A tér megjelenítése a zenében egy új eszközzel:
Bricasti M7

2008 Június 30-án a Chromatica Kft. kezdeményezésében és szervezésében a Magyar Rádióban egy találkozóra és bemutatóra került sor hangmérnökök és technikusok részvételével. Ezen a rendezvényen részt vettek a Bricasti térszimulátor használói és forgalmazói is.

A rendezvény célja az volt, hogy részben áttekintse a zengető/térszimuláció technológiában történt fejlődést és bemutassa a legújabb fejlesztések eredményét a Bricasti M7-est működés közben.

A rendezvény további nem titkolt célja volt az is, hogy rádöbbentse a hallgatóságot, hogy mennyire nincs kihasználva még a régi technológia sem. Az előadáson a térbeli ábrázolás alapvető módjait mutatta be Szabó Sándor, majd bemutatta a többrétegű terek alkalmazását is. Az előadáson többen tettek fel kérdéseket a használattal kapcsolatban és szóba kerültek komoly hangesztétikai kérdések is. A rendezvényre kb. 30-an jöttek el, ami mindenképpen sikeresnek mondható, ami azt is jelenti, hogy az igényes hangzásra már felmerült az igény.

A rendezvényre készült egy jegyzet. Ez az írás részben tanulmány és rávilágít néhány problémára és jelenségre, azon túl, hogy igyekszik megoldást is nyújtani konkrét technikai instrukciókkal. Az előadás után többen javasolták, hogy az írást osszuk meg a nagyobb szakmai nyilvánossággal, így most kérésükre az alábbiakban, teljes terjedelemben közzéteszünk az írást a honlapon is:

A hangzáskultúránk rövid áttekintése

A XXI. Században vagyunk és annak tanúi is egyben, miként előzte meg a technikai fejlődés akár a társadalmi, az általános emberi fejlődést, de legfőként a kultúrát. Ezen belül egyértelműen látható, hogy a zenét teljesen megelőzte és bizonyos tekintetben birtokba vette a technika. Ennek eredményeként jönnek létre, a teljesen egészében technikafüggő, a humán lelkiséget kizáró, nélkülöző új zeneipari hangi produktumok.

Miközben a hagyományos és az ilyen technokrata módon készülő ipari zene között óriási szakadék kezd szélesedni és mélyülni, fel kell tenni a kérdést magunkban, hogy a technika mennyiben előzte meg a zenét, akár a hagyományosat, akár a modernt.

A kérdésre akkor találunk igazi választ, ha a zenére, mint az ember lelkületére közvetlenül ható esztétikumra tekintünk. Számba kell vennünk, hogy a zenének milyen érzéki dimenziói vannak. Ilyen dimenziók egyebek között pl. a spektruma, a dinamikája. A zene rögzítési és átvitel technikája ezt legtöbbször meghamisítja és ami marad, abban már a létező érzéki dimenziók eleve sérült, deformált állapotban vannak. Ilyen deformáció a tömörített formátumok alkalmazása, az MP3 és hasonló formátumok, vagy ilyen a szinte már drogként alkalmazott dinamika kompresszió. A kettő együtt már olyan eredményt ad, amiért nincs értelme fejleszteni a meglévő technikát. Azaz, visszaléptünk a minőségben. Ezzel eljutunk egy másik problémakörhöz, a zene és zajfogyasztáshoz, ami mára oly méreteket öltött, hogy kiszolgálása már hatalmas ipari méretekben történik.

A zenének van egy nagyon elhanyagolt dimenziója, a térbeliség. A térbeliség a zene történetében forradalmi jelentőségű volt, a sztereó technika feltalálásával, hiszen a reprodukált zenét bizonyos kompromisszumokkal és korlátokkal, de térben lehetett ábrázolni. A korai biztató fejlődés aztán a számítógép és a digitális technika térhódításával ez a fejlődés megtorpant és mondhatni visszájára fordult. Ennek sok oka van. Részben a számítógép alapú felvétel és hangkezelés mára olyan dömpingben jelenik meg, hogy bárki számára hozzáférhető, így a zenészek is elkezdtek saját felvételeket készíteni mindenféle tudás és tapasztalat nélkül. Ez világjelenség és ennek tudható be, hogy a mai zenéknek döntő többsége egyszerűen rosszul szól.

