A VOX sztori: Befejező rész

Egy legendás erősítő története

A Vox T.60-as basszus erősítő

Ezt az erősítőt már nagyon várta a muzsikusvilág. A zene egyre nagyobb közönséget vonzott, egyre nagyobb termeket és helyeket kellett behangosítani és egyre nagyobb teljesítményt igényelt. Különösen igaz volt ez a basszus hangszerekre, amik eddig tulajdonképpen mind alul erősítettek voltak. Egy kiegyenlített zenekari basszus hangzáshoz a mai tapasztalatok szerint kb. mintegy négyszeres teljesitmény szükséges. Ez sokáig valójában nem tudott megvalósulni. A T.60-as nagy előrelépés volt. Megjelenésével az egyik első tranzisztoros erősítő látott napvilágot a színpadokon. A kis feszültségen m,ködő tranzisztoros áramkörök már jócskán elterjedtek, de azok, amelyek 50 Volt körüli feszültségen dolgoztak valójában nagy ritkaságnak számítottak, különösen zenei alkalmazásban. Egy ideig ezért a tranzisztort nem is vették komolyan mint valamire való erősítő eszközt, mondjuk nem is alaptalanul, de ez a szituáció hamar megváltozott, amikor Les Hill kitalált egy nagyteljesítményű tranzisztoros végerősítőt melyben nem volt kimenő trafó. Ezt a megoldást csak a tranzisztor tehette lehetővé. Ez a megoldás olcsóbb is volt és egy könnyebb kompaktabb készüléket eredményezett. Alan Harding mindössze egyharmad méretű sasszéra egy 60 Wattos erősítőt volt képes összeállítani.

Ezzel az erősítővel egy kéthangszórós hangfalat hajtott meg, ahol az egy 15 collos és egy 12 collos hangszóró volt párhuzamosan kapcsolva. A 25 mm vastag rétegelt falemezből készült masszív hangláda tetején helyezkedett el külön dobozban az erősítő. A modellnek a T.60 típusnevet adták.

Egyéb korai tranzisztoros típusok

(Lightweight 30, Transonic 60)

A tranzisztoros technológiát egy új erősítőn a Lightwight 30 típuson alkalmazták tovább. Ez az erősítő egy 10 collos hangszórót hajtott meg. A másik ilyen korai tranzisztoros típus volt a Super Transonic 60. Ez az egészen elképesztő bizarr kinézetű erősítő a svéd Spotnick együttes agyszüleménye volt és ők használták is ezt egy ideig. Ezzel is igyekeztek fenntartani a science -fiction imázsukat. Ebben az időben az egyik legjelentősebb európai együttes volt akik nem angolok lévén magas színvonalon játszottak instrumentális gitárzenét. Kitűnő hangszeres tudás, virtuózitás és nagyon jó számok jellemezték a csapatot. Ők valójában az úgynevezett "space rock" előfutárai voltak. Ezidőben az első műholdak fellövésével egyidőben megváltozott az emberek világképe is. Ez különösen a fiatalok körében volt érezhető, Ekkor indult be a science -fiction irodalom és megmutatkozott a képzőművészetben is. Ez természetesen a zenét sem hagyhatta érintetlenül. A Spotnick ennek a mozgalomnak vált a legfőbb jelképévé a zenében. Bár népszerűségük nem emelkedett arra szintre mint a Shadows-é, de szakmailag és zeneileg mindenképpen egy elismert együttes volt.

A Transonic 60 mindenhez hasonlított, legkevésbé egy erősítőhöz. Az egész komplexum egy három lábú állványon állt, a hangfal egy harmadára vágott kenyér közepére hasonlított, melyből egy csőszerű nyúlványon volt felfüggesztve az erősítő doboza és ennek tetjéből tovább folytatódott a cső, amin keresztben egy T alakú konzolon voltak a magassugárzók. Inkább hasonlított egy meteorológiai szélerősségmérőre, mint egy gitárerősítőre. Ez persze nem riasztotta vissza a Spotnicks-ot, sőt mivel ők javasolták ezt a design-t Jenningsnek ők használták is és ami tovább fokozta a zenében elfoglalt imázsukat.

A Super Transonic azonban nem dobogtatta meg az emberek szívét, Mindenki sokkal inkább valami hagyományosat akart ami nem néz ki sehogy inkább csak szól. Ezért ez a típus, bár a katalógusokban továbbra is szerepelt nem jutott tovább a protoszériánál.

A T.60 azonban sikert aratott, elég nagy számban készült és a basszusgitárosok legnagyobb megelégedésére egy megbízható eszköznek bizonyult.

A korai AC30/4 basszus változatainak problémáit ugyan kiküszöbölték vele, de újabbak merültek fel. Ilyen volt a T.60 korai modelljeinek germánium tranzisztorainak áramszivárgása, áthúzása, ráadásul kiszámíthatatlanul, terheléstől és működési körülményektől függetlenül. A korai germániumtranzisztorok minősége nem volt egyenletes. Ez a probléma még egy jó ideig fennállt. A Vox tudta, hogy a tranzisztor technológia még gyerekcipőben jár és még jó idő kell, mire meg fogja közelíteni az akkor már sokak által eltemetett csöves erősítők hangminőségét és megbízhatóságát. Mindezek ellenére a gazdasági és a technológiai változások ellenében nem lehetett sokáig vitorlázni, ezért a tranzisztort mint alternatívát továbbra is a figyelem központjában kellett tartani.

Két évvel később a szilicium taranzisztotok megjelenésével aztán egy új fejezet kezdődött az erősítőgyártásban is. Addig is a Vox T.60 maradt az egyetlen komoly tranzisztoros próbálkozás.

Az AC50 megjelenése

Ahogy múltak az évek, a zene egyre hangosabb lett, a dobosok egyre hangosabban ütötték hangszerüket, mindenből több lett. A közönség megtriplázódott és a zenekarok eddigi AC30-asai halknak bizonyultak. Felmerült az igény egy nagyobb teljesítményű erősítőre. A.M.I. egyik partnere, aki elektromos alkatrészek beszállítója volt, a Triumps Electronics ajánlott egy 50 Watt teljesítményű katódfeszültség kiegyenlítésű, EL34 csővel működő tervet. Az erősítő két csatornás volt, egyik csatornája a Top Boost áramkört is magában foglalta. Jennings kedvezően reagált az ötletre és ezzel kezdetét vette egy újabb legendás típus pályafutása az AC50-é. Az erősítő fej-láda kivitelben került gyártásba. A hangfal két 25 Wattos megerősített Celestion hangszóróval alkalmas volt bármilyen hangszer erősítésére. A basszusgitárhoz a T.60-as hangfalát javasolták használni.

Az AC50 erősítő képezte a Beatles színpadi erősítőarezenálját 1963 és 1964-ben. Az angliai turnéjuk ékes bizonyítékként szolgált, hogy a brit erősítőipar valóban a legszebb felnőtt korát éli.

A Vox Foundation Basszus hangfal

Az AC50 MK.I.-et valójában 40-45 Watt teljesítményre tervezték, de ez megfelelő volt basszus erősítésre is, hiszen hatalmas túlméretezett transzformátorai voltak. Mint gitárerősítő megfelelt a megváltozott igényeknek, nagyobb hangerőn tudott tiszta hangszínen szólni kellő magas tartománnyal, ami nagyon fontos volt, hogy átszóljon a zajos tömegen, ráadásul a zene is kezdett sűrűbbé vélni több énekes énekelt és a dobosok is kezdtek erősebb sűrűbb groove-okat játszani.

A The Searchers, The Hollies, The Dave Clark Five és Billy J. Kramer akinek 1963-ban 10 slágere volt a slágerlista csúcsán. Mindegyik csapat Vox erősítőt használt kizárólagosan, egyik másik még Vox orgonát és Vox gitárt is. 1963-ban, ha egy együttes valami más márkát vásárolt, akkor az azért lehetett, mert nagyon gyorsan kellett és nem volt raktáron vagy éppen nemvolt gyártásban.

1963-ban a termékskála egy új hangfallal egészült ki. Megjelent a Foundation Bass hangfal. A hangfalba egy 18 collos hatalmas hangszórót építettek, ami elvben mélyebb hangot tudott átvinni, azonban a basszus hangjának nagyon fontos eleme a közép tartomány és a hang tranziense. Ha ezek nincsenek kellő mértékben a hangban, akkor az lehet bármilyen hangos nem szól ki a zenekari hangzásból. Így történt az, hogy az új hangfal nem szólt oly hangosan mint a korábbi T.60, melynek éppen kiváltására szánták. A Foundationt azonban szerették a basszusgitárosok, különösen akik lágyabb hangot kerestek, és mint kiderült a stúdió körülmények között nagyon jól használható eszköz volt.

1964 és a brit Rythm & Blues

1964-ben sem kellett semmivel kevesebb Vox erősítőt gyártani és eladni mint a megelőző években. Sőt!

Ezidőtájt kezdett egy új hangzás és stílus kialakulni. Ez nyersebb volt és keményebb. A dobosok valami egészen mást és másként játszottak mint a Shadows esetében. Az énekesek is egy nyersebb előadásmódban fejezték ki magukat. A dallamok és harmóniák is megváltoztak, sőt bizonyos értelemben mindegyikből kevesebb lett. Fontosabb lett a ritmus, és ez mindent megváltoztatott. A dobosok nagyon hangosak lettek, valóban oda mertek ütni a dobra. Ez azt eredményezte, hogy a gitárosok hangerőben próbáltak velük versenyben maradni. Ezért az erősítők gyakorlatilag teljes hangerőn maximális teljesítménnyel szóltak. A gitárok hangja is megtört, és lényegesebben torzabban szóltak mint korábban.

Az új hangzás Watford déli részéről indult ki a város feketék lakta negyedeiből. Ezt az új városi zenét Rhythm and Blues-nak nevezték utalva annak összetevőire. Az új hangzás hamar sikeres lett és megjelent a fehérek lakta helyeken is. Az R & B akkori prominens képviselői voltak a The Rolling Stones, The Kinks, Manfred Mann, The Yardbirds és az Animals. Mindőjük Vox erősítőt használt. Az Animals egyébként is nagyon híres lett Alan Price híres dalával a " House Of The Rising Sun" ami itthon a Felkelő nap háza címen robbant be a köztudatba. Az ebben hallható orgona a Vox Continental II. típus volt.

A Vox hangja lényegi elem volt a lényegesen agresszívebb R & B zenében és érdekes módon ez a megváltozott zene is érintetlenül hagyta az eladási mutatókat a Voxnál. Ez azt jelentette, hogy az erősítő ebben az új stílusban is kiállja a próbát.

Jennings megérezte, hogy ismét válaszolni kell a kialakult helyzetre és előremenekülni. Erre az időre egyetlen más gyártónak nem volt ekkora választéka és ez a siker a tengerentúli országok figyelmét is felkeltette.

Az AC100

Technikai oldalról a fejlesztés folyamatos volt. 1964 végére a terméksorozat fejlesztésének következő állomása az AC100 volt. A fejlődés első mérföldkövének lerakása az AC15-el kezdődött 1958-ban. Az tény, hogy ez egy külső ötleten alapuló termék volt. Az AC50 talán már jelentősebb volt. Az AC15-nél alkalmazott ötletek kerültek át az AC30-ba Denney munkájával, majd az AC30 -ból született a dupla eljesítményű AC50. Ezeket az eszközöket kifejezetten egy egy zenekar, a Shadows és a Beatles igényei szerint alkották meg.

Megérett az idő egy dupla teljesítményű AC50 megalkotására. Érdekes módon az új erősítő valamivel kisebb is volt az elődjénél. Mindössze egyetlen csatornája volt. Négy darab EL34-es csővel készült először a katód áram szabályzását az AC30-ban is alkalmazott módon oldották meg. Bár ez az erősítő hangzásilag fantasztikusnak bizonyult a megoldás nem bizonyult hatékonynak és működési problémák léptek fel. Nagyobb teljesítményen az erősítő túlmelegedése volt a legnagyobb gond. A Beatles-nél is ugyanezek a modellek dolgoztak és ők szerencsések voltak ezzel a konstrukcióval, hiszen tagadhatalanul nagyon hangosak voltak, kiváló hangminőséget produkáltak, de nagy gondosságot állandó felügyeletet és karbantartást igényeltek és ha meg is kapták, akkor megbízhatóan működtek.

Eddig még nem volt példa arra, hogy ennyi cső ilyen teljesítményen dolgozzon, ezért az időfaktor volt az ami segített megoldani ezeket a problémákat. Közben megjelent néhány tranzisztoros erősítő más gyártóktól próbálva elérni azt a hangot amit a J.M.I a csöves technológiával elért. A Vox eközben nagy erőfeszítéseket tett a nagyteljesítményű modellek megbizhatósági fokának javítására.

Ennek eredménye lett az AC50 Mark.II. és a fix katódáram szabályzású AC100. Ez utóbbi1965-ben került a piacra. teljesítménye még nagyobb lett és ez már nem melegedett annyira. Ezek a szempontok mostanra fontosabbak lettek, mint a hangzási paraméterek. Korábban éppen a hangzásigények teremtették az AC15 és AC30 modelleket, de ott nem volt kompromisszum. A zenekarok kifejezetten előnyben részesítették a hangosabb és megbízhatóbb erősítőket. A közönség is egyre vadabb és hangosabb lett, egy 2000 fős sikító üvöltő tömeget át kellett szólni megfelelő hangerővel. Ha ekkora hangerőnél a banda még mindig éppen csak hallható volt 10 méterről, akkor a tömeget ez lecsillapította. Ezért a Vox erősítők tiszta hangja és nagy átütő ereje lett a legfontosabb ebben a tekintetben. Ugyanakkor stúdiómunkához a legtöbb zenekar még mindig az AC15 és AC30-at részesítette előnyben.

A Beatle hangfal

A súly és a méret egy komplett zenekari felszerelés szállításában és elhelyezésében ismét egy úlyabb szempontra vetítette a figyelmet. Egy első vonalbeli együttes 3 db AC100 fejjel és Beatle hangfallal voltak felszerelve, ehhez jött egy pár T.60-as basszus hangfal, az orgonák és a dobok, miközben ekkor már a kétoldali központi hangosítás is kezdett terjedni és a PA rendszer, így ehhez még hozzájött az MC100 típusú négy mikrofon csatornás PA erősítő és egy pár LS40-es oszlop hangfal.

A Beatle hangfalat Denney fejlesztette ki. Ezzel is szerette volna bizonyítani az AC100 kiválóságát. A hangfal négy speciálisan feltuningolt Blue hangszóróval volt felszerelve. Használt még két Goodmans Midax nyomókamrás hangszórót is a további extra magasak elérésére. Ezzel eredetileg a kisebb erősítőkben alkalmazott EL84 csövek kevés magas tartományát kívánták tovább fokozni. Az AC50 és az AC100 is hajlamos volt túl mélyen szólni. A hangsugárzás intenzitása egy tölcsérszerű mezőben a legintenzívebb. Ennek hatékony kihasználására az AC30-tól felfelé az erősítőket görgőkön gurítható krómozott csőállványokra lehetett feltenni a jobb szórásszögelérése miatt.

Először ezt a rendszert a Beatles próbálta ki az 1965-ös angliai turnéján, a Scarborough-i beemelegítő koncerten. Itt a szinpad kissé hátrafelé emelkedő volt ezért a basszushangfalak az első számnál elkezdtek lefelé gurulni. Szerencsére Denney minden Beatles koncerten ott volt valahol és látván a veszélyes szituációt felrohant a színpadra. Szerencsére talált ott pár dolgot, amivel meg tudta támasztani a hangfalakat miközben a további számok alatt ő maga is kézzel tartotta őket. Ezt követően fékező eszközzel is ellátták a kerekeken gurulóhangfalakat.

Az "amerikai " kapcsolat

Az 1963-65 közötti években a Vox valóban a csúcson volt minden tekintetben. Minden igényt gyakorlatilag zökkenőmentesen ki tudott elégíteni, legyen az a muzsikusok vagy a megrendelők kész erősítőinek határidőre való legyártása.

Jennings mindeddig nem tudott olyan mértékben terjeszkedni a saját erejéből, mint azt az eladások és a fejlesztések üteme megkívánta volna. Az egyre növekedő megrendelések nyomasztólag hatottak rá, mindehhez nagyobb gyár, több munkás, nagyobb irodai személyzet volt szükséges.

A probléma másik része tisztán financiális jellegű volt. A Vox erősítők gyártásához több beszállító munkájára volt szükség. Mivel ők is pénzből éltek, Jenningsnek mindig azonnal fizetnie kellett, ha időben meg akarta kapni az alkatrészeket. Ehhez képes ő mindig csak később és kis részletekben kapta meg a pénzét a legyártott termékekért. A cég prosperálása ellenére sem volt elég saját erőforrása, hogy minden problémáját megoldja. Az erősítők gyártásán bármennyire hihetetlen nem volt olyan magas árrése, ami biztosította volna a megfelelő profitot a továbblépéshez. Nem volt egyedül ezzel a problémájával. A kapitalizmusban vannak bizonyos törvényszerűségek, amiket nem lehet kikerülni. Jennings látott pár nem túl reménykeltő megoldást, de bármelyiket is választja, igen bizonytalan jövőnek nézett volna elébe. Az egyik oldalon látta a kötelező fejlődést és a nagyteljesítményű erősítők fejlesztésébe való befektetés kényszerét, a másik oldalon pedig látott néhány nagy és gazdag társaságot, akik szemet vetettek az egyébként sikeres J.M.I. -ra. Válaszút elé került. Ráadásul nem várhatott sokáig a döntésével, mert valamiből ki kellett fizetnie a számlákat és ha kifut az időből, akkor az esélyeit is elveszítheti.

