Kétnyakú bundnélküli lant

Nemrégiben ment egy sorozat a Gitárhangtechnika honlapon a kétnyakú gitárokról. A végén tettem egy ígéretet, hogy amint készen lesz a kétnyakú lantom, akkor beszámolok annak születéséről folyamatában részletesen.

Előzmények

Aki ismer és tudja, hogy mit képviselek a gitár zenéjében, azok számára nem oly meglepő egy ilyen hangszer. Közel 20 éve játszom bundnélküli gitáron. Ez a hangszer keleti zenék előadására hivatott, ahol nem a temperált hangrendszer, hanem egyéb a mi nyugati fülünknek furcsa hangrendszerek vannak érvényben.

Egy ilyen gitáron megtanulni a mikrotonikus hangközöket, zenei környezetben használni egy komoly elkötelezettség, és mint olyan felelősség. Ez alatt azt értem, hogy nem divatból használom a hangszert, mint sokan mások, akikkel tulajdonképpen egy gitárossal mindig több, akik hamisan játszanak. Szóval a bundnélküli gitárhoz fül és kemény tanulás kell, a keleti zene ismerete és persze kiapadhatatlan türelem és szeretet. Az utóbbi időben elkezdtem magamban összegezni mindazt a tudást, amit a keleti zenében felfedeztem és szereztem, és amit persze mindig is beolvasztottam a saját muzsikámba. Az összegzés egy hosszú folyamat, az élet egy szakaszát is jelenti és jelzi egyben. Ehhez az összegzéshez a keleti zenékre való még mélyebb betekintés és rálátás szükséges. Évek óta érlelődött bennem egy különleges nagyon sokoldalú bundnélküli gitár gondolata, ami sokkal inkább keleti módon szólal meg és minden, ami keleti játszható rajta. Az idén 2008-ban aztán sürgetővé vált a dolog, mivel belekezdtem az ősi magyar makámok kutatásába és újaknak a komponálásába, így szükségem volt egy nagyon komoly hangszerre, amin ez a gyakorlatban is megvalósítható.

Tervezési szempontok

Nagyon szeretem az arab lantot, a hangját és a rajta játszható zenéket. Ebből indultam ki. Szerettem volna elkerülni a számomra rendkívül kényelmetlen domború testet, mert azon nem tudok kényelmesen játszani. Annak is a tudatában vagyok, hogy a jellegzetes hangja éppen a domborúságában rejlik, így mint mindig, kompromisszumot kellett kötni. Arra gondoltam, hogy egy gitártestszerű, de lant formájú hangszert készíttetek. Sokat gondolkodtam a zengő húrokon, mint az indiai hangszereken is, azonban nem akartam nagyon nagy húrfeszítéssel terhelni a hangszert.

Mivel szeretem a mélyebb tónusú hangszereket, így arra gondoltam, hogy két nyaka lesz. Egyiken egy magasabb regiszter a másikon egy mélyebb. Dupla húrozást képzeltem el. Ezzel elviekben a zengő húrok is megoldódni látszottak, mert a sok húr állandóan rezgésbe jön bármely megpengetett hangtól és ettől a lant hangja mindig egy "zengő felhőben" van, egyfajta aurát von a hangok köré. A húrok számában nem voltam még biztos, mindenképpen konzultálni akartam a készítővel.

A fejre mindenképpen modern hangolókulcsokat akartam, mert a sok húrt állandóan hangolásban tartani nagyon nehéz. Ez azonban ellentmondott annak a nagyon fontos kritériumnak, hogy a hangszernek nagyon könnyűnek kell lennie, ha dinamikus hangot és kellő hangerőt szeretnék. Végül ebben is kompromisszumot kellett kötni, mandolin kulcsokat szereztem.

Az is fontos volt számomra, hogy a hangja mindenképpen adjon vissza valamit a lant tónusából. Ezért egy viszonylag zárt dobozú, de lantformájú testet képzeltem el. A kényelmesebb játék miatt megint kompromisszumra szorultam, mert a test alsó vonalvezetését az ülő játékhoz kellett igazítanom, így egy a gitároknál is alkalmazott "cutaway" formában lett a test kialakítva. Ez esetben nem a felső tartományok elérése miatt, hanem az ülő helyzetben való kényelmes játszhatóság miatt.

