A Meshuggah és a "Mélység titka..."

Ha igazán mélyre akarsz merülni, akkor el kell búcsúznod a megszokott, biztonságot adó világtól...

A különös cím, kissé szimbolikus, de hamarosan érthető lesz. A heavy metal műfaja nagyon érdekes izgalmas világ. Bőven tartogat kutatnivalót a gitármániások, a metálrajongók és az újkori zenetörténészek számára is. A svéd Meshuggah az egyik olyan együttes a kevés progresszív metál bandák közül, akik véresen komolyan veszik azt, amit csinálnak. Határozott koncepciójuk van a zenében és a hangzásban is. Mindegyikük szuper magas szinten képzett zeneileg, technikailag egyaránt. Az, hogy miről énekelnek és hogyan az most kevésbé fontos, bár nekik is el kell adniuk a lemezeiket... A lényeg az, hogy akadémiai szinten játsszák, azt amit kitaláltak. A zenéjük brutálisan kemény, a zene és a ritmus olyan, mint egy matematikai fraktál függvény. Amikor először hallottam ezt a csapatot, akkor újra kedvem lett metált hallgatni, elsöpörték a műfajjal kapcsolatos pillanatnyi kiábrándultságomat, végre újra hallottam benne zenét és valami szokatlanul mélyet, titkosat, amit meg kell fejteni. Szóval innen a mélység titkára való utalásom.

A zene felülete mindig a hangzás. Abban jelenik meg a fülünk számára, az jelenti az öltözékét és mutatja eleganciáját, már amikor van neki. Szoktam is hallani egyesektől, hogy milyen "jólfésült" gitárhangot hallottak itt meg ott.

A Meshuggah kb. 2 másodperc alatt a szívembe talált. Ahogyan tartják a gitárt, ahogyan kapcsolatuk van a hangszerükkel az valami egészen más. Egyszerűen komoly, nem lehet őket nem komolyan venni. Mindent beterítő brutális hangzásukban van valami csúcstechnológiás precizitás, és ez egy hozzáértőt azonnal elragad. A harmadik másodpercben feltűntek a furcsa hosszú nyakú gitárjaik, majd az első perc végén azt kérdeztem, miből jön ez az iszonyúan széles mély hang. Amerikai vendéglátóimnak köszönhetően hallhattam ezt az együttest. Ők már mindent tudtak a csapatról és néhány technikai részlettel is szolgáltak. Hazaérkezvén elkezdtem nyomozni a hangzásuk titkai után. Az interneten aztán találtam is pár használható információt.

A hangzásuk egyik eleme a normáltól jócskán eltérő gitár. A hangszerük húrhosszúsága a megszokott 63-65 cm helyett jóval hosszabb. A gitárok már a bariton tartományban szólnak a normál gitár és a basszusgitár közötti hangtartományban. Fredrik Thordendhal, az egyik gitáros ráadásul 8 húros Nevborn gitáron játszik. A másik gitáros Marten Hagstrom pedig egy 6 húros Ibanez bariton gitáron. A végeredmény egy hihetetlen, eddig nem hallott mélységű hangzás.

Bár a lehangolt gitároknak már több mint egy évtizedes hagyománya van, a normál húrhosszúságon legfeljebb a kontra H hang használható. Ennél lejjebb hangolva a gitárt a hang elveszti a magját, a húr csak lóg a pengetéskor, és nem igazán rezeg. A mélyebb hangzások érdekében pedig a hosszabb húrtávolság nyújt megoldást. Ez persze a gitárosok eddigi kényelmes életét jócskán felborítja, mert a hosszabb húrtávolságnál a bundok is távolabb vannak és a használható hangzás érdekében kénytelenek vagyunk a húrokat kissé távolabb engedni a bundoktól, mert ellenkező esetben csak folytonos zörgés lesz hallható. A két svéd srác ezt bevállalta és ma ez képezi a Meshuggah alaphangzását.

Azonnal fel is vetődött a kérdés, hogy miről szól ez a rettenetesen mély torzított hang? Nos a színpadon nem láttam semmilyen gitárerősítőt. Oldalt egyetlen rack-szekrényen és pár lábpedálon kívül semmi más gitártechnikai dolog nem volt a színpadon. Az egész zenekar a központi PA rendszerről szólt, vonalból. Nemsokára kiderült, hogy ezek a gyerekek tudnak valamit. Rájöttek, hogy az eddig gyártott gitárerősítő+láda összeállítás már nem elegendő az extra, szubbasszus mélységek előállításához, ezért tulajdonképpen kényszerűségből más rendszert választottak, ami nem korlátozza őket a mélyebb hangtartomány tökéletes átvitelében.

A rack-szekrényben 4 db Line6 POD XT volt látható néhány egyéb kiegészítő cucc kíséretében. Az egész csapat ezt a 4 POD-ot használta, innen közvetlenül csatlakoztak a PA keverőpultjába. Ennél egyszerűbb összeállítás nem is létezik.

A csapat nagy hangerőn játszott, és az ugyan tiszteletre parancsolta a hallgatóságot, de nem éltek vissza annak brutális "magzatelhajtó" hatásával. Egyszerűen nagyon jól szólt, minden érthető volt és nem is annyira a hangerő akart a földbe döngölni, sokkal inkább a muzsika mélysége igyekezett eddig nem tapasztalt mélységekbe lenyomni. Számos heavy metal koncertet hagytam ott az első 5 percben, mert annyira hangosak voltak, hogy a fülem már torzított és gyakorlatilag a fülem belső limiterének állandó (rebegését), korrigálását hallottam. Kb. hasonló a jelenség, amikor egy repülőnapra ellátogat az ember és egy utánégetővel felszálló Míg 29-es vagy Szu-27-es hangját hallja. A hatalmas erejű dörgést, már a fülünk csak a saját védelmi rendszerének bevetésével tudja elviselni és ezért hallható időnként szakaszos recsegés, kihagyás a dörgésben. Azt már a fül állítja elő, nem a repülő. Szóval nem volt semmi visszaélés a hangzással, a fiúk igazán muzsikáltak. Meg kell mondjam, nagyon élveztem a csapatot, a hangzásuk és zenéjük teljesen magával ragadott. Nem is csoda, hogy hihetetlen rajongótábor alakult ki körülöttük.

Szeretnék idehaza is hallani valami hasonló hangzást, bár semmiképpen nem egy Meshuggah klón bandát, inkább valami közép-kelet európai kivitelű metál csapatot, akik bátran vállalnának egy "mélytengeri merülést" és megmutatnák, hogy a metál zene következő hulláma már a mélység birodalmának elfoglalása lesz.

Szabó Sándor

2006-02-22 17:34:05