1964-ben az egyik fontos főleg elektromos iparban tevékenykedő holding társaság a Royston ajánlatot tett, hogy részvényekkel beszállna az üzletbe. A társaság jelentős tőke erőforrással rendelkezett. Jennings annak érdekében hogy tőkét szerezzen eladta a cégét a Roystonnak. A körülmények úgy alakultak, hogy a megfelelő mennyiségű tőke immár rendelkezésre állt a nagy lépéshez.

A Beatles 1964-es USA turnéja után amerikai társaságok keresték meg a céget Vox erősítők importálása miatt. Az érdeklődés akkora lett, hogy ezt nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Az események persze zajlottak és egy napon az amerikai Thomas Organ Company előállt egy kétoldalú meglepő szerződésjavaslattal melyben a Thomas, aki egyébként is beszállítója volt a J.M.I.-nak importálta volna a Vox erősítőket és gitárokat. Cserében a J.M.I.-nak a Thomas orgonákat kellett brit földön árulni. Mindez a végén anyagilag mindkét félnek megérte volna. Jennings tisztán látta a hatalmas amerikai igényeket. Mindent egybevetve is egy nagyon különös ötletnek tűnt ez az egész még az üzleti életben oly tapasztalt Jenningsnek is. Az export ügyleteket a kormányok általában szigorúan szabályozzák és ellenőrzés alatt tartják.

Jennings megállapodott a Thomassal és belevágtak az üzletbe. Mindössze egy tárgyalás volt szükséges a Roystonnal, hogy a szükséges átmeneti tőke meglegyen. Az amerikai gyártáshoz új üzemek kellettek és mindez meg is valósult a West Street-en Erith-ben. 1965-ban a cég hivatalosan Vox Sound Ltd.-re változtatta nevét, de két évvel később ismét az ismerős J.M.I. logóval kerültek piacra a termékek.

Jennings nemcsak a céget adta el, hanem a saját befolyását is elvesztette. Többé már nem rendelkezhetett olyan szabadon a dolgok irányításában. Joe Benaron a Thomas Organs elnöke erős befolyással rendelkezett a Roystonnál és meggyőzte az illetékeseket, hogy a jövő a tranzisztoré és ebbe az irányba erősítsék támogató befolyásukat.

1965 végére a szilicium tarnzisztorok szabadon rendelkezésre álltak, ráadásul egy viszonylag új típus is megjelent az úgynevezett FET azaz térvezérlésű tranzisztor. Ezekkel a csőhöz hasonlóan viselkedő erősítőket tudtak építeni kisebb méretben olcsóbban. Dick Denney kiutazott a califrniai Sepulvedába a Thomas Organs laboratóriumába, kipróbálni néhány új tarnzisztort és áramkört. Az új erősítőket is itt a californiai La Sepulvedában rakták össze. 1965-re összeállt a Thomas által összerakott Vox modell a Super Beatle. Ezt gyakran összetévesztik a csöves AC100 Beatle-vel. Egyébként a Super Beatle-t sohasem használta a Beatles és sosem mutatták be Nagy Britanniában, mivel Denney californiai tartózkodásának hamarosan messzeható következményei lettek.

Rendszeres találkozók történtek az új partnerek és Jennings stábja között. Benaron vágya az volt, hogy a brit ötletet ágyazzák át az amerikai csúcstechnológiába és ezzel egy új termék jöjjön létre. Ez oda vezetett, hogy a brit importra nem volt többé szükség, és a californiai Voxok kezdték elárasztani Amerikát. Ezzel Jennings kiszorult lassanként az üzletből és mindaz a tőke ami keletkezett tulajdonképpen soha nem jutott el a Jennings társasághoz.

Ezzel a Vox hanyatlása elkerülhetetlenné vált.

Az amerikai tervezésű Vox erősítők

A 4 és 7-es sorozatú erősítőcsalád

A J.M.I. sokat változott mire kiadta a szigorúan fejlesztett tranzisztoros erősítő családot. Ezek valójában hybrid erősítők voltak csővel és tranzisztorral vegyesen kapcsolt áramkörök. Az új sorozat részben tranzisztoros konstrukció volt, 7-essel kezdődő sorozat gitárra a 4-essel kezdődő pedig basszusra volt kifejlesztve. A 7120 és a 4122 erősítők 120 Watt teljesítményűek voltak. Mindkettőt 1966-ban mutatták be. Volt néhány érdekes jellemzőjük, mint például a torzító, ezzel többféle torzítást lehetett előállítani, például azt a fajtát is amivel a Rolling Stones "Satisfication" című slágerében találkozhattunk. Ezen kívül egy újfajta zengető, melyet a Hammond szabadalmaztatott az orgonáikhoz. Ezt a Vox átalakította az ő igényeihez. (A Fender ezt gyakorlatilag változtatás nélkül átvette.) A külső kivitel is némileg külömbözött a megszokott Vox kinézettől hiszen a szabályzók a front panel aljára kerültek, ami ma eléggé tipikus már. Ez szükséges is lett, mivel a hangfalak olyan magasak voltak, hogy egy ártlagos magasságú embernek is el kellett érnie a szabályzókat.

Az elektronikai kidolgozás, a kapcsolások nagyrészben a Thomas fejlesztése volt. Mindenki számára akinek a fülében ott van a Vox AC30 jellegzetes hangzása azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy ez a hangzás már messze nem az. Az erősítők bár változatlanul nagyon hangosak és megbízhatóak voltak ez a hang már nem kapta meg az emberek fülét. És ez nagyon szerencsétlen dolog volt, hiszen ráadásul ez volt a valaha gyártott legdrágább Vox modell. Mindazonáltal ezt az erősítőt a Beatles stúdiófelvételeken használta, mint pl. a Revolver vagy a Sergeant Pepper. Az erősítő legjelentősebb tulajdonsága a beépített torzító volt amit a Beatles is elkezdett egyre intenzívebben használni egyes számaiban.

Az első angol tranzisztoros sorozat:
a Conqueror,a Defiant, és a Supreme

A 7120 sorozat közömbös fogadtatása már kellett volna hogy figyelmeztesse a Vox Sound társaságot, hogy ebbe az irányba nem szabad továbbmenni. Mivel a piac már nem volt közvetlen kapcsolatban a társasággal a reakciók is késve, vagy egyáltalán nem jutottak el hozzájuk. Mindenesetre ezt a sorozatot úgy tekintették mint egy rövidtávú próbálkozást egy átmeneti állapotban a tisztán tranzisztoros erősítők irányába.

Dick Denney munkája La Sepulvedában gyümölcsöző volt. Mindazok az új tranzisztoros áramköri fejlesztések, köztük néhány eléggé szokatlan megoldású, amiket Denney dolgozott ki a brit Vox rendelkezésére álltak. Ráadásul a nagymértékben továbbfejlesztett végerősítő tervek sokkal nagyobb esélyeket kínáltak hogy túléljék a válságot. Az amerikai Vox felhasznált néhány áramkört ezekből, de Denney új torzító, tremolo és zengető áramkörei mind mind a brit Vox cégnél kerültek felhasználásra. Mindezzel nagy esélyt teremtve, hogy a korábbi csöves erősítők sikerét most újra megismételjék. Az új erősítő áramkörök tudták mindazokat a fontos hangzásaokat, amit addig használtak. A külső kinézete különlegesen elegáns volt, és ez is azt mutatta, hogy ez a sorozat a brit erősítőgyártás legfelső szintje lesz.

Megjelent három új típus a 30 Wattos Conqueror, az 50 Wattos Defiant és a 100 Wattos Supreme. Ezzel párhuzamosan kijött három basszus erősítő is. Ezek voltak a 30 Wattos Dynamic, az 50 Wattos Foundation és a 100 Wattos Super Foundation.

Az új sorozat lényegesen könnyebb volt hiszen a T.60-nál először alkalmazott kimenő transzformátor nélküli végfok kapcsolást alkalmazták. A basszus változatokon 2 csatorna volt, gitár modelleken pedig egy további csatorna a fényesebb hangzásokhoz, ezen kívül torzító, tremoló, zengető és egy mid-boost áramkör. A zengetőt külön bármelyik csatornára rá lehetett keverni. Egy további újdonság volt a 3 állású lábkapcsoló, ami az effektek távkapcsolását biztosította.

A basszus változatok egyszerűbbek voltak. A Thomas egy Tone X nevű áramkörrel több féle basszus hangkaraktert tudott így az erősítőbe építeni.

Az új sorozat alapzaja valamelyest magasabb volt mint a csöveseké még levett hangerőnél is. A dinamika tartományuk sokkal kisebb volt mint a csöves erősítőké és esetleges túlvezérlés esetén elkezdtek kellemelenül torzítani. Ez pedig a köztudatba úgy épült be mint a tranzisztoros erősítők nagy hibája a csövesekkel szemben.

Mechanikusan viszont nagyon jól meg voltak építve. Ez volt az elsdő sorozat, amelynél nyomtatott áramköri paneleket alkalmaztak. Jennings nagyon ügyelt arra, hogy a T.60-nál tapasztalt túlmelegedés mégegyszer ne fordulhasson elő. Ezt sikerült is megfelelő szinten tartani, ami valójában a kézzel is elviselhető langyosság tartományába lett visszaszorítva.

Az új sorozatot nagy ceremónia közepette utatták be a Brit Zenei Vásáron 1967-ben színes megkapó prospektusok kíséretében. A brossúra úgy emlegette az erősítőcsaládot, mint a tranzisztoros technika új hajnalát, amikor már vége a kézzel gyártott erősítők korszakának. Jenning számára a váltás nem jött elég hamar. Ő is belátta a nyilvánvaló előnyeit és hamarosan igaz is lett.

Az új sorozat újra reményekkel töltötte el a Vox-ot. A Beatles is elkezdte használni őket a színpadon és a stúdióban is. A tranzisztor kontra cső vita ettől az időszaktól kezdődött és egyre éleződöt. Mindkettőnek megvolt a nyilvánvaló előnye és hátránya, de ettől a Vox története még akár kissé boldogabb szakaszába is fordulhatott volna.

Az 1967 -1972 közötti időszak

A szerencse nem igazán mosolygott Tom Jennings vállakozására. Az új tranzisztoros sorozat kiadása nagy reklámkampány közepette történt meg. Ha minden úgy történt volna, ahogy kell, bár valóban nagy erőfeszítések történtek mindenki részéről, akkor akár egy új legendás Vox is születhetett volna.

Az erősítő sorozat amerikai előfutárai már 18 hónapja a piacon voltak és sem a hangzásukban sem a megbízhatóságukban nem arattak elismerést.

A fő probléma abban volt, hogy az eddig jól bevált kitűnő hangú Blue hangszórót Amerikában kiváltották a kerámikus mágnesűre. Ennek is meg voltak a maga okai. Bár Jennings ragaszkodott az AlNiCo mágnesű Celestion gyártmányú Blue-hoz, a Thomas a saját maga által választott hangszórót közvetlenül rendelte a Celestion-től. Bizonyára nagyobb üzletete bonyolítotttak egymás között mint a Vox-al...

A másik oldalról az jelentett problémát, hogy a kobalt nagyon megdrágult a piacon és ezért maga a Blue hangszóró igen drága lett volna, ami tovább emelte volna az erősítő árát. Továbbá a nagy hangszórógyártók felfedeztek és kikísérleteztek egy új nagyon erős a bárium-ferrit összetételű kerámikus mágnest. Ezek könnyebbek és olcsóbbak voltak, de a kapott hang egészen más természetű volt. Hiányzott a magas, és ezért az erősítőt át kellett volna tervezni, hogy valami hasonlóbb hangzást érjenek el mint régen. A magas tartományban jobban meghajtott hangszórók elkezdtek intenzíven melegedni, aminek eredménye az volt, hogy egy órányi hangos használat után a hang kifakult. A kerámikus mágnesű hangszórókkal ugyan nagyobb teljesítményt érhettek el, de valamiként meg kellett oldani az AlNiCo mágnesű hangszóró hangjának szimulálását.

Cső kontra Tranzisztor

A muzsikusok általános véleménye az volt, hogy az új Vox sorozat hangja nem elég áttetsző és a hang eleje kisebbet üt mint az AC sorozaté. Mindez a kerámikus mágnesnek volt betudható. Mindazonáltal a Defiant hangerőben versenyezni tudott az AC30-al és a Supreme hangereje elérte az AC50-ét. A basszus sorozatot illetően a Super Foundation hangereje és tonális tulajdonságai páratlanok voltak. Ezt a modellt kezdte használni a Rolling Stones is de ők aztán áttértek drágább ameriaki csöves erősítőkre. A valódi döntés alapja mindig az volt a muzsikusoknál, hogy miként viselkedik az erősítő ha erősen túlvezérlik a bemenetét. A tranzisztorok száraz harsány torzítása nem kellemes a fülnek és ez sajnos a tranzisztoros Vox típusoknál is problémaként jelentkezett. Elvégeztek néhány mérést annak érdekében, hogy ez a kellemetlen túlvezérlés ne következzék be. A 7120 módosított verziójában ott volt a torzító áramkör és ezzel a megfelelő típusú torzítást lehetett előidézni a bemenet túlvezérlése nélkül. A Supreme-ben pedig ott volt a Watchdog nevű limiter áramkör, ami nem engedte túlvezérelni az előfokozatot.

Ezzel a problémák megoldódni látszottak, ennek ellenére a köztudtban kezdet még élesebbé válni a cső kontra tranzisztor vita. Ez még napjainkban is tart, amikor ma már bármikor be lehet csapni a fület és nem lehet könnyen eldönteni melyiket halljuk. Természetesen ez még egy darabig el fog tartani, de lassan kezd felnőni egy új generáció, amely először tranzisztoros erősítőt fog hallani és az agyában minden ehhez viszonyul később. El fogunk jutni egy olyan pontra, amikor mindkét típus egyformán használatban lesz, csupán az ízlés és a stílus fogja eldönteni melyik fajta szolgálja az adott zenét legjobban. Ma már a legjobb tranzisztoros és hibrid erősítők hangja nagyon jól megközelíti a csöves erősítők hangját, ha nem is lesz tökéletesen ugyanolyan a zenében tökéletesen ugyanolyan jól lehet őket használni.

( Csupán megjegyzésként: napjaink egyik leghíresebb metál együttese a Pantera Randall tranzisztoros erősítőkön játszik és semmi máson nem tudná azt a hangzást előidézni. A másik példa a Marshall két hibrid modellje a VHT és a legújabb Modefour. Ezek az erősítők különösen a Modefour már egy új világot jelent az erősítőgyártásban és a zenében is. A Modefour már olyan hangi tulajdonságokat is mutat, amit a csöves erősítőkkel soha nem lehet megcsinálni ilyen módon.)

A hard rock eljövetele

1966-ra két új stílus jelent meg és kezdte kiteljesedését. Az egyik volt a soul, olyan előadók mint Otis Redding, James Brown, Ike és Tina Turner. Ők utóbbiak Vox erősítőket használtak mivel a Vox hangja jól illett abba a zenébe. A soul az amerikai gospel-ből eredezett.

A másik stílus a heavy rock volt ami a városi feketék blues zenéjéből gyökerezett. Ennek egyik legpregnánsabb képviselője volt a mára legendás Jimi Hendrix és az angol Cream együttes. Mindez új együttesek alakulását indikálta és hangzásuk immár gyökeresen eltért az eddig úttörő és meghatározó hangzásoktól, mint pl. a Beatles vagy az előtte lévő Shadows.

Hendrix alakja sok tekintetben meghatározó lett. Kizárólagosan Marshall 100 Wattos csöves erősítőt használt ami nem kevesebb mint 8 darab 12 collos Celestion hangszórót hajtott meg két egymásra helyezett hangfalban. A hangzása forradalmian új volt, iszonyú hangosan játszott és eddig nem hallott felharmónikusokat és trükköket alkalmazott játékában. Mindezt az erősen túlvezérelt erősítővel és bámulatos játéktechnikájával érte el. Hendrix személye és zenéje meghatározó lett a hangszeripar fejlődésében is. Hamarosan gombamódra kezdtek szaporodni azok az új együttesek akik Jim Marshall Hanwell Shop-ban készült erősítőin játszottak. Ez az új hangzás valami olyan átható volt, amit az éppen akkor kiadott tranzisztoros Vox-ok megközelíteni sem tudtak. Bár Hendrix sok fuzz és egyéb effektet használt a hangzásának szíve valójában az erősen túlvezérelt csöves erősítő hangja volt. Az AC30 sosem tudott versenyezni a feltornyozott hangfaló 100 Wattos Marshallokkal sem hangzásban sem vizuális élményben, merthogy eljött az idő, amikor a színpadi látvány már fontos lényegi része volt a show-nak.

1959-hez képest ekkorra a zene és a zene business is sokat változott. A brit Vox eladások kezdtek súlyosan lecsökkenni és az amerikai átmeneti emelkedés sem látszott tartósnak és ezen abban a helyzetben úgy tűnik nem lehetett segíteni. Az olyan zenekarok mint a Vanilla Fudge, Paul Butterfield, Blue Cheer egyre csak növelték a kemény rock rajongóinak táborát.- és ezzel együtt azokét is akik látták, hogy a Vox-al ezt a hagzást nem lehet elérni.

