Interjú Hidasi Barnabás és Vesztergom Laura hangmérnökökkel

Beszélgetni egy egy érdekes emberrel mindig nagy élmény, különösen, ha egy dologról időnként úgy beszélnek, ahogyan az nem szokás, azaz a válaszaik különböznek kissé a megszokottól. Ez azzal van összefüggésben, hogy a dologhoz való hozzáállásuk sem szokásos. Most a helyzet még annyival speciálisabb, hogy nem egy, hanem két személlyel beszélgettem. Egy fiatal hölggyel és egy úrral, akik nem csupán barátok, hanem együtt dolgozó hangmérnökök. Először Hidasi Barnabással beszélgettem. Csendes, szerény, kedves fiú, régóta ismerem, dolgozunk rendszeresen együtt, és mivel tudom miket gondol, egy alkalommal arra gondoltam, hogy készítek vele egy interjút, és ezeket a gondolatokat megosztjuk az olvasókkal is. Feltettem neki pár speciális kérdést, például azt, hogy hogyan is készült az a bizonyos,- véleményem szerint világszínvonalú felvétel,- amiről pár évvel ezelőtt annyian beszéltek idehaza a szakmai berkekben. Ezeket szépen kikerülte, ebből is látható, hogy szerény ember, amitől még inkább kíváncsi lettem.

- Hogyan indult a pályafutásod és kik voltak, milyen zenék voltak, amik meghatározták jelenlegi koncepciódat, ízlésedet?

- Véletlenül csöppentem bele. Előszőr segítettem egy zenekarnak pakolászni, aztán legközelebb is, aztán már hívtak és egyszer csak a keverőpultnál találtam magam. Utána már nem volt visszaút: mások is megkértek, hogy keverjem őket; aztán el kellett készíteni egy-két demót, utána Budapestre kerültem és szépen lassan a hangosításról átnyergeltem a stúdiózásra. Előtte és közben is foglalkoztam zenéléssel, ami nagyban megkönnyítette a dolgomat (és másokét is). Ez így elég egyszerűen hangzik, de nagyon sok munka, tanulás, lemondás és emberi támogatás van mögötte. Másképpen nem megy, és csak a kemény munkával elért sikereinket becsülhetjük meg igazán, mégha azok nem is látványosak... Amúgy sokféle zenét hallhattam és hallgattam gyerekkoromban: The Beatles-től kezdve a Pink Floyd-on, a Yes-en, a Deep Purple-ön keresztül, gregorián énekeken, Bach-on, Louis Armstrongon, Keith Jarrett-en, vagy Jean Michelle Jarre-on át egészen az akkori hazai előadókig: Omega, LGT, Illés, Pege Aladár, Benkó Dixiland Band stb. elég sokféle behatást kaptam, még felsorolni is nehéz. A családunk alapvetően fogékony a művészetekre, aminek része a zene is, így komplexebben láttam, látom a dolgokat. Ha bármire kíváncsi voltam, legyen az irodalommal, építészettel, festészettel, szobrászattal, stb. kapcsolatos kérdés; arról vagy volt otthon könyv, vagy szüleim kapásból tudták a választ.

- Van leírható, felvázolható koncepciód a hang ábrázolásában, merthogy a hanggal való ügyködés véleményem szerint a valóság újraköltése?

- Igazából nincs fix koncepcióm, mert azt mindig a zene határozza meg. A zenét kell segíteni, alátámasztani. Ez persze szubjektív: bennem néha teljesen más elképzelés fogalmazódik meg, mint a megrendelőben, néha meg pontosan egyezik a véleményünk. Gyakorlatilag kicsi apró darabokra szedjük a zenét, majd újból összerakjuk, úgy, ahogy az a "belül szól". Hiszen a valóságban, ezek a hangszerelések technika nélkül nem működnének (Tisztelet a kivételnek). Így az ízlés határozza meg a megszólalást, nem a valódi tónus-beli vagy dinamikai viszonyok. Ez olyan, mint egy puzzle-t kirakni, amit ugyan mi vágtunk fel, de lehet, hogy a képet teljesen letöröltük róla. Miután újból összeraktuk (hiszen a darabok összeillenek) ráfestjük a képet, aminek adott esetben semmi köze az eredetihez. Ha ügyesek vagyunk még "felszeletelés" előtt rajzolunk rá, akár még színezünk is.

