Klasszikus gitárhúrok összehasonlító tesztje

Egy gitárhúr összehasonlító tesztjének gondolatával legalább 10 éve kacérkodom, azonban sem az itthoni választék, sem a kereskedők és az írott médiák hozzáállása nem volt megfelelő. A Segovia Gitárszaküzlet jó régóta felvállalta a hazai klasszikus gitártársadalom kiszolgálását, hangszerekkel, kiegészítőkkel, kottákkal és az egyik legfontosabbal, a húrokkal. A Segovia Gitárszaküzlet kezdeményezésemet nagyon kedvezően fogadta így hát nekik, és a D'Addario húrokat importáló Bartus Józsefnek ezúton is köszönöm, hogy rendelkezésemre bocsátották a tesztelendő húrokat. A Segoviában minden ismert húrmárka kapható, nem kevesebb, mint 32 húrkészlet tesztjét végeztem el. 11 különböző típusú és márkájú húr teszteredményeit tehetem most közzé.

A www.gitarhangtechnika.hu weblap egyik fontos missziója, hogy a klasszikus gitárosokat megfelelő információkkal lássa el és ezzel is támogassa, ápolja ezt a csodálatos perifériáját zenekultúránknak.

Ezzel az összehasonlító húrteszttel egy nagyon hasznos és értékes adatbázis kerül a gitárosok kezébe, olyan adatokkal, amik bármikor megnézhetők, letölthetők és felhasználhatók. Amíg a letesztelt húrok forgalomban lesznek, addig a tesztben foglalt információk is érvényesek maradnak, leszámítva a persze a fogyasztói árakat.

A tesztelés filozófiája

A tesztek a legfontosabb tulajdonságok, paraméterek összehasonlítását tűzte ki célul, olyanokat mint spektrális és tranziens viselkedés (hangszín, a hang indulása), nyúlás, beállás ideje, húrfeszesség, fogyasztói ár, tartósság. Bár vizsgáltam, de nem találtam szükségesnek olyan jellemzők felvételét, aminek gyakorlati értelme nincs, például a nyúlás és a beállás ideje, mert azok néhány kivétellel csaknem azonosak. Sokszor megadja a cég a húr feszítő erejét, ami csupán tájékoztatásul szolgál más húrokkal való összehasonlításra azonos körülmények között. Ez a feszítőerő arányos a lenyomáshoz szükséges erővel, melyből lehet következtetni a játszhatóság könnyűségére. Ez pedig gitáronként más és más, függ a gitár tető anyagától, annak konstrukciójától, a húrhosszúságtól, és a beállított húrmagasságtól, ezért ennek összehasonlítása nem ad mindenki számára használható gyakorlati tapasztalatot. Ahol azt fontos volt, ott a teszt eredményben meg is van említve. Puha húron is lehet nehéz a játék és kemény húron is könnyű. A letesztelt húrok mind a húrgyártás mai technológiájának csúcsát képviselik, ezért is volt lehetőség olyan összehasonlító tesztet, amelyben nem a minőségük került összehasonlításra, sokkal inkább a tulajdonságaik. Így mindenki ízlése szerint döntheti el milyen húrokat vásároljon.

A gitárosokat nem akarom decibelekkel és egyéb fizikai mennyiségekkel terhelni, legfeljebb a minimális és legszükségesebb mértékben. Igyekeztem olyan módon leírni a benyomásaimat, amelyek mindenki számára egyértelműek, ugyanazt jelentik és fejezik ki. A tesztek eredményeinek ily módon történő megfogalmazásával, olyan információkat szeretnék közzétenni, amelyek segítik a gitárost az általa megálmodott hangzás elérésében, hogy el tudja dönteni, milyen tulajdonságokért mennyit hajlandó áldozni.