Szinte az is szégyen a zeneiparra nézve, hogy a hangzás térbeli megjelenítésére valójában a zene ipar nem igazán vevő, sokkal inkább a mozi és film ipar gerjeszti az igényeket, és valójában csak ők használják ki a technika adta lehetőségeket. 20 évvel ezelőtt nem létezett háztartás legalább közepes színvonalú, két hangszórós hifi rendszer nélkül. Ma csak számítógép van helyette, ami minden funkciót ellát. A hangi funkciót tenyérnyi hangfalakon, zajos környezetben, korlátozott dinamikával és frekvencia sávon látja el. Ez szimbolizálja legjobban a jelenlegi hangzáskultúránkat, valamint az, amit az emberek hallgatnak rajta. Miközben a zene reprodukálás egyik irányzatában küzd a tökéletességért, egy másikban, éppen az ellenkezője történik.

Egy szemléletes összefüggés a jelenlegi hangzáskultúránkról

Képzeljük el: Egy nagyon drága hangszereken előadott, sok gyakorlással kimunkált produkciót, méreg drága mikrofonokon, a legjobb pulton, rengeteg stúdió órával, 192 kHz-en rögzítenek, csodálatos atmoszférát álmodnak hozzá és egy mondjuk Bricasti M7-esen meg is valósítják. Az elkészült mix a drága precíz stúdió monitorokon csodálatosan szól. A producer azt mondja, hogy a kocsiban szeretné ellenőrizni a kész hangot. Ott egész mást hall. Mi történik? Elkezdik EQ-zni a felvételt. De még nem elég hangos. Így még jól megkompresszálják, és a végén úgy szól, mintha egy olcsó rossz kínai hangszert egy olcsó mikrofonnal egy háztartási keverőn, házi számítógépen olcsó hangkártyán és szoftveren készítettek volna el. És még mindig nincs vége: az egészet lebutítják MP3-ba, mehet a letöltés.........nagyjából így néz ki a jelenlegi zeneiparhoz tartozó hangzás kultúránk. Ez ma világjelenség, ami ettől még egyáltalán nem vigasztaló.

A zene dimenzióinak megőrzése és kiterjesztése

A jelen előadás nem kíván kitérni arra, hogy milyen károkat okoz a hangerőért folytatott ostoba versengés, mellyel a zene két fontos dimenziója veszik el. Sokkal inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mi történt az elmúlt 15 évben a zene egyik fontos dimenziójának, a térnek az ábrázolása érdekében.

A zengetők megjelenésének hajnalán a fő cél a hang utóéletének ábrázolása volt. Ehhez kezdetben megfelelőnek bizonyultak a mechanikus eszközök, mint a rugós, lemezes zengetők. Ezek népszerűk voltak azonban a sztereó térben nem voltak képesek azt a szerepet betölteni, amit a természetes teremzengés adott. A tovább lépést a digitális technika lehetővé tette. A 15 évvel ezelőtt már benne voltunk a digitális technológiában és eredményeként egyre jobban használható zengetők születtek meg olyan cégektől, mint a Quantec, Lexicon, TC, Yamaha, hogy csak pár fontosabbat említsek. Ezek az eszközök már térbeliséget is sugalló zengést hoztak létre, ami persze még távol volt az ideálistól.

Milyen is az ideális? Valójában a szó is megmondja, csak idea, azaz nem létező. A sokak által oly sokszor, olyannyira preferált és misztifikált valódi akusztikus terekkel az a baj, hogy nem tökéletesek. Csak bizonyos zenékre, bizonyos helyeken és spektrumban használhatók. Ráadásul a legjobb termeknek is vannak kiemelkedő állóhullámai, amiktől lehetetlen megszabadulni. Az ideális eszköz tehát eleve igyekszik úgy végezni a dolgát, hogy ne legyenek benne álló hullámok, és rugalmasan alkalmazkodó legyen az adott akusztikai feladatra.