- Mennyiben tartod művészetnek ezt a területet, és szerinted hol válik el az ipar a művészettől?

- Leginkább szolgáltatásnak tartom, ami művészi értéket is képviselhet adott esetben. Hiába igényel nagyon nagy szakmai felkészültséget akár technikai, zenei, pszichológiai, kreatív, stb. értelemben, elsősorban a zenét és annak megalkotóját kell kiszolgálni. Hogy mennyi szabadságot jelenthet ez a hangmérnök számára, az persze produkciónként változik. Van, aki csak támpontokat ad, vagy teljesen rá bízza, más(ok) kész koncepcióval rendelkeznek. A legfontosabb, hogy minél közelebb jussunk az elképzeléshez, hogy belelássunk a megrendelő fejébe. Ezért a munka már a felvételek előtt megkezdődik, például előző lemez(ek), vagy az adott anyag demóinak meghallgatása. A zenekart meg kell hallgatni koncerten vagy a próbateremben, ez több szempontból is fontos: képet kapunk a hangszer és erősítőparkról, a technikai felkészültségről, a zenekar elképzeléseiről és legfőképpen, hogy milyen emberekkel fogunk dolgozni. Nekik is fontos, hogy megismerjék azt, aki a zenéjüket végső formába önti. Sokat kell beszélgetni; érdemes olyan CD-ket kérni, amik az ő ízlésüknek megfelel; meg kell próbálni feltérképezni, hogy milyen személyiségekkel állunk szemben, a munka menetét és módját rájuk kell szabni. Lehetőleg a koncepcionális vitákon is célszerű átesni még a felvételek előtt: egyrészt így konkrét és világos elképzeléssel vágunk bele, másrészt a veszekedések és viták nem éppen a munkamorált erősítik, főleg amikor "ketyeg a stúdióóra". Persze ezt nem lehet mindig megúszni, sőt néha ez az egyetlen megoldás, csak kézben kell tartanunk az embereket, lehetőleg tudtukon kívül.

- A zenészt, mint sokszor érezhetően reménytelen irányba specializálódott „emberi fajt” nem kell bemutatnod, ismerem a problémát, az egó, mint akadály és hajtóerő egyszerre jelenik meg. Te hogyan kezeled ezt az egóval sokszor túlzottan is felszerelt esendő embert?

- Van, akinek a büszkesége nem viseli el a külső segítséget, vagy a másfajta véleményt, mégha az a végeredmény szempontjából az ő elképzeléseit valósítja is meg. Ez a legnehezebb, és elsőre leghálátlanabbnak tűnő része, hiszen megköszönni senki nem fogja, (mert nem tud róla,) viszont csak így lesz boldog a végtermékkel. Persze, ha elégedett, legközelebb is veled dolgozik és innentől kezdve ez már hosszútávon megtérülő "energia-befektetés". Néha az elképzelések nem összeegyeztethetőek a zenekar valódi arcával, technikai és művészeti értelemben sem, hiszen ez is mind a "nyersanyag" része, így korlátozza, vagy teljesen más irányba tereli a lehetőségeinket is. A lényeg, hogy ez egy szolgáltatás, ahol a megrendelő elképzeléseit legjobb tudásunk szerint, adott anyagi keretek között (ami meghatározza a rendelkezésünkre álló időt, és a technikai lehetőségeket is), igazodva a "nyersanyag adottságaihoz" kell megvalósítani. Ha ebbe még művészi értéket is bele tudunk csempészni, ill. mi is elégedettek vagyunk, és akár évek múlva is büszkén hallgatjuk meg, akkor nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan felvételt készítettem, amire azt merem mondani, hogy jó, és nem kapcsolom ki öt másodperc után, hogy mi ez a rettenet, de nem nekem kell, hogy tetsszék.

