Fernandes Revolver PRO RP 06 elektromos gitár

Az elektromos gitárosokat, pontosabban azok nagyon elenyésző hányadát kezdettől fogva izgatja, mi minden lehetőség rejlik még az elektromos gitárban. Az elektromos gitár megjelenésétől kezdve, ami most már több, mint fél évszázados időszak, szinte semmit sem fejlődött. Ugyanaz a formavilág, ugyanaz a konstrukció: fa, mágnes, drót. Ez minden. Ennek okairól talán egyszer majd egy másik írásban is fogok mesélni, minden esetre elmondható, hogy sok dolog van, amit éppen akkor találtak fel, mint az elektromos gitárt, de azóta más dolgok már több technológiai reinkarnáción mentek át. Nem így az elektromos gitár.

Akad persze néhány újítás, ami majdhogynem a „megtűrt” találmányok kategóriájába tartozhat, mint például az optikai pickup, de vannak ennél kedvezőbbek is. Ilyen a MIDI gitár vagy a Sustainer áramkörrel felszerelt gitár. A sok gazdagító ötlet mit sem ér, ha a piac nem fogékony iránta. Azt pedig teljes bizonyossággal állíthatom, hogy a rock zenét játszó gitáros társadalomnál ortodoxabb, és szkeptikusabb piaccal még nem találkoztam. Semmi sem elég jó, de ha valaki végre megalkotja, akkor orrát piszkálva odébb áll.

A végtelen hangkitartás valójában alapvető zenei igény lehetne, de sajnos nem az. Ennek megvalósítását már akkor megálmodták, amikor kezdtek elterjedni a torzítók. Optimális körülmények között a hangszóró és a pickup között, a húrok közvetítésével egy visszacsatolás jöhet létre, ami által a hang végtelen hosszan szólhat. Ezt sokan ki is próbálták, működik is, de ehhez pontos és meghatározott pozícióban kell tartani a hangszert az erősítőhöz képest, megfelelő hangerő kell hozzá. Hátránya az, hogy a legkisebb elmozdulástól megszakadhat a folyamat, vagy szabályozhatatlanná válva már a nem kívánt frekvenciák gerjedése is beindul. A megoldáson több cég is gondolkodott, egyik másik híressé és elfogadottá vált. Ilyenek a Sustainer, a Sustaniak, és az eBow. A végeredmény majdnem ugyanaz, az elve mindegyiknek hasonló, csupán a kivitelezés és az alkalmazás módja más.

Az elv a következő: a gitár valamelyik, (legtöbbször a húrláb felőli) hangszedője egy speciális gerjesztő áramkört táplál, ami szűrőkön és szabályzó áramkörön át egy gerjesztő tekercset hajt meg. A gerjesztő tekercs tovább erősíti a húr rezgését, követve annak frekvencia változásait. Ez a gerjesztő tekercs valójában maga a nyaknál elhelyezett hangszedő. A gerjesztő áramkör szűrői hangolhatóak, így a hangkitartás hangi összetevői megfelelően beszabályozhatóak. Minden esetben a gerjesztés egy aktív erősítő áramkörrel történik, ami azt jelenti, hogy gondoskodnunk kell a 9 Voltos tápfeszültségről.

Az alábbi rajz szemlélteti a Sustainer működését:

A japán Fernandes cég látott elég fantáziát abban, hogy elinduljon ezen az úton és kifejlesszen egy ilyen áramkört a gitárjai számára. Mára a cég egyedülállónak számít a piacon. A Fernandes gitár az egyetlen, amely saját fejlesztésű Sustainer áramkörrel felszerelve kapható.

A Fernandes kínálatában egyaránt találunk 2 és 3 hangszedős sustaineres gitárokat, sőt külön készletben is megvásárolhatók az áramkörök. Most röviden bemutatok egy általam is letesztelt Revolver RP-06 modellt:

A gitár fő paraméterei:

Égerfa test, jávor nyak rózsafa fogólappal. A korábbi modellekhez képest ennek fordítottan csapott feje van.