A tesztelés folyamata

A tesztelés során két szimmetrikus építésű klasszikusgitárt használtam, egy fenyő és egy cédrus tetejűt. Egyszerre felhúztam 6 db különféle márkájú, de azonos keménységű E1 húrt. Az első 24 óra a nyúlás folyamata volt, ez idő alatt nem teszteltem semmilyen hangi paramétert. A második 24 órában kezdtem vizsgálni a tonális jellemzőit. Különösen a hangszínét, (spektrális jellemzők) és külön a tranziens, azaz a hang legelejének a vizsgálatát. Erre a tesztre csak 24 óra elteltével lehet sort keríteni, mivel a felhúzáskor a húr nyúlik, 15-20-szori utánhúzás is kell, mire a húr eléri a végső feszességi állapotát, ami után már nem nyúlik számottevően. A frissen felhúzott húr mindig kissé matt hangon szólal meg. Egy nap múlva, a rendszeres utánhúzások után alakul ki a végleges tónusa. Ennek az a magyarázata, hogy a folyamatos nyúlás után a húr valamelyest elvékonyodik és a kisebb átmérőjével és az adott feszültség állapotában másként viselkedik. Minden esetben kifényesedik, kinyílik a hangja. Ez csak a nylon (G, H, E1) húrokra vonatkozik.

Amint végeztem az első hatféle E1 húrral, utána jött egy másik adag, ügyelve arra, hogy maradjon két húr az előző hatból is, hiszen ezzel volt lehetséges az összehasonlítás konzisztens voltát biztosítani. Miután elfogytak az E1 húrok, ezeket követték a H húrok majd a G húrok és így tovább. Az egész teszt igen időigényes feladat volt, néhány hetet vett igénybe és persze nem utolsó sorban a tesztgitárok húrkulcsait. A teszt első részében egyetlen gitáron kellett elvégezni a tesztet, hiszen egy másik gitáron már az eredmények nem összehasonlíthatók egymással. Így következett a második forduló, és bizony időnként nem lehetett felismerni a már egyszer letesztelt húrok hangját, annyira másként viselkedett a cédrus tetejű gitár.

A teszt nagyon sok olyan kérdésre is választ adott, amelyek közben vetődtek fel és nem is gondoltam rá előtte. Ilyen probléma volt a gitár tetőlapjának viselkedése eltérő húrbefűzési helyeken. Bebizonyosodott ugyanis, hogy egyetlen gitáron ugyanazon típusú húrok más húrok helyén kis mértékben másként szólnak. Bebizonyosodott, hogy a bármelyik húr ott szól legjobban, ahol már berezegte magát. Nem mindegy, hogy a gitár tetejét hol gerjesztjük rezgésekkel.

Mivel az első két fordulóban általános hangi tulajdonságokat lehetett csak megállapítani, a pontosabb, finomabb egyedi tulajdonságokat már csak hangfelvételek összehasonlításával lehetett elvégezni. Ez volt tehát a teszt harmadik fordulója.

Külön tesztelés alá került a hagyományos nylon és a homogén vagy multifilament technológiával gyártott karbon húr. Ugyancsak külön megmérettetésnek vetettem alá a G húrok sodrott és a kompozit változatát. Mindegyik más-más koncepciót képvisel a sodrott E, A, D és a nylon G, H, E1 húrok közötti átmenet biztosításában.

A sodrott húrok általában hamarabb beállnak, kevesebbet nyúlnak és a tesztelésük valamelyest rövidebb idő alatt végezhető el. Már a felhúzáskor teljes fénnyel szólnak, de akad néhány húr, amelynek hangja a nyúlással enyhén kifényesedik.

A tesztben külön fontosságot tulajdonítottam a tartósság vizsgálatának. Mivel a tartósságot csak rendszeres intenzív használat során lehet megtudni, így ezt a tulajdonságát a hosszú évek alatt szerzett tapasztalataim és más gitárosok tapasztalatai alapján fogalmaztam meg.

A klasszikus gitárhúrok egyik fontos jellemzője a vibrátóra való érzékenység. Vannak húrok, amelyek kevésbé és vannak, melyek intenzívebben reagálnak a húrokat lefogó újjak legkisebb mozdulatára is. Ez a képesség a belső nylon, vagy kompozit szál rugalmassági jellemzőitől függ. A modern húrokon kevesebbet kell dolgozni egy szép vibrátó elérése érdekében, mert a mai húrok érzékenyebbek.