A zengetők az elmúlt időszakban megtanultak jól zengetni, de a tér képzésével még adós maradtak. Kb. 10-12 évvel ezelőtt az első térszimulátor megjelenése előtt új igény merült fel. Immár egy komplex akusztikai teret kellett modellezni. A cél tehát nem a hang utóéletének megalkotása volt, hanem más és több: a teret kellett megalkotni, virtuálisan, oly módon, hogy tetszőleges feladatra alkalmazható legyen.

Az akusztikai kutatások előre haladtával elkezdtek mélyebben foglalkozni a korai reflekciókkal, és azok ábrázolásával. Hamarosan megjelentek a korai reflekciókat is előállító zengető algoritmusok. Ez volt 10 évvel ezelőtt, és azóta sajnos a zeneipar is más irányba veti tekintetét. Ma nem térbeli zenét akar készíteni, hanem hangosat. Van azonban a zene reprodukálóinak egy ma már kitapinthatóan igényesebb szűk rétege, akik a tér ábrázolását komolyan veszik és követik a technika válaszait a felmerülő kérdésekre.

Jól látható, hogy ma a zengetőket gyártó cégek gyakorlatilag nem fejlesztenek semmit a 10 évvel ezelőtti szintről. Megadták magukat a vintage divatnak és a 10 évvel ezelőtti csúcs technológiájukat váltják ma apró pénzre olcsó, lebutított eszközök képében. Az előrelépést olyan kis cégek képesek tenni, akik nincsenek beágyazva a gazdasági kényszer pályákba és kellően rugalmasak ahhoz, hogy bármi megvalósíthassanak.

Ilyen cég a Bricasti Design. 3 éves fejlesztő munkával megalkották a világ jelenlegi legnagyobb teljesítményű és felbontású és tegyük hozzá a legjobb akusztikus térszimulátorát. Ezt az eszközt nem szeretem zengetőnek nevezni, mert akkora különbség van a legjobb zengetők és közötte, hogy méltatlan és célszerűtlen egyazon kategóriában egyazon terminológiával illetni.

A továbblépés érdekében szükségszerű, hogy megfogalmazzuk magunknak, hogy mit várunk el egy teret szimuláló eszköztől. Íme:

Az igények megfogalmazása

  • Színezetlen hangzás
  • Izgalmas, mozgó, lebegő zengő hangtér
  • Terem mélység érzékeltetése
  • Széles hangtér ábrázolás
  • Az eredeti termekkel megegyező reflekció felépülés
  • Áttetsző hangzás még meredek szűrő beállítások esetén is
  • A direkthang nélküli zengést hallgatva azt a benyomást kell érezni, mintha a hangforrás a terem végében szólna
  • A reflekciók nem moshatják el a direkthang pozícióját még 80% dry/wet arány esetén sem.
  • A zengő tér (diffuse field) véletlenszerű lebegését, mozgását mindeféle moduláció nélkül kell, hogy megvalósítsa
  • Meggyőző tér és távolság információk
  • Szélsőséges beállításoknál is maradjon természetes a hangzása
  • A korai reflekciók és a zengőtér külön szabályozható legyen
  • Észrevétlenül lehessen valós terekhez illeszteni akár méret, akár spektrális és lecsengési karakter tekintetében

Bizonyára meglepő az, hogy hiányzik a felsorolásból az igazi termekkel való tökéletes hasonlóság. Ez nem cél, hiszen a valós terem nem tökéletes bár ezt tekintjük kiindulópontnak. Ma is cél a valós termek hangzásának visszaadása, annak ellenére, hogy egyre többen rájönnek, hogy tökéletes, minden célra alkalmas terem nem létezik. A természetes terek atmoszférájának megragadására kidolgozott impulzus válaszokat alkalmazó eljárás, a konvolúció hamar bekerült a köztudatba. Sajnos a konvolúciós térszimuláció ez idáig zsákutcának bizonyult, hiszen a megragadott impulzusválaszok nemcsak a terem hibáit konzerválják, hanem a megragadás módjából (mikrofonozás) adódó elkerülhetetlen hibákat is megőrzik.

Itt vannak tehát az igények és bizony meg kell állapítanunk, hogy a 10 évvel ezelőtti technológia egyetlen egyet sem tudott maradéktalanul megvalósítani. Az eddigi technológia a Feedback Delay Network (FDN) azaz teljes áteresztó szűrők hálózatából felépített algoritmusok alkalmazásából állt.