Nyaka csavarozott és 24 bundos. Egy Floyd Rose tremolószerkezet egészíti ki az egyébként igen puritán gitárt. A vizsgált darab fekete volt, ami csupán annyiban zavart, hogy szinte lehetetlen jó képeket készíteni ilyen fényes fekete tárgyakról. Súlypontja megfelelő helyen van, igen kényelmes hangszer.

Kivitel, kidolgozás:

A gitár nyaka a fejnél nincs toldva, ami csupán azért is jó, mert az ilyen egy darab fából kialakított nyakak, valahogy jobb hangot eredményeznek a hangszeren. A fogólapon a pozíció jelző gyöngyház pontocskák a fogólap felső részére lettek eltolva.

A fényezés kifogástalan. Egy fekete gitáron minden azonnal meglátszik így a nem megfelelő fényezés is elárulná, hogy a gitár „még nincs befejezve”. Itt azonban erről szó sincs, nagyon szép munka. A gitárra nem szereltek kopólapot, a hangszedőket fekete műanyag keretbe foglalva szerelték fel.

Szerelvények

A hangszer fekete lakkozásába jól illik a sötét barna fémes tónusú tremoló szerkezet. A gitár hangmagasságának megtartásához egy satut is felszereltek. A hátlapon találjuk a 9 Voltos elem fészkét.

Hangszedők, elektronika:

A Sustainer elektronikás gitár elemei egyetlen összehangolt rendszert képeznek. Ez azt jelenti, hogy ha valaki megszokott, jól működő, szeretett gitárját ezzel az áramkörrel szeretné felszerelni, akkor abból bizony a régi elektronikát, a hangszedőket és minden egyebet el kell távolítani. A hangszedők és a gerjesztők csak bizonyos elektronikus paraméterek összehangolása mellett működik megfelelően. Ez tehát azt jelenti, hogy a Sustainer elektronika egy kompromisszum eredménye. Sajnos nincs módunkban a kedvenc hangszedőinket beilleszteni ebbe a rendszerbe. Innentől azt kell mondjam, hogy aki egy ilyen gitárba beleszeretett, (ami egyébként nem nehéz), annak be kell ruházni egy ilyen gitárra, és megtartani a megszokott normál gitárját. Persze akadnak sokan, akik csak Fernandes Sustainer gitáron játszanak, mert amit szeretnének egy gitártól, azt meg is kapja tőle.

A fent elmondottakat az is alátámasztja, hogy bár lehet kapni Sustainer készletet, abban minden készen van, csak be kell építeni a gitárba. Még a potméterek is ehhez a rendszerhez vannak optimalizálva. Ha valaki szeretne egy ilyen készletet, akkor az is megvásárolható külön. Lehet fekete és fehér változatban is kapni.

 

Az FSK 401 szimpla (single coil) méretű gerjesztő hangszedővel, az FSK 101 pedig Humbucker méretűvel kerül forgalomba.
Az FSK 104 ára: 65.000,- Ft, az FSK 101 ára pedig 43.000,- Ft.

A tesztelt gitáron két humbucker van a hátsó szolgál a fő hangszedőként, a nyak felőlit inkább a gerjesztésre optimalizálták. A hangerő és hangszín potméterek mellett látható egy 3 állású pickup váltó, és két mikro kapcsoló. Az egyik két állású mikrokapcsoló szolgál az elektronika ki-bekapcsolására.

Amikor bekapcsolt állapotban van, akkor a pickup váltó mintegy kiiktatódik a rendszerből. A nyak felőli pickup lesz a fő hangszedő, aminek a hangját halljuk és a nyak felőli csupán gerjesztő funkciót lát el. A Sustainer hatás tiszta és torzított hangszíneken egyaránt működik. A másik kapcsolóval lehet beállítani, hogy az alaphang, az oktáv, vagy a kvint gerjedjen tovább. Ezzel érdekes hanghatásokat lehet előidézni. Az áramkör kikapcsolásával minden visszaáll a régi megszokott funkcióba.

