A Marshall hangzás nyomában

5. rész

A torzított gitárhang

A torzított gitárhang megjelenése mindenestől felkavarta a zenét, a hangszergyártást és a hangzást is. Kétségtelen, hogy tulajdonságai mások mint a tiszta hangé. Egyrészt a tranziense kevésbé dinamikus, hullámformája komplikáltabb és több éles sarkot tartalmaz ha megnézzük egy oszcilloszkóp ernyőjén. A hang hosszú a felharmónikusainak aránya teljesen felborul, és egy nyersebb agresszívebb hangot kapunk. Érdekessége, hogy a sok és a természetes arányoktól eltérő felharmónikus tartalom miatt valamint a gitár hangszedők korlátai miatt bizonyos hangközök, mint a kvart és a kvint jól összecsengenek, de a szekund, terc és minden más hangköz zavarossá, grízessé egyszóval kakofónikussá teszi a hangzást. Ezzel magyarázható az is, hogy a torzított gitárhangokra épülő zenék alapvető zenei építőelemei az ún. powerchord-ok azaz kvart vagy kvint hangközökből álló hangzatok lettek.

Az erősen torz hangszíneken hármashangzatokat nem lehet megszólatani, mert azok mindössze egy azonosíthatatlan zajcsomagként szólalnak meg. Mindezért a gitár hangszedője okolható. A torzított hang tehát a rockzene harmóniavilágát valamelyest korlátozta. Ennek a hangszínnek előnyei inkább a szólóknál mutatkoztak meg. A torzított hang lehetőséget adott olyan játéktechnikai trükköknek, amik a tiszta hangokkal nem voltak lehetségesek. A torzított gitárhang nagyon érzékeny a pengető és a pengetés minden apró részletére. A rezgő húr természetének tanulmányozásával hamar felismerték azt, hogy a pengetés helyének és módjának megválasztásával bizonyos felharmónikusok méginkább kiemelhetők lettek. A mai gitárjáték enélkül elképzelhetetlen. A végletekig torzított gitárhang a finom pengetést is ugyanazzal a hangerővel viszi át mint az erőset. Ezért hamarosan megjelentek a gyorskezű virtuózok is. A tapping technika megjelenésével pedig az egységnyi idő alatt "elpocsékolt" hangok száma már a hallás felbontás határához került közel.

A torzított gitárhang átformálta a zenéket, új stílusokat teremtett. Kemény rock és metál nélküle nem létezne. Ezzel egyidőben megjelentek azok a gitárosok is akik kizárólag torzított hangszínen játszanak, csak kvartokat és kvinteket és némi szólót.

Ez a hangszín megváltoztatta a gitár és erősítőgyártók alapvető koncepcióját is. Ma szinte nem létezik erősítő, amelyiken ne lehetne torzított hangot beállítani.

És itt meg kell jegyeznünk, hogy Jim Marshall erősítője nagyon jól reagált a nagyobb hangerő és a nagyjelű gitárok okozta túlvezérlésre. Olyan hangszínt produkált, amivel semmi más beavatkozást nem kellett tenni. Egyszerűen készen volt és valahol az lett a referencia. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor a legmodernebb gitáros 1967-es évjáratú erősítőbe dugja be gitárját és készen van a hang, ezzel készít felvételt a stúdióban.

A közhiedelemmel ellentétben a torzított hang sokkal kíméletesebben bánik a hangszóróval mint az említett tiszta hang. Tranziense nem kiugróan nagy energiájú, a hang lecsengő szakasza egyenletesebb, dinamikai változásai lényegesen kisebbek.

Érdekes megfigyelni, hogy az idő előrehaladtával egyre inkább agresszívebb vadabb hangszínek jelentek meg és ma úgy tűnik nincs az a torzítás ami elegendő lenne bizonyos zenékben bizonyos gitárosoknak.