Miután már a képzeletemben kezdett összeállni a hangszer készítettem pár hevenyészett rajzot, tudván azt is, hogy az távolról sem lesz végleges. Kezdetben egy 6 + 12 húros nyakról gondolkodtam. Az alsó nyakat egy arab lant húrhosszával 580 mm-el, a felsőt 700 mm-el képzeltem el. Ez volt az első elképzelésem.

A kezdetektől tudtam, hogy a hangszert Romanek Tihamér fogja nekem elkészíteni. Több okból is őt választottam. Részben óriási tapasztalata van a lantok építésében, részben pedig mert nyitott az újdonságokra és még nem merevedett bele a saját tapasztalataiba. Ez számomra mindenképpen azt garantálta, hogy meghallgatja az én elgondolásaimat és megnézi, hogy miben tud hozzátenni. Ismerek hangszerkészítőket, akik ha meglátnak egy rajzot, azonnal elkezdenek minden szokatlan részletről és megoldásról lebeszélni, hogy a végén építhessen nekem egy olyat, amit jól tud, de mást nem lenne képes. Így hát felhívtam Tihamért, elmondtam, mit szeretnék, és elküldtem neki a rajzot. Jól ismerem őt. Azonnal megnyílt a fantáziája és azt kérte, hogy üljünk le, és beszéljük át a hangszert részleteiben, mert nagyon jó a terv és meg tudja építeni és lenne sok plusz ötlete hozzá. Nagyon örültem ennek, bár ismerem őt és erre is számítottam.

Miután beszéltünk, én is inspirációt éreztem, hogy leüljek a rajzasztal mellé, és egy rendes műszaki rajzot készítsek (imádok műszaki rajzokat készíteni...). Több kényelmi és akusztikai szempontot összehangolva végül készítettem egy 1:1 méretarányú rajzot, amivel felkerestem őt és nagy-nagy lelkesedést láttam rajta, és azt a szeretetet, ami nélkül semmit nem lehet jól csinálni. Kiválasztottuk a fát. Mindenben nyitott vagyok én is. Nem divatos fákból akarok hangszert, hanem ami legjobban támogatja a hangi elképzeléseimet. A fa kiválasztásában nem akartam kikötéseket szabni, mert Tihamérnak nagyok okos érvei vannak és szeretem azokat meghallgatni és annak megfelelően eldönteni. Megkopogtattunk sok fát és szinte egyöntetűen ugyanarra gondoltunk. A fedlapnak egy rendkívül öreg, 150-160 éves, száraz fenyőt találtunk, elképesztő frekvenciasávokban rezgett megkoppantva. Ugyan ezt a gazdag rezonanciát találtuk meg egy indiai rózsa készletben, ami kiadta a hátlapot és a kávát.

A nyakhoz pedig fontos kikötésem volt, hogy a lehető legkönnyebb fa legyen, és tegyünk bele grafit kompozit laminálást vagy pálcát. Tihamér ebben is nyitottnak bizonyult. Talált egy érdekes, szőke, a hondurasi mahagónira nagyon emlékeztető szálszerkezetű anyagot, ami igen könnyűnek bizonyult és kellemes hangon rezonált a koppantásra.

A fogólaphoz természetesen ébenfát kértem.

Ezek után minden együtt volt ahhoz, hogy elkezdhesse a hangszer építését. A tervek 2008 telén készültek, és Április elején látogattam meg, így a hangszer a nyár folyamán készült el. Időközben azon gondolkodtam, hogy a 6 húros helyett még egy dupla húrozású 12 húros nyak kellene, 650 mm-es húrhosszúsággal. Végül így döntöttem, mert Tihamérnak is mindegy volt.

Közben nyitva hagytuk a hangolókulcsok kérdését, mert nem volt könnyű találni megbízható, könnyű, és kényelmesen kezelhető kulcsokat. 24 db hangolókulcs bizony nyom egy kilót, és azt a fejre felszerelve bizony könnyen fej-nehézzé tesz egy kétnyakú hangszert.