A West Street-i tűzeset

Korábbi években egy ilyen kíhívás nem késztette volna Jenningset oly gyors reakcióra. A 12 collos hangszórókkal megtöltött hangfaltorony valójában nem volt új ötlet, ez már 18 hónappal korábban megvalósult a Beatle hangfalban, de a Vox letért a csövek útjáról és bevállalta a tranzisztoros technológián alapuló új erősítőket. Még akkor is ha Jennings újra visszatért volna a csövekhez hogy felvegye a versenyt a Marshallal akkor sem kapta volna meg a néma beleegyezést azoktól a partnereitől, akiktől immár anyagilag is függött. Nem mondhatta azt, hogy valami nagyon nincs rendben a tranzisztorokkal. Az akkori üzleti vezetésben egy ilyen visszafordulás végzetesen lerombolta volna az addigi presztizsét. Ezen felül már soha nem lehetet meg a függetlensége a döntéseihez. 1965-ben a Vox épített egy hatalmas üzemet Olaszországban. A Recanatiban felépített üzem neve E.M.E. volt. Vox orgonákat, gitárokat és AC30-akat építettek itt 1966-67-ben. Ennek a lépésnek volt egy fondorlata, hogy Joe Benaron és támogatói a szükséges tőke nagyobb részét kivonták a vállakozásból. A támogatottság hiánya pedig a vállalkozás végét jelentette. Ez Royston számára is kellemetlen volt és ez megpecsételete ott a Vox-al kapcsolatos jövőbeni lépések irányát is. Mindehhez egy nemvárt esemény is kapcsolódott. 1966 januárjában az Erith-i Vox üzem leégett és ott már többé nem volt lehetséges a gyártás.

Az események ilyen kedvezőtlen és szerencsétlen kombinációja túl sok volt Jenningsnek. Jennings Roystonnak tett elkötelezettsége két év után csődbe fordult. A tranzisztoros technológiára váltás egy költséges és hibás lépésnek bizonyult részéről, még akkor is ha nem tisztán az ő ötlete volt.

A Vox orgonák egy időre eltűntek és abban a helyzetben csak a Vox piacának megtartására volt reális kilátás.

Az 1967-es év azért nem volt teljesen tragikus év a Vox számára, ugyanis Júniusban a Királynőtől átvehette a brit ipar egyik lerangosabb díját. Ez volt a cég első hivatalos elismerése megalakulása óta.

A Wah-Wah

Technikai szempontból a Vox messze elöl tartott más gyártókkal szemben. Erőforrásai több részről rendelkezésre álltak, ha csak a Warwick Industries, a Thomas Organ Company vagy a J.M.I.saját fejlesztőgárdáját vesszük is. Mindez Derek Underdown szigorú vezetése alatt a zenei világ egyik legerősebb alkotógárdájának számított. Sok új ötlet volt és kooperatív szellem uralkodott annak ellenére is, hogy a végrehajtásban időnként ütköztek a vélemények.

Egy Stan Cutler nevű úr a Warwick Industries főmérnöke nagyra értékelte Dick Denney munkásságát akitől sokat tanult. Ő maga is bütykölt mindenféle áramköröket. Az Ampliphonic nevű terméksorozatuk fejlesztésének egyik fázisában kitalált egy olyan áramkört amit nem is anyira a gitárosoknak talált ki, mint inkább a trombitásoknak akik elektronikusan tudták utánozni Clyde McCoy szordinós hangzását. Valaki kipróbálta gitáron és azt mondta ez zseniális új hang. A hang artikulációja után el is nevezték Wah-Wah- nak. Hihetetlen gyorsan reagáltak rá a zenészek. 1967 augusztusában jelent meg az Egyesült Államokban és azonnal sikeres lett. Volt ilyen szerkenyűje Jimi Hendrixnek is. Ez az új hang nagyon felkeltette a producerek érdeklődését és más cégek el is kezdték gyártani kis finomításokkal, változtatásokkal. A Wah megjelenése nagyon előnyös volt a Vox számára hiszen az ő nevéhez fűződött a feltalálása, de ettől még a szerencse nem mosolygott rá Nagy Britanniában. Valójában inkább leáldozóban volt a szerencse a J.M.I.-nál. A Marshall olyan előnyökre tett szert minden tekintetben, amit a Vox a jelenlegi helyzetében nem tudott elérni a piacon. A Royston is elveszítette a bizalmát a cégel kapcsolatban.

A régóta érlelődő helyzet arra kényszerítette Jenningset, hogy kilépjen a cégből. Három hónappal később Denney is követte őt mivel ilyen körülmények között ősem tudott alkotómunkát végezni.

A Royston azonnal kinevezte Jennings titkárát Cyril Windiate-et ügyvezető igazgatóvá. Neki nem volt semmilyen kapcsolata a pop zenével és csupán hideg szemmel vette tudomásul a szakmában folyó változásokat. Mivel azonban érezte, hogy egyfajta zenészi és zenei rajongás nélkül ezt a munkát nem lehet csinálni maga mellévette Reg Clark-ot mint eladási igazgatót.

Itt történetünk fordulópontjához is érkezett. Megválunk két főszereplőnktől Tom Jeningstől és Dick Denney-től. A Vox története a továbbiakban nélkülük, más főszereplőkkel folytatódik

Eközben a világban egyre erősebben zajlottak az események, persze minket alapvetően a zenei események érdekelnek. A Wah-Wah és az új tranzisztoros erősítők valamint a Wyman Bass nevű basszusgitár voltak a Vox fő termékei amik voltak annyira népszerűek, hogy a céget a piacon tudták tartani. A Wyman Bass a Rolling Stones basszistájáról kapta nevét. Ez a gitár abban az időben az egyik legbecsültebb típus volt, kényelme és hangja méltán tette elismertté és keresetté. Mindezek együtt és a még most is verhetetlen AC30 és AC50 elegendő kellett volna hogy legyen ahhoz, hogy egy egységben tartsa a Vox testét és lekét.

Időközben a Roystont is elérte a végzet. Az olyan nagy cégek mint a Midas, Decca a Roystont mint versenytársak ellehetetlenítették és 1969-re likviditás hiányában gyakorlatilag tönkrementek és új tulajdonos vetette rájuk a szemét. A J.M.I. maradt, de a cég sorsa és a vezetőié is megpecsételődött, minden bizonytalanná vált innentől.

A Vox Sound Ltd.

Kilenc hónappal később megjelent az új tulajdonos egy bank személyében, a Corintian Securities. Reg Clark korábbi alkalmazójától a Dallas Arbiter-től kapott állás ajánlatot. Mivel látta, hogy a Vox-nak nincs jövője elfogadta azt.

A Vox cég nevét gyorsan Vox Sound Ltd.-re változtatták bár minden változatlanul a West Street-en folyt tovább. Ebben az időszkban kizártólag az oka Vox termékek maradtak gyártásban, amik biztosítottak némi profitot, Az olyanok mint az olasz E.M.E. koopoerációval készülő gitárok eltűntek a piacról, mert ennek szerződéseit még a Royston írta alá, az új vezetés medig ezeket mind érvénytelenítette.

Mindezek közben Underdown a műszaki igazgató is felmondott a cégnél. Távozása után gyakorlatilag eltűnt a cégtől az a szellemi potenciál, ami akárhogyan is, de életben tartotta a céget. A cég ismét pénzhiánnyal küzdött és ezzel fokozatosan került abba a helyzetbe, amikor tartozásai miatt elárverezik.

Bár egy korábbi fejezetben megemlítettem a Vox gitárjait időrendi sorrendben, itt csupán egy megjegyzés erejéig újra megemlítem, hogy ezidőben gyártották a VG2, VG6 és VG12 gitárokat. A VG2 nem volt más, mint a japán gyártású Gibson Les Paul kópiája. Ez volt a Vox legjobb gitárja játékkényelem és hangkitartás tekintetében egyaránt.

A versenytársak nem pihennek

A Vox visszahúzódása a piacról azzal is magyarázható, hogy a cégnél már nem voltak ott azok az emberek, akik korábban figyelték a könnyűzenei élet változásait, ők maguk is részesei voltak a zenei életnek és akik kapcsolatot tartottak fent együttesekkel, producerekkel.

Eközben a divat egyre a keményebb hangzások felé tartott. A Marshall cég szerencsésen indult, a legjobb időben amikor Hendrix, a The Free, a Cream, és a Moody Blues éppen a topon voltak és mindegyikük Marshallt használt.

Ekkor, nagyon hasonlóan mint amikor Clark elhagyta a Vox-ot és átment a Dallas Arbiter-hez, ugyanez játszódott le a Fenderrel is. A Fendert ugyanolyan módon vásárolta meg a CBS, mint a Royston a J.M.I.-t. Ez azt eredményezte, hogy a Fender erősítők igen kedvező áron megjelentek a brit piacon. Sok együttes új Fenderekkel szerelte fel magát.

A Marshall és a Fender megjelenése után drasztikusan csökkentek a Vox eladásai az USA-ban és Angliában egyaránt.

1970-et írunk és a Vox ismét csőd szélére került. A transzformátorok beszállítójának magas összeggel tartozott, és milyen különös, ennek a cégnek éppen volt erős érdekeltsége egy másik cégben a Birch-Stolec-ben ami mellesleg napszemüvegeket és zseblámpaelemeket gyártott. A Vox hamarosan új tulajdonos kezébe került.

Ekkor, nagyon hasonlóan mint amikor Clark elhagyta a Vox-ot és átment a Dallas Arbiter-hez, ugyanez játszódott le a Fenderrel is. A Fendert ugyanolyanmódon vásárolta meg a CBS, mint a Royston a J.M.I.-t. Ez azt eredményezte, hogy a Fender erősítők igen kedvező áron megjelentek a brit piacon. Sok együttes új Fenderekkel szerelte fel magát.

A Marshall és a Fender megjelenése után drasztikusan csökkentek a Vox eladásai az USA-ban és Angliában egyaránt.Ez azt is eredményezte, ogy a Vox telephelye és üzeme Hastings-ba került át.

Az AC30 még mindig életben van!

Ennyi viszonttagság után a Vox még mindig kelendő erősítője, mintha nem is venne tudomást külső körülményekről változatlanul gyártásban volt. A mostani változat beépített zengetővel jött ki, azonban a költségek kímélése miatt az egyenirányító cső áramkörét egy tranzisztoros kapcsolásra cserélték. A reverb-el a Fender Twin- nek igyekeztek ellent tartatni. A beépített zengető nem bizonyult nagyon hatékony effektnek ebben az erősítőben. Ráadásul technikailag is problémákat okozott, az erősítő belseje zsúfolt lett és a hűtés hatékonysága valamelyest romlott. Mindezen gyengeségei ellenére is az AC30 képes volt a tranzisztoros egyenirányítójával 40 Wattot leadni. A Blue Hangszórók érzékenysége pedig változatlanul biztosította a jellegzetes és legendás hangzást. Ekkor a Blue hangszórókat ezüst színűre festették át.

A kulcsemberek távozása után a cég már csak szigorú kerskedelmi üzleti paraméterek szerint dolgozott. Eltűnt az a szellem, ami az egészet létrehozta. Jennings távozása után a dealer-hálózat nagyon összezsugorodott.

Az amerikai Thomas Organ Company-val is megszűntek a kapcsolatok. Az emerikai Vox teljesen független lett az angoltól. Bár Underdown és Denney is távoztak onnan, a La Sepulvedai laborban folyó fejlesztésekből immár semmi sem csordogált vissza az egykori anyacéghez. Stolec az új cégtulajdonos csökkentette az AC30 gyártását és az AC50-et kis darabszámban 2x12-es hangfallal újraindította.

További US Vox fejlesztések

Amerikában sem volt sokkal fényesebb a helyzet. A kapitalizmusban a törvények mindenütt ugyanúgy sújtják a gyengéket, és a kis cégeket. Amerikában egyébként is érezhető volt ezidőtájt a Marshall és a Fender dominanciája. Ennek ellenére a Vox amerikában is kiadott pár újabb modellt. Különösen a megnövekedett az igény PA rendszerekre. A Vox kihozott egy 250 Wattos hangrendszert gerjedésgátló szűrő áramkörrel, soksávos EQ-val.

Meg kell itt említeni a Vox egyéb irányba tartó kísérleteit is. 1967-ben elkezdett dobokat is gyártasni. Ehhez Buddy Rich nevét használták fel mint endorser. A nagydobjuk ovális alakú volt, erről könnyen fel lehetett ismerni.

A Wah pedál népszerűsége semmit sem csökkent felfedezése óta. Más újítások is történtek a Wah területén. Beépítették a Starstream é s az Ultrasonic gitárokba is. Itt a húrlábon elhelyezett kis " palmpedal" szerkezettel lehetett a pengetős kézzel szabályozni. A legnagyobb sikert azonban mindenképpen az egyre nagyobb teljesítménnyel megjelenő központi hangosító PA rendszerek hozták. Különösen Churchill lett ezekből sokáig népszerű. Ezeket a termékeket 1972-ig gyártották, amikor a Thomas Organ a Vox-al együtt kivonult a piacról, de megtartották piaci jogaikat 1979-ig.

Tom Jennings visszatérése és a Jennings AC40

Kissé térjünk vissza Angliába és pár évvel korábbra. Amikor a Royston igazgatótanácsából Jennings kilépett visszatért az eredeti Vox vezetésbe. A cég központja ekkor a Unity Housban volt a Dartford Road 117-119 -ben.

1969-ben újra alkalmazta magát az új vállakozásban és a céget Jennings Electronic Industries néven jegyeztette be. Az erősítők Jennings emblémával jelentek meg, csakúgy mint a Jennings Organ Company termékei, amihez immár nem volt köze üzleti értelemben. Megpróbálta újra szervezni a régi dealer hálózatát a régi ismerősei közül. Az újrakezdéshez ki kellett jönnie egy új erősítővel. Az AC30- Top boost modell képezte az alapját elképzeléseinek. Az erősítő panelje át lett dolgozva, és az erősítő elejére került a hagyományos felső rész helyett. Blue hangszórót használt és kiegészítette a sorozatot egy pár forgóhangszórós Leslie ládával az orgonisták részére valamint világítástechniaki rendszerrel és egy elektromos ütőshangszerrel amit Tamborino néven ismerhettek meg.

Gitárok gyártását is elkezdte és az egyetlen Jennings modell a Winchester volt. Bár az akkori megitélés szerint ez is mégegy "Jennings kütyü" volt a sok közül. Ez a gitár a gitár-orgona és a Scorpion mellett a gyüjtők legritkább és legkeresettebb kincsi közé tartoznak mint igazi Jennings vintage hangszerek.

Ha visszatekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy a Jennings termékek nagyon közel voltak a Vox későbbi termékeihez. Jennings megfontolta döntését a tranzisztor kontra cső vonatkozásában amit az az ingyen lecke is elősegített, amit a Marshall és a Fender esete példázott. Közben olyan neves gyártók léptek színre, mint a Hi-Watt és az Orange, mindkettő a csöves területen.

Jennings azonban ismét kísértésbe esett. A tranzisztor jövőbe vetett hitére alapozva újra hozott egy rossz döntést egy tranzisztoros erősítősorozat kihozására. Ez a döntése pedig a szűklátókörűségét mutatta. Öt évvel később egy ilyen erősítő a legsikeresebb lehetett volna Nagy Britanniában, azonban most Jennings előbbre tartott a korban és ott is akart maradni a nem éppen kedvező közgazdasági körülmények ellenére is. Persze a döntése nem éppen a szíve szerint való volt. Jennings valójában a saját árnyékával közdött.

Jennings halála

A Jennings Electronic Indiustries 1973-ig folytatta az üzleti tevékenységét, de ezt megelőzően 1972-ben nyugdíjba vonult. Még egy ideig mint szaktanácsadó bedolgozott a CBS-Arbiter tulajdonában lévő Vox cégnek 1978-ig. Az elkövetkezendő évek problémái ezt a céget sem kímélték. Még a sikeres üzlet is lehet elviselhetetlenül nehéz. A Vox elvesztése végül egy kiábrándult öreg emberré tette Jennings-et. Sokan akik ismerték őt azt mondták, zárkózott lett és teljesen elvesztette minden érdeklődését a zeneiparral kapcsolatban.

Jennings ilyen állapotban agyvérzésben halt meg 1978 decemberében. Itt hagyva egy nevet és egy legendát, ami az azt követő nehéz évtizedek után is, de még napjainkban is él.

A Fender brit sikere éppen a tetőpontján volt és ez meghatározta a '70-es évek következő fejezetét a Vox egyébként tarka történatének. A CBS-Arbiter elkezdte a Fender erősítők intenzív behozatalát. Ivor Arbiter megtudta, hogy a Vox ismét az eladó cégek listáján van és ezzel erősíthetné a pozícióját a zeneiparban. Tudatában volt annak mit jelent a zeneiparban a Vox név. Tudta jól, hogy bár a zeneipar egy érzékeny terület, de ha jól kezelik, akkor sikerre számíthat. Tett egy ajánlatot George Stowe-nak a cég megvételére nem sok gondolkodás és még kevesebb konzultáció után a Vox immár harmadik tulajdonoshoz került három éven belül. Ezekkel a változásokkal elkezdődött a Vox történetének végre szerencsésebb időszaka.

Az 1972-1978 közötti időszak
Brian May és a Qeen

1972-ben a Vox gyakorlatilag teljesen eltűnt a piacról mivel a cég Hastings-i üzemét átköltöztették az Arbiter Shoeburyness-i telephelyére. Az ilyen instabil átmreneti helyzetben nem volt lehetséges új modellekkel előállni. Az AC30 ekkor már 12 éve volt a piacon és a köztudatban és az Arbiter számára az egyetlen mód, még a magas költségek ellenére is, hogy a köztudatban tartsa a Vox nevet az AC30 további gyártása maradt.