Az új technológia már feedback, vagyis visszacsatolás nélküli FIR szűrők alkalmazásából és azok random módon való működtetésére épül.

Ehhez eddig sohasem alkalmazott mennyiségű memória és processzor kapacitás szükséges. A Bricasti M7 3 db Macintosh G5 -nek megfelelő processzor kapacitással dolgozik....

A Bricasti M7 a fent megfogalmazott összes igénypontnak megfelel.

Új alapelvek az M7 alkalmazása során

A direkthang mélység irányú pozícionálása:

Régen: A zengetők korában megszoktuk, hogy a hangszerek nagyjából egy vonalban megfelelő hangerő arányokkal szólaltak meg és amennyire a zene természete, szellőssége engedte, időnként hallható volt a szimulált zengés. Rossz esetben meghatározhatatlan térérzettel, jó esetben a hangforrások mögül, mint egy függönyként érzékelhetően. Régen távolság érzetet csak valós térben valós távolságból felvett sztereó sávokkal lehetett megfelelően ábrázolni. Ezt a törekvést zengető sokszor inkább összezavarta, mint támogatta.

Ma, Az M7-el: minden hangforrást külön térmélységbe helyezhetünk úgy, hogy a hangerő arányok mindig kézben tarthatók. Az eredmény olyan, mintha egy igazi, de állóhullámoktól mentes teremben vettük volna fel a hangszereket. Akkora, és annyira intenzív zengő mezőt állíthatunk be, amekkorát akarunk, akár a korai reflekcióktól függetlenül is.

Alkalmazott alapelv: az M7 korai reflekció generátora olyan reflekció csomagot állít elő, ami magában foglalja a tér nagyságára és reflekciós tulajdonságaira vonatkozó összes információt. Természetéből adódóan úgy viselkedik, mintha a felvevő mikrofont közelítenénk, vagy távolítanánk a térben a hangforrástól. Ennek megfelelően, ha több reflekciót keverünk a direkt hang mellé, akkor távolabbinak halljuk, ha kevesebbet, akkor közelebbinek. Amíg a reflekciók és a direkthang aránya nem haladja meg az 50 %-ot, addig egy viszonylag finom távolság beállításról beszélhetünk. Ha megfordítjuk az arányokat és a direkthang szintje kisebb lesz, mint a korai reflekcióké, pl. 70% reflekció és 30 % direkt, akkor már távolságokat ábrázolhatunk nagyon hatásosan. Kisebb tereknél csupán az effekt hang is kellően gazdag és részletes ahhoz, hogy például egy szoba másik végében elhelyezett hangforrást ábrázoljunk akár 100 % effekt aránnyal.

Ez a lehetőség nem csupán a zenében, hanem a hangjátékokban is új lehetőségeket csillant fel.

A hang utóéletének a szimulálása (zengetés)

Régen: a zengetőn beállítottak valamekkora lecsengést, sokszor olyat, ami nem illeszkedett sem a zenéhez, sem a ritmushoz, sem a térhez. Ehhez jó ízlés kellett és kellő képzelet, valamint jártasság az akusztikában. A hangzás rossz esetben mosott és ködös lett, gyors tranziensű hangszereknél a hangforrás pozíciók bizonytalanná váltak. Még a legjobb zengetők is legfeljebb 20 % effekt aránynál hagyták viszonylag érintetlenül a zenét. Jó esetben a zengés hátul volt hallható. Mindegyik eszköz egyetlen szűk beállítási tartományban tudott kielégítő eredményt adni. A zengés hajlamos volt a sistergésre vagy csörgésre. Erőteljes szűrésnél pedig kezdett hallatszani a szűrő hangja.

Ma, az M7-el: A zengés mindig a direkthang mögött jelenik meg, oly módon, miként egy igaz felvételen azaz, a terem végéből érkező információk tartalmazzák annak távolságát és a terem szélességét is illusztrálják. A zengés nyugodt hangképű, igény szerint kevésbé vagy erősebben lebegő-bolyongó véletlenszerű mozgást érzékeltet, azonban sohasem ugyanúgy. A zengés még kevés szűrésnél sem csörög, és sohasem sistereg. Csupán a Diffusion változtatásával lehet szimulálni az üres, vagy a tele termet, miként az a valóságban is történik.