Végül interneten rendeltem 3 készlet 8 húros mandolin hangolókulcsot Amerikából. Meg sem merem mondani az árát. A XXI. Században sem lehet bárhol és bármikor kapni. Igen szomorú tapasztalatokat gyűjtöttem csupán a hangolókulcs beszerzése kapcsán. Az ár azért is lett tragikusan magas, mert az internetes vásárlásnál a bankok a legpofátlanabb és leggátlástalanabb módon elképesztő kezelési díjakat számítanak fel. A szállítási költség sem piskóta, aztán ehhez jön a tipikusan kedvező magyar vám és ÁFA. És aztán kiderül, hogy a végén a hangolókulcs, ami nagyon közönséges egyszerű vasáru, egy magyar ember minimál bérét megközelítő összegbe kerül. Valami nincs rendben ezen a világon....Az áru kiváltásakor pedig úgy néznek az emberre, mint egy bűnözőre, aki feltartja őket a munkájukban...Ezt úgy lehet túlélni, ha közben felidézem magamban a leendő hangszer képét és a hangját. Nos, ez képes feledtetni az elszenvedett baromságokat.

A hangolókulccsal már eleve volt egy megoldandó probléma. A mandolinra fémhúrokat tesznek, az én hangszerem pedig nylon húrokat használ. A befűzés ezért nem a megszokott műanyag hengeres tengelyen történik, hanem egy fém tengelyen , ahol a húr számára fúrt lyuk éles peremű. Ez könnyen elvághatja a húrt és nem lehet felhúrozni a hangszert.

Erre próbáltam egy megfejtést eszközölni. Vásároltam a villamos szaküzletben zsugorfóliát és megfelelő darabokra vágva ráhúztam a tengelyre és láng fölött rázsugorítottam. Nem részletezem, a biztatónak tűnő megoldás végül teljesen használhatatlannak bizonyult, mert a felszerelés után a zsugorfólia megtapadt a fészkében és a forgás szétgyűrte a fóliát. Így sohasem találtam a furatot, ahová be kellett fűzni a húrt. Később ezt le is szedtem.

Az építés fázisai

Az építés a tető anyagának megfelelő vastagságúra való csiszolással kezdődött.

A legművészibb része a munkának a rozetta, kivágása, ez egyben a legnagyobb türelmet és odafigyelést igénylő precíz munka. Közben én még mindig nem döntöttem el, hány húros lesz a lant. Volt rá idő, mert a rozatta kivágás eltartott vagy 2 hétig.

Miután a rozetta elkészült és a tető készen állott a bordázásra, nekem is el kellett dönteni, hogyan tovább.

Ezen a ponton a dolog kezdett nagyon izgalmas fordulatot venni számomra, mert a húrok számát nem határoztuk meg véglegesen és a tető bebordázásához ismerni kell a húrok feszítő erejét. Elkezdtem számítógépen kiszámolni a húr erőket, többféle hangolás változatban és bizony nem lehetett 60 kg alá szorítani. Ha laza a húr nem szól a hangszer, ha túl feszes, akkor meg összeroppan. Végül Megállapodtunk Tihamérral, hogy bátran számoljak 80 kg-al és még így is maradnak majd statikai tartalékai a hangszernek. Ezzel megnyugtatott és két 12 húros nyak mellett döntöttünk. A sok húr feszítő erejére való tekintettel a tető vastagsága 2,2-2,3 mm körülire lett beállítva, sűrűn bordázva, vékony, de magas, rendkívül öreg pihekönnyű fenyőből.

A bordázás a reneszánsz lantok megoldását követi, de a kétnyakúság miatt el kellett térni és a találni egy kompromisszumot, hogy erős legyen de könnyen rezonáló maradjon a tető. A keleti és a nyugati lantok bordázása alapvetően nem különbözik. Az elv az, hogy az egymással párhuzamos bordák különböző frekvenciákra érzékeny mezőket jelölnek ki a tetőn és ezzel a tónus igen jól hangolható már az építés fázisában.

