Amit a klasszikus gitárhúrokról tudni érdemes

A gitárhúrok témája gyakorlatilag kimeríthetetlen, legyen az fém vagy nylon. Gitárosok éveken át képesek üldözni és keresni a tökéletes húrt, és közben több kötetnyi könyvre való szöveget mondanak el egymás között a húrokról szerzett tapasztalatokról. Vannak olyanok is, akik mániákusan a húrnak tulajdonítanak mindent, és egész zenész életük a húrok körül forog. Ennek jó esetben az a haszna is megvan, például, hogy felfedezhetnek valami jobb anyagot a húrok számára. A húrokról manapság keveset lehet olvasni, pontosabban hasznos dolgot szinte egyáltalán nem lehet, a húrgyártók honlapjain pedig a megszokott, jól ismert marketing szövegek találhatók. Ez az írás próbál abban segíteni, hogy többet tudjunk a húrokról. A most következő, a húrok fizikájáról szóló fejezet mindenféle húrra érvényes, bármilyen anyagból is készül.

A húrok fizikája

Bármennyire is furcsa gondolat, de a húr a legalapvetőbb dolog a gitáron. A húr nélkül a gitár egy halott test. A húr azt a rezonáns energiát adja át a hangszertestnek, amit a megpengetés által közlünk vele. A gitár hangja nagyon függ a húrtól. A gitár egy akusztikai átalakító rezonátor szerepét tölti be. A gitár abból alakít át hangot, amit beleviszünk, így tehát a húr ugyanolyan fontossággal bír a hangzásban, mint maga a gitár, ezért egyáltalán nem közömbös, hogy mit pengetünk meg és mi rezgeti a gitár tetőlapját. A húr rendkívül összetett térbeli mozgást végez. Ezt mutatja az alábbi ábra.

Ha egy bármilyen anyagból készült húrt két pont között kifeszítünk és fokozatosan növeljük a feszítő erőt, egy ponton el fog szakadni. A feszítő erő növekedésével együtt ha megpengetjük, akkor egyre magasabb frekvencián fog rezonálni. Amikor eléri a szakító szilárdságát, azaz elszakad, akkor ehhez a ponthoz tartozik egy frekvencia. Ez a szakadási frekvencia más a különféle anyagoknál. Például a bél húroknál a mechanikai szakító szilárdság 32 kg/ mm², de ez megfelel 240 Hz/m szakítási frekvenciának vagy indexnek. Ez azt jelenti, hogy ha egy 1 méteres darabot kifeszítünk belőle, akkor különös módon teljesen függetlenül milyen vastag a húr, 240 Hz hang magasságig lehet feszíteni, és ott elszakad. Ez az érték nem más, mint a mechanikai szakítószilárdság egy zenei gyakorlatban megfogalmazott értéke. Az, hogy egy anyag 1 méteres darabja 240 Hz-nél szakad el az sokkal gyakorlatibb és használhatóbb mutató, mint az absztraktabb formula, miszerint az 1 mm²-re eső 32 kg feszültségnél szakad el a húr.

Az átmérő és ezáltal a rezgő húrtömeg csökkentésével a magasabb frekvenciájú hangokat érhetünk el ugyanolyan feszítőerő mellett. A húr tömeg növekedése nagyobb tehetetlenségi nyomatékánál fogva az alacsony frekvenciák elérését teszi lehetővé. Ezért is vastagabbak és nehezebbek a basszus húrok.

Az alábbi matematikai összefüggéssel kiszámítható egy adott húrvastagsághoz, hangmagassághoz és húrtávolsághoz tartozó feszítő erő:

                  (egység súly X (2 x húrhosszúság x Frekvencia ) ²

Húrfeszítés = --------------------------------------------------------

            386,4

Ahol az egység súly az 1 inch hosszúságú húr librában megadott értéke, a Húrhosszúság inchben megadva és a freknevcia Hertzben megadva. A feszítőerőt librában kapjuk meg. Ha valaki Newtonban akarja, akkor még meg kell szorozni 4,45-el, ha pedig kilogramban akarjuk, akkor még tovább kell osztani 9,81-el.

Sokan azt gondolják, hogy felesleges ennyire belemászni a matematikába. Pedig ez nagyon fontos azoknak, akik a számukra tökéletes húrvastagságot keresik, ha a szabványos húrvastagságok nem felelnek meg nekik. A lantosok számára például léteznek előre összeállított húrkészletek, de sokszor a lantos maga számolja ki mi jó a kezének a hangnak és a hangszernek. Ezt segíti a Pyramid cég által forgalmazott húr kalkulátor is. Úgy működik, mint egy logarléc, csúszkákkal lehet beállítani a adott értékeket és a keresett érték egy skálán leolvasható.

Persze léteznek most már számítógépes programok is, melyekkel gyorsan kiszámolhatjuk a húr paramétereit.