- Mennyire érzed úgy, hogy azonosulnod kel az adott produkcióval, és ezt mennyire vagy képes megvalósítani?

- Mindenképpen azonosulnunk kell a produkcióval, mégha maga a stílus, a koncepció, a művészek mentalitása, stb. tőlünk távol is áll; hiszen másképpen nem lehet hiteles munkát létre hozni. Ilyenkor, amíg a stúdiózás zajlik, meg kell próbálnom a "kliens" fejével gondolkodni, és eszerint cselekedni. Lehet, hogy egyébként egy tőlem teljesen idegen koncepció szerint kell dolgoznom, de akkor, ahhoz az anyaghoz az abszolút megfelelőnek tűnik. Valószínű ezért van olyan kevés, általam is szívesen hallgatott munkám. Vagy csak utólag szimplán úgy érzem, hogy nem tudtam jól megcsinálni, a megrendelő teljes örömének és elégedettségének ellenére. Legalább neki(k) tetszik. Ha neki(k) sem, az tragikus. Az, hogy mi tetszik és mi nem, az teljesen szubjektív. Ami nekem jó, az lehet, hogy másnak "beteg", vagy fordítva. Ahogy ugyanaz a zene teljesen más reakciókat vált ki különböző emberekből, a hangzás ugyanúgy, hiszen ezek egymás részei. Ez benne a művészet, a többi az ipar, szakmunka, szolgáltatás, üzlet, stb. Lehet szépíteni, de az anyagi, technikai keretek, a határidő eleve komoly korlátokat szab, amin belül a lehető legjobbat kell produkálni. Fel kell tudni venni a versenyt a többszörös költségvetésű produkciókkal is, vagy legalább meg kell próbálni. Ez ugyanaz a rivalizálás, mint az ipar bármely területén. Ezért a hangsúly nem feltétlenül az abszolút minőségen, hanem a hatékonyságon van. De erről napokat lehetne beszélni.

- Évtizedekkel ezelőtt a keverőpultról beszéltek a legtöbbet a hangmérnökök, később a mikrofonokról, ma a kompresszorokról, mint a legmeghatározóbb eszköz az úgynevezett jó hangzás kulcsaként. Te miként látod ezt?

- A technika két dolgot tud: lehetőségeket adni és korlátokat szabni. Hogy egyébként milyen végeredmény születik, azt az ember(ek) határoz(zák)za meg. A lánc leggyengébb eleme (ami lehet technikai és emberi tényező egyaránt) predesztinálja a minőséget. Ebből következik, hogy minden részegység egyformán fontos. Az más kérdés, hogy stílustól vagy hangszertől függően, melyik milyen szereppel bír; ill. a berendezéseket gyártó cégek, mi köré teremtenek ún. "hype"-ot. A legfontosabb technikai elem talán a jó lehallgatás (beleértve a lehallgató helyiség akusztikáját is), ha az megvan halljuk, hogy miben szenvedünk hiányt (már, ha halljuk)...Nincsenek csodaberendezések, meg a "jó hangzás kulcsa" sem létezik. Egy arányosan összeválogatott, mérnökien megtervezett és összehangolt rendszer, jó szakemberekkel (beleértve a zenészeket is) képes jó végeredményt produkálni. De a hangsúly itt is inkább a szakembereken van.

- Nagy a vita az analóg kontra digitális, plugin kontra vas témákban. Mit szólsz te ezekhez?