Az Arbiter gyártmányú AC30

Az Arbiter tudta milyen kudarcot jelentett a a Blue hangszórók kerámikus mágnesű hangszórókra cserélése korábban, mostanra a Blue hangszórók gyártása lehetetlenné vált, a költségei oly magasakra rúgtak, hogy használatukkal az AC30-as eladhatatlan lett volna a piacon. Találtak egy megoldást, ami a problémákat megoldotta. A megoldást a Celestion G12M hangszórója jelentette, mely bár keramikus mágnesű volt, de hangja nagyszerű volt. Az erősítő teljesítményét 45 Wattra tornázták fel. Ezen a teljesítményen az EL84-esek nagyon magas hőmérsékleten dolgoztak. A hűtés hatékonyságának növelésére a hűtőnyílásokat megnagyobbították.

A költségek leszorítása érdekében a hangfaldobozokat egy gyengébb és ráadásul nehezebb anyagból készítették az addig jól bevált rétegelt falemez helyett. A fanatikus Vox rajongók érzékelték a külömbségeket, azonban aztőksem tudták, hogy a Vox AC30 mernnyire közel állt ahhoz, hogy végleg eltűnjön a piacról és hogy akkori túlélését ennek a megoldásnak köszönhette. A túlélést azonban egy másik szerencsés körülmény is segítette. Az akkori évek legrangosabb brit együttese a Qeen Brian May gitárossal az élen a Vox erősítők legfontosabb endorszere lett. Az együttes hangzását alapvetően meghatározta Brian May Vox Ac30-asokból felépített hangrendszere. A Vox AC30-asok alkalmazásának ezidáig még sohasem látott módja újra rádöbbentette a gitáros társadalmat micsoda hang és erő lakozik a Vox-ban. Az együttes "Bohemian Rhapsody" és a "Killer Qeen" című számai példázzák legjobban ezt a semmi más által elő nem állítható hangzást.

A színpadon legtöbbször 12 db AC30-asból épült fal szólalt meg. Ez 24 db 12 collos hangszóróból meglehetősen nagy sugárzó felületet tett ki. Nemcsak hangerőben, de látványban is döbbenetes volt ez az összeállítás.

Az AC30 mellett az Arbiter toivábbra is gyártásban tartotta az AC50-et 2x12 és 2x15 -ös kivitelő hangfalakkal, de a T.60-as is előkerült 18 collos 100 Wattos Foundation Bass hangfalakkal. Az AC50-es jól el volt készítve és minőségben nagyon közel állt a legjobb Jennings AC50 Mk.II.-höz. Ehhez a Fane közepes minőségű hangszóróit használták. A Fane gyártott magas árkategóriájú nagyon magas minőségű hangszórókat is, de ezt a szigorú határok között tartott költségek miatt az Arbiter nem engedte beépíteni a sorozatba.

A V.100 erősítő

Néhány új erősítő jelent meg ezidőszakban. Egy korai kísérlet volt a V.100 egycsatornás modell ez inkább a 7120 egyszerűsített változatára emlékeztetett, amivel megbízhatósági problémák voltak, és melyhez nem volt valójában megfelelő hangfal választék. Kicsit úgy is tűnt mint a Marshall és Fender erősítőire egy kissé fenyegető válasz, de a sorsa ugyanaz lett mint a Jennings 7120-é.

Az Escort elemes gyakorló erősítő

A hatvanas évek végén volt egy népszerű TV sorozat "The Beakles" címmel. Ehhez a programhoza TV kérésére az Arbiter miniatűr erősítőket gyártott le minden hangszerhez. A TV sorozat népszerűsége kapcsán aztán a miniatűr sorozatból komoly eladású gyártmányszéria lett. Az erősítő egy Vox AC30 kinézetű integrált áramkörű 2,5 Wattos erősítő elemmel működött. Az erősítőt gyakorlásra szánták és a felnövekvő generációnak szánták mint első Vox erősítőt. Később ennek hálózati tápegységgel szerelt változatát is kiadták. Ez a kis erősítő 1983-ig volt gyártásban a Vox márkanév történetének második leghosszabb életű típusa.

Escort 30 és AC30SS

1975-ben bemutatták az Escort 30 jelű erősítőt, mint olcsó költségű kissúlyú erősítőt 12 collos hangszórókkal és egy igen jó fuzz - sustain áramkörrel kiegészítve. Ennek sikere sokkal nagyobb lett volna, ha mégnagyobb promóciót fektet bele az Arbiter. Hasonló a helyzet aa Thomas Organ által készített tranzisztoros változatú AC30SS-el. Kétség kívül senki sem használta volna ezt a két erősítőt, ha ára nem lett volna annyira kedvező. Azért az árért egy becsületes minőséget és hangot kapott a vásárlója. Az AC30SS-ben volt egy tremolo áramkör és valójában 40 Wattot tudott kipréselni magából a 12 collos hangszórókon keresztül.

Az Arbiter problémája a Vox-al valójában az volt, hogy annak kezdetén Jennings költséget nem kímélve építette az erősítőket, kifejezetten a hangzás állott cél középpontjában. Akkor ezzel annyira magasra tette fel a mércét, hogy a minőség a jelenlegi gazdasági körülmények közepette ez nem volt tartható a piacon realizálható áron.

Az AC30 további gyártása a Jennings AC30 tervei alapján ment tovább. Némi változtatást ugyan tett a CBS-Arbiter, de az eredmény még mindig volt annyira jó, hogy az akkor egyre népszerűbbé váló Qeen és Status Quo a színpadon feltornyozzon 10-12 db AC30-at. Az AC30 továbbélésének a legnagyobb veszélye volt a költségek tarthatatlansága. A költségek szinten tartásához újra át kellett gondolni a gyártás minden fázisát.

Az AC120 megjelenése

A CBS-Arbiter legbiztatóbb nagyteljesítményű erősítője az AC120 volt. A cél egy olyan erősítő építése volt, ami a Fender Twin Reverb mindent elfoglaló piaci pozícióját letöri végre. Az AC120 két Mackenzie 12 collos 75 Wattos hangszóróval készült beépített rugós zengetővel és több hangszínt biztosító szabályozható torzító áramkörrel. A normál hangszínszabályzókon felül volt még egy 5 sávos EQ-ja is. A torzítója is nagyon jónak bizonyult, ivel kisebb hangerőn is megfelelő felhangtartalommal rendelkezett. Ez a modell nem volt kereskedelmi értelemben nagyon sikeres, de mindenképpen az volt technikai értelemben, mivel az ezt következő sorozatok alapját képezte.

Az 1970-es évek brit zenéjének helyzete nem kedveztek igazán a nagymúltú márkáknak így sem a Marshallnak és a Fendernek, ezért az AC120 is észrevétlen maradt a nagyközönség számára és sorsa közös lett a megannyi észrevétlen Vox modellével.

Egyéb Vox kiegészítők és tartozékok

Az Arbiter a gyártmány palettáját effekt pedálokkal szélesítette. Az alábbi effektek voltak ekkor gyártásban: Vox Wah Swell. Eza pedál egy Wah és egy hangerő pedál kombinációja volt. A Vox Tone Bender egy Wahés egy Fuzz áramkör kombinációjaként született meg. A Vox Phaser volt az egyik korai Phase shifter effekt pedál, végül a Vox Wah Wah ami egy kiszélesített sávú áramköri megoldással készült.

Az Arbiter ekkor már nem tett kísérletet a Vox gitárok gyártására mivel akkoriban a legjobb angol gitárt a Hayman-t nem volt remény felülmúlni.

A zenei világ alakulása a '70-es években

A hetvenes évek zenei világánal alakulása eléggé paradox módon alakult. A Vox számára még az Arbiter tulajdonossága alatt sem volt igazán biztató. A kis zenei klubok száma a hatvanas évek nagy emelkedéseihez képest elkezdett csökkenni. Ez a "fesztivál szindróma" néven ismert jelenség következtében alakult így. Az akkori évek nagy fesztiváljai, a Woodstocki, a Wight szigeti fesztivál, stb. elkezdtek egy folyamamtot, ahol a szrevezők és a zenekarok is nagy gázsihoz juthattak. Innentől kezdve mindenki fesztiválokon akart játszani. Ez annál inkább is vonzó volt, mert egy fesztiválon 2000 Fontot is lehetett keresni egy kis klubban jó esetben is csak 200-at. A másik része a dolognak a diszkók megjelenése és terjedése 1972-75 között. A belépők maradtak ugyanazon az áron, a zenekart megspórolták és gépzenét játszottak le, lemezekről, szalagról. Ez azt az aránytalanságot is magával hozta, hogy csak az első vonalbeli 20 együttes rúghatott labdába a fesztiválokon. A szakadék tehát megnőtt az ismertek és a kevésbé ismertek között. Részben ez is hozta a punk kultúra kialakulását, de ez egy másik történet.

A Vox mindig is a konmbinált azaz"combo"erősítők piacán volt erős. A kialakult helyzet nem kedvezett neki, hiszen éppen az ő vásárlóköre lehetetlenült el.

Az akkori ismertebb csapatok a nagyobb erősítőket kezdték alkalmazni. Marshall, Hi-Watt, és Fender erősítőkkel szerelkeztek fel.

Volt azonban két fontos momentum, ami életben hagyta a Vox-ot. Az egyik volt a PA rendszerek fejlődése. A fesztiválok hangosítása kialakította azt a ma is alkalmazott, módszert, amikor a színpadi erősítőt tovább erősítették egy mikrofonnal. A Vox hangja elreve nagyon jó volt és ezt megfelelően kihangosítva megállta a helyét továbbra is. A másik fontos momentum volt a Qeen együttes sikere. Ez az együttes Vox AC30-asokkal volt felszerelve a gitáros Brian May részéről. May szakított a Hendrix, és mások által kialakított szokással, miszerint nagyon nagy teljesítményű erősítőket használnak, vagy helyesebb ha úgy fogalmazok, hogy inkább figyelmen kívül hagyta ezt a tendenciát. Innentől a Vox-nak minden tekintetben egy új fejezete kezdődött.

Mint már megannyiszor a történetében, 1978-ban a Vox immár negyedik alkalommal ismét gazdát cserélt. A CBS- Arbiter. Az új tulajdonos, aki rávetette szemét a cégre sokat igért, de a legkomolyabb problémákat ő is megoldatlanul hagyta.

A VOX 1978 és 1991 között

A Rose-Morris időszak

Rose-Morris a Marshall disztribútora rendkívüli mértékben megerősödött a '70-es években köszönhetően a Marshall egyre növekvő sikerének. A 15 évvel korábban aláírott szerződés azonban nem volt minden tekintetben vitáktól mentes a Marshall és a Rose-Morris között. Marshallnak megvolt a maga terve továbbra is a disztribúciót illetően, a Rose-Morris pedig igyekezett az érdekeit szem előtt tartva próbált találni egy jó nevű erősítőmárkát, amit felemelhet és felvirágoztathat. A Vox mellett döntött. Jim Marshall úgy gondolta, hogy Rose -Morris valamiként revansot akar a Voxal, és fel sem merült benne a gondolat, hogy a Vox márka a Rose - Morris keze alatt egyáltalán labdába rúghat. Ugyanis a Vox sok szempontból elvesztette a jelentőségét, a cég financiálisan gyenge volt, Jim Marshall nem tartott ettől a tranzakciótól.

Az új felállásban a Vox Ltd. teljes autonómiát élvezett, mivel az előző években a jogot visszavásárolták a Thomas Organtól. A zeneipar mostmár új elvárásokat támasztott a Vox felé és az új management sokat igért a márka visszatérésében.

A cég a Dallas-Arbiter főmérnőkét Brian Hucker-t csábította át az új gárdába, aki többek között a Vox Escort és az AC120 terveztője volt. A jó felkészültségű mérnök igéretesen fogott hozzá a Vox márka jövőjének alakításához. Az R.M. végülis az Arbiter legsikeresebb modelljeit ápolta tovább.

A cég működése továbbra sem volt mentes a problémáktól. Közben a Marshall egyre sikeresebb lett, és egyre nehezebb volt versenyezni vele bárki számára is. A legnagyobb problémát a gyorsított határidők valamint az állandó költség takarékosság jelentette, ugyanis egy idő után a termékek gyakorlatilag ellenőrzés nélkül hagyták el az üzemet, és az egyre sokasodó reklamációk nem tettek jót sem a Vox névnek, sem az új tulajdonosnak. A Rose-Morris igyekezett mindent megtenni a problémák kiküszöbölésére.

A V.125 sorozat

Ebben az időszakban a Vox eljutott oda, hogy nem csdupán a "combo" piacon, de a nagyteljesítményű "stack" piacon is versenybe szállhatott a 100 Wattos Marshallokkal is. Az elgondolás azonban kissé módosult a megszokott Marshall stílusú toronyhoz képest. A Vox 2 db 65 Wattos 12 collos hangszórót használt a Marshall 4 db 30 Wattosa helyett. Az újragondolt AC120 áramköri alaplap kissé módosított külselyű dobozban 5 sávos grafikus EQ-val kiegészítve, jelent meg V.125 néven az 1980-as brit zenei vásáron. A sorozatban egy basszus változat is kijött 150 Wattos 15 collos hangszóróval, a basszusgitárhoz optimalizált hangszínszabályzóval. Ez volt a V.125 Bass.

A V.125 -öt kedvezően fogadták az újságírók, akik nagy jövőt láttak benne. A V.125 sorozat egy modernizált szinpadképet vetített előre. A költségtakarékos megoldások jó hangzású terméket eredményeztek és mindezek ellenére a V.125 sorozat jobb nyilvánosságot és fogadtatást érdemelt volna, mint amit valójában kapott.

A Super Twin, Escort 50, a V.15 és a Climax

Új Rose-Morris fejlesztések láttak hamarosan napvilágot. A Super Twin egy nagyon leleményes megoldású kis 20 Wattos tranzisztoros erősítő, reverbbel ellátva ezúttal, ami két 5 collos autó hi-fi hangszórót hajtott meg.

Az Escort 50 sorozat tartalmazott egy szóló és egy basszus típust. Ez voltaképpen az Escort 30 sorozat javított változata volt egy darab 12 collos hangszóróval szerelve.

A V.15 egy csöves 15 Watt teljesítményű 2 db 10 collos hangszóróval ellátott kombó volt. Ezt eredetileg az AC30 stúdió verziójának szánták.

A Climax pedig a V.125 újra átdolgozott verziója volt, beépített torzító áramkörrel ellátva, hangjában emlékeztetett Jennings AC50 Mk.I. modelljére.

Az említett modellek közül az Escort 50 bizonyult a legnépszerűbbnek. Bár sohasem érte el egy csöves erősítő teljesítményét, de az áráért nagyon jó minőséget produkált mind a szóló, mind a basszus modell.

A V.25 koncepciója többet igért, mint amit valójában nyújtott. Megvolt az esélye, hogy megismétekje a Jennings AC15 sikerét, azonban belső áramköri problémák mindezt nem tették lehetővé. Ugyancsak hátrányban volt azzal, hogy nem volt beépített zengetője.

A Climax kedvező fogadtatásban részesült a zenei vásáron, de a gyakorlatban ez a típus is a zengető hiánya miatt nem tudott elterjedni kellő mértékben.

A nyolcvanas évek AC30-asai

Az AC30 továbbra is gyártásban maradt. Ezúttal egy Fane által kifejlesztett áramkörrel, mellyel nagyon jól imitálta a Celestion Blue hangszóró jellegzetes hangzását. Bár nem volt nagyon hangos, de a hangminőség és az ár nagyon jó arányban voltak. Az áramköri panelt két darabból állították össze, ezzel a gyártás nagyon leegyszerűsödött és felgyorsult. Ez volt az egyetlen olyan hatékony költségtakarékos megoldás aJ ennings korszak óta, amivel nem áldozták fel a hangminőséget.

Ekkor azonban új problémák kezdtek jelentkezni. Eddig a nagyteljesítményű erősítők részére nagy mennyiségben olcsón rendelkezésre állt a megfelelő elektroncső. A félvezetős technológia elterjedésével azonban csőgyártók leálltak, és a raktárak kiürültek, vagy megszűntek. Az egyetlen megoldás volt a keleti blokkból származó jóval gyengébb minőségű csövek beszerzése és alkalmazása. Sok esetben nem pénzért hanem ártucsere keretében kerültek be az országba valójában ellenőrizhetetlen minőségben. Így történt, hogy ezek a csövek nagy számú AC30-be lettek beépítve, ami azonnal problémák tömkelegéhez vezetett. Ennek más oka is volt. A hálózati trafók 50Hz -es 220 Volt feszültségre lettek méretezve. Az USA-ba szállított erősítők transzformátorában volt egy csapolás a tekercsben, ahol 115 Volt-ot lehetett levenni az ottani szabványnak megfelelően. Amikor a 60 Hz-es hálózatra rádugták az erősítőt, akkor a transzformátor 30 %-al nagyobb feszültséggel terhelte az EL84-eseket. Ezt a túlfeszültséget a bizonytalan és egyenetlen minőségű keleti gyártmányú csövek nem viselték, ezért élettartamuk drasztikus mértékben lerövidült.

Ha az amerikai piacot nem ezzel a modellel kezdték volna ismét felélénkíteni, akkor a problémák nem okoztak volna akkora presztizsveszteséget.