Mivel a korai reflekcióktól független algoritmus állítja elő a zengést, és mivel a zengés is véletlenszerű reflekciókból épül fel, így meglévő felvételeken lévő tér információkkal is tökéletesen keveredik. Ez különösen klasszikus zenei felvételek utómunkálatainál lehet nagyon hasznos és fontos.

Alkalmazott alapelv: Az M7-ben alkalmazott diffúz mező generátor irány információkat is közöl a hallgatóval a beállított terem formájáról. Ezáltal a zengés mutat egyfajta 3 dimenziós érzetet, meggyőzően érzékeltetve a leghátsó fal távolságát és azt a levegőt és teret, ami közben van. Kisebb tereknél akár 100 % effekt arányt is alkalmazhatunk, azt az illúziót keltve, hogy a terem végéből hallva ábrázoljuk a hangforrást.

Tér és mélység érzet ábrázolása

Az M7 alkalmazásával lehetőségünk van olyan élethű tér érzeti ábrázolásra, ami csak jó esetben komplikált mikrofon rendszerekkel sok előkészülettel és drágán valósítható meg. Ehhez azt kell tudni, hogy az M7 korai reflekció és zengő teret előállító generátora egyszerre, de egymástól függetlenül dolgozik. A korai reflekciókkal úgymond "elragadjuk" és a térbe megfelelő távolságba betoljuk a hangforrást, a zengés hozzáadásával pedig további viszonylatokat teremtünk. Mondhatnánk azt is, hogy a korai reflekcióval meghatározzuk a közvetlen tér szélességét és a hangforrások abban elfoglalt helyét, a zengés hozzá adásával pedig megmutatjuk a tér többi hátul elhelyezkedő mögöttes kiterjedését és egyéb akusztikus tulajdonságait, atmoszféráját.

Lehetőség van csupán tér- és távolságérzetet kelteni lecsengés nélkül, de arra is, hogy a felvételi környezet atmoszférájához adjuk a tér mélység érzetét. Ezzel eddig nem hallott intenzitású térbeliségeket képezhetünk.

Az M7 "rendet csinál" a hangtérben

Az egyik leghatásosabb demonstrálása az M7 hatékonyságának, ha egy 3-4 hangforrásból, track-ből álló mixet kipanorámázunk a keverőn és bepozícionálunk a térbe az M7 segítségével különböző, de érezhető tér rétegekbe. Majd ezután kikapcsoljuk az M7-et és így hallgatjuk a mixet egy ideig. Azt fogjuk hallani, hogy ugyan minden meghatározott irányból szól, de nagyjából egyvonalban, mert a megfelelő hangerő arányok egyben mindig azonos távolságérzetet keltenek. Az is hallható, hogy a felvételnek nincs atmoszférája, mivel nincsenek tér információk. ( Mennyi zenét gyártanak manapság bármiféle atmoszféra nélkül...!) Aztán egy pillanatban bekapcsolva az M7-et azt hallhatjuk, hogy a hangszerek mintegy beugranak a megfelelő térrétegbe egy 3 dimenziós pozícióba és egyszeriben feléled, kidomborodik a zene, tudjuk hol történik, mekkora térben, azaz igazi atmoszférát adunk neki.

Jó beállítás esetén nem igazán a zengést halljuk, hanem a hangforrásokat a térben elhelyezve.

Sajnos a kompresszor többet árt, mint használ...

A rossz beidegződések gyakori problémája, hogy készül egy szép igényes mix, jó terekkel és atmoszférával. Aztán jön a beidegződésből, megszokásból, hangerő hajhászásból, vagy divatból történő "mastering" , azaz túlkompresszálják az anyagot és mindaz, amit esetleg addig jól csináltak, az úgy ahogy van tönkre is megy.
Azt tudomásul kell venni, hogy a kompresszor, eltünteti a tranzienseket, a legenyhébb is meghamisítja a távolság információkat és a kialakított térérzet összeomlik. A kompresszor sokszor elkerülhetetlen a sok sáv összekeverésénél. Ha már elkerülhetetlen, akkor is érdemes inkább már a felvétel alatt mértékkel használni, hogy a végső mastering már ne a további dinamika kompresszálást, hanem a térben való ábrázolást jelentse.

