Fernandes Revolver Elite elektromos gitár

Már korábban írtunk Fernandes gitárokról, azonban valamiért méltatlanul keveset tudunk erről a nagyszerű márkáról. Talán csak azért mert a távoli Japánból való ez a mediterrán nevű gitár. Mivel a Fernandesnek van hazai képviselete, így nemcsak kézenfekvő, hanem illendő kicsit többet tudni erről az egyébként valóban különleges hangszermárkáról. Pár mondatban ezért összefoglalnám a cég történetét.

A Fernandes Guitars nevű cég 1969-ben kezdett Japánban flamenkó gitárokat készíteni. Abban az időben, több fiatal japán zarándokolt Spanyolországba megtanulni a gitárgyártás mesterségét, művészetét. Mára rangos márkákat jegyeznek. A cég alapítója is ott tanulta a mesterséget, és valamiért Japánban egzotikusan csengő Fernandes névnél maradt, és ezzel lett világhírű. A hetvenes és nyolcvanas években a cég termelését kezdte kiterjeszteni fémhúros akusztikus, valamint elektromos gitárokra is, basszus gitárokra, sőt erősítőkre is. Így lassanként a legnagyobb japán hangszergyártó vállalattá nőtt.

Az ázsiai Fernandes cég történetében új fordulatot jelentett, amikor 1992-ben megjelentek az amerikai piacon, Los Angelesben először a hangszer kereskedelem történetében egy japán termék fel tudta kelteni az amerikai piac érdeklődését kiváló ár/érték arányú minőségi termékeivel.

1996-ra a Fernandes az USA Custom Shop-al együttműködésben, komoly kutatás-fejlesztésbe fogott. Vizsgálták, milyen módon lehet a technológiát még inkább a muzsika és a muzsikus szolgálatába állítani. A fejlesztés egyik áttörő eredménye lett a Sustainer System, ami valóban híressé tette a Fernandes céget. A hang végtelenítését előidézni képes gitárba beépített áramkör számos muzsikus képzeletét felgyújtotta és elkezdődött a gitárjáték technikájának egy új fejezete. A Fernandes nem ragadt le az érdekességszámba menő sustainernél, több újdonságot hozott a gitáros világba, azt kevesen tudják, hogy ők készítették el az első utazó gitárt, a furcsa formájú kicsi Nomad modell volt az első igazán használható bőröndbe rakható elektromos gitár, amivel a szabadságukat töltő gitárosok és a gyerekek is szívesen játszanak a mai napig is. A cég ügyel arra, hogy a piac minden területére kiterjedjen a figyelme, nemcsak különleges és drága csúcs hangszereket gyártanak, hanem gondolnak a kezdőkre is és mindazokra, akik nem engedhetnek meg maguknak komolyabb, költségesebb hangszereket. A Fernandes mára megerősítette a pozícióját nemzetközi szinten is. Japánban a legnépszerűbb gitár márka jelenleg a Fernandes.

Azt is kevesen tudják, hogy a Fernandes volt az első cég, amely először használta ki a távol keleti olcsó munkaerőt a gyártáshoz, így volt lehetőség arra, hogy az olcsó munkaerővel készült testbe márkás hardvereket tudtak szerelni és a gitár ára lényegesen lecsökkenhetett ugyanolyan minőség mellett.

Jelenleg is komoly figyelmet szentel annak, hogy a hagyomány és a technológia minél jobb és újabb lehetőségeket kínáljon korunk gitárosainak, olyan új megoldásokkal, amik a gitár hangzását egy más szintre emelik. A Fernandes nagyságát olyan elismert gitárosok is jelzik és ápolják, mint Dave Kushner (Velvet Revolver), Steve Vai, The Edge/U2, Kerry King (Slayer), Paul Gilbert, Rudolf Schenker, Robert Fripp (King Crimson), Andreas Kisser (Sepultura), Adrian Belew, Steve Lukather (Toto), Steve Hackett (Genesis), és még hosszan lehetne folytatni a sort.

Azt senki sem gondolná, hogy a legnagyobb üzleti sikert a stratocaster, telecaster, jazz bass, precision hangszerek hozták a Fernandes számára.

Az eredeti licence alapján készült hangszerek olyan sikeresek lettek, hogy a Fender cég vissza akarta perelni az egész licencet, de csak a fejformát sikerült visszaperelniük, így azóta a Fernandes saját az alábbi képen is látható fejformáját alkalmazza.