A vibrátó a nylon húrokon kissé több munkával érhető el, mint a sodrott húrokon. A tesztben hivatkoztam bizonyos húrok esetében a vibrátóra való érzékenységre. Ahol ez nincs külön kiemelve, azoknál átlagos mértékű az érzékenység.

Végezetül még egy gondolat. Két gitár között nagyobb a különbség, mint két különböző márkájú húr között. Amit hallunk, abban benne van a gitárunk, a körmünk, a pengetési sajátosságaink, szóval az egész hangi élménynek kb. 1/3-a tulajdonítható a húrok fizikai tulajdonságainak. A húrok rezgési tulajdonságaikat egy adott gitáron fejtik ki és mutatják meg. Ez tehát azt is jelenti, hogy egy másik gitáron esetleg kis mértékben eltérőt fog kihozni ugyanazon fizikai tulajdonsága. A húrok fizikai tulajdonságai a hangszeren válnak hallhatóvá. Ezért is teszteltem le a húrokat egy fenyő és egy cédrus fedlapos gitáron. Egy minden tekintetben kiváló, magas színvonalú gitáron minden húr a maximumát nyújtja, és fordítva is elmondható, hogy a rossz húr nem fog jó teljesítményt és minőségi hangot eredményezni, és persze az is törvényszerű, hogy egy rossz gitár sem fogja megmutatni a húr jó hangi tulajdonságait.

Nincs két egyforma gitár és nincs két egyforma gitáros. Minden egyes gitár és gitáros más és más húrtípust igényel, ettől lesz változatos a muzsika megszólalása. Javaslatom az, hogy ki kell kipróbálni az összes kapható húrkészletet és egyszer csak előkerül az, ami a legjobb teljesítményt, minőséget hozza elő a gitárból.

Megjegyzés a végeredményhez: A húrokat azért tesztelhettem egymáshoz képest, mert a legolcsóbb húrok kivételével mindegyik a húrkészítés csúcsát képviseli. A köztük lévő különbség már nem minőségi, hanem hangzásbeli különbség és ennek megfelelően a felhasználó ízlése szerint fog dönteni melyik húrnál marad. A tesztek eredményeit az alábbiakban lehet típusonként megtekinteni.

A végeredményhez tartozik azt is megemlíteni, hogy a húrok hangszíne közötti különbséget csak gyors A-B teszt formájában lehet megállapítani. Néhány másodperc után ugyanis fülünk "elfelejti" az előző hangi élmény bizonyos részleteit. Továbbá fontos azt is tudni, hogy egy teremben, ahol a gitáros játszik ott legfeljebb a gitáros képes érzékelni a húrok közötti különbséget. 4-5 méter távolságban már a levegő annyit elnyel a tranziensekből és a felső frekvencia tartományokból, hogy az átlagos fül nem képes megkülönböztetni két húr hangját. A távolság növekedésével egyre inkább a terem reflekciói veszik át a fő szerepet. A terem végében, mondjuk a 15 sorban már direkt hang alig jut a fülünkbe, főleg a termet halljuk. Gyakran meg is fogalmazom magamban, hogy ebből a távolságból a zenét lehet élvezni, de a gitárt már nem. Az első sorban, a gitárral szemben ülők 3-4 méter távolságból még elfogadható részletességű hangot hallhatnak, de a többiek már nem.

Hangfelvételkor, amikor sok esetben a gitár mindössze 1 méteres távolságban van a mikrofontól, már kritikusan fontos a húr állapota, ezen a távolságon belül jól hallhatók a húrok közti különbségek is.

Megjegyzés: Bizonyos ismert húrtípusok, mint az Aranjuez, Augustine, Thomastik, John Pearse, stb. nem kerültek tesztelésre, mivel vagy nincs hazai képviseletük, vagy éppen van, de nincs megfelelően jelen a márka a hazai piacon.

Szabó Sándor

2006-04-01 13:20:48