Fókuszban a Reverb

Generációváltás a térszimulációban?

Az elmúlt hetek érdekes, éppen csak csöpögtetett információi ihlették a címet. Egyre többet hallani az egykori Lexicon örökébe lépő Bricasti Design M7 típus jelű új térszimulátoráról, melynek kereskedelmi megjelenése 2007 elején várható. Ugyancsak régóta készülődik a Quantec minden eddiginél komplexebb térszimulátora a 2498 Yardstick is. Nemrégiben jelent meg egy rövid információ a TC honlapján, hogy az S/R6000 –hez 2007 Februárjában kijön egy új átfogó szoftver update, mely az eddigi toldozgatás-foldozgatás után vélhetően hoz valami újat is. Hogy mit, azt nem lehet tudni, csak találgatni. A legutóbbi egyik nagy forradalmi változás 1997-ben volt, amikor a TC kiadta a VSS3 algoritmusát az M3000 -ben, az első olyan térszimulátort, melynek korai reflekciói már impulzus válaszok alapján működnek, a diffúzmező generátor pedig nagyfokú randomizálás mellett gyakorlatilag a továbbfejlesztett FDN ( Feedback Delay Network) algoritmusával működik. Máig is ez képezi a TC zengetők alapkoncepcióját.

A Quantec még továbbra is az 1982-ben szabadalmaztatott QRS algoritmust alkalmazza, azonban 8 csatornás ki - és bemeneti lehetőséggel, ugyanakkor egy új konvolúciós térszimulátor is benne lesz az új vasban. Ha hinni lehet a cégnek, akkor 2007 Március - Április lesz a várható megjelenés ideje, bár 4 éve ígérik a 2496 Yardsticket is.....

A Bricasti egyenlőre szűkszavú, azonban heteken belül itt lesz az M7 melyet azonnal letesztelünk és bemutatunk honlapunkon. Annyit elárultak, hogy a kb. 3 Mac G5 nagyságú processzorra írt új realtime algoritmus forradalmian új, minden eddigi hagyományostól eltér működési elvével. Ez már önmagában is izgalmas, pedig még nem is hallottuk szólni. Ha a hozzáférhető információk mind igazak, és a TC is újat hoz ki, esetleg egy új konvolúciós vagy másféle real time algoritmust az R6000 számára, akkor mondhatjuk, hogy a térszimulációban 2007-ben generációváltás következik be. Ami pedig a konvolúciós zengetőket, térszimulátorokat illeti, bizony van min dolgozni, hiszen ez a technológia még nincs 10 esztendős és még számos gyermek betegségtől szenved. A két eddig elkészült modell a Sony DRE-S777 valamint a Yamaha SREV-1 képezi a konvolúciós rendszerű térszimulátorok két magas színvonalon működő darabját. Ez pedig nem nagy választék.

Bizonyára a Yamaha és a Sony is fejleszt valami újat, azonban tőlük nem jött még utalás sem, hogy valamire készülnének.

A pluginok tárgyalására is sort fogunk keríteni, annak ellenére, hogy minőségben messze elmaradnak a "nagyvasak" mögött, azonban egyre népszerűbbek, célszerűbbek és ha lassan is, de kicsivel jobbak is lesznek.

Addig is, amíg az új eszközök egymásután megjelennek, addig is leközölünk néhány régebbi írást, mely 1999-től napjainkig megjeleníti az akkor aktuális állapotokat a térszimulátorok terén, jó áttekintést nyújtva ebben a témakörben.

Mivel a térszimuláció nagyon nagy témakör és gyakorlatilag ebben állandóan van mérhető fejlődés, így tervezzük a legismertebb pluginok áttekintését is a közeljövőben.

Szabó Sándor

2007-02-17 17:33:14