Elektro-Harmonix effekt pedálok
Big Muff π torzító és Electric Mistress Flanger

Mára számos olyan torzítóról tudunk, ami komoly mértékben befolyásolta a rock zene hangzás világát. Egyik ilyen torzító az Elektro-Harmonix Big Muff π torzítója. A nevének keletkezéséről számos történet forog közszájon a gitáros világban. Némi kis fantáziával kitalálható, hogy mi az, ami oly kellemesen síkos, csúszós, zaftos, meleg, stb., és ha az ember egyszer megízleli, akkor nem lehet tőle szabadulni, ....... Mindezzel már leírtam a hangzását is. Innentől alig lehet valamit hozzátenni. Persze azért mindenképpen többet lehet és kell is róla mondani.

A rock korai korszakában egészen más hangideálról álmodtak a gitárosok, mint manapság. Akkor az elérendő ideál egy szinte hegedűszerűen, hosszan szóló, vastag, krémes szólóhangzás volt, amit csupán erősítők túlvezérlésével nem lehetett megvalósítani. Kellett egy speciális áramköri fokozat, egyiket-másikat hosszabb idő alatt és lényegesen több munkával fejlesztették ki, mint egy nagy erősítőt. A Big Muff a legjobb időpontban kelt életre, egy leköszönő régi hangzás és egy még nem igazán megszületett új hangzás küszöbén. Technikailag és hangilag egyfajta átmenetet képez a Fuzz típusú és a modern torzítók között.

Érdekes a története is. Kevés olyan torzító van, aminek már a írott története is van. A Big Muff egy ilyen darab.

A Big Muff története

A pedál tervezőjét Michael Mathewst, nagyban inspirálta Jimi Hendrix hangzása. Ennek ellenére a Big Muff pedált a hetvenes évek elején először David Gilmour és Carlos Santana mutatta be a rock zenében. Az első Big Muff modellből volt egy darab Jimi Hendrixnél is, aki éppen ismerkedett a lehetőségeivel, de még csak néhány alkalommal használta. Hendrix kifejezetten szerette ezt az új torzítót, és tervezte, hogy egy új hangzással jön majd ki a következő albumán, azonban halála megakadályozta ebben. Az első széria 1971-ben jelent meg a piacon.

Ezt megelőzően létezett egy Axis Fuzz nevű Electro-Harmonix torzító, ez egy kéttranzisztoros egyszerű áramkör volt. Ez a pedál a Guild cég forgalmazásában Foxey Lady néven is meg jelent. A Big Muff ezt a típust váltotta fel.

A Big Muff Pi változat már egy fejlettebb 4 tranzisztoros áramkör volt. Ára, jellegzetes hangzása miatt hihetetlen sikeres lett a hetvenes években, maga a cég sem számított rá. Még a nyolcvanas években is óriási igény volt a "vintage" Big Muff-ra. Számos cég lemásolta és más néven hozta forgalomba.

Amíg gyártásban volt addig is apró változtatások történtek rajta. Mondhatni, kicsit követte az adott kor ízlését. A pedál története a kilencvenes évek elején új fordulatot vett. Ma újra gyártásban van, immár több változatban is.

A jellegzetes torzítású Big Muff különösen az alternatív rockerek között vált népszerűvé a nyolcvanas és kilencvenes években. A Smashing Pumpkins, Dinosaur Jr., Mudhoney vagy az EP erre a hangzásra épített.

A Big Muff-nak volt egy nagyon kedvelt orosz gyártmányú Sovtek változata is. Mai változatai között a nemrégiben bemutatott Metal Muff valamint egy Big Muff Mogwai custom változat említhető. Ez utóbbiból mindössze száz példány készült. A Mogwai egy skót rock banda. Számukra készült és hangzását eléggé extrém irányba vitték el. A hetvenes évek közepén volt egy időszak, amikor IC-vel kezdtek gyártani egy sorozatot, azonban ezt nem fogadta nagy éljenzés, így visszatértek a hagyományos diszkrét áramkörű tranzisztoros változathoz. Ma az IC-s változatot a gyűjtők keresik.

A Big Muff-nak van egy nagyobb dobozba épített Big Muff Deluxe változata is, ebbe egy kompresszort is beépítettek. A kisebb változat a Little Big Muff, ennek nincs hangszín szabályzója.

A cég ajánlatában szerepel a Double Muff, a közhiedelemmel ellentétben nem külön Big Muff áramkört tartalmaz, hanem két Muff Fuzz áramkör, amiből az egyik az Elektro-Harmonix legelső torzító áramköre.

A Big Muff legismertebb hamisítói a Behringer (VD-1), a Skreddy, a RonSound, Euthymia, és sokan mások is.

Hangzás

Amint említettem az elején, alig lehet többet mondani, mint az elején. Zöngés, vastag, húsos, krémes, meleg, zaftos,...mit mondjak még? Kifejezetten szóló hangszínre tervezték. Alacsonyabb torzításon nagyon jó kísérő hangszínt lehet varázsolni vele, magasabb fokozaton azonban, elkezd folyékonnyá válni, a feszessége eltűnik, felvastagodik és egy hosszan tartó, gazdag szóló hangszín keletkezik. A Big Muff torzítása a jól fésült gitárhangok közé sorolandó. Aki vadabbat vagy modernebbet akar, annak a Metal Muff megoldás.