Játék a Sustainer elektronikás gitáron

Mint minden új dolgot, meg kell szokni és meg kell tanulni használni. Egy kreatív gitáros kezében hatékony kifejező eszköz lehet a Sustainer, főként, ha kombinálja más effektekkel, mint a delay vagy a looper. Mint minden eszköznek, ennek is vannak hátrányai és előnyei. A hátránya az, hogy korlátoltak a hangszín lehetőségek. A sustainer áramkör bizony falja az elemeket, ezért 9 Voltos tartós elemek beszerzése javasolt, vagy külön a gitárkábel mellett ügyesen elvezetett tápegység. (Ezt igazán kitalálhatta volna már a Fernandes….)

Előnye az, hogy nem kell kompresszort használni és a hang kitartása kis hangerőn is megvalósul. További előny, hogy a felső fekvésekben is jól hallhatóan egyben maradnak a pengetési tranziensek. Ez fontos, mert egy folyékony torzított gitárhangnál a felső fekvések tranzienseit úgymond „megeszi” az erősítő. Ezzel az áramkörrel tisztán lehet játszani. Persze meg kell tanulni tiszta hangszíneken is féken tartani a gitárt, mert a szabadon hagyott húrok maguktól rezgésbe jönnek és sokszor nem kívánt hangok is megszólalnak. Aki jól kezeli a torzított gitárt, annak ez is nagyon könnyen fog menni. A Sustainer a tremolószerkezet és egy delay a gitárjáték új fejezetét nyithatja meg, ha valaki nemcsak zúzni akar. A tapping játéktechnika nagyon könnyű lesz, és hatásosan megnyilvánul minden érintés a hangzásban.

Hangzás, játék kényelem

A gitár elektronikája egy jó kompromisszum. A gitárban a hátsó hangszedőre van bízva a gitár fő hangzása. Éppen ezért ezt nagy figyelemmel tervezték meg. Még jól szól tiszta hangszínen is, de nagyon jól szól overdrive hangszíneken is, különösen gazdag a közép tartományában.

A gitár egyaránt jól szolgál, mint egy jó rock gitár és jól szolgál akár metál gitárként is. A normál állású hangszíneiben érezhetünk kis hiányt a nyak felőli hangszedőnél, mert az úgy van kialakítva, hogy elsősorban jól gerjesszen, és csupán csak mellesleg működik, mint hangszedő is. Ez behatárolja a gitár hangszín lehetőségeit, azonban a hátsó hangszedő nagyon jól ki van találva, ha csak az szól, abban nincs semmi hiányérzetünk. Összefoglalva talán azt kell mondanunk, hogy a Fernandes Sustainer gitár speciális hangszer. Valamit feláldoztunk valamiért. Mindenki döntse el maga, hogy megérte-e az áldozat. A játékkényelem tekintetében tökéletesen komfortos a gitár, kellemes érzésű nyaka van.

A gitárhoz kapunk egy kis szerszámkészletet is a tremolószerkezet és a satu lazításához, megszorításához és a beállításokhoz. A képen látható a tremoló kar is, valamint egy plusz rugó a tremolóhoz, valaki keményebb tremolót szeretne beállítani.

A gitár nem drága. Ha valaki abban gondolkodik, hogy inkább vesz egy Sustainer készletet, akkor azt fogja tapasztalni, hogy azzal együtt, hogy feláldoz egy másik jó gitárt, és még megveszi a készletet, akkor drágábban fog kijönni. Rossz gitárba nem érdemes beletenni, a jót meg kár szétverni érte.

A tesztelt Revolver PRO modell 153.000,-Ft-ba kerül. Létezik balkezes változatban is. Sajnos a gitárhoz még vennünk kell egy kemény tokot is a biztonságos szállításhoz.

A teszthez a gitárt a Medgyesi Hangszercentertől kaptuk kölcsön, melyért ezúton is köszönetet mondunk.

Kapcsolódó linkek:

Szabó Sándor

2008-01-04 22:36:18