A Venue sorozat

A Venue sorozat megjelenésének volt némi előzménye. 1983 tájékán Nagy Britanniában volt egy Audio Factors nevű igen erős és független cég. Ez a társaság igen széles körben volt ismert, különösen az olcsóbb és közepes árkategóriába tartozó diszkó és hangosítási felszerelések gyártójaként. A cég megvásárolta a Custom Sound-ot, ami korábban Oswestry tulajdona volt. Ezzel a lépéssel komoly szellemi tőke vándorolt át hozzájuk és az olyan veszélyes versenytársakkal is fel tudták venni a versenyt mint a Carlsbro és a H/H. A Custom Sound vezető konstruktőre Barry Philips birtokában volt egy olyan tranzisztoros elektronikus kapcsolásnak, amely az eddigieknél lényegesen jobb hangzást kínál a gitár számára, úgy hogy az kereskedelmi szinten is megvalósítható. Az Audio Factors a Vox beszállítója volt ebben az időszakban, úgyhogy a szoros technikai kommunikáció rendszeresen folyt a Vox és az Audo Factors között.

Három havi fejlesztőmunka után elkészült egy tranzisztoros erősítő beépített zengetővel és master hangerőszabályzóval. Pár szigorú meghallgatási teszt után 1984 elején bemutatták Vox Venue néven. A Rose-Morris vezetősége megállapodott abban, hogy az új erősítőnek ne típusszáma hanem inkább neve legyen. A nevet pedig London leglátogatottabb klubjáról nevezték el, ezzel egyből egy új erősítőként asszociáltak az emberek a név hallatán.

A Venue sorozat 7 modellt tartalmazott 50 és 100 Wattos szóló és basszus változatokat, külön típust billentyűs erősítők számára, végül valamivel később egy akusztikusgitár számára kialakított modellt a GT100-at. Rövid időre megjelent egy sokcsatornás PA változat is, de mivel a sorozat inkább a gitárerősítésre fókuszált a köztudat is eképpen reagált rá, így ki is hagyták egy idő után a gyártásból.

Ez a sorozat végre hosszú idő után sikeresnek tűnt. A Fane sokkal jobb hangszórókat gyártott a Venue-höz, mint a korábbi Vox sorozathokhoz.

A Vox Venue népszerű volt a nyolcvanas évek ismertebb zenekarai körében is. Két fontos endirszert ki kell itt emelni, a The Smiths és a Style Council. Az erősítő tiszta üveges csillogású hangja egyfajta akusztikus védjegye lett ezen együtteseknek. A nyolcvanas éve "Indy" zenekaai kétségtelenül sokat segítettek a Venue sorozat sikerében még az olyan nagy nevű márkák ellenében is, mint a Carlsbro és a H/H.

A Venue még nagyobb sikert is elérhetett volna, de vele egyidőben a piacon volt egy másik hasonló kategóriájú erősítő egy másik gyártótól a Sessionette 75. Ennek az erősítőnek a nagyszerűsége semmiképpen nem tagadható. Azzal az előnnyel rendelkezett a Venue-höz képest, hogy a tiszta csatorna hangjának feláldozása nélkül volt benne egy olyan torzító, ami nagyon sokoldalúan, tulajdonképpen ízlés szerint beállítható volt. A hangzás referenciája a Vox és a Marshall erősítők voltak, melyet elég meggyőzően tudott prezentálni. A Venue ezt nem tudta, azonban a gyakorlatban az bizonyosodott be, hogy a Venue sokkal egyénibben szól bármilyen gitáron mint a versenytárs Sessionette 75.

Igy hosszú idő után végre a Venue lett a Vox első igazán sikeres tranzisztoros erősítőcsaládja. A Venue történetének az az érdekessége, hogy a konstruktőre egy másik cégnél valósította meg az elképzeléseit nem a sajátjában. Ennek mindenképpen több értelme volt, mint egy közepes nevű cégnél gyengébb minőségben kihozni mindazt, ami potenciálisan értékes és sikeres lehetett egy ismert és nagytapasztalatú cégnél a Voxnál.

Az AC30 újratervezése

A Venue sorozat sikere arra késztette a Rose - Morris vezetőit, hogy csak a sikeres modeleket tartsák gyártásban. Két hónap múlva megszületett a döntés, hogy a korábbi sorozatokból csak az AC30 és az Escort 50 marad a katalógusban a Venue mellett.

Mint megannyi alkalommal a Vox történetéren újra a költségek leszorítása lett a fő probléma és a cég versenyképességének a feltétele. Ugyancsak nehezítette a helyzetet, hogy a Vox Shoeburyness-i üzeme a már 11 éve tartó állandó, és még mindig nem teljesen megoldott, gyártási és termékellenőrzési hiányosságok miatt likviditási gondokkal kezdett el küszködni. Az AC30 gyártásával az volt a probléma, hogy az akkori gazdaságos gyárthatóság szempontjából még mindig egy viszonylag elavult konstrukció volt. Ezt a modellt nem lehetett ésszerű, megfizethető áron tovább gyártani. Ehhez az egész erősítőt újra át kellett tekinteni és megváltoztatni mindazokon a pontokon, amelyek a gyártást gazdaságosabbá teszik és a hangja lehetőleg nem szenved csorbát.

Az áramköri panelt teljesen átdolgozták és a sasszét is át kellett alakítani a korábbihoz képest. Az újratervezésben nagy szerepe volt Ken Flegg-nek, aki korábban a Marshallnál a fejlesztési osztályt vezette. A fejlesztések eredményesnek tűntek az előállítás költségeit illetően, de voltak hátrányai is. Például az, hogy az erősítő kisebb teljesítményt tudott produkálni, mint akorábbi AC30 modellek. Az új változat 28 Wattot adott le a korábbi 38-40Wattal szemben. Továbbá, ha a gitár nem volt csatlakoztatva az erősítőbe, akkor az előfokot ki kellett kapcsolni, mert brumm jelent meg a hangszórókon. A problémákat fokozta a keleti gyártású gyengébb EL84 cső használata.

Mindenesetre a korlátai nem voltak annyira szembetűnőek, mint az első látásra tűnt. Elsősorban azért, mert többnyire szinte mindenki nagy jelű Humbucker pickupos gitárokat használt, azt is mindenki torzított hangszínen, így a hangerő külömbség nem volt annyira feltűnő és jelentős, mint a korábbi években lett volna. Az erősítő működése is biztonságosabb lett. Sikerült megoldani a hűtést és ezáltal az egész erősítő alacsonyabb hőmérsékleten működött.

A Venue Dual 100 és Concert 501

Az 1986-os brit zenei vásáron a Rose-Morris új modelleket hozott ki, a Venue családból. A Dual 100 volt az egyik, mely a Lead 100 modell melyben a 2. csatornát tovább lehetett osztani. A csatornák között lehetett átkapcsolni egy lábkapcsolóval, ezzel játék közben több hangszín között választani. Csatornánként három sávos EQ-val rendelkezett. Ezzel meg is volt a válasz a másik két brit gyártó kapcsolható csatornájú erősítőjére.

Nem sokkal ezután még egy új modell jelent meg Concert 501 néven. Ez a típus teljesen csöves volt, lehetőség volt 1x12 -es vagy 2x10-es hangszórókonfigurációval használni. Ez a modell egyben a Celestion visszatérését is demonstrálta, amely 8 év szünet után ismét szállított a Vox számára hangszórókat. Az ok, hogy ismét kapcsolatba került a két cég nem ismert, de bármi is volt az ok a celestion már régen lerakta a védjegyét a csöves hangzást legjobban megszólaltató hangszóróival. A Celestion még mindig diktált a piacon, amit a Fane nem tudott megtenni, de az elvitathatatlan, hogy mindkét gyártó kitűnő hangszórókat tudott előállítani.

Az az alapelgondolás, ami Dick Denney agyából pattant elő az EL84 csövek kapcsolását illetően mit sem változott a 28 éve megalkotott AC15 óta. A Concert 501 ugyxanazokat az elgondolásokat El34-es csővel igyekezett megvalósítani.Az újerősítő nagyon meggyőzően szólt torzított hangszínen, azonbna tiszta hangszínen hiányzott belőle az AC30 sima meleg tónusa. Ez a külömbség az EL34 használatának tulajdonítható, azonkívül a hagyományos fix rácsfeszültség és negatív visszacsatolás alkalmazásának. Ugyanekkor a Fender és a Marshall ezen problémákat már külön kapcsolásokkal kompenzálta erősítőiban. A Concert 501-el Barry Philips igyekezett egyfajta távolságot tartani az AC30-tól azzal, hogy igyekezett a lehető legkevésbé Vox hangú erősítőt alkotni. Ez részben sikerült is. A Concert 501 bizonyos tekintetben nagyon jó volt. Hatalmas hangerőt tudott hozni bárhol és bármikor, de ennek ellenére nem lett nagyon kedvelt, ami azt is bizonyatja, hogy egy bizonyos technológia nem mindig ad jó eredményt egy más technológiai környezetben.

A Concert 100

A Rose -Morris egy másik csöves erősítővel jött ki. A terveket Ken Flegg hozta, egy 100 Wattos, teljesen csöves elgondolás, ami 2 db 4x12-es hangfalat hajt meg stack elrendezésben. Flegg-nek volt bőven kapacitása arra, hogy saját vállakozásban szállítsa a sasszékat a Vox-nak, ugyanakkor elindította hangfalgyártó üzemét is, ami megkönnyítette a Vox dolgát. Az új erősítő a Concert 100 nevet kapta. Neve ellenére külseje semmitsem örökölt az Concert 501-esből, sokkal inkább egy Marshall stack és egy AC30 frigye mutatkozott meg külsejében. A Concert 100-ból sokat eladtak és exportra is igen nagy számban ment. Mielőtt valóban nagy számú eladást tudtak volna produkálni meg kellett volna kezdeni a hangfalgyártó üzem beindítását, ami éveken át húzódott. Az erősítők raktározása is kezdett súlyos gondokat okozni.

Az Audio Factors, aki gyártotta az új AC30-asokat már nem volt hajlandó részt venni további csöves technológiájú termékek gyártásában. Mindezek együtt okozták azt, hogy a nagyon igéretesen induló Concert 100 pályafutása elakadt, annak ellenére, hogy mint erősitő kifogástalan volt.

A Q sorozat

Az Audio Factorsal való együttműködés kezdett egyre terhesebbé válni, sok tekintetben kiszolgáltatottá tette a Rose-Morrist. Új partner után kellett éznie és ezt hamar meg is találta a Wellingborough-i székhelyű Precision Electronics személyében. Ők az élenjáró úttörői voltak a MOSFET félvezetős technológiának. Azonnal az érdeklődés középpontjába került az új típusú tranzisztor. Az Audio Factors által biztosított minőséget mindenképpen javítani kellett, annál is inkább mivel a Venue sorozat már 5 éve apiacon volt és épp ideje volt kihozni egy új modellt.

A Precision Electronics vállalta az AC30-asok építését is, azonban az Audio Factorsnál felgyülemlett problémák annyira súlyosak voltak, hogy csupán egy rövid időre vették át a gyártást.

Az új Vox Q sorozat 1988-ban jelent meg 60 és 100 Wattos szóló és basszus erősítőket foglalva magában. A hangzásuk nem volt olyan egyedi mint a Venue esetében, de sokkal rugalmasabbak és sokoldalúbbak voltak. A basszus modellben megjelent egy kompresszor áramkör, mely már nem volt új hiszen a Jennings féle Watchdog is hasonló áramkör volt. A termék nagyon kompakt volt és az ára is kedvező. A külső kivitele eltért a korábbi Vox modellektól, de változatlanul szemrevaló ízléses erősítők voltak.

AC30 Limited Edition

A Q sorozat igazi jelenősége nem is a hangjában és a kivitelében volt, hanem abban, hogy megalapozott egy új gazdaságos gyártástechnológiát. 1989-ben a Rose-Morris megvásárolta a Precision Electronics gyártósorának egy jelentős részét a technikai személyzettel együtt. Ezzel potenciálisan lehetővé vált egy teljes Vox család gyártása. A Vox átalakult ás Vox Amplification Ltd. lett a z új neve. Mark Smiths kiterjedt piackutatást folytatott és arra az eredményre jutott, hogy az AC30-ban még mindig óriási lehetőségek vannak minden tekintetben. 1990-re arra következtetésre jutottak, hogy a vintage piac egyre erőteljesebb növekedésére most válaszolni lehetne. Ehhez meg kellett tartani mindazokat a gazdaságos változtatásokat, amik az AC30-at életben tartották és gazdaságosan előállíthatóvá tették.

További javításokat végeztek a zajszint tekintetében is. A csövek fűtését is egyenáramúra változtatták. Ekkor lett újra partner a Celestion a G12M hangszórójával. És itt újra belép a történetünke Dick denney, ő vállalta az új AC30 minden támogatását 23 évvel az első AC15 megjelenése óta. Mindezek együtt kedvező körülmények álltak készen, hogy legyártsák az 1000 db-os Limited Edition AC30-at, az eredeti 1961-es változatot Top Boost áramkörrel. Mindegyik Dick Denney kézjegyét viselte magán garantálva, hogy ez a modell nagyon közel áll az eredetihez. A Vox AC30 Limited Edition elég jól kelt el a piacon és biztosított még elegendő gyártási kapacitást is a többi Vox terméknek. A vintage erősítőkre való visszatérés jó döntésnek bizonyult.

Az érdeklődés megnőtt a Vox AC30-ak iránt és 1991-ben bemutatták az AC30 TB Vintage modellt. Megtartva az összes újítást a Limited Edition-ből még ehhez jött egy zengető beépítése is, valamint egy külön fej- láda variáció. Ez a különösen elegáns világos színű Vox hangfal 4 db 12 collos hangszóróval volt szerelve és tetején a külön dobozba szerelt AC30 erősítőfej méltán mondható a világ egyik legszebb fej-láda variációjának. Kés6zült még egy AC30 TBR változat is, ami a Top Boost rugós zengetővel kiegészített változata.

A vintage divat a '90-es évek elejétől hihetetlen erővel lángolt fel. Ezt kihasználva a sorozatba beillesztették a Vox AC30 TB Collector típust. Ez nem volt más, mint a Limited Edition mahagóni dobozba épített combo kézzel készült változata. Angliába a Vox-nál állíttták össze.

Már korábban is kialakult, de mára egyre nagyobb számban nőtt az erősítő és hangszergyűjtők tábora. A nyugati országokban annyi van belőlük, hogy egy egy cég időnként kifejezetten az ő részükre újra kiad egy legendás modellt, általában méregdrága áron, de mindig elkelnek. A Collector is ezek közül való, a hétköznapi gitáros nem igazán venné meg, és egyébként is túl szép és drága ahhoz, hogy mindennapi használati eszközként egy füstös klubban majd egy autó csomagtartójában rázkódjon nap mint nap.

Ugyanebben az időszakban újra kiadták az AC50-et is. A fej láda összeállítás nemcsak a gyűjtőket ejtette rabul, hanem a gitárosokat is.

A Blue hangszóró újra feltűnik

Azt ma már teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a Vox páratlanul egyéni hangzását nagyrészben a Celestion Blue hangszórónak köszönheti. Ennek titka, ha egyáltalán léteznek titkok az alkalmazott AlNiCo mágnes. Amikor ez a hangszóró a kobalt árának drasztikus emelkedése folytán eltűnt a piacról: Ezért a Vox is végigszenvedte a kerámikus mágnesek egészen más hangi tulajdonságaiból eredő hátrányokat. Persze nem állíthatjuk, hogy a kerámikus mágnesek nem szólnak jól. Itt a kérdés az, hogy mi az a hang amit keresünk és ahhoz mi a legjobb út.

A kilencvenes évekre,- és ez köszönhető a hidegháború végének, - az AlnNiCo mint mágnes anyag újra előkerült a keleti blokk raktáraiból, hasonlóan az elektroncsövekhez.

A leleményes hangszeripar természetesen megtalálja mindig azt, amire szüksége van. Bár itt meg kell jegyezni, hogy magáért a hangszerekért soha senki nem talált fel semmit, egyetlen mágnest, egyetlen tranzisztort. Csaknem mindent a haditechnikában fedeznek fel és találnak ki, majd ottani elavultsága után jelenik csak meg a hétköznapi civil felhasználásban. A zene pedig még a civil életben is periférikus területnek számít. Ilyen körülmények között jelent meg újra a legendás Blue hangszóró ismét. A mágnese pedig nemmás mint az egyik legjobb hangi tulajdonságokkal rendelkező AlNiCo V típus. Ma újra jelen van a hangszóró, és kapható, persze többszörös áron.

Brian May Vox hangrendszere

A Vox AC30 leghűségesebb használója és rajongója kétségtelenül a kezdetektől fogva maga Brian May. Sokáig nem lehetett tudni, hogy miként működik a hangrendszere. Azt lehetett látni, hogy a 12 db AC30 nagyon tekintélyt parancsolóan és megkapó módon egy 3 emeletes egységet képez és ez együtt 24 db 12 collos hangszórónyi felületet ad. Arról csak később kezdtek kósza hírek terjengeni, hogy milyen módon vannak összekapcsolva és meghajtva ezek az erősítők. Több variáció leírása is napvilágot látott, egy egy gitártechnikai könyv oldalain vagy interjúk során derült ki elég sok részlet Brian May hangrendszeréről. Természetesen nem szabad azt gondolni, hogy ezek közül csak az egyik lehet igaz vagy hitelesebb a másiknál, mivel Maga Brian is állandóan változtatta az összeállítást. Sokat kísérletezett bizonyos hanghatások elérése érdekében. Az effekt pedálok is gyakran változtak azösszeállításban.

