó sávot könnyebb hihetően panorámázni. Persze a mono sávokkal is fog működni a dolog.

Az igazi mesterséges térérzethez sok sávos felvétel esetén kell legalább két eszköz: egy olyan zengető, aminek hangja hátul marad, illusztrálja a terem mélységét és szélességét és mintegy kibéleli a termet. A másik eszköz egy olyan zengető legyen, ami korai reflekciókat tud előállítani különféle alakú terek formájában. Ez fogja illusztrálni a terem méretét, alakját. Ezen a zengetőn csak a korai reflekciókat kell használni, a zengető részét ki kell iktatni.

A korai reflekciókat sávonként külön aux kimenettel kell táplálni. Miután beállítottuk a megfelelő hangerő arányokat és panoráma helyzeteket, a hangforrások térbe való betolását kell elvégeznünk. Ezt a korai reflekciók sávonkénti hozzáadásával végezzük el. Minél több korai reflekciót adunk a sávhoz, annál mélyebben fogjuk a hangforrást bent hallani a térben. A korai reflekció ezen kívül elhelyezi a hangot a szimulált térben, azaz halljuk a falak helyét is a reflekciókban, így azonnal hallani fogjuk hol foglalja el helyét a térben. Ezt a műveletet minden sztereó sávon el kell végezni. Az eredmény pedig egy 3 dimenziós plasztikus tér lesz, ahol minden hangforrás más térrétegben helyezkedik el. De ezzel még nincs készen a tér megformálása.

A következő lépés a hang utóéletének, és terem mélységének a megformálása. Ehhez kell a másik zengető. Ezt a zengetőt is külön aux sávon kell táplálni. Itt fontos, hogy csak diffúz mezőt adjunk a mixhez, vagyis ha vannak a zengetőnek korai reflekciói, akkor azt ki kell iktatni. A következő lépés az, hogy mindegyik hangforráshoz adjunk valamennyi zengetést, amennyit a fülünk már éppen meghall. Ennek eredményeként a felvétel olyan érzetet kelt, mint egy sokmikrofonos igazi térben készült felvétel.

Amit itt leírtam, ez valójában nagyon egyszerű dolog, mégsem alkalmazzák széles körben. Ennek összetett okai vannak: részben a divat nem ebbe az irányba megy, részben még nincs a térbeliségnek erős hangi kultúrája, továbbá a hangmérnökök nem ismerik igazán az eszközeiket, továbbá mert eszközhiányban szenvednek.

Egyszerű esetben, amikor egyetlen szóló hangszert akarunk valahol a térben megjeleníteni, ahhoz elegendő egy korai reflekciót is tudó zengető. Ha több hangszerünk van és megelégedünk azzal, hogy a távolságérzettel együtt növekedik a zengetés is, akkor elegendő egyetlen zengető. Ha azonban a valóságos tér viselkedését akarjuk a zenéhez igazítani, akkor mindenképpen külön korai reflekció generátor és külön zengető kell.

Algoritmikus vagy konvolúciós térszimulálás?

Erről azt gondolom, hogy legyen ízlés kérdése. A konvolúciós zengetők szerencsés esetben éppen azt a teret adják, amire szükségünk van. Általában jól visszaadják a valós tér atmoszféráját. Ha hozzáértően mikrofonozták be a termet a konvolúcióhoz, akkor elegendően széles és mély teret tudunk megjeleníteni. Hátrány, hogy ha akár csak a zengési időhöz hozzányúlunk az egész térélmény összeomlik. A konvolver a rossz mikrofonozást is megjeleníti a beleértve a terem hibáit is.

Sokan megkedvelték, de ma még mindig vannak ennek a technológiának hiányosságai, amihez kell még idő, de még inkább óriási processzor kapacitás, amiből soha sincs elegendő. Nem is készült sok konvolúciós készülék vas formában, ami elérte volna az ipari szabvány szintjét. A Yamaha SREV és a SONY konvolúciós zengetője említhető megfelelőnek ezen a területen. A Quantec 2498 konvolúciós térszimulátora 4 éve csak a prospektusok lapjain létezik, ha valaha el is készül, akkoris csak a harmadik megvalósult eszköz lesz a konvolúciós technológiában.

Pluginek

A pluginek sokat fejlődtek az utóbbi időben, azaz inkább azt mondanám, hogy amit már hardveren nem érdemes futtatni, mert elavult, azt a plugin üzletág és piac felszívja és nagy revelációval eladja. A legjobb, legmodernebb pluginek is 10-15 évvel ezelőtti technológiát testesítenek meg és úgy is szólnak.

Plugin formában léteznek jó zengetők, de korai reflekció generátorok még nem. Ehhez sajnos még mindig vasat kell venni. A plugin zengetők algoritmusainak grafikus felülete sokszor nagyon megnyerő, és vannak bennük korai reflekciót előállító generátorok is, de nagyon elnagyoltak, effektnek jók, de térszimulációra alkalmatlanok.

A pluginokat kedvelők számára érdemesebb konvolúciós algorimusokkal dolgozni mert azokban a korai reflekció és a diffúz mező (zengés) egyetlen egységben van, és velük élethűbben lehet távolságot és mélységérzetet szimulálni.

Nem mindegy a sorrend

A mastering mai tipikusan elterjedt módszere eleve tartalmaz pár elkerülhető problémát. Ugyanis, a kész mixben, a végső kompresszálásnál a térérzet összeomlik, a távolságok összemosódnak, minden közel egyvonalban fog szólni. Ha ez a cél, akkor erről nincs mit beszélni tovább. Ha azonban a cél az, hogy a térbeliség és a mélységérzet is megmaradjon, akkor meg kell változtatni a sorrendet. Először kell kompresszálni, utána foglalkozni a térrel. Erre sokan nem hajlandók, csupán azért sem, mert ehhez a kompresszált jel maximális szintje nem lehet több, mint -3 dB. A térinformációk kb 3 dB-el növelik meg a szintet. Másrészt nem hajlandók fordított sorrendet alkalmazni, mert a hanggal dolgozók 70%-a megszokások és beidegződések szerint dolgozik, meg sem fordul a fejükben másként csinálni, mint ahogy megszokták. A megszokás biztonságot ad, de nem hagy tovább fejlődni.

A kompresszor nagy segítség lehet, ha például egy nagyon közeli énekhangot szeretnénk ábrázolni mögötte mélyen bent ülő hangszerekkel és egy még mélyebb térben. Ehhez a kompresszor alkalmazása az énekhang közelítéséhez elengedhetetlen. A kompresszor segíthet azt az érzetet kelteni, hogy a hangforrást közelebb halljuk hozzánk. A korai reflekciókkal mindig távolodik a hangforrás, kompresszorral pedig közelebbi érzetet ad.

Utószó

Mostanra, a XI. rész végére bizonyára sikerült némi fogalmat alkotnunk a masteringről. Talán érezhető, hogy nem alaptalan a misztifikálás ebben a témában. A hanggal való foglalkozás is a kultúránk része, a hangzáskultúra része. Más műfajok más módszereket dolgoztak ki a hangzás végső kialakítására. Nincsenek kizárólagos megoldások, miként a művészetben sincsen egyetlen kizárólagos út. Különféle célok vannak és azokat különféle eszközökkel, módszerekkel lehet elérni. A hangzás kultúra attól szép, hogy színes, hogy sokféle út vezethet a célhoz, annyiféle út, amennyiféle zene van.

Szabó Sándor

2008-03-12 08:00:00