6 éves a www.gitarhangtechnika.hu

A Gitárhangtechnika honlap 6. évfordulóját ünnepli az idén Márciusban. Ezúton szeretném megköszönni Nektek, az olvasóknak, hogy hűségesen látogatjátok a lapunkat, és szeretném megköszönni a hazai hangszerszakmának, a kereskedőknek, importőröknek az eddigi együttműködését és támogatását. Igyekeztem mindenféle gitárral kapcsolatos témakörből olyan fontos, érdekes információkat feltenni, ami a hazai gitáros társadalmat szolgálja, tájékoztathatja, és elősegíti hogy hobbiját vagy éppen a munkáját magasabb szinten gyakorolhassa. A koncepciónk nem fog változni a következő időszakban sem. A jelenlegi gazdasági helyzet a honlap számára is kihívást jelent, mert fent kell tudni tartani. A Gitárhangtechnika honlapon érzékelhetően több lesz majd az ismertető jellegű írás, amik olvasmányosak, érdekesek és informatívak lesznek. A honlap olvasótábora széles, több korosztály olvassa eléggé nagy számban, minden évben újabb generációkból kapcsolódnak be olvasók. Ezért arra gondoltam, hogy olyan témákat is érinteni fogok, amik a most érkező, kezdő gitáros látogatók számára is hasznos lehetnek. Így például hamarosan elkezdem közzétenni a gitár történetét feldolgozó írások sorozatát. Ebben a történeti áttekintésben az akusztikus és az elektromos gitárok mind érintve lesznek. Olyan témakörök is helyet kapnak majd, amikről eddig nem lehetett olvasni sem külföldi sem hazai lapokban.

A világ változik, vele együtt mi is változunk, kicsit talán a gitár is változik, azonban a gitár szeretete az nem változik.

Szabó Sándor

2012. Március 9.

2012-03-09 21:00:00