Most itt megpróbálom közreadni mindazokat a variációkat, amiből egy egy adott konfiguráció állt és ebből látni lehet magát az alapkoncepciót, ami alapjaiban változatlan és mindössze a végeredményt azaz a hangzást tekintve hallhatunk árnyalatnyi eltérést. Egy azonban mindig ott lesz mögötte, maga Brian May. Bárhogyan is állítja össze rendszerét az az azonnal felismerhető, megúnhatatlanul gazdag hangzás mindig ott fog szólni.

Az egyik forrásanyag, amely leírja Brian May hangrendszerének fejlődését a David Petersen és Dick Denney keze által napvilágot látott A Complete History of The Legend c.könyvben található meg. Részben maga Brian May írja le egy bizonyos szemszögből a saját összállítását, de találunk mások leírása által közzétett részleteket is. Ilyen fontos forrás Ralph Denyer gitár kézikönyve, bár ez is csak az alapkoncepciót erősíti meg náhány máshol nem említett, de egyáltalán nem lényegtelen részlettel kibővítve.

Brian May azon kevesek közé tartozik, akik a fejükben álmodják meg a hangzásukat. Mindez már 1967-ben ott szólt a fejében és pontosan le tudta írni mit szeretne hallani. Édesapja készített neki egy kis hi-fi erősítőt, ami kialakításában is messze volt a megszokott és gyakorlatban is használható kompakt combo kiviteltől, bár a hangja elég közel állt ahhoz, amit szeretett volna. Édesapja villamosmérnök volt és neki köszönhetően Brian tudta, hogy mi történik az erősítő áramköreiben és hogyan jön ott létre a hang. Ez a tudás segítette őt ahhoz, hogy később felépítse saját hangrendszerét. Szeretett volna egy olyan gitárerősítőt, ami tisztán és fényesen tud szólni kis erősítés mellett, de simán áttérhet egy felharmónikusokban telítettebb sima torzításba úgy, hogy ne legyen harsányan torz úgy mint amit a legtöbb torzító áramkör produkál, sokkal inkább úgy szóljon mint egy hegedű. A tranzisztoros erősítők bár nagyon jól tudnak szólni kis erősítés mellett, nem képesek ezt a felharmónikus telítettséget előidézni. Amint felcsavarták a tranzisztoros erősítőt, azok elkezdtek harsányan és kellemetlenül zizegősen torzítani. Akkoriba a nagyobb erősítők mint a Marshall és Fender már képesek voltak bizonyos hegedűszerűen megszólaló torzított hangzásra, de csak külső torzítón keresztül, ugyanakkor hiányzott belőlük az a harmónikus tartalom, amitől még a hang magja mindig tisztán szól és az akkordok értelmezhetőek a fül számára.

Egyik barátja vásárolt egy AC30-at amit rögtön ki is próbált és azonnal meghallotta benne azt a hangot amire a kezdetektől vágyott. Az AC30 volt az, egyike azon kevés erősítőknek melyek A osztályú kapcsolásban működtek. A hangja kis erősíténél széles, meleg ugyanakkor kristályosan tiszta, tipikusan "csöves" jellegű, és amint a hangerőt növelik fokozatosan tér át egy kellemes, krémesen kompresszált torzításba.

Hamarosan vásárolt egy AC30-at, hazavitte, bedugta a gitárját és azonnal szerelem lett belőle. Azonban szeretett volna egy igazán nagy testes hangot ugyanebből az erősítőből. Ezt csak úgy tudta elérni, ha kihagy minden intermodulációt okozó eszközt, vagy legalábbis nem ugyanazon a hangszórón szólaltaja meg. Ilyenek voltak a késleltetők, chorus és phaser pedálok, stb.

Ő volt egyike azoknak, akik rájöttek, hogy ha ugyanazon hangszórón egy pitch modulált hang is megszólal, azt a hangszóró csak intermodulációs torzítást okozva tudja közvetíteni. Ez pedig lerontja a hangzást. A legszélesebb hangzás akkor érhető el, ha az effektek és a modulált hangok a levegőben keverednek össze a hngszórón kívül. ( Ezen alapul Pat Metheny híresen vastag jazzgitár hangzása is).

Vásárolt még egy AC30-at és aztán mégegyet és elkezdett a színpadi körülmények között kísérletezni. Volt egy a direkt gitárhang számára és kettö a késleltetett hangok számára. Ahogy nőtt a zenekar sikere, úgy növekedett a színpadi felszerelések száma is. A végső összeállításban immár 12 db AC30 működik. Erre a nagy felületű érzékenyen reagáló hangrendszerre azért is volt szüksége, mert a megfelelő felharmónuikusok akusztikus visszacsatolásban keveredtek hozzá a hanghoz. Elegendő volt hozzáérni a húrhoz és a hang magától elindult egyre gazdagabb felharmónikus tartalommal telítve azt. A gitár szinte énekelni kezdett.

Érdekes részlet az, hogy Brian May sohasem használta a fényes hangzást adó Brillant csatornát. Helyette inkább beiktatott egy a magas tartományt kiemelő Treeble Booster áramkört, amit a Queen basszusgitárosa John Deacon épített neki. Ez a hatvanas évek közepén készült Vox áramkörön alapul némi módosítással egy masszívabb dobozba lett beépítve. Az ok amiért Brian nem használta a brillant csatornát tulajdonképpen az volt, hogy ez a csatorna nem a közvetlen jelútban van ezért fázistolásban működik. Ennek az az eredménye, hogy bizonyos frekvenciatartományok elektronikusan és akusztikusan is kioltódnak. Ennek egyik hallható következménye a lecsökkent hangkitartás. Az erősítők maximális erősítésem működnek, a hangerőt és a gitár hangerőpotmétere szabályozza illetve egy lábkapcsolóval a beiktatott erősítők számának megfelelően változik a hangerő. May jellegzetes rétegezetten ismétlődő visszhangzó szólóhangzását egy Gibson Echoplex beiktatásával érte el. ( Itt megjegyezem, hogy az létezik egy Echoplex nevű effektkészülék, amit az Oberheim tervezett és gyártott mint sampler delay vagy másnevén looper. Később a Gibson megvásárolta az Oberheimet és az Echoplexet változatlan külsővel árulta tovább. Mivel azonban ez a kilencvenes évek végefelé volt, vélhetően egy más korábban Echoplex néven árusított Gibson termékről lehet szó.)

Ezt az eszközt maga Brian May átalakította úgy, hogy a direkt és az effekt jelet különválasztotta egymástól és az erősítők között szétosztotta a jelet.

Egy a kilencvenes évek elején használt összeállítás szerint 3 külön késleltetési időre beállított hangút vezet egy egy erősítőhöz. Ezen kívül külön önálló erősítőn szól a direkthang.

Brian nagyon tapasztalat gyakorlati tapasztalatokban gazdag gitáros. Nagyon jól tudja, hogy ha egy órán keresztül a középtartományban jócskán kiemelt jelet teljes hangerőn torzításban hajtja át az erősítőn az nagyon nagy terhelésnek van kitéve. Ezt tudván egy további 2 x 4 darabból álló AC30-as blokk van készenlétben egyetlen lábkapcsolóval aktiválhatóan, ha bármi hiba előfordulna az erősítők működésében. A lábkapcsoló áramkört is ő tervezte és az átkapcsolás minden hallható hangkiesés nélkül simán elvégezhető.

Ralph Denyer ugyancsak ezt az összeállítást mutatja be röviden könyvében, említve, hogy a 3x4 AC30-ból csak az alsó sor működik, de nem tér ki rá miért. A fenti leírásból ez mostmár érthető. Denyer említi, hogy az első erősítő a direkthangot szólaltatja meg, a második erősítő a direkthangból jön 19 ms késleltetéssel egy chorus effekten keresztül, míg a harmadik és negyedik erősítő pedig egy késleltetőpáron és egy pitch shifteren keresztül a hangmagasság enyhe eltolásával szólal meg.

Brian May rendszeréről sokszor elterjedt az a pletyka, hogy titkos, nem úgy vannak a dolgok, ahogyan az elterjedt a köztudatban. Azt hiszem sok titok nincs, legfeljebb nem említett dolgok és eszközök vannak még a háttérben. Mint később ki fog derülni 2003-ban újabb adalékkal lehet szolgálni a Brian May Vox hangrendszer leírásában, de erre majd későő térek ki.

A Vox napjainkban 2000 után

A Vox történetének utolsó fejezetéhez érkeztünk. A Rose - Morris 1991-92-re csődbe jutott. Ezzel egy korszak ismét végetért a Vox történetében. A zeneipar nemzetközi átrendeződése, a divatirányzatok eltolódásának és megváltozásának köszönhetően olyan cégek kezdtek igazából megerősödni, amiknek a gitárhoz nem sok közük volt korábban. A japán Korg a szintetizátorok egyik legnagyobb fejlesztóje és gyártója gyakorlatilag a világ egyik legerősebb és legbefolyásosabb cége lett. Európában is erős disztribúciót épített ki később gyártóüzemeket is létrehozott. A hangszeripar számos termékeinek disztribúciója gyakran kerül egy kézbe és ezzel a kapcsolatok újabb láncolata indul meg. Senki sem gondolta, hogy a Vox erősítőket egyszer majd az örök versenytárs a Marshall gyárában fogják valaha is összeszerelni. Sőt bizonyos tekintetben a Marshall fog gondoskodni a legendás márka túléléséről.

A kilencvenes évek közepére ez be is következett. A Korg a kilencvenes évek elejére már nagyon komoly és kifejezetten minőségi gitárkiegészítőket gyártott. A Rose - Morrist megvásárolta a Korg. Átvette az összes kölcsönét, amit csak lehetett kifizette és így teljesen az érdekeltségébe került a Voxal együtt. Az újcég a Korg UK Ltd. néven napjainkban is működik. Ma már a Korg és a Vox közös katalógusban hirdeti a legújabb gitáros termékeiket.

A Marshall neve itt úgy kerül a képbe, hogy az amerikai disztribútor képviseli a Korg és aa Marshall márkát is a tengerentúlon. Lévén a kapcsolat itt összeért, a Korg megkérte a Marshallt, hogy bérmunkában készítsen Vox erősítőket.

1992-ben az AC30-at ismét gyártják, ami az 1963-as Top Boost egy valamelyest praktikusabb változata. 1995-96-ban a Marshallt újra megkérik egy bérmunkára, ami az AC15 újrakiadott változatára vonatkozott, ez azonban sokkal inkább az AC30 egy kicsinyített változatának felelt meg. Ezen kívül az össze korábbi Rose-Morris korszakban kifejlesztett modellt törölték a gyártásból.

1999-ig semmilyen új Vox típus nem jelent meg a Korg UK Ltd.-nél. Ebben az évben kiadták a Cambridge sorozatot. Ez többnyire Koreában készült. Ezt követte a Pathfinder típus mint a legkisebb kategóa teljesítményben és árban is. Bár ezen a néven a hatvanas évek közepén csöves változatban jelentek meg először, már akkor is a kezdőket célozták meg velük. Ezek az erősítők ma is a fiatal generáció tanulásához és gyakorlásához nyújtanak ideális alapot. 10 - 15 Watt teljesítménnyel fejhallgató kimenettel és igazi Vox külsejükkel még a Vox gyűjtőket is megejtik. A tranzisztoros áramkörök a kilencvenes évek végére elérték azt a fejlettséget, és lehetővé teszik a megfelelő torzított hangzást már ilyen kis méreteknél kis teljesítményen is. Bizonyos hangi tulajdonságokat azonban változatlanul nehéz megvalósítani, de már közrel állunk a csöves hangzáshoz. Persze ebben az árkategóriában éppencsak elegendő, ha valamiben emlékeztet a hangzás a nagy elődökére.

Ebben a koncepcióban nem kis mértékben jelen van az a spekulatív kereskedelmi és marketing szempont, hogy a kezdőket már az elején olyan eszközzel kell "beoltani", ami garantálni fogja, hogy utána is a márkánál marad, csak egy nagyobbat fog vásárolni, egészen addig, amig megengedheti magának a legdrágábbat és a legjobbat a családból.

A Vox 2000 után

A 2000-es évek elején újra gyártásban van az AC15 és az AC30/6. Az AC15 tremolo áramkörrel és rugós zengetővel eredeti csöves verzióban jött ki. Az AC30 pedig a 6 bemenetes változatban vibrato/tremolo effekttel került forgalomba eredeti AlNiCo mágnesű Celestion Blue hangszórókkal. Ez a két modell az, ami a Marshall céggel ilyen tekintetben kapcsolatba hozható, lévén az ő gyárukban készül.

AC30 HW Limited Edition

A Vox AC30 immár sokadik reinkarnációja ezúttal a legrégebbi őseire tekint vissza kivitelben és gyártástechnológiában is. A Marshall üzemeiben készült az AC30 egy speciális korlátolt példányszámban gyártott (Limited Edition) változata részben kézi gyártással, hasonlóan, mint a hatvanas évek elején. Még a transzformátort is kézzel tekercselték. A kézi technológia távolról sem ad olyan konzisztens eredményt mint a sorozatgyártású gépi technológiás építésmód, azonban a vintage imádókat ez külön vonzza. A kézi gyártásnak köszönhetően nincs két egyforma hangzású erősítő, elsősorban a transzformátor tekercseléséből adódódan. Minden egyes darabnak külön "személyisége" saját hangzása van. Az erősítő a megkülömböztető HW jelöléstviseli magán a Hand Wired azaz "kézi tekercselésű" megjelölés rövidítését.

Az AC30 HW kombó valamint AC30 fej és 2x12-es hangfal összeállításban is megvehető. Az erősítő eredeti Accutronics rugós zengetőt tartalmaz egy hangszínszabályzóval kiegészítve.

A vintage sorozat tartalmaz néhány basszus kombó erősítőt is. A T15, T25 és a T60. Ez a T60 nem összetévesztendő a régi T.60-al. Az új változat nem is akarja a régi hangzást hozni, hiszem ma annak a hangnak semmilyen divatja nincs. Az új T60 tartalmazza mindazokat a szolgáltatásokat, amit ma egy kis klubban játszó basszusgitáros igényel. Az ilyen kis teljesítményű basszus erősítők a kezdőket szolgálják jól és azokat, akik a próbahelyen nem akarnak nagyon hangosan gyakorolni.

Hibrid és fizikai modellezésű Vox erősítők

Előzmények

A megváltozott gitárhang ideál

A kilencvenes évek elején az egész erősítőgyártó ipar új utakat próbált találni a az ideális csöves hangzáshoz. Mindezt természetesen elérhető áron. A csöves erősítők újra visszatértek a zenébe, a vintage divat minden eddiginél erősebb lett és immár kialakult az a vevőkör is, ami bármilyen drága csöves erősítőt is megengedhet magának. Kissé ellentmondásos módon ezek főleg nem az aktív és közvetlen felhasználók, a zenészek közül kerültek ki, hanem a gazdag és tehetős nosztalgiázók és a gyűjtők köréből. Persze a zenészek is megengedhették maguknak egy bizonyos körben ezeket a drága eszközöket. Merthogy a csöves technológia csupán a mítosza miatt is a legdrágább technológia lett, másrészt a csövek előállítása beszerzése változatlanul nem problémamentes.

Itt azt is meg kell említeni, hogy a gitárzene hangzásában a torzított gitárhang szinte totális egyeduralma jött el.A heavy metal műfaj olyan népszerűségre tett szert a nyolcvanas évekre, amelynek hatása, bár maga a műfaj a perifériára szorult, ma is vitathatatlanul erős. Ez meghatározta az erősítőgyártók fejlesztési irányvonalát is.

Készültek olyan erősítők is, amelyek nem is tudtak tiszta hangon megszólalni. Pl. Marshall 2100 SLX. Metál együttesek ezrei alakultak és gyakorlatilag csak a torzított tartományban szóltak gitárjaik. Megjelent az igénye a minden eddiginél agresszívebb totzított hangzásoknak. Csövekkel könnyű ezt megvalósítani, de az nagyon drága eszközt eredményez. A metálzene a fiatalok körében egyfajta nemzedéki kifejezésmód lett, és ahogy itt felénk szokás mondani, mindenki "zúzni" akart. Ez persze az egész világon így volt és az erősítőiparnak erre az igényre kellett reagálni megfelelően. A minden eddiginél agresszívebb, de a fül számára kellemes torzított hang megvalósítására több út és irány kínálkozott technikailag.

Az egyik irányzat az úgynevezett hybrid technológia, ahol az erősítő valójában egy modern tranzisztoros kapcsolás, de a hangútba beépítettek egy ECC83-as kettős triódát. Ez a fokozat legtöbbször a torzított hang formálásátért felel. A hybrid erősítők igen elterjedtek gyakorlatilag minden fontos erősítőgyár Amerikában és Európában is gyártott hybrid sorozatot. A Marshall, Laney, Peavey, Fender mind megcsinálták a maguk sorozatait. Egyik másik cég több generációt is létrehozott belőlük.

A hybrid technológiát kezdetben a kisteljesítményű kombó erősítőkben próbálták ki, de bebizonyosodott, hogy a félvezetős és csöves technika még számos fejlesztést kínál több ponton. Igy a hybrid erősítők megjelentek a nagyobb 100 Wattos teljesítménytartományban sőt felette is.

Az ezredfordulóra gyakorlatilag letettek arról, hogy a tranzisztoros és integrált áramkörös kapcsolásokkal valóban népszerű hangot fognak előállítani. Az egész erősítőipar a hybrid technológiában látta a megváltást. Mindezek ellenére a másik lehetséges út mindenképpen a tranzisztoroké volt legalábbis elméletileg.