- Igazából mindkét világnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Nem lehet egyoldalúan állást foglalni. A legjobb: mindkettő kombinációja. Dolgoztam 2"-os 16 és 24 sávos, ill. 1/2"-os 16 sávos analóg magnókkal, ADAT-okkal, DA88-akkal, ún. "stand alone" és számítógép alapú HD-felvevőkkel, ezek mindenféle szinkron-kombinációjával, analóg és digitális keverőpultokkal, vasakkal és plugin-ekkel egyaránt. Igazából saját magadnak kell eldöntened, hogy mivel tudsz megfelelő végeredményt produkálni, vagy a körülmények eleve meghatározzák, és nincs választásod. Az analóg szalag torzítása és kompressziója sok zenei stílusnak kedvez, és segítségünkre lehet a felvételek során, persze csak egy jól kalibrált és karban tartott rendszernél. Nagy dinamikára és széles frekvencia átvitelre képes, de csak a megfelelő "gondoskodás" esetén. A szaturáció csak egy plusz, amit adott esetben előnyünkre fordíthatunk. Viszont a "tutujgatás" sok idő, és az pénz; a szalag drága, egyre nehezebben beszerezhető, hiszen a legnagyobb cégek adták be a "kulcsot". Az "analóg" hangzást sokan szeretik, de a vele járó felvételi metódust és szükséges szemléletmódot nem: a számítógépes rögzítéshez szokott embereknek ez lassú, nincs undo, a sávok száma is fix, editálni sem olyan egyszerű. Persze ez utóbbira van megoldás, hiszen a szalagról jó A/D konvertereken keresztül bemásolva a számítógépes környezetbe ez megoldható. Az más kérdés, hogy ezt kevesen engedhetik meg maguknak, hiszen mindkét rendszert fenntartani (főleg, hogy egyre kevesebben bírnak olyan zenei kvalitással, hogy szalagra gyakorlatilag "felküzdjék" az anyagot, hogy az legalább editálásra alkalmas legyen) luxus. Nagyon lelustultunk a technológiának "hála". A szalagnak a közvetlen hatásain túl az az óriási kényszerítő ereje van, hogy végleges döntéseket kell hoznunk már a felvételek során, nem halogathatjuk a keverésig. Ez nagyobb felelősséggel jár, és nagyobb felkészültséget is igényel, de ezzel a szemléletmóddal a digitális környezetben is jobb eredményt érhetünk el. Ugyanis, ha minőségi analóg berendezésekkel lépünk be a digitális világba, jobban kihasználhatjuk azt. Például nem mindegy, hogy konverzió előtt, analóg tartományban hangszínezünk és dinamikát szabályzunk, (vagy használunk szalagot), vagy digitálisan emuláljuk azt. A különbség nem azért jelentős, mert a pluginek esetleg rosszabbak, mint a modellezett "vasak", hanem mert több információ jut át a konvertereken, és nagyobb "felbontást" érhetünk el, ha már az átalakítás előtt hangsúlyt fektetünk az egyébként hasznos tartományokra. Ezt utána még finomíthatjuk pluginekkel, hiszen van egy-két kifejezetten jól sikerült darab; és néhány olyan is, aminek nincs is "vas" eredetije, viszont kiváló szolgálatot tesz. Az biztos, hogy amíg nem érjük el a számok világát, minőségi berendezéseket használjunk, legyen az mikrofon, kábel, mikrofon-előerősítő, EQ, kompresszor, A/D konverter, stb. Inkább használjunk kevesebb, de jobb készüléket, mint fordítva (ez egyébként a pluginekre is igaz). Vannak írott és íratlan szabályok, mindkét környezetre: vezéreljük ki rendesen a felvételt, clipp-ek nélkül persze ha a konverter analóg áramköre engedi; használjunk stabil órajelet, akár külön készülék segítségével, stb... Ezeket lehetne oldalakon keresztül sorolni. Hogy maga a keverési folyamat digitálisan, vagy analóg módon történik, az megint megér egy misét...