A bordázás után került a helyére a húrláb, több ponton grafit csapszegekkel megerősítve került felragasztásra. A húr befűzés érdekes megoldás. A húrt elölről kell befőzni úgy, hogy először egy csombékot kötünk rá, aztán a befűzés után csak át kell hajlítani a húrlábon és a csont nyergen. Ez jócskán eltér a megszokott hagyományos lant befűzéstől.

Ezt követte a káva meghajlítása és a hát kivágása, bordázása.

A tető felragasztásával már kezdett 3 dimenziós képet adni magáról a hangszer, egyszerűen lehetett látni a testességét, érezni annak öblét. Ezután a hát is a helyére került.

A munkának ebben a fázisában látogattam meg Tihamért és ott készítettem én magam is pár képet. Átbeszéltünk pár részletet a nyakkal kapcsolatban. Innentől már lehetett látni a munka végét, bár a nyak még hátra volt és annak munkafázisairól sajnos nem készültek képek.

Amikor újra láttam a hangszert, akkor már fel volt húrozva és be volt lakkozva hagyományos sellakkal. A fogólapon látható bundokra emlékeztető csíkok csupán egy világos fából készült jelző berakások.

A lantot otthon újra húroztam, mert az eredetileg elképzelt hangolással nem szólt kiegyenlítetten a hangszer. Bizonyos hangokon elindultak a rezgő húrok egyeseken nem. Ez azonban csupán húrozás és hangolás kérdése. A húrláb beállítása is kissé macerás volt, eltöltöttem vele két egész napot, mire úgy éreztem, hogy tökéletes a kezemnek és úgy reagál a hangszer, ahogy én szeretném. Több hangolást is készítettem, azonban állandó félelemben húztam fel mindig a húrokat, tartva attól, hogy túllépem a 80 kilót és egy pillanatban egyszer csak összecsuklik a hangszer.

A nyári kánikulában ez plusz izzadást jelentett. Rengeteget kínlódtam saját rossz döntésem miatt a hangolókulcsokkal. A zsugorfólia megkeserítette a napjaimat. Végül leszedtem őket. A hangszer nem akart megfelelő hangerőn szólni továbbra sem és már azon törtem a fejemet, hogy újracsináltatom az egészet, amikor azt az inspirációt kaptam, hogy ha már itt tartunk, akkor legalább megpróbálhatnám, mikor szakad szét a hangszer. Teljesen elszántam magam, és újra nekiálltam kiszámítani a húrerőket egy vastagabb, erősebb feszítésű hangoláshoz. Az eredménytől rosszul lettem, mert 113 kg-ot mutatott. Elkeseredten kezdtem újra húrozni a hangszert immár talán ötödjére. Ezzel éppen 5x24 azaz 120 db húrt elhasználva, elpocsékolva.....lehet szorozni a drága Pyramid húrokat és egyéb más húrokat figyelembe véve. Az idegállapotom nem volt a legoptimálisabb. Minden húrcsavarásnál vártam egy is recsegést vagy éppen egy robbanásszerű húrláb kiszakadást, de nem következett be. A 113 kg ott feszült a hangszeren, és arra gondoltam, hogy ez egy időzített bomba. Félreraktam azzal a gondolattal, hogy előbb utóbb szétszakad, de legalább meg tudom meddig lehet elmenni. A kíváncsiság persze nagy erő, meg akartam tudni azt is, hogy az állandóan nyúló húrokat újra felhúzva a meghatározott hangolásra milyen hangot és játszhatóságot fog adni. Még nem féltem hangszertől ennyire, de ekkor minden pillanatban az jutott eszembe, hogy ha ez a 113 kiló kirobban a hangszerből az komoly balesetet is okozhat nem is beszélve az anyagi veszteségről.

A legnagyobb félelmem közepette a legnagyobb gyönyörűséget is megtapasztaltam, mert a lantom oly csodás orgánummal szólalt meg, amitől tényleg lehet sírni. Még szomorúbb lettem annak képzeletében, hogy a lant hamarosan megadja magát és szét fog szakadni.