Itt persze nem szabad elfelejteni, hogy ha valaki nagyon hisz valamiben, akkor az előbb utóbb megvalósul a gyakorlatban is. Mára az is bebizonyosodott, hogy tisztán félvezetős megoldásokkal is lehetséges kiváló gitárhangzást előállítani a torzított hang tekintetében. Ennek egyik ma is aktív és pregnáns bizonyítéka a Pantera nevű metál együttes Diamond Darrell művésznevén Dimebag Darrell gitáros hangrendszere és hangzása. Ő kizárólag a tranzisztoros kapcsolású Randall erősítőt használja és ha valaki kételkedne abban, hogy mit lehet kihozni a tranzisztorokból, akkor érdemes meghallgatni egyik utolsó lemezüket a Reinventing the Steel című egészen elképesztő hangintenzitású metál albumot.

A Vox is elkezdte kutatásait és fejlesztéseit, ők a hybrid technológia mellett döntöttek, lévén így látták reményét, hogy a csövek meghagyásával valamit át is tudnak örökíteni a klasszikus Vox hangzásból. A kilencvenes évek végére azonban történt egy valami, ami koncepciójában megváltoztatta az egész erősítőipart.

A digitális hangfeldolgozás tekinthető a legforradalmibb és legdinamikusabb iparágnak, ami valaha is volt a hangtechnikában. A kilencvenes évek közepén Megjelent egy új hangképzési mód a digitális algoritmusok segítségével megvalósítható speciális hangszintézis a fizikai modellezés. Kezdetben ez csupán a digitális munkaállomások egy lehetséges eszköze volt a stúdiókban mint plugin szoftver.

Az ezredfordulra el is dőlt, hogy ez jelenti a fő irányt az erősítők új és egyben következő generációjának létrehozásában.

A fizikai modellezés elve egyszerű: egy megfelelő kompjuterrel és algoritmussal lehetséges létrehozni létező fizikai eszközök virtuális utánzatát, modellezve annak minden fizikai körülményeit. Ezt a virtuális modellt futtava a célszámítógépünkön egy DA konverterrel hallhatóvá is lehet tenni. Pár évvel később a mikrocsipek mégkisebbre zsugorodásával és az áruk lecsökkenésével mindez háztartási használatban is elérhetővé vált. Ma már pedálnyi effektek formájában többtucatnyi típus van forgalomban.

És itt érthetjük meg, hogy a Korg mennyire a jövőt és a túlélést jelentette a Vox történetében. A Korg, mint a hangszintézis vezető cége minden eddigi a gitárhangtechnikában elért fejlesztését megvalósulni látta a Vox-ban. A frigy nagyon előremutatónak és "fair"-nek tűnik napjainkban, elsősorban azért, mert a régi legenda is életben maradhatott ezáltal. Az új tulajdonos is belépett a tendenciózus folyamatba és kibocsájtotta a Vox Valvetronics sorozatát. Ezek az erősítők korszerű technológiával Koreában készülnek.

A Vox Valvetronix sorozat
AD60VT és AD120VT

Az ezredforduló Vox történetének legújabb darabjai lett a Valvetronix sorozat. Külsejében megőrizte az AC30 kivitelét és csupán az embléma feliratából valamint a kezelőfelületére való rápillantással tudjuk csak megkülömböztetni a nagy elődtől. A Valvetronics kétszeresen is hybrid. Egyrészt a tranzisztoros áramkörök, a csövek és a fizikai modellezés is jelen van a hangzás előállításában.

A digitális processzor lehetővé teszi gyakorlatilag minden lehető effekt alkalmazását. Az erősítőben több új megoldás is szerepel, ami egyáltalán nem nevezhető tipikusnak. Ilyen például a Valve Reactor nevű különleges kapcsolás. Eddig szinte kötelező megoldás volt a hybrid kapcsolásokban az előfokba helyezett cső. A végfok trafó nélküli tranzisztoros kapcsolás volt minden esetben.

Itt most minden másként van. Az előfok tisztán fizikai modellezésű. Ehhez a Korg REM hangszintézis modelljét használja, a csövek a tranzisztoros végfok meghajtására szolgálnak egy kimenőtrafón át és itt egy speciális visszacsatoló körön keresztül szabályozzák vissza a csövek működését. Ez a kapcsolás tökéletesen utánozza a nagyteljesítményú erősen meghajtott csöves végfokok jellegzetes torzítását kis hangerőn is. A fizikai modellezésű előerősítőrész csakúgy mint minden másfajta fizikai modellezésű termék kínál néhány hangszínmodellt a nagy elődök hangzásából összesen 16 félét és persze a versenytársak legendás típusainak hangi modelljeiből is.

Hiba lenne azt állítani, hogy a fizikai modellezéssel létrehozott AC30-as hangzás tökéletesen ugyanolyan mint az eredetié, azonban ha nincs módunk közvetlen összehasonlítással ellenőrizni, akkor az eredmény annyira élethű, hogy becsaphatja a hallgatót. Stúdióban egy session gitárosnak egy stratégiai fegyver egy ilyen erősítő, hiszen tartalmazza mindazokat a hangokat amik a munkája során előfordulhatnak.

A Valvetronics sorozat fej és láda verzióban is megjelent. Az AD60 VTH és AD120VH a 60 és 120 Wattos ejet jelölök. Ezekhez 2x12 vagy 4x12-es kivitelű hangfalak illeszthetők.

A sorozatot a AD60VTX és az AD120VTX jelű kombók egészítik ki. A külömbség csupán a hangszórókban van. Míg az eredeti AD60 és AD120-ban Celestion hangszórók vannak, addig a VTX-be a Celestion egyik új fejlesztésű hangszóróját a NeoDog nevű neodymium mánesű típusát építették be. Az új mágnes hihetetlenül erősebb, ezért sokkal könnyebb a hagyományosaknál és jóval kisebb méretekben produkálja a szükséges mágneses teret. A cég szerint az új hangszóróval megközelíthető az a dinamika, amit csöves erősítőkkel lehetett csak előidézni.

A Vox Tonelab

Az ezredforduló a házistúdiók elterjedéséről szól a zenei világban. A Vox sem akart kimaradni ebből a folyamatból, ezért csakúgy mint más modellezésben jártas gyártó ők is kihozták a Tonelab névre keresztelt asztali hangmodellező készüléküket. Ezt nevezhetnénk előfoknak és effektnek is, de ennél több. mivel nemcsupán egy a színpadon is használható eszköz, hanem a digitális stúdiókban is eredményesen használható eszköz. Az erősítő és hangfalszimulálása magas színvonalon megvalósítható benne. Asztali kivitelben készül és ebből sem hagyták ki az ECC83-as csövet. A Tonelab nem egészen tekinthető az AD sorozat előfok asztali kivonatának és változatának, hiszen az nem tartalmaz külön hangfalszimulációt. A Tonelab rendelkezik SPDIF digitális kimenettel és benne van a Valve Reactor áramköri kapcsolás is.

A Brian May Special

Ennek a kis eszköznek a bemutatásával gyakorlatilag a Vox történetét bemutató írás végéhez értünk. A Brian May hangrendszerének leírásához még igértem némi kis adalékot. Ez most itt olvashatóan a rendelkezésetekre áll.

Titok ugyan nem volt, de csupán néhány közeli ismerőse tudhatta, hogy Brian May mindig magával vitt egy kis "komolytalannak" látszó házi készítésű erősítőt. Ez minden koncerten a közelében volt, bár ezt a közönség nem láthatta. Az erősítőt John Deacon készítette számára még a '70-es évek elején, egy az utcára kidobott és szemétkupacból guberált kis erősítőből és egy May által annyira kedelt Treble Booster magaskiemelő áramkör kombinációjaként. Ez a megalkotója neve után Deacy névre keresztelt kis erősítő May ugyancsak házikészítésű gitárjával együtt egy meglepően kellemes gazdag tónust eredményezett. Ez szolgált a már sokat emlegetett, de eddig nem igazán részletezett, csupán Treble Boosterként nevezett eszközként. Valójában ez a kis erősítő mint előfokozat működött és működik az AC30-asok meghajtására. Fontos tulajdonsága, hogy elemekkel működik és az erősítő hangját nagyon meghatározza az, ahogyan és ahonnan szívja a tápfeszültséget. Innen a jellegzetes hangzás. Brian May mindig tartott attól, hogy ha egyszer elhagyjná ezt a kis eszközt, akkor a hangzása pótolhatatlanul eltűnne. Ráadásul minden alkatrész már évtizedek óta nincs gyártásban és seholsem férhető hozzá.

A Vox cég Brian May személyes közreműködésével legyártotta a kis erősítő pontos mai mását kiegészítve néhány hasznos modern szolgáltatással.

A Deacy 10 Wattos tranzisztoros erősítője csakúgy mint az eredetiben egy 6,5 collos autóhifi hangszórót hajt meg. Miközben meghagyták az eredeti házikészítésű erősítő alapkapcsolását és így megszólalásig ugyanazt az eredményt kapták. Kiegészítették kétféle Gain tartományban való üzemmódkapcsdolóval. Tettek bele egy hangfalszimulált fejhallgató - valamint egy Recording vonalkimenetet. Külön kivezették a magaskiemelő Treble Booster kimenetét is, hogy bármilyen másik erősítőt meghajthasson.

Végül egy szimulátor áramkört is kapott ami az eredeti, elemekről működő Deacy jellegzetes hangzását szimulálja normál hálózati áramról működtetve. Az eredmény egy nagyon pofás küllemű különleges hangzású Vox minikombó ami nemcsak gyakorlásra, hanem stúdiófelvételekhez és nagyobb erősítők meghajtására tökéletes eszköz.

Utószó

A Vox Magyarországon

Mivel ez a kis könyvecske magyar gitárosoknak és Vox rajongóknak készült feltétlenül érdemes megemlíteni a márka néhány magyar vonatkozását is. Nincs gitáros aki ne ismerné a Budapest Rákóczi u. 60-as címet. Ott már a hatvanas évek elején is hangszerbolt működött és hála a sorsnak ma is az van ott. Akkoriban az ott működő bolt a Trial Hangszerkereskedelmi Vállalat egyik mintaboltjaként is üzemelt. Ha valami új nyugati termék érkezett be az országba, az biztos, hogy itt ebben a boltban megtekinthető és kipróbálható volt, kivéve, ha nem VIP megrendelésre érkezett valamelyik akkori elsővonalbeli együttesnek. Az azonban egészen bizonyos, hogy 1962-ben érkezett be az első hivatalos Vox szállítmány és egészen 1968- ig itt lehetett kapni belőlük. Persze a magyar ember mindig is híres volt találékonyságáról és mindig meg is találta a módját, hogy hogyan lehessen behozni erősítőket nyugati országból más, hogy úgymondjam "méghivatalosabb" csatornákon keresztül. Hiszen abban az időben nem akárkik utazhattak nyugatra.... Valószínűleg az első erősítők a kisebb méretű kézben is behozható Vox AC15-ösök ilyen módon jutottak be az országba még 1962 előtt. Hogy a '60-as években beszállított Vox erősítők ma hol, kinél és milyen állapotban vannak vagy egyáltalán léteznek- e, azt nem lehet tudni.

Mivel a Trial viszonylag nagy mennyiségben szállított be Vox erősítőket, vélhetően sok került vidéki kultúrházak tulajdonába és ismerve a hazai viszonyokat azokat előbb utóbb szétszedték, a használható alkatrészeit kilopva csupán a dobozát meghagyva porosodtak amíg ki nem dobták őket. Sok ilyen kibelezett Selmer és Marshall erősítő került elő, amiről én magam is tudok.

1968 után beérkeztek az országba a Selmer erősítők amik valójában sokat örökítettek át a Vox kapcsolásaiból és a külső kiviteléből. A csöves Selmerek ma is megbecsült értéknek számítanak. A Selmerek lassan kiszorították a Vox erősítőket és tudomásom szerint a kilencvenes évek közepéig nem foglalkozott senki sem az importálásukkal.

Az 1990-es évek legelején Magyarországon megalakult az ATEC Magyarország Kft. egy osztrák magyar vegyesvállalat formájában. Mivel a cég a Marshall és a Korg disztribútora a mai napig is a Vox eképpen került be ismét a hazai köztudatba.

A cégnek köszönhetően kerültek be az országba ismét az AC30-asok. A két évtizeddel későbbi gitáros generáció nem tudott mit kezdeni a Vox névvel. Ehhez újra meg kellett hallgatniuk és ki kellett próbálniuk ezt a legendás típust. Túlzás lenne azt állítani, hogy a Vox elterjedt Magyarországon, azonban akad jónéhány Vox tulajdonos, akiket a hazai gitáros szakma is jól ismer.

A teljesség igénye nélkül megemlítenék néhány nevet. Szűcs Norbert egy két hangútra kiépített AC30-as párt használ. Madarász ( Madi) Gábor is használ egy AC30-ast, de nemrégiben Molnár Levente a Tankcsapda gitárosa is beépített egy AC30-ast egyre fejlődő sokhangutas rendszerébe.

Információim szerint egyre több fiatal gitáros jelenik meg öreg Vox erősítőkkel, amiket idősebb gitárosoktól örököltek. Némelyikük semmit sem tud erről az erősítőről, csak azt hallja, hogy nagyon jól szól és nem tudna megválni tőle. Akad néhány gyüjtő is, akik fanatikus módon állnak hozzá néhány vintage márka összeszedéséhez. Egyik másikuk valószínűleg mégtöbbet tudna mondani a hazai Vox erősítők hollétéről.

Hazánkban a gyűjtők nem is minden esetben a saját maguk részére gyüjtögetik ezeket az hangszereket, sokkal inkább megpróbálják kivinni nyugatra és ott jó pénzért eladni őket. Igy sajnos a "hazánkban állomásozó" Vox erősítők csak ideiglenes jelleggel maradtak itt, mert nagy részük már elhagyta az országot és ez a folyamat ma is tart.

Itt mindenképpen meg kell említenem a Vox egyik legrégebbi rajongóját, ismerőjét Mezey Bélát. Őt is a Vox és a Shadows "fertőzte meg", míg végül erősítő specialistaként ismerhettük meg a nevét. Akik közelebbről ismerik azok őt tartják a hazai "Vox guru"-nak, de legalábbis ő az "erősítő guru" különösen, ha csövesről van szó. Sok hasznos információt és segítséget kaptam tőle e könyv megírásához, amit ezúton és itt is szeretnék neki megköszönni. Valószínűleg minden hazánkban működő Vox erősítő átment már a kezei között és valószínűleg nincs az a Vox modell aminek fejből ne tudná a kapcsolási rajzát. Annyira a fejében van a Vox hangzása, hogy a lehalkabban átszűrődő gitárhangból is meg tudja mondani hogy Vox szól-e és az melyik modell. A közeli ismerősei jól ismerik szinte gyermeki rajongását a Vox erősítők iránt. "Vox Doktor úr" nélkül nem lenne teljes a Vox hazai története.

Utószó

Miközben gyüjtögettem az anyagot a könyvhöz sok régi muzsikát is áthallgattam. Sikerült nagyon nagy ritkaságnak számítő Spotnicks felvételeket szerezni, gyakorlatilag szinte minden fontos Shadows felvételt meghallgattam. Ugyanígy a Beatles és a Rolling Stones Vox-os időszakából. A nosztalgián túl persze sok modern zenét is meghallgattam. Ekkor derült ki, hogy Terje Rypdal Vox AC30-ra építi jellegzetes hangzását. Ma már a Queen is azt a korszakot jeleníti meg, amikor a rock még mozgalom formájában élt. Ma már sokkal inkább a showbusiness kemény paraméterei szerint él. Bár az elektronikus zene ma a fiatalok legnagyobb részét elcsábítja én bízom benne, hogy a gitáralapú zene túl fogja élni, már csupán azért is, mert túl erős hagyománya van és a személyes közreműködés varázsát a hang keletkezésében nem lehet elvitatni.

Szeretném megköszönni mindazok segítségét, akik bármilyen formában segítettek az anyagok gyüjtésében. Külön köszönöm Ian Daggett/ KORG UK/ Megyeri László/Atec Magyarország Kft./ , Mezey Béla segítségét.

A könyv egyik célja az, hogy ezt a zenét és ezt a hagyományt segítse életben tartani, mert ha ez sikerül, akkor a Vox márka is életben fog maradni remélhetőleg még sokáig.