Egy hazai vonatkozású érdekesség, hogy az utolsó még kisméretű, Fender fejjel TÁTRAI TIBORNAK sikerült beszerezni egy Fernandes R-8-as modellt, melyet ma is használ ha strato hangzásra van szüksége.

A történeti áttekintés után most fordítsuk figyelmünket a sustainer felé. Mióta megjelent a torzító a gitározás világában, azóta is tart egy törekvés a hegedűszerű, folyamatos hangzás elérésére. Kezdettől fogva ez az elképzelés vezette a torzítók fejlődését, de aztán egy idő után valamiért megszakadt ez a vízió és elindult a hangzás fejlődése az agresszió irányába. Új stílusok jelentek meg kifejezetten az agresszív hangzásra építve. Közben azonban mindig akadt valaki, aki valamiért a gitár tiszta hangszínét akarta folyamatossá varázsolni. Készült is nem egy érdekes szerkezet, ami ezt a célt szolgálta. Ilyen a mai népszerű E-Bow vagy a készletben kapható öngerjesztő áramkör a Sustaniak. Aztán jött a MIDI gitár és e két utóbbi nem lett nagyon népszerű. A billantyűs elektromos hangszerek esetében a végtelen hangkitartás valójában alapvető zenei igény, ami a billentyű lenyomva tartásával egyszerűen előidézhető. A gitár esetében ez már komplikáltabb, főként ha tekintetbe vesszük, hogy a gitár hang mechanikus jelenségként tisztán a húroktól ered, így ha annak mozgása leáll, akkor nincs hang sem. Optimális körülmények között a hangszóró és a pickup között, a húrok közvetítésével a hang kitartást végtelenítő visszacsatolás jöhet létre. Azonban nem lehetünk minden esetben kiszolgáltatva az erősítőnek, ezért egy erősítőtől független megoldást kellett találni, amelyben az elhaló húrrezgést valamilyen módon folyamatosan fenntartjuk.

A megoldást egy kompakt megoldás, a Fernandes cég Sustainer áramköre jelentette. Ez a szerkezet végül a Fernandes cég márkavédjegye lett. Bár a Fernandes gitár egy külön fogalom lett a gitárosok körében, ha valaki Fernandes gitárt vásárol, azt többnyire a Sustainer áramköre miatt teszi. . Előbb röviden bemutatnám a Sustainer áram kör működését, aztán rátérek a gitárra is.

A mesterséges hangkitartás elve egészen egyszerű: a gitár fő a húrláb felőli hangszedőjének jele a kimenet előtt megcsapolva egy speciális gerjesztő áramkört is táplál, ami szűrőkön és szabályzó áramkörön át egy gerjesztő tekercset hajt meg. A gerjesztő tekercs tovább erősíti és fenntartja a húr rezgését, követve annak frekvencia változásait. Ez a gerjesztő tekercs valójában maga a nyaknál elhelyezett hangszedő. A gerjesztő áramkör szűrői hangolhatóak, így a hangkitartás hangi összetevői megfelelően beszabályozhatóak. Minden esetben a gerjesztés egy aktív erősítő áramkörrel történik, ami azt jelenti, hogy gondoskodnunk kell a 9 Voltos tápfeszültségről.

Az alábbi rajz szemlélteti a Sustainer működését:

A japán Fernandes szabadalmaztatta ezt a megoldást és mára a cég egyedülállónak számít a piacon a hangkitartó elektronikás gitárjaival. A Fernandes gitár az egyetlen, amely saját fejlesztésű Sustainer áramkörrel felszerelve kapható.

Kínálatukban egyaránt találunk 2 és 3 hangszedős sustaineres gitárokat, sőt külön készletben is megvásárolhatók az áramkörök, bár nem könnyű beszerezni, hiszen akkor ki venné meg a Fernandes gitárokat, pedig a legszínvonalasabb gitárok közé sorolható a Sustainer nélkül is.

Az alábbiakban bemutatom a Revolver Elite modellt.

Koncepció

A Fernandes egy olyan modellel is meg akart jelenni, ami a metál gitárosok elit hangszerének számíthat. Elegáns vonalvezetés, maximális hangi tulajdonságok és igényes kivitel mellett tartalmazza a Sustainer elektronikát is. Így a ezt a modellt "álomgitár" -ként emlegetve vezették be a piacra. Most van szerencsénk ezt a hangszert közelebbről is bemutatni.