Azt bizonyára mindenki ismeri, amikor egy modern akció filmben, vagy éppen egy sci-fi-ben mindig van egy női szereplő, akire rábíznak valami nem női dolgot. Előszeretettel bízzák rájuk a pilóta szerepét, a fedélzeti mérnökét, vagy éppen ő a kompjúter-zseni, akinek fél másodperc alatt ki kell számítani a röppályát. Gyakran öltöztetik be őket katonai uniformisba, aztán időnként még jó nagyokat is tudnak ütni, ha a forgatókönyv úgy kívánja. Amikor találkozom valami furcsasággal, akkor ilyesmi gondolatok jutnak eszembe. Most persze egyáltalán nincs semmi furcsaság abban, hogy egy fiatal hölgy éppen hangmérnök. A korosztálya valószínűleg naponta koptatja a plázák lépcsőit, köszönhetően a beléjük égetett divatfüggőségnek. Aztán van egy lány, aki ha jön veled szemben az utcán, arra nem is mernél gondolni, hogy hangfelvételeket készít, editál, és az agyában zenék képe van és azon gondolkodik, hogy miként lehetne egy hangtechnikai problémát megoldani. Ilyen is akad, és a különleges még az is, hogy vele nem készítenek akció filmet. És milyen jól rejtőzködik: szép és csinos. A beszélgetés további részében Vesztergom Laurát kérdeztem.

- Hogyan kerültél ebbe a szakmába?

- Mindig is érdekelt, hogy jönnek létre produkciók, legyen az zene, színház vagy akár tánc. Gimnáziumi éveim alatt több időt töltöttem színházba járással, mint tanulással, képes voltam akár délelőtt végig ülni a próbát, majd este két előadást is megnézni, csak lássam, hogy kerül színpadra valami, és hogy dolgoznak emberek teljes fegyelemmel, alázattal és odaadással. Ez az „Egy mindenkiért, mindenki egyért!” típusú csapat munka fogott meg igazán. A művészeti ágak közötti "ide-oda ugrálás" során foglalkoztam természetfotózással is. Az így szerzett vizuális látásmód előnyét kihasználom a munkámban is, sokkal könnyebben tudok leírást adni a zenéről, hangszerek milyenségéről. Most persze sokan furcsállják, amiről beszélek, de ez nem utolsó szempont; hiszen problémát jelenthet, hogy emberek nem tudnak véleményt mondani arról, mit is hallanak, és pláne, mit szeretnének hallani. A közös nyelv zenész és hangmérnök között nem a dB-ek és Hz-ek világában rejlik. Még két hangmérnököt is ritkán hallhatunk arról beszélni, hogy „250-nél koherencia van”…
Oktopus Multimédia Intézetbe jártam, itt ismerkedtem meg rengeteg kiváló szakemberrel, és belekeveredtem ebbe a forgatagba. Szerencsésnek érzem magam, hogy a szakma számos területén kipróbálhattam, kipróbálhatom magam. Dolgoztam színházi környezetben, koncertek, rendezvények hangosításánál, színpadi technikusként, stúdiótechnikai berendezések szakértőjeként. A stúdió meleg bőrfoteljét azonban nem szívesen cserélem a hideg sportcsarnokok világára.

- A hanggal való foglalatosság eléggé fiús szakma, bár van pár közös nõi ismerõsünk is. Hogy érzed magad ebben a fiú dominanciás társaságban.

- Jól, köszönöm! Valószínű, ha ez egy lány orientált foglalkozás volna, már nem bírnám. De komolyra fordítva a szót, persze nehéz megállnom a helyem, magasra teszik a mércét. Mindenki másképp fogadja, hogy egy nővel kell dolgoznia, de eddig sikeresen kerültem ki még a szoros helyzetekből is. Bár volt arra példa, hogy egy bizonyos rendezvényre kerestek szakembert és mikor kiderült, nő vagyok, azonnal visszamondta a megbízást a szervező. Később megtudtam, hogy ő szintén a gyengébb nemet erősíti. Szerencsémre ez a ritkábbik eset általában elég egyszer bizonyítanom! Inkább a fiúkat kéne megkérdezni, ők hogy bírják…

- Mivel ez egy erősen fiús szakma, nem érzed úgy, hogy egy nő kevésbé lehet benne sikeres?