Függelék

 Vox erősítők időrendi sorrendben 1961 és 2003 között

Típus

Jellemzők

Amerikai megfelelője

AC4

3,5 W  1x8", 1 csatorna, 2 jack, hangerő, hangszín, 1 tremolo, 1vibrato,

Ugyanaz

AC10

12 W, 1x10", 2 csatorna, 4 jack, 2 hangerő, 1 hangszín, 1 termolo Depht, 1 tremolo Speed

Nincs adat

AC10 Twin

Mint az előző csak 2x10"

Ugyanaz

AC10 Reverb Twin

Piggyback kivitel beépített rugós zengetővel

Nincs adat

AC15

18 Watt, 1x12", 2 csatorna, 4 jack, 2 hangerő, 1 hangszín, 1 Brillance, Vib-Trem Speed, Vib-Trem select

Ugyanaz

AC15 Twin

Ugyanaz csak 2x12"

Nincs adat

AC30 Twin

36 Watt, 2x12", 3 csatorna, 6 jack, 3 hangerő, 1 hangszín, Vib-Trem Speed, Vib-Trem Depht, Vib-Trem select

Viscount

AC30 Super Twin

Mint z előző csak piggyback kivitelben 2x12" os nyomókamrás láda

Nincs adat

AC30 Super Twin Reverb

Mint az előző csak zengetővel

Nincs adat

AC30 Twin Top Boost

Mint a Twin csak 1-1 magas- és mély kiemelővel

Nincs adat

AC30Super Twin Top Boost

Mint az előző, csak külön 2x12-es hangfallal

 Nincs adat

AC30Super Twin TB Reverb

Mint az előző csak zengetővel, 1 (rp) Depth

Buckingham

T.60 Bass

Piggyback, 40-60 Watt tranzisztoros, 1x15" +1x12", 1 csatorna, 4 jack, 1 hangerő, 1 magas, 1 mély szabályzó

Bristol Bass

Solid State

AC50 Foundation Bass

Piggyack, 50 Watt, 1x18", 2 csatorna, 2 jack, 2 hangerő, 2 magas, 2 mély szabályzó

Westminster

AC50 Lead Cab

Piggyback, 50 Watt, 2x12", 1xMidax, 2 csatorna, 4 jack, 2 hangerő, 2 magas, 2 mély szabályzó

Royal Guardsman

"Lightweight 30"

30Watt, tranzisztor, 2x12", 2 csatorna, 4 jack, 2 hangerő, 1 magas, 1 mély, Trem Speed, Trem Depth

Nincs adat

AC100 Beatle Cab

Piggiback, 100 watt, 4x12", 2xMidax, 1 csatorna, 2 jack, 1 hangerő, 1 magas, 1 mély szabályzó

Super Beatle

LS40

40 Watt, 4x10", 15 Ohm, oszlopos kivitelű hangfal

Grenadier

 Mindegyik amerikai gyártmány 1967-re áttért a tranzisztorra

Csak az US gyártmányúak 1964 és 69 között

Típus

Jellemzők

Tranzisztoros megfelelője

Pathfinder

(később V101)

4 Watt, 1x8", 1 csatorna, 2 jack, 1 hangerő, a magas, 1 mély, Trem Speed, TremDepth

Tube, Solid State V1011

Pacemaker

(később V102)

18 Watt, 1x10", 1 csatorna, 3 jack, 1 hangerő, 1 magas, 1 mély, Trem Speed, Trem depth, középkiemelő(MRB), hangoló

Tube, Solid State V1021

Cambridge Reverb

(később V103)

Mint a Pacemaker csak a középkiemelő lábkapcsolóval működik,  és a zengetőhöz Depth szabályzó a korábbi MRB helyére építve

Tube, Solid State V1031

Berkeley II

(később V108)

Mint a Cambridge csak piggiback kivitel 2x10"-os nyomóládával

Tube, Solid State V1081

Kensington Bass

(V1241)

22 Watt, tranzisztor, 1x15", 1 csatorna, 2 jack, 1 hangerő, 1 Tone-X, hangoló

 

Essex Bass

(V1042)

35 Watt, tranzisztor, 2x12", 1 csatorna, 2 jack, 1 hangerő, 1 Tone-X, Tone-X lábkapcsoló, Watchdog limiter

 

Westminster Bass

(V1261)

120 Watt, tranzisztor, 1x18", 2 csatorna, 4 jack, 2 hangerő, 2 magas, 1 mély, 1 Tone-X, Tone-X lábkapcsoló, hangoló, Watchdog limiter

 

Super Beatle

(V1141/2)

Piggiback, 120 Watt tranzisztor,  4x12", 2xMidax, 3 csatorna, 6 jack, 3 hangerő, 2 magas, 1 Tone-X, Bright kapcsoló, középkiemelő (MRB) 3 állású kapcsoló, zengető átkapcsolás, Reverb Depth, lábkapcsolóval aktiválható torzító, hangoló, Watchdog limiter

 

Megjegyzés:

A V1141 5 funkciós lábkapcsolóval került forgalomba, beleértve a torzító kapcsolását is.

A V1142 3 állású kapcsolóval jött ki torzító nélkül

 

Brit gyártmányú Vox erősítők 1966 és 1969 között

Típus

Jellemzők

Megjegyzés

415

Piggyback, 15 watt, 2x12 Watt, 2 csatorna, 4 jack, 2 hangerő, 2 magas, 2 mély, Deep kapcsoló, Brigt kapcsoló, Standby

 Basszus modell, előerősítő tranzisztoros, fém embléma

430

Mint a 415 csak 30 Wattos

 

460

Mint a 415, csak 60 Wattos, 4x12" vagy 2x12", 2x10"

 

4120

Mint a 460 csak 120 Watt, 2 hangfalas kivitel

 

715

Piggyback, 15 Watt, 2x12", 2 csatorna, 4 jack, 2 hangerő, 2 magas, 2 mély, Boost kapcsoló, Bright kapcsoló, Standby, lábkapcsoló a torzítóhoz

A 415 szóló verziója

730

Mint a 715, csak 30 Wattos

 

760

Piggyback,  60 Watt, 4x12"+ 2 Midax vagy 2x12" +2x10", 2 csatorna, 4 jack, 2 magas, 2 mély, Bright kapcsoló, Boost kapcsoló, Standby

 

7120

Mint a 760, csak 120 Watt, 2 hangfalas kivitel

 

Virtuoso

30 Watt, tranzisztor, 2x10", 2 csatorna, 4 jack, 2 hangerő, 2 magas, 2 mély, Bright kapcsoló, 3 állású MRB kapcsoló, Trem Speed, Trem Depth, Reverb átkapcsolás, 1 Reverb Depth, 1 Distortion, 3 funkciós lábkapcsolóval, Standby,

 

 ( eredetileg Supreme néven jött ki)

Az első szilícium tranzisztoros J.M.I. erősítő

Conqueror

A Virtuoso piggyback verziója 2 hangfalas kivitelben

 

Defiant

Mint a Conqueror, csak 50 Wattos, 2x12"+ Midax hangfallal

 

Supreme

Mint a defiant, csak 100 Wattos, Watchdog limiter, 4x12"+2 Midax hangfal,

 

(eredetileg  Beatle néven jelent meg)

 

Dynamic Bass

Piggiback, 30 Wattos, tranzisztor, 1x15", 2 csatorna, 4 jack, 2 hangerő, 1 magas, 1 mély, 1 Tone-X, 1 torzító, 3 állású MRB kapcsoló , Standby

 

Foundation Bass

Mint a Dynamic Bass, csak 50 Watt, 1x18"-os hangfallal

 

Super Foundation Bass

Mint a Foundation Bass, csak 100 Watt

 

Midas 100 All-Pupose

Csak erősítő, 100 Watt, tranzisztor, 2 csatorna, 2 jack, 2 hangerő, 2 magas, 2 mély, 1 master Volume

 

 

Csak erősítő, 100 Watt, tranzisztor, 5 mikrofon csatorna, 1 zene csatorna, 6 jack, 6 hangerő, 6 magas, 6 mély,  zengető, 1 master reverb, 1 master volume, 100 Voltos vonalkimenet

 

Brit gyártású Vox erősítők 1970 és 1991 között

Típus

Jellemzők

Megjegyzések

V.100

Csak erősítő, 100 Watt, 1 csatorna, 2 jack, 1 hangerő, 1 magas, 1 közép, 1 mély, Bright kapcsoló, Standby

Alap A/P Arbiter-Vox csöves modell

Escort 30

30 Watt, tranzisztor, 1x12", 3 csatorna, 3 hangerő, 1 Fuzz Intensity, 1 magas, 1 közép, 1 mély, Fuzz lábkapcsoló

A tiszta/ torzított csatorna kapcsoló átkapcsolásának korai megfelelője

Escort Battery

3 Watt, tarnzisztor, 1x5,5", 1 csatorna, 2 jack, 1 normal, 1 brillant, 1 hangerő 1 hangszín

Mini AC30 1:2 méretarányú változata

Escort Battery /Mains

Mint az előző, csak beépített hálózati tápegységgel és átkapcsolóval

 

AC30SS

60 Watt, tranzisztor, 2x12", 3 csatorna, 6 jack, 3 hangerő, 1 magas, 1 mély, 1 hangszín, Trem Speed, 1 Trem On/Off, Trem lábkapcsoló

Az utolsó amerikai tervezésű Vox amit Angliába adtak el

AC120

120 Watt, 2x12", 2 csatorna, 4 jack, 1 magas, 1 közép, 1 mély, 5 sávos grafikus EQ forgó potméterekkel, 1 torzító intenzitás, 1 Reverb depth, 1 Master Volume, lábkapcsoló a zenegetőnek és a torzítónak

A legmasszívabb és legnehezebb Vox modell ami valaha is épült.

V15

15 Watt, 2x10", 1 csatorna, 2 jack, 1 hangerő, 1 magas, 1 közép, egy mély, 1 Master Volume

Az első Rose -Morris Vox termék

Escort 50

50 Watt, tranzisztor, 1x12", 1 csatorna, 2 jack, 1 hangerő, 1 magas, 1 közép, 1 mély,  1 Harmonics ( felső közép tartomány)

 

V125 Lead

Piggyback, 125 Watt, 2x12", ( hangfalaonként) 1 csatorna, 2 jack,1 normal, 1 Brillant, 1 hangerő, 1 Intensity, 1 master Volume, Standby

 

V125 Bass

Mint az előző, csak 1x15" hangfalanként, külömböző EQ hangolás

 

Climax ( V125 Combo)

Mint a V125 lead, 2x12" kombó kivitel, 1 Distortion, lábkapcsoló

Átdolgozott V125 tiszta/torzított csatorna váltással

Venue sorozat

Típus

Jellemzők

Megjegyzések

Lead 100

100 Watt, tranzisztor, 1x12", 1 csatorna, 2 jack, 1 hangerő, 1 magas, 1 közép, 1 mély, 1 Reverb, 1 Overdrive, 1 Master Volume, Reverb/Overdrive lábkapcsoló, D.I. jack, Slave jack, fejhallgató aljzat, LED a zengetőhöz és az Overdrive- hoz

Az első Audio Factors modell

Bass 100

100 Watt, tranzisztor, 1x15", 1 csatorna, 2 jack, 1 hangerő, 1 magas, 1 közép, 1 mély, Effekt Send/return jack, D.I. jack, Slave jack, Pót hangszóró kimenet, fejhallgató aljzat

 

PA 120

120 Watt, tranzisztor, 2 különálló 1x12"-es + magassugárzós hangfallal, 4 csatorna, 8 jack, 4 hangerő, 4 magas, 4 mély, 1 presence, 1 Reverb, ’ master Volume, Effekt send/return jack, csatornánként címezhető reverb, D.I. aljzat, Slave aljzat, 2 póthangfal kimenet, fejhallgató kimenet

 

Lead 50

Mint a Lead100, csak 50 watt, nincs overdrive szabályzás és panel LED-ek

 

Bass 50

Mint a Bass 100, csak 50 Watt, 1x12", nincs póthangfal kimenet

 

GT100

100 Watt, tranzisztoros, 1x12"+magassugárzó, 2 csatorna, ebből 1 csatorna akusztikus gitárhoz és mikrofonhoz, 3 jack, 2 hangerő, 2 közép, 2 mély, 1 reverb, 1 Master Volume, D.I. jack,Slave jack, pót hangfal kimenet, fejhallgató kimenet

 

Busker

4 Watt, tranzisztor, 1x8", 1 csatorna, 2 jack, 1 hangerő, 1 közép, 1 magas, 1 master Volume, fejhallgató kimenet, hálózati és elemes üzemmód,

Az Escort Mains/Battery modell Venue verziója

Dual 100

100 watt, tranzisztor, 1x12", 2 csatorna, 2 jack, 2 hangerő, 2 magas, 2 közép, 2 mély, 1 Gain, 1 reverb, 1 Master volume, Reverb/Channel lábkapcsoló jack, Panel LED-ek, D.I. kimenet, Slave jack, fejhallgató kimenet

Feljavított Lead 100

Lead 30

30 watt tranzisztor, 1x10", 1 csatorna, 2 jack, 1 hangerő, 1 magas, 1 közép, 1 mély, 1 Reverb, D.I. kimenet, Slave jack, fejhallgató kimenet

 

Concert sorozat

Típus

Jellemzők

Megjegyzések

Concert 501

50 Watt, 1x12", szabáylzók, mint a Dual 100-on, D.I. kimenet hangerő szabályzóval, Effekt send/return jack, póthangfal kimenet 4-8 Ohm, Standby

A Dual 100 csöves változata

Concert 501/2

Mint az 501, csak 2x10"

 

Concert 100

100 Watt, stack, 4x12" hangfalanként, 1 csatorna, 2 jack, 1 gain, 1 magas, 1 közép, 1 mély, 1 Master Volume, 1 Presence, 2x4 és 2x8 Ohm impedanciás jac kaljzatok, Standby

Marshall stílusú kettős hangfalú torony

 "Q" sorozat

Típus

Jellemzők

Megjegyzések

Bass 100

 100 Watt, MOS FET, 1x15", 1 csatorna, 2 jack, 3 Compression( 1 Sustain, 1 Attack, 1 Input Level) 1 mély, 1 közép, 1 magas, 5 sávos grafikus EQ, 1 Master Volume, Effekt send/return jack, D.I. jack, póthangfal kimenet, fejhallgató kimenet

A Precision Electronics által tervezett sorozat

Lead 100

100 Watt, MOS FET, 1x12", 1 csatorna, 3 jack, 2 hangerő, 1 mély, 1 közép, 1 magas, 5 sávos grafikus EQ, 1 Reverb, 1 Master Volume, Effekt send/return jack, D.I. jack, póthangfal kimenet, fejhallgató kimenet

 

GT100

Jellemzői megegyeznek a Venue GT100-al, külsőleg a Q modellek jellemzőit viseli

 

KB50

50 Watt, MOS FET, 1x12" dupla kúpos, 3 csatorna, 6 jack, 3 hangerő,3 magas, 3 közép, 3 mély, 1 Reverb, 1 master volume, Effect send/return, D.I. kimenet, póthangfal kimenet, fejhallgató  kimenet

 

 Az 1990-es évek AC30 modelljei

Típus

Jellemzők

Megjegyzések

AC30 Ltd. Edition

Specifikációi az 1964-es AC30 Twin Top Boost modellnek megfelelőek

 

AC30 TB Vintage

Az Ltd Edition piggyback  véltozata 4x12"-os hangfallal, D.I. jack

 

AC30 TBR

Az AC30Ltd. Edition beépített rugós zengetővel és a szükséges szabályzókkal

 

Megjegyzés:

Az AC30 Ltd. Edition kapható volt Alnico V mágnesű Blue hangszórókkal. A normál standard gyári változat Celestion G12M-el volt szerelve.

 

Napjaink Vox erősítői

Típus

Jellemzők

Megjegyzések

Pathfinder 10

10 Watt, tranzisztor, 1x6,5" combo, 2 csatorna, 1 hangerő, 1 gain, Clean/Overdrive kapcsoló, 1 magas, 1 mély, fejhallgató és vonal kimenet

 

Pathfinder 15

15 Watt, tranzisztor, 1x8" combo Vox Bulldog hangszóróval, 2 csatorna, 1 hangerő, 1 gain, 1 Boost kapcsoló, 1 magas, 1 mély, Trem Speed, Trem depth, fejhallgató és vonal kimenet

 

Pathfinder 15R

Mint az előző csak beépített rugós zengetővel és egy zengető szabályzóval

 

T15

15 Watt, tranzisztor, 1x8" bass combo, , 1 csatorna, 1 hangerő, 1 magas, 1 közép, 1 mély, fejhallgató kimenet, CD/Tape bemenet

 

T25 Bass

25 Watt, tranzisztor, 1x10" combo, bass combo, 1 csatorna, 1 hangerő, 1 magas, 1 közép, 1 mély, Bassilator áramkör az extra mélyekhez, fejhallgató kimenet

 

T60 Bass

60 Watt, tranzisztor, 1x12" combo, magassugárzóval, 1 csatorna, 1 hangerő, 1 magas, 1 közép, 1 mély, Bassilator áramkör az extra mélyekhez, soros effekt loop, fejhallgató kimenet

 

AC15 TB

15 Watt, csöves, 1x12", Vox Bulldog hangszóró, Top Boost, 1 csatorna, 2 jacks, low and high Sensitivity, 1 hangerő, 1 magas, 1 mély, 1 Master Volume, Trem Speed, Trem Depth,  Bulldog hangszóró, lábkapcsoló a reverb és a tremoló részére, Standby

rendelhető Celestion G12 Alnico VOX Blue hangszóróval

AC30/6TB

36 watt, csöves 2x12" combo, Vox Bulldog hangszóróTop Boost,  3 csatorna( Vib-Trem, Normal, Brillant) 3 hangerő, 1 mély , 1 magas, 1 Cut, Vib Speed, Vib-Trem selector, Standby, lábkapcsoló aljzat,

rendelhető Celestion G12 Alnico VOX Blue hangszóróval

AD 120VT Valvetronix

2x60 Watt, 2x12" stereo combo, hybrid, ECC83 cső+ fizikai modellezésű digitális előfok, Valve-Reactor áramköri kapcsolás, 2 bemenet, 16 féle erősítő algoritmus, beépített effektek, hangoló, VC-4 lábkapcsoló, sztereó effekt loop,

A VOX első fizikai modellezésű erősítője

AD60 VT Valvetronix

Mint a z  AV120,  csak 60 Watt, és 1x12"

 

Készült Vác,  2003 januárjától október közepéig.

Szabó Sándor

2008-08-13 21:10:31