Schertler David akusztikus hangszer erősítő

Ha valakinek az cseng ki a címből, hogy Schertler Dávidról elneveztek egy erősítőt, akkor kicsit igaza van, de nem teljesen. Stephan Schertler a konstruktőr és a gyártó, a David pedig fantázianév. Nos, az elmúlt években nem túl sok akusztikus erősítőt teszteltünk, elsősorban azért, mert nincs belőlük sok, másrészt nem volt mindegyiknek képviselete.

Miután már megjelent hazánkban a Schertler márka is, így kézenfekvő, hogy kipróbáljuk a David névre keresztelt akusztikus erősítőjüket is. A David a Schertler akusztikus erősítők között mindenképpen előkelő helyet foglal el, ismerve egyéb termékeiket.

Az erősítő a hangszórókkal együtt egy kompakt egységet képez. Ezúttal is szeretném megjegyezni, hogy ugyan kivitelére gitár kombó, azaz, az erősítő és a hangfal kombinálva van egy dobozba, azonban sokkal inkább nevezhető egy aktív monitornak, mert kivitele és működése inkább közelebb áll a stúdió monitorokéhoz, mint az ilyen, olyan gitár kombókéhoz.

Teljesítménye 80 Watt, igen tekintélyes szám ez, különösen, ha azt vesszük figyelembe, hogy a 80 Wattját nem a nadrágszár lengetésére, hanem a tranziensek hű lekövetésére használja, képezve kellő tartalékot, hogy ne torzan, hanem a lehető legtisztábban szólaljon meg. Azt is mondhatnám, hogy épp ellenkező a cél a hagyományos gitárerősítőkhöz képest. Az akusztikus erősítőnek messze el kell kerülnie a torzítást.

A David két csatornás kivitelű, ezek közül az egyiket vonal színtű jelekhez és pickupokhoz optimalizálták, és ide értendő a hangszínszabályzók működési tartománya is, a másikat pedig mikrofonok fogadására. Ezek lehetnek dinamikus vagy kondenzátor mikrofonok.

A Stat/Line csatorna magas impedanciás jelforrások ( 100 kOhm) fogadására készült. Ezen a csatornán van egy 10 V-os fantomtáp kapcsoló is. A fantomtáp a STAT és BLUESICK hangszedők külső előerősítő nélküli működéséhez szükséges.

Elhelyeztek egy bemeneti érzékenységet előválasztó kapcsolót is ( Stat -Line), a különféle jelszintű hangszerek illesztése céljából. A hangszínszabályzók között van egy mély áteresztő szűrő, ezt egy WARM jelű kapcsoló iktatja ki vagy be. A hangszín szabályzó egyszerű mély-közép-magas szabályzó 15 dB-es csillapítással vagy kiemeléssel.

A Stat/Line csatornába szereltek egy rugós zengetőt is, melyet a REV felirattal ellátott potméter szabályoz. A prospektus high-end rugós zengetőként aposztrofálja ezt a szerkezetet, ami számomra csupán annyit jelent, hogy Schertler még nem hallott high-end zengetőt. Bár becsületére szóljon, hogy mint rugós zengető tényleg igen jó, de maga a rugós zengető technológia messze van a high-endtől. A zengető ad egy kb. 2 másodperces utóéletet a hangnak mintegy 30 ms előkésleltetéssel, de nem kel valami komoly térérzetet előállító zengetőre gondolni.
Végül van egy a csatorna hangerejét szabályzó potméter is.

A következő a Mic/Dyn csatorna. A név arra utal, hogy ide kell bedugni mindenféle mikrofont, beleértve a Dyn sorozatú Schertler gyártmányú felület mikrofonokat is. A csatorna bemeneti csatlakozója kombinált XLR, azaz vonal szintű jelet is képes fogadni a szabványos 6,3mm-es jack formájában. A csatorna kínál 48 Voltos fantomtápot. Egy nyomógombbal válthatunk a Dyn és az egyéb mikrofonok között. A hangszínszabályzó az előző csatornához hasonló, azzal a különbséggel, hogy egy Reson nevű potméterrel, ami egy szűrő kiszedhetjük a gitár test rezonanciáit, ha valamiért az nagyon beleszólna a hangképbe. A zengető itt is felkeverhető igény szerint. A csatora hangereje szabályozható.

Végül a szabályzó panelen találunk egy Master szekciót is. Ez egy DI kimenettel kezdődik, innen a David tovább erősítését lehet biztosítani. Az Insert aljzatba külső effektet, kompresszort, stb. lehet illeszteni. A Line output további lehetőséget ad az erősítő jelének további felhasználására.

