Fókuszban a kompresszor

Az elkövetkezendő néhány írásban a dinamika kompresszorok világába vezetjük el az olvasókat és ezt a sokat vitatott eszközt és a vele való eljárást vesszük fókuszba. Bemutatjuk a történetét, egészen a legextrémebb mai használatáig.

Azt hiszem nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy napjaink stúdió technikájában a dinamika kompresszió lett az egyik legfontosabb, legelkerülhetetlenebb és mindezeken keresztül az egyik legmisztifikáltabb beavatkozás a hangzásba. Kezdetben a kompresszió a hangrendszerek védelmére szolgált, elkerülendő a nagy kiszámíthatatlan hangerőcsúcsokat. A hangrögzítéssel és az éteren át való hangtovábbítással, majd az egyre kisebb hangszórókon való visszahallgatás körülményei megint csak a dinamika kompresszálást igényelte. Képzeljünk el egy nagyzenekari koncertet, ahol a darab leghalkabb és leghangosabb része között 100 dB hangerő különbség van. Hogyan lehet ezt átvinni egy hangcsatornán úgy, hogy azt egy zsebrádió hangszóróján is lehessen hallani főbb részleteiben. A megoldást a bemeneti szinttel változtatható erősítésű erősítés szabályozás jelentette. Mivel a bemeneti szint erősödésével a hangerőt csökkentette, így a hangzás dinamikaképe megváltozott. A hangos rész kevésbé lett hangos, a halkabb viszont jobban kiemelkedett a hangos részekhez képest. Ezzel a dinamika tartománya úgymond össze lett nyomva, azaz kompresszálva. Innen ered a név is : dinamika kompresszor. A dinamika összenyomása után pedig a rendelkezésre álló kivezérelhetőségre emelik a hangerőszintet.

Sokan fogalmi tévedésben vannak a dinamikával és a hangerővel kapcsolatban, melyet ráadásul a kompresszor által elért hatás még tovább mélyít. Sok ember számára a dinamikus zene hangosat jelent. Mindenek előtt le kell szögezni, hogy a hangos zene és a dinamikus zene nem ugyanazt jelenti. A hangerőnek szintje van, a dinamikának pedig tartománya. A dinamika a zene mérhető leghangosabb és leghalkabb része közötti különbségnek a mérőszáma. A természetben általában a hangok igen széles dinamikasávban fordulnak elő. Hallásunk is ehhez igazodik. Amint a hangot elektromos csatornába kényszerítjük és a lehallgató rendszerbe küldjük, számolnunk kell azok átviteli korlátaival.

A kompresszor az idők folyamán tehát egy elkerülhetetlen eszközzé vált annak érdekében, hogy a muzsika minden körülmények között részleteiben is élvezhető legyen. Gondoljunk csak arra, hogy a zenét nagyon sokan életmódjukból adódóan főleg kocsiban hallgatják. Ahhoz, hogy a zene részletei átmenjenek a kocsi motor, futómű és szélvédő zajain, ahhoz ezen zajok összességének szintje fölé kell vinni a leghalkabb részleteket is. Ehhez pedig igen komoly dinamika összenyomást kell előidézni. A rádióadások ma már főleg FM üzemmódban történnek, ahol az átvihető dinamikát a rádióadó számára biztosított igen szűk frekvenciasáv eleve behatárolja. Ez azt vonja maga után, hogy a zenei anyag dinamikáját nagyon össze kell nyomni annak érdekében, hogy az elférjen a biztosított viszonylag szűk közvetítési frekvenciasávban. Ismét a kompresszor oldja meg ezt a problémát.

Látható tehát, hogy a kompresszor használata elkerülhetetlen ezeken a területeken. Mindezek ellenére azonban vannak olyan zenei produkciók is, amik mindenféle kompresszálás nélkül léteznek. A klasszikus zenei gyakorlatban, ahol a hanghűség és a hangzás eredeti minősége élvez preferenciát, ott a kompresszor használata úgymond tilos. Rengeteg CD felvétel jön ki mindenféle kompresszálás nélkül. Egyik másikra rá is van írva, hogy a megszokott hangerőre állított lehallgató rendszert a váratlan nagy erejű hangok esetleg károsíthatják.

A zenék nagy része fogyasztási termék. Ezeket az emberek fogyasztják, sokszor minden odafigyelés nélkül. Csak szóljon. Ez a fogyasztói attitüd azt eredményezte, hogy az emberek azt preferálják, ami hangosabb, ami jobban észreveteti magát. Ezzel el is indult egy a hangerő növelésére irányuló harc, versengés, ahol a lényeg az, hogy ki tud hangosabb produkciót előállítani.

Miután észrevették, hogy a kompresszált hanganyag relatíve hangosabb, így ehhez a hangerő háborúhoz fegyverként a kompresszorhoz nyúltak. Ennek persze meg is lett az eredménye. Hallhatók olyan produkciók is, ahol a kivezérlés mérő a zene kezdetekor beáll pirosba, azaz 0 dB-értére és ott is marad a szám végéig. Ez a heavy metal műfajában jellemző és szinte kötelező. Itt jön be a képbe az, hogy a kompresszor pszichoakusztikai szempontból is fontos lett. A kompresszálás folyamatában egy állandó belső hangerőváltozás van, hiszen amikor a zene hangerő szintje elér egy küszöböt, a hangerőváltozás a kimeneten bekövetkezik ez pedig a fület, az agyat állandó alkalmazkodásra, figyelemre készteti, hiszen a fül és az agy mindig a változást igyekszik feldolgozni és értelmezni. A kompresszált zene eképpen nemcsak a nagy átlagos hangerejében fárasztó, hanem a dinamikasávon belüli állandó hangosságváltozás veszi igénybe és ezáltal fárasztja az agyat. Ezt a pszichoakusztikai hatást használja fel a zeneipar, a diszkókban, az élő hangosítású zenék egyes stílusaiban.

A reklám pszichológusok már a hatvanas években rájöttek, hogy az agy igen nagy kapacitását használja fel a környezeti zajok értelmezésére. Ennek eredményeként a bevásárlóközpontokban kompresszált zene bejátszásával igyekeznek a vásárló agyát leblokkolni, hogy ne tudjon számokat összeadni, csak fizetni a végén.

Mintegy drogként működik az erősen kompresszált zene. Innentől tehát a kompresszor már nem csak egy szükséges elkerülhetetlen eszköz volt, hanem kifejezetten kívánatos nélkülözhetetlen eszközzé lépett elő.

A következő írásokban a kompresszort annak működését mutatjuk be, valamint ennek kapcsán kissé betekintünk az analóg és a digitális hangfeldolgozásba is. Bemutatjuk, hogy a hangerőért folytatott háborúban mit nyerünk és mit vesztünk.

Szabó Sándor

2007-05-09 14:28:10