- Ez a munka nem a sikerről szól, amit az embernek meg kell tanulnia elfogadni. A hangmérnök mindig az az ember marad, aki hátulról segíti a produkciót, és ez így is van jól. Akkor végzi valaki jól a munkáját, ha a zenészek teljesen magukénak érzik a végeredményt és megvalósul az elképzelésük. Elég, ha mi tudjuk, nélkülünk nem sikerült volna. Aki népszerűségre vágyik, legyen rock sztár.

- Mi az a terület, amibe mélyen beleástad magadat, és miket szeretnél elérni, megvalósítani?

- A legérdekesebb terület a stúdió világa, hogy lesz a hangok sokaságából egy kész lemez. Órákat lehetne mesélni a különböző munkafázisokról, számomra a felvett hangsávok apró darabokra való szétszedése, majd újbóli összerakása jelenti a véget nem érő feladatot.
Persze csodákat művelni nem lehet, minél jobb a nyersanyag annál látványosabb az eredmény. Jön a kérdés, minek kell kieditálni?! Nem kell, csak érdemes. Alapvetően javító funkciója van: sokkal célszerűbb itt-ott belepiszkálni egy amúgy előadás módjában is kifogástalan felvételbe, mint újrajátszatni valamit, szenvedni a kötéseknél felmerülő problémákkal, stb. és ezzel együtt esetleg elveszíteni a "varázst"; a mesterkéltség nélküli hiteles előadást. Természetesen ez ember, zenekar, hangszer, stílus, stb. függő, egy jazz zenekart sosem cincálna szét az ember (csak a javítás jön szóba) viszont vannak olyan műfajok, amik megkövetelik a "sebészi precizitást". Főleg a ritmusszekció, azon belül is a dob, amit nagyon érzékenyen érinthet. "Szögre" editálásnál hangról-hangra tempóra teszünk mindent, úgy hogy ne gépiesedjen el. Ez nem egyszerű feladat. Akkor jó a végeredmény, ha az érzet, hogy ember játszotta, megmarad. Lehet ide-oda másolgatni részeket (néha szükséges is) de így elveszhetnek dinamikai különbségek, arányok, amik a zeneiség fontos részei. Néha, pontatlanságuk ellenére érdemes meghagyni filleket, kicsit döccenősen vagy összekapva, mert zenében az tűnik hihetőnek, természetesnek, vagy éppen "dögösnek". Nem egyszer jönnek dobosok, hogy nyugtassam meg őket ez editált, mert ilyet csak nagyon kevesen tudnak eljátszani. Mindez magáért beszél! Nem feltétlenül azért kell hozzá nyúlni valamihez, mert rossz, hanem hogy még jobb legyen. Egy pontos, biztos alappal, sokkal könnyebben megy a munka a rájátszások során; akár megmaradhatnak gitárlötyögések is, mert az editált dob elviszi a balhét. Ha mégis "szerkeszteni kell a többieket", egyszerűbb az egyes részek javítása, másolgatása egy teljesen tempó-helyes környezetben.
Nem szögre editálásnál a tempóérzet az egyetlen támpont. Ilyenkor számolnunk kell az esetleges ingadozásokkal is, és csak többszöri áthallgatás, a különböző részek összehasonlítása után lehet eldönteni egy adott szakasz milyenségét. Így lehet például, taktjel nélküli, együtt játszott anyagot (akár koncertfelvételt is) javítani. Ez persze nem kis türelmet, zenei érzéket és technikai felkészültséget kíván. A kezdeti kilátástalanság ellenére sem szabad feladni, hiszen minden relatív: amíg ma úgy halljuk, hogy siet a lábdob, holnapra kiderül, hogy késik a pergő...vagy mégsem?...
Csodák azért igenis vannak! Ki ne látott volna plasztikai sebészhez bemenő férfit nőként kijönni.

- Köszönöm mindkettőtöknek a beszélgetést.

2007-12-09 15:51:48