Fordított filozófia

Az M7 megalkotásánál az elsődleges cél a tér ábrázolása volt, nem pedig a hang utóéletének biztosítása. A régi gondolkodásban a hang utóéletének, azaz a zengésnek megvalósítása volt a fő cél, míg a térbeliség egyáltalán nem, vagy csupán másodlagos cél volt. Az M7-nél a tér ábrázolás az elsődleges és a hang utóélete, a zengés ennek már természetszerű következménye.

Hangosításnál a behangosított tértől való eltérő atmoszféra ábrázolása

Az M7 már kellően megfizethető ahhoz, hogy igényes hangosítók is felfigyeljenek rá. Azt mindenképpen tudomásul kell venni, hogy bár a nagy terek behangosítása némileg más megközelítést igényel, azonban az ábrázolás módjában nem kellene, hogy nagy különbség legyen. Ma gyakran hallani monóban kihangosított produkciókat, mondván, hogy így mindenki ugyan azt hallja. (Igen, ugyan azt a rettenetet....!)

Az M7 segítségével az adott produkciót teljesen át tudjuk emelni egy más atmoszférába, mint ahol éppen zajlik a produkció. Ez a határozottan más atmoszféra nagyban kihangsúlyozza a muzsikát, mintegy kiemeli a megszokott, nyilvánvaló térből és egy más viszonylatot teremt a hallgatók számára.

Másféle gondolkodás, újrafogalmazott igények, és a rossz beidegződések kiiktatása

Gyakran hallani kemény és szigorú kritikákat a hazai stúdió és hangosítási iparban produkált hangminőségről, bár több a kritika, mint az a produkció, ami már a kritika hatására fogant meg.

A jelenlegi helyzet úgy jellemezhető, hogy csaknem az egész hazai zeneipar igénytelen, utánzásra van berendezkedve. Iparűzés folyik és a kreativitás teljességgel hiányzik belőle, hogy művészi igényekről már ne is tegyek említést sem. Egyelőre elég lenne az is, ha először igényesség lenne.

Ha valaki a hangosításban, vagy akár zenei hangstúdióban szeretné előre jutni a zene magasabb szintű, azaz a hallás természetének és az ember lelkületének megfelelőbb reprodukálásában, akkor gyökeres szemléletváltásra van szüksége.

Mindenekelőtt egy másféle gondolkodásra van szükség. Ennek első lépése, hogy újra kell fogalmazni a hangzással kapcsolatos eddigi igényeinket. Ha ez megtörtént, akkor meg kell szabadulni a rossz, sokszor évtizedek alatt kialakult rossz beidegződésektől.

El kell dönteni, hogy mi a cél a zenével. Ha ez is megvan, akkor azt is el kell dönteni, hogy továbbra is maradunk-e az értelmetlen hangerő versenyben. Ha ebben is megfelelő döntés született, akkor elkezdhető a gondolkodás a térbeli ábrázolásról.

Csatlakozó linkek:

Aki részletesen szeretne többet tudni a Bricasti M7-ről, az részletes bemutatást talál a www.profiaudio.hu honlapon.

Ez volt tehát az előadás szöveges jegyzete. Hamarosan (várhatóan kora ősszel) megjelenik az M7 új szoftver frissítése. Ez már tartalmazza az M10 távvezérlővel való együttműködtetés lehetőségét és a teljes MIDI implementációt.

Ami fontos még, hogy az új szoftver a surround alkalmazást is felkínálja 2 db M7 egyidejű működtetésével. Ehhez az algoritmusban kidolgozták a hangmezők dekorrelációját, így az oldalsó hangmezők is tökéletes homogenitásban jelennek meg a front és a hátsó mezőkkel együtt.

Ezen kívül több más funkció is megjelenik, de erről majd a megjelenés után fogunk egy áttekintést közölni.

Végezetül még annyit, hogy a Chromatica kft. rendszeressé kívánja tenni az M7-hez hasonló bemutatókat, hogy közvetlenebb szakmai kapcsolat alakuljon ki mely segíti a hangzáskultúra fejlődését.

Profiaudio

2008-07-20 22:48:52