Samick Greg Bennett Concord CD2
elektromos gitár

Ismét egy érdekes fantázianév, ez is rejtély, de talán majd erre is találok majd némi asszociációt. A Concord a híres nagy utasszállító neve is volt egyben, de eredetileg hódítót is jelent.

Kivitel, kidolgozás

A Concordról is azt jut eszembe, hogy mintha már láttam volna ezt a testformát, bár a nyaka teljesen Greg Bennett vonalvezetésű. A régebbi Jackson Dinky gitárokra emlékeztet, sőt biztosan állíthatom, hogy más márkánál is láttam már ezt a formát, így talán most is meg mernék esküdni, hogy ugyanazon a gépsoron, ugyanazon programmal készül és tizedmilliméterre megegyezik azokkal...)


Testének anyagáról sehol semmit nem lehet találni. Vélhetően kőris, legalábbis hangja és a súlya erre enged következtetni. A test szinte szoborszerűen kifaragott, a formája nem csak esztétikailag kellemes, hanem kénylmi szempontoknak is engedelmeskedik.

A nyaka mahagóniból készült, rózsafa fogólappal melyet ragasztással rögzítettek a testhez. A gyöngyház pozíció jelzők a fogólapon a mély húrok irányába tolva helyezkednek is, de a fogólap felső élén is meg találhatók apró fehér pontok formájában.

A Concord 24 bundos nyakat kapott. A Greg Bennett tervezésű fejforma it is megmutatja univerzalitását. Bármely fazonú gitár vonalába belesimul, legyen az metálgitár, vagy akusztikus.

A testet a Torino modellhez hasonlóan karakteres szélberakással készítették, igen elegáns külsőt adva ezzel a gitárnak. Ez a fajta szélberakás a testen és a nyakon egyaránt megtalálható.


A Concord egy kifejezetten elegáns gitár benyomását kelti. Kidolgozása hibátlan, gyönyörű lakkozása tökéletes.

Szerelvények

A krómozott szerelvények jól illenek a magas fényű fekete színhez. A gitárra egy hagyományos Gibson rendszerű állítható húrlábat és egy fix húrbefűzőt szereltek. A hangolókulcsok Grover típusúak.

Elektronika

A hangszedőkről ezúttal sincs sok adatunk, a 2 db Humbucker azonban egészen biztosan AlNICo mágnesű, erre utal a kellemesen édeskés, gazdag hangzás és az igen tiszta meleg hangszínük is. A 3 állású pickup váltóhoz egy hangerőszabályzó és egy master hangszínszabályzó tartozik.

A kezelőszervek elrendezése megegyezik a Torino modellével, eképpen a kezelési kényelem is azzal egyezik meg. A potméter gombok recézett felületű fémből vannak, igen kellemes őket kezelni.

Hangzás, játékkényelem

A Concord eléggé univerzális gitárnak tűnik, bár nem rendelkezik speciális húrlábbal, de a rock minden stílusában alkalmas. A hangja ennek is nyitott, de még mindig elegendő közép tartománnyal valamint kellő jelszinttel rendelkezik az előerősítők könnyű túlvezérléséhez.

Nyaka kényelmes, a széles bundozás ennél a gitárnál is kellemes játékkomfortot ad. A gitárpánt a testen kétpontos, így lehet választani kinek melyik a kényelmesebb.

Összegzés

A gitár ára 59.990, Ft. A Concord kifejezetten szép és elegáns gitár és most is csodálkozom, hogy ennyire kedvező áron tudnak előállítani ilyen nagyszerű hangú gitárt. Az ára a kezdő gitárokéval egyezik, minősége azonban a közép kategóriának a tetejét ostromolja. Ez a gitár is igazán megérdemel egy kemény tokot.

A gitárt az Eldorado Hangszerboltból kaptuk meg tesztelésre, és ezúton mondunk köszönetet érte.

Csatlakozó linkek:

Szabó Sándor

2009-04-13 09:00:00