A gitár fő paraméterei:

A test két rétegből áll, a klasszikus mahagóni/jávor megoldást választották. A jávorból kifaragott nyaka ragasztással illeszkedik a testhez, melyre rózsafa fogólap került rajta 24 bunddal. Egy Floyd Rose rendszerű tremolószerkezet egészíti ki ezt a szép kecsesen elegáns vonalú gitárt. A test kialakításáról érdemes elmondani, hogy a tetejét domborúra alakították. Szerettem volna azt a szót használni, hogy faragták, de ma már ez a szó csak a kézi munkát jelöli, és ez esetben precíz gépi munkát jelent, ahol egy CNC famegmunkáló gép sohasem álmodott pontossággal alakítja ki a test minden zugát.

A fejforma ennél a modellnél visszafelé csapott, amit valamikor először talán a Jackson gitároknál lehetett látni, és manapság a metálgitároknál egyfajta alternatíva lett.

Kivitel, kidolgozás:

A gitár feketés szürkés színe áttetsző lakkozáson át szinte 3 dimenziós jelleget kapott, mint egy darab márvány olyan hatása van, persze a fa erezével. A test és a nyak kontúrját gyöngyházas berakás szegélyezi. Ehhez a fajta igényes díszítéshez valamiért a koreaiak nagyon értenek, szinte sehol sem látni már ilyen szépen kidolgozott hangszert, amit ne Koreában készítenének. Bár maradt pár amerikai megszállott cég, amely igyekszik szépen dolgozni, de már nem győzik megfizetni a kézimunkát és lassan ők is távol-keletre szorulnak ezzel a munkával...

A fényezés kifogástalan. Egy feketés tónusú gitáron minden azonnal meglátszik így a nem megfelelő fényezés is elárulná, hogy a gitár "még nincs befejezve". Itt azonban erről szó sincs, nagyon szép munka. A gitárra nem szereltek kopólapot, a hangszedőket fekete műanyag keretbe foglalva szerelték fel.

Szerelvények

A hangszer fekete lakkozásába jól illik a fekete fémes tónusú tremoló szerkezet. A gitár hangolásának megtartásához egy satut is felszereltek, sőt mellette még egy húrokat leszorító lapka is igyekszik megfelelő szögben tartani a húrokat. A nyakfeszítő pálcához a fej felől lehet hozzáférni. A hátlapon találjuk a 9 Voltos elem fészkét. A húrkulcsok gyorsszorítósak, így a húrozás pár perces munkává zsugorodhat mindössze.

Hangszedők, elektronika:

A Sustainer elektronikás gitár elemei egyetlen összehangolt rendszert képeznek. Ez azt jelenti, hogy ha valaki megszokott, jól működő, szeretett gitárját ezzel az áramkörrel szeretné felszerelni, akkor abból bizony a régi elektronikát, a hangszedőket és minden egyebet el kell távolítani. A hangszedők és a gerjesztők csak bizonyos elektronikus paraméterek összehangolása mellett működnek megfelelően. Mindent összevetve a Sustainer elektronika egy kompromisszum eredménye. Sajnos nincs módunkban a kedvenc hangszedőinket beilleszteni ebbe a rendszerbe. Ezért aki egy ilyen gitárba beleszeretett, annak be kell ruházni egy ilyen gitárra, és megtartani a megszokott normál gitárját. Persze vannak sokan, akik csak Fernandes Sustainer gitáron játszanak, mert amit szeretnének egy gitártól, azt meg is kapják tőle.

A húrlábhoz egy aktív EMG-81 jelű hangszedőt tettek, a nyaknál pedig a Humbucker méretű kétmagos gerjesztő tekercset, ami természetesen jól működik fordítva hangszedőként is, bár az hallható, hogy nem a hangszedés a fő funkciója.

A hangerő és hangszín potméterek mellett látható egy 3 állású pickup váltó, és két mikrokapcsoló. Az egyik kétállású mikrokapcsoló szolgál az elektronika ki-bekapcsolására, a másik a gerjesztés karakterének a beállítására.

Amikor bekapcsolt állapotban van, akkor a pickup váltó mintegy kiiktatódik a rendszerből. A húrláb felőli pickup lesz a fő hangszedő, aminek a hangját halljuk és a nyak felőli csupán gerjesztő funkciót lát el. A Sustainer hatás tiszta és torzított hangszíneken egyaránt működik. A másik kapcsolóval lehet beállítani, hogy az alaphang, az oktáv, vagy a kvint gerjedjen tovább. Ezzel érdekes hanghatásokat lehet előidézni. Az áramkör kikapcsolásával minden visszaáll a régi megszokott funkcióba.