A húrokról szerzett tudás kezdetben empirikus jellegű volt, azaz sokszori próbálgatás után derült ki az, hogy mi az ideális feszítőerő egy húr számára, függetlenül attól, hogy mik az egyéb szempontok. Fontos tudni, hogy hol szakad el a húr, de azt is fontos tudni, hogy mit visel el a hangszer, mi az, ami kényelmes a muzsikusnak és persze az is, hogy milyen hangminőség megfelelő a zenéhez. Empirikusan aztán felismerik az alapvető összefüggéseket is az anyag fajsúlya, az átmérője, rezgő hossza és a frekvencia között. Ma már a húrokról sok mindent tudnak, matematikai összefüggések, mérőműszerek, számítógépes programok állnak rendelkezésre. A húr gyártása mindig a hang minősége irányában fejlődött, de mindig voltak egyéb szempontok is, amiket figyelembe kellett venni. A hangminőség egy eléggé megfoghatatlan dolog, megítélése szubjektív és esztétikai kérdés, amit nem lehet megfogalmazni képletekben és logikai összefüggésekben. A húr ideális feszessége egy kompromisszum eredménye. Részben kellően feszesnek kell lennie, hogy dinamikus, egyenletes hangzást kapjunk, de azt is tekintetbe kell venni, hogy a hangszer elbírja-e a nagy erőt és hogy az újjak képesek-e túlerőltetés nélkül kényelmesen lenyomni a húrokat. A hangszer statikájára, és az ujjaink kondíciójának figyelembevételére továbbra sem léteznek pontos matematikai formulák, nem is lehetnek, így a próbálgatáson és a gyakorlati kísérletezésen alapuló empirikus módszer továbbra is fontos marad.

A bél húrok korában az átmérő korlátozott volt, és a mélyebb hangok eléréséhez az egyetlen változtatható dolog a húrtávolság volt. Innen erednek a hatalmas 2 méternél is hosszabb lantok, ahol a mély hangokat csak nagy húrtávolságokkal tudták megvalósítani. Az akkori húrok fajsúlya a bél anyagának köszönhetően alacsony volt és ez nagy korlátot jelentett. A nagyobb fajsúlyú sodrott húrok megjelenése óta lehetséges mélyebb hangokat előállítani rövidebb húrtávolságon is, kisebb húr átmérőkkel, így lassan kialakult a mai hangszerekre jellemző húrtávolság és húrozás.

Mi történik a pengetés pillanatában?

Mielőtt belemennénk a húrok részletesebb tárgyalásába, először tekintsük át a legalapvetőbb fizikai, akusztikai szempontokat. Kövessük végig mi történik a húr megpengetésének pillanatában!

A húr megpendítésének pillanatában először egy rövid, de nagy energiájú kaotikus zajcsomag keletkezik. Ezt a kezdeti zajcsomagot tranziensnek nevezzük. A tranziens egy végtelen sok felharmónikust tartalmazó átmeneti jelenség, innen a neve is, mely tartalmazza a húrra és a hangszerre jellemző információkat. Ezt hallja először a fülünk, utána analizál és mindent ehhez hasonlít, ezért a hang eleje kritikusan fontos jelenség. A tranziens felépülése után a legmagasabb rendű magas felharmónikusok gyorsan lecsengenek, majd kialakul egy hosszabban tartó, de felharmónikusokban egyre szegényedő hang, mígnem az is elhal. A tranziens jellege alapján mondhatjuk, hogy egy hang élesen, karcosan, vagy fényesen indul, vagy gömbölydeden üt, esetleg tompán koppan. Ha azt halljuk, hogy a hang eleje gömbölydeden puhán puffan, akkor annak tranziense lassabban épül fel. Ilyen a normál nylon G húr hangja. Ezek tompán, sötéten, de meleg tónussal szólnak. A határozott koppanással induló húrok tranziense gyorsabb, és a tónusuk fényesebb is. Ilyen a bél húrok vagy az újonnan felfedezett Nylgut húr tranziense. A leggyorsabb tranziensű húrok már szinte fémes éllel indulnak, mint amikor leejtünk egy üveggolyót. Ezek szólnak a legfényesebben. Ilyen a Savarez carbon E húrja. Tranziens nélkül semmilyen hangszer hangja nem lenne felismerhető. A tranziens általában pár milliszekund alatt lecseng, és utána hallható a hosszabban tartó lecsengő állapot, melyben csupán az alap rezgési modus és néhány felharmónikus hallható. A tranziens és a lecsengő rész együttesen képezi a hangot, melyből leképezhetjük a gitár kvalitásait is. A tranziens teljesen más a nylon húroknál és más fém húroknál, de más a sodrott húroknál is. A húrokat egyebek mellett a tranziens viselkedésük különbözteti meg egymástól. Más a tranziense a tiszta nylon és a PVF ( carbon) húrokénak is. Ezért is halljuk másnak őket már a megpengetés pillanatában is.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a gitár akusztikai viselkedése teszi a tranzienseket hallhatóvá. Vannak gyorsan rezgésbe hozható gitárok, például a könnyű ciprusból készült, egyébként is könnyű építésű flamenkó gitárok. Ezek nagyon gyors hangszerek. Hangjuk energiája a tranziens alatt nagy részben elemésztődik, hangosnak, robbanékonynak tűnnek, tónusuk fényes, de a lecsengésük rövid ideig tart. Egy nehéz fákból készült klasszikus gitár, már lassabban épülő hangot produkál, mert idő kell rezgésbe hozni a fát. Mivel a nehéz faanyagokban a tranziens energiája akkumulálódik, ezért a maradék tranziens lassabban épül és lassabban is cseng le, így a húr energiája a lecsengési szakaszra koncentrálódik. Ezért a nehezebb anyagokból készült klasszikus gitár lágyabban, teltebben szól, nagyobb hangkitartással és nem oly robbanékony a hangzása a megpengetés pillanatában.