A torzítás technikai szempontból két alapvető módon valósítható meg. A legősibb klasszikus módszer az ún. overdrive, aholis az erősítőt optimális munkapontja fölött működtetjük és ekkor egy túlvezérlés túlhajtás következik be aminek hallható hatása a megnövekedett torzítás. Az overdrive a hagyományos csöves erősítőkben egy a fülnek kellemes, természetes felharmónikusokban gazdag hangzást eredményez. Ennek hullámformája oszcilloszkópról nézve komplikált, de az erős csipkézettség ellenére éles kontúrokat nem tartalmaz. A torzítás létrehozható az alaphullámforma befolyásolásával, módosításával. Régen ezt megfelelően kapcsolt diódákkal négyszögformájúra változtatták. Ez egy nagyon zizegős vékony hangot eredményezett. Ha az alsó oktávot kiemelték mellé, akkor a megvastagított hangzás már alkalmasabb volt a zenéhez. Ez volt az ún. Fuzz típusú torzítás. A szilícium tranzisztorok megjelenésével a fül és a játéktechnika számára is kedvezőbb, alkalmasabb torzítást is meg lehetett valósítani. Ezek a torzítók már olyan mértékű torzítást állítottak elő, amit a hagyományos overdrive technikával már nem lehetett megvalósítani.

A hetvenes évek elején megjelentek a cascacade rendszerű előerősítők, melyek jellemzője volt a több egymásután sorbakötött csöves erősítőfokozatok. Minden fokozat csak keveset torzított a hangon de azok torzítása összeadódott. Az eredmény egy nagyon erősen torzított hang lett, de mivel overdrive jellegű, azt gazdag természetes felharmónikusokkal, a hullámformájában gömbölyded kontúrokkal valósítja meg. A hang hossza szinte végtelen és érzékenyen reagál a pengetés minden finomságára és apró változásaira. Ideális szólóhangszín lett. Ez a hang kis torzításon még eléggé harmónikus nagyobb torzításon pedig dinamikusabb energikusabb mint a tranzisztorokkal a hullámforma változtatásával manipuláló torzítóké.

Nem lehet azt mondani, hogy egyik jobb mint a másik, főleg ma amikor a tranzisztoros erősítők fantasztikus hangzásokat képesek produkálni amiket a csövesek sohasem lesznek képesek. Ugyanakkor a változatos stílusok a gitárhangzásában is elvárják a változatosságot.

A torzított hangnak is megvannak a maga furcsaságai. Ilyen az például, hogy ha találunk egy a magasabb fekvésekben szép, minden tekintetben megfelelő szólóhangot, az a mélyebb húrokon alacsonyabb fekvésekben riffre és kíséretre teljesen alkalmatlan. Ha pedig találunk egy jó kísérőhangszínt az szólóra nem lesz alkalmas. Ez az ellentmondás egyenlőre úgy tűnik nem feloldható. Ezzel magyarázható az, hogy bizonyos zenészek más és más márkájú erősítőt alkalmaznak tiszta hangra, kíséretre és szólóra.

Vannak teljesen univerzális hangzások, azonban ezt a kevésbé torzított hangok között fogjuk megtalálni. A gitárosnak tehát elvileg két torzított hangszínt kellene használni, egyet kíséretre, egyet pedig szólóra.

Említettem azt, hogy a torzított hang nagyon érzékeny a pengetésre. Ezzel magyarázható az, hogy egy gitár egy másik gitáros kezében ugyanazzal a beállítással és erősítővel egészen másként fog megszólalni. A torzított hang karaktere dinamika kompresszor kompresszor alkalmazásával egészen megváltoztatható. Különösen az a tartomány, ami a hangban halk színező komponensként szerepel, kompresszorral erősen domináns jellegű lesz. A halk felharmónikusok felerősödnek, a pengetési ütés, tranziens vastagabb gömbölyűbb lesz, ami szólóknál a hangok különválását segítheti elő. A hang dinamikája a kompresszió következtében beszűkül, szintben nem lesz nagyobb, de a relatív hangosságérzet mégis növekedni fog általa.

Szabó Sándor

2006-05-28 22:23:55