Játék a Sustainer elektronikás gitáron

A Sustaineres gitár ideális kihasználásához, mint minden új dolgot, meg kell szokni és tanulni használni. Egy kreatív gitáros kezében hatékony kifejező eszköz lehet a Sustainer, különösen akkor, olyan effektekkel, mint a delay vagy a looper használja. A sustainernek is vannak hátrányai és előnyei. A hátránya az, hogy korlátoltak a gitár hangszín lehetőségei. A sustainer áramkör másfelől szinte falja az elemeket, ezért 9 Voltos tartós elemek beszerzése javasolt, vagy külön a gitárkábel mellett ügyesen elvezetett tápegység lehetne a megoldás. Sajnos ezt még mindig nem találták fel....

Előnye az, hogy nem kell kompresszort használni és a hang kitartása kis hangerőn is megvalósul. További előny, hogy a felső fekvésekben is jól hallhatóan kiemelkednek a pengetési tranziensek. Ez fontos, mert egy folyékony torzított gitárhangnál a felső fekvések tranzienseit az erősítő kisimítja, és sokszor nem válnak el a pengetések egymásután. Különösen tappingnél fontos a jól hallható, koppanásszerű hangindulás. Ezzel az áramkörrel tisztán lehet játszani. Persze itt meg kell tanulni tiszta hangszíneken is féken tartani a gitárt, mert a szabadon hagyott húrok maguktól rezgésbe jönnek és sokszor nem kívánt hangok is megszólalnak. Aki jól kezeli a torzított gitárt, annak ez is nagyon könnyen fog menni. A Sustainer, a tremolószerkezet és egy delay együtt a gitárjáték új fejezetét nyithatja meg. A tapping játéktechnika is új dimenziót kaphat, és hatásosan megnyilvánul minden érintés a hangzásban.

Hangzás, játékkényelem

A gitárban a hátsó hangszedő képezi a gitár fő hangzását, és éppen ezért is nagy figyelemmel tervezték meg. Kiválóan szól tiszta és overdrive hangszíneken egyaránt, különösen gazdag a közép tartományában, ezt az EMG-81 egyébként is garantálja. Bármilyen erősítőt könnyen torzításba hajt, hiszen az EMG hangszedők hatalmas jelet adnak le. Ez Elit minden hangja villámgyorsan indul, sűrű szövetű, torkos, húzós overdrive tónusával, jól hallható pengetési koppanással ideális metál gitár. A tiszta hangszínéről sem szabad elfeledkezni, mert azok a passzív hangszedők, amik közel vonal szintű jelet adnak le, már nincs tiszta tónusuk. Az EMG-81 hangszedőnek a tiszta tónus óriási előnye.

A Revolver Elite egyaránt jól használható, mint egy rock gitár és jól használható metál gitárként is. A nyak pickup hangszíneiben érezhetünk kis hiányt, mert azt úgy van alakították ki, hogy elsősorban jól gerjesszen. Ez behatárolja a gitár hangszín lehetőségeit, azonban mindenképpen egy jó kompromisszum, akkor is ha csak a hátsó hangszedő szól, abban nincs semmi hiányérzetünk. Összefoglalva talán azt mondhatjuk, hogy a Fernandes Sustainer gitár speciális hangszer. Valamit feláldoztak valamiért. Aki nagyon ragaszkodik a hagyományos gitárjának hangszíneihez, annak a Fernandes tökéletes lesz egy második gitárként is, ami olyan dolgokat fog művelni, amit egyetlen más gitár sem. A játékkényelem tekintetében tökéletesen komfortos a gitár, nem túl nehéz és kellemes érzésű nyaka van.

A gitár teljesem a megfizethető ártartományba tartozik. Ha valaki abban gondolkodik, hogy inkább vesz egy Sustainer készletet, akkor azt fogja tapasztalni, hogy azzal együtt, hogy feláldoz egy másik jó gitárt, és még megveszi a készletet, akkor drágábban fog kijönni. Rossz gitárba nem érdemes beletenni, a jót meg kár szétverni érte. Értelmes kompromisszum nincs, tehát meg kell venni ezt a gitárt.

A tesztelt Revolver Elite modell 248.000,-Ft-ba kerül. Sajnos a gitárhoz még vennünk kell egy kemény tokot is a biztonságos szállításhoz.

A teszthez a gitárt a FERNANDES magyarországi kizárólagos képviseletétől a Medgyesi Hangszercentertől kaptuk kölcsön, melyért ezúton is köszönetet mondunk.

Kapcsolódó linkek:

Szabó Sándor

2010-08-19 13:00:00