Az Aux kimenetbe csatlakoztathatunk további monitort, például a 180 Wattos Schertler Side-ot, vagy egy szubbasszus sugárzót, mint a Schertler PUB 380 basszus hangfalat. Az Aux kimenethez tartozik még egy Low Cut kapcsoló,ami egy 80Hz-nél történő hangváltó, bekapcsolása esetén a David hangszóróiból kivágja ezt a tartományt viszont az AUX kimeneten csak ezek a tartományok lesznek jelen a Sub láda meghajtásához. Az Aux kimenet hangereje szabályozható és a Master szekció legvégén a zengető és a végfok hangereje is szabályozható.
A DI kimeneti jelszintje függ a csatornák hangerejének szabályzójától, de a Master szabályzótól nem. A LINE kimenet pedig fordítva.

Bár a David nem tartalmaz Notch Filtert, ezen kívül minden fontos benne van, és az is látszik, hogy a cég ügyesen lavíroz a kiváló hangminőség és a szolgáltatások között. Inkább szerelt bele egy rugós zengetőt, mint valami kompromisszumot kössön a hangminőségért felelős részekben.

Fontos azt is megjegyezni, hogy ezt a konstrukciót sokan éppen azzal rontják el, hogy az egyébként jól megépített dobozba betesznek egy gyenge, olcsó hangszórót. A David esetében szuper minőségű hangszóróról és magas sugárzóról beszélhetünk. A két utas rendszer átvitele 40- 22 kHz-ig terjed. A basszus tartomány kiterjesztéséhez reflex nyílást alkalmaznak, ami teljesen bevett és korrekt módja a kis méretű ládák mélytartományának szélesítésének.

A szerkezet 9 kilós súlya nem tűnik tragikusnak, sőt a bélelt hord táska és a vállpánt feledteti is a súlyát.

A doboz oldalán találjuk a kinyitható/becsukható fogantyút, amivel lehet könnyen ide-oda tenni az erősítőt. Nagyon figyelmesen megalkotott szerkezet, a próba során egyetlen alkalommal nem rezonált. A hátsó panelen helyezték el a hálózati aljzatot és a bekapcsolót.

A szolgáltatásaihoz tartozik, hogy a hangdoboz alján van egy hüvely, amivel könnyedén hangfal állványra helyezhető vagy az S1 monitor állvány segítségével dönthetővé, azaz monitor ládává állítható az erősítő.

Hangzás

Mit is mondhatnék, a David A osztályú, MOSFET-es erősítő nagyszerűen szól, kellő hangerővel és dinamikával, tisztán. A Schertler hangszedőkkel igazi tigris. Meglepő hangerővel szól, és bizony azt mondhatom, hogy aki akusztikus gitárt használ, annak a David egy fontos stratégiai eszköz, különösen, ha zenekarban akarja valaki csillogtatni akusztikus gitárjátékát.

Az egyetlen megjegyzésem a "high-end" rugós zengetőjét illeti. Ha már igazán valami tökéleteset akar a Schertler, akkor ezt a rugós megoldást el kellene felejtenie, mert színez a hangon és a zengetése sem igazán egyenletes. Ma már nagyon olcsó DSP paneleken igen tekintélyes zengető algoritmusokat tudnak futtatni. Igaz még akkor is csak monóban hallanánk a hang utóéletét, de legalább tiszta és egyenletes lehetne.

Azt üzenjük innen Schertler úrnak, hogy majdani David új változatánál ezt vegye figyelembe és akkor egy még inkább használható erősítővel örvendezteti meg majd a világot.

Ár, érték arány

A David ára 192.000,- Ft. Minőségével és teljesítményével valamint szolgáltatásaival tökéletes összhangban van. Ha azt vesszük, hogy ehhez már ugyanennyiért találunk ugyanebben a boltban jó Furch gitárt is és minden más kiegészítőt, akkor tűnik fel csak igazán, hogy milyen nagyszerű dolog, hogy van egy Stageshop boltunk, ahol minden, ami kellhet a minőségi akusztikus gitárhangzáshoz, egy helyen megtalálható. A Davidhoz vásárolhatunk egy vállpánttal ellátott bélelt hordtáskát is. Ez megkönnyíti a szállítását.

Ezúton köszönjük a Stageshopnak, hogy a teszthez rendelkezésünkre bocsátotta a Davidot.

Kapcsolódó linkek:

Szabó Sándor

2008-12-01 01:23:08