Felhívtam Tihamért és elmondtam, hogy elszántam magam, lehet, hogy újat fog készíteni, de most a végére járok a húrfeszítésnek. Tihamér továbbra is bizonygatta, hogy kellő statikai tartalékokkal építette a hangszert, nem fog az olyan egyszerűen szétszakadni. És igaza lett. A húrokat egy héten át húztam a megfelelő hangolásba és miután beálltak, a tetőn a torzulásnak, deformációnak a nyomát sem lehetett felfedezni. A lant a mai napig ebben a 113kg-os feszültségi állapotában van, és nem mutat semmi szándékot a szétszakadásra. Lassan megnyugodtam és elkezdtem rajta nagyon keményen gyakorolni.

A gitárhoz készíttettem egy forma tokot Kerekes Andreával. Nagyon örülök, hogy megtaláltam őket, mert csodálatos tokokat készítenek világszínvonalú minőségben.

Hangolás

Végezetül szeretnék szólni a hangolásról is. Kezdetben kvint/kvart hangolást terveztem: az alsó nyak C,G, C, g, c', g' -re lett hangolva. Ehhez vékony lanthúrok kellettek. A felső nyakat A,E,A,e. a e' - re hangoltam, egy kis terccel az alsó nyak alá. Ez a nagyon modális karakterű hangolás nem bizonyult megfelelőnek. A hangszer nem rezonált úgy, ahogy terveztem.

Végül egy pár hét után többféle más hangolást is kipróbálva arra az elhatározásra jutottam, hogy a 24 húrnak tartalmazni a kell a kvintkör összes hangját kvartokba rendezve. Ez azt eredményezte, hogy egyaránt meg kell dolgoznom a modalitásért és a kromatikáért is. A gitár ezzel a neutrális szimmetrikus hangolásával nem kedvez egyik hangzásvilágnak sem jobban, mint a másiknak, így nem fogok tudni beidegződéseket kialakítani, ami sajnos a gitárhangolás velejárója. Helyette gondolkodnom kell, látnom a zene szimmetriáit, és nem a gitár lehetőségeit kihasználni, mert az lenne a könnyebb. Ez nagyon jónak bizonyult akusztikailag és zeneileg is. Így a jelenlegi hangolás az alábbi: Alsó nyak: Fisz, H, e, a ,d', g'. A felső nyak egy tritonusszal lejjebb van: C, F, Bé, esz, asz, desz.

Az akusztikai előny az lett, hogy a hangszer tökéletes kiegyenlítettséggel szól, gazdagon és kellő hangerővel. A zenei előny az, hogy minden hangnemben játszhatok, nem késztet a hangolás arra, hogy az üres húrokat gyakran pengessem, mert nem adnak azonnal behízelgő ismerős harmóniát, így az ember rászokik a zenei gondolkodásra és érzésre, nem az újjak viszik a zenét, hanem a zene belső érzése és a zenei szimmetriák átlátása. Végre egy hangszer, ahol nem kell gitárszerűségtől szenvedni, teljesen neutrálisan viszonyul a hangszer a gitároshoz.

A lanton már készítettem hangfelvételeket is. Itt is vetődtek fel problámák. Az egymás fölötti hangnyílás és az egész tető rezonálása valami egészen más mikrofonozást igényelt. A kezdeti problémákra az Avantone CK-40-es mikrofon adott megoldást. Ez egy nagy membrános sztereo mikrofon közös házban. Az alsó membrán az alsó hangnyílásra, a felső membrán a felső hangnyílásra néz. Az eredmény csodálatos, gazdag, nyitott hang, nagyon szép lantszerű formánssal és közép tartománnyal.

Mivel a hangszert élőben is tervezem használni, így a hangszedőt még meg kell találnom hozzá. A Shadow oudhoz készített hangszedőjével kacérkodom, de mivel a húrláb nem szabványos, így még ki kell találni annak felszerelését.

Ezúton is szeretném megköszönni Romanek Tihamér barátomnak a munkáját, ezt a csodálatos új hangszert és Kerekes Andreának is a nagyszerű tokot.

Szabó Sándor

2008-10-15 08:00:00