Arról pedig eddig nem is beszéltünk, hogy milyen fizikai körülmények jellemzik még a pengetést, például maga a pengető vagy az ujjak és a köröm geometriája, anyaga, a mozgás szöge, stb. Erről további tanulmányt lehetne írni, hiszen csupán a köröm formája alapvetően befolyásolja a kapott hangszínt. Egy jellegzetes saját körömformával egyedi hangszíneket lehet elérni. Ebbe most azonban nem mennék bele.

Nylon ( G,H,E ) húrok

A klasszikus gitár kezdetben állati bélből sodort húrokkal volt felszerelve. Segovia mester egy alkalommal a tengerparton sétálva nézte, hogyan dolgoznak a halászok. Egy partra vetett műanyagból készült hálódarab keltette fel a figyelmét, ami éppen olyan vastag volt mint a gitárhúr. Elvitt belőle egy darabot, kifeszítette a gitárján és ezzel egy új, sokkal tisztább és hangosabb tónust kapott. Ezzel új korszak is kezdődött a klasszikus gitár történetében. Az új húrok erősebb gitárt igényeltek, így a bevihető energia is több lett, jobban hasznosult és ezáltal egy hangosabb gitárunk lett, mint annak előtte. Ma már azt az anyagot, amit gitárra húrként is kifeszítünk, számítógép vezérlésű automata gépsorokon gyártják, lézeres mérőeszközökkel ellenőrzik egyenletességét.

A gitárhúroknak van egy nagy problematikája, ami állandó fejtörést okoz a húrkészítőknek. Minden húr egy bizonyos hangtartományban képes tisztán, egyenletes felharmónikus tartományban szólni. Ezért is vastagabbak a mélyebb hangú húrok és vékonyabbak a magasak. A mélyebb hangú húrokat nagyobb tömegűre, de nagyon hajlékonyra, minimális belső súrlódásúra kell készíteni. Az E6, A és D húrokkal nincs is semmi probléma. A baj a G húrral kezdődik. Ezen a hangmagasságon még ugyan lehet sodrott húrt készíteni, azonban az általában nem lesz tartós, mivel a sodrat anyaga nagy igénybevételnek van kitéve, így hamar elszakad. A G húrokat ezért sima, többnyire homogén nylon szálból készítik. Ennek hangja egészen más, mint a fémhuzallal sodrott nylonszálas húroké. Tónusa valamelyest sötétebb, és a hang eleje, a tranziense is lágyabb. Ez még nem is volna oly nagy probléma, merthogy az egyes húrok enyhe tónusbeli különbsége még jót is tesz az akkordok hangjainak jobb elkülönüléséhez. Van aki külön szólamokként szereti hallani az akkordok hangjait a gitáron, egyesek pedig homogénnek szeretik hallani az akkord hangzását.

Egy másik probléma az, hogy a G húrok általában ritkán képesek egyenletes, konzisztens felharmónikus tisztaságot adni egy oktávon belül. A gitárok általában nagyon érzékenyek a G húrok rezgéseinek visszaadására. Számomra ezért is vált a G húr hangzása, egy adott gitár letesztelése szempontjából a kritikus jellemzővé. Ha egy gitáron bármilyen nylon G húr jól szól, akkor az egy jó rezonátor, azaz egy jó gitár. Gyakran szoktam mondani, hogy jártunk már a Holdon, vannak szondáink a Marson, de még nincs jó G húrunk.... Ez sajnos így igaz, bár mióta ezt először mondtam, azóta már csináltak pár jó G húrt, pontosabban felfedezték milyen anyagot kell kifeszíteni a gitárra. Érdekes, hogy ez is az űrtechnikának köszönhető, merthogy a gitárosokért nem mozdul meg sem a tudomány, sem az ipar, de egy fegyverért vagy egy űrszondáért már igen.

Sokak számára, akik még ismerik a bélhúrok hangzását a sima nylon anyagból készült G, H és E1 húr hangja nem kellően fényes a sodrott húrokéhoz képest. A bél húrok fényesebben szóltak, beleértve a G húrt is, így simább átmenet volt a sodrott húrok között. Az elmúlt évtizedben elkezdtek lényegesen vékonyabb, kisebb belső súrlódású húrokat készíteni. Ezeket mint említettem, tévesen carbon húroknak nevezik, bár a neve félrevezető, mert csupán egy másféle szén alapú műanyagféleség polyvinil fluorid (PVF) képezi a húr anyagát. A PVF anyagú húrok kissé vékonyabbak, fajlagos tömegük nagyobb a nylonénál ezért a