Electric Mistress Flanger

Az Electric Mistress története

Egy másik őskövület az effektek világában. Bár a Flanger effektek közül nem ez volt az első, azonban több tulajdonságával mindenképpen az egyik legkülönlegesebb és legjobb volt a maga idejében. Az eredeti csupán kevéssé ismert Electric Mistress hangja több Pink Floid dalban hallható David Gilmourtól. Mivel az első generáció elég zajos volt, így David Gilmour egy átdolgozott változatot használt. Kinézete abban az időben hasonlítottt a Big Muff ék alakú dobozára. A szabályzói megegyeztek a későbbi deluxe változatéval. A korai Flanger áramkörök viszonylag magas áramfelvétele miatt 2 db 9 Voltos eélemről tudtak működni, vagy külön tápegységgel.

Némi módostíás után már egy darab 9 Voltos elemről is működtethetők voltak.

Az Electric Mistress különlegessége a Filter Matrix kapcsoló, ami képes megállítani a szűrőt vezérlő oszcillátort bármely szűrési ponton és ezzel úgymond megfagyasztja az állandóan mozgó, úszó hanghatást. Hangja semmilyen más flangerhez nem hasonlíthatóan fémes színezetű.

A Deluxe változat külsőre is más, kissé nagyobb dobozba került jellegzetes, elnyújtott, hatszögletű keresztmetszettel. Hangja is kissé más mint az eredeti változaté. A Filter Matrix változatlanul megvan rajta.

Ez a változat már nem haszálható 9 Voltos elemekről, külső tápegységről működik. A hetvenes évek közepén hazánkba is érkezett egy szállítmány az egykori TRIAL jóvoltából, azokból egy 220 Voltos kábel jött ki, vagyis a tápegység be volt építve.

A harmadik változata a Stereo Electric Mistress Ez a modell nemrégiben, mindössze 2007 végén jelent meg. Méretét tekintve kisebb, olcsóbb, mint az eredeti analóg változat és működését tekintve már egy digitális változatról van szó. Ez a megoldás kissé többet kínál, nem beszélve a lényegesen kisebb alapzajról.

A Filter Matrix kapcsolót elhagyták, de a Rate gomb kezdeti szabályozási tartományaiban a Matrix hangzás megmaradt. A szabályzók közé került egy Chorus Depth is, ez jelzi, hogy egy Chorus effekt is beépítésre került. A Flanger és a Chorus keverhető párhuzamosan. Hangja elődeihez hasonlóan különleges. Képes működni egy db 9 Voltos elemről is. Sokan, akik megszokták az analóg Electic Mistress hangját, bizonyára csalódnak a digitális változatban, de én azt mondanám, hogy ezzel megszületett egy új változat, ami bár hangzásban más, de legalább annyira különleges a flanger palettán.

A mostani Deluxe változathoz adnak egy saját, 24 Voltos adaptert. Vásárláskor ezt ellenőrizni kell, mert külsőre úgy néz ki, mint bármely más táp adapter. Az Electric Mistressnek több változata van forgalomban, amik külsőre nem térnek el egymástól, azonban, ha eltávolítjuk a doboz hátsó fedelét, akkor látható, hogy a panelen 2 vagy 4 trimmer potméter van. A tesztelt változaton 4 db van. Ezzel lehet beállítani a szűrés és a késleltetés tartományait. Ha valakinek van türelme és igénye, hogy a gyári beállításokat megváltoztassa, akkor nosza! Ezzel a 4 potival teljese egyéni beállítású flanger effektünk lehet.

A Deluxe Electris Mistressnek van egy direkt kimenete és egy külön Flanged out kimenete. Ez sokoldalú használatot eredményez, a direkt kimenet más effektet is táplálhat, ezzel párhuzamosan keverhetővé válik más effektek hangjával.

Hangzás

Semmihez sem hasonlító flanger hangzást produkál. Nem véletlen, hogy ma is újra kellett indítani a gyártását. A digitális változatokhoz képest kissé zajosabb, de ez csak akkor hallható, ha nem játszik a gitáros. Nehéz leírni miben különbözik a többitől, talán azt lehetne mondani, hogy organikusabb a hangja, több, gazdagabb, mint a többieké és van benne valami fémes csillogás, ami minden pillanatban hallható, bármelyik fázis pontján is tart a szűrő oszcillátor.

Beállítástól függően négy alapvető hangzást lehet találni:

  1. Fémes doppler hangzás ( mint a sugárhajtású repülők hangja)
  2. Örvénylő chorusszerű effekt
  3. Rezonátor effekt( Filter Matrix)
  4. Lezlie hangszóró effekt

Az Electric Mistress Flanger a valaha gyártott legsokoldalúbb flanger pedál.

Végül megjegyezném, hogy minden effekt dobozában található egy dvd, amin az összes termékükről egy nagyon szemléletes demo film nézhető meg. A címe Effects Sampler vol. 1., azaz nemsokára számíthatunk a második részére is.

Árak:

Big Muff Pi: 21.000,- Ft
Electrix Mistress: 38.000, Ft
Stereo Electric Mistress: 32.000,- Ft

A Big Muff ára/minőség aránya nagyon kedvező, a flangerek ára/minőség aránya megfelel az átlagnak, bár aki különlegeset keres, nos annak ez az ár is kiváló lesz.

A teszthez a Mezzoforte Hangszeráruház biztosította a készülékeket, melyért ezúton mondunk köszönetet.

Csatlakozó linkek:

Szabó Sándor

2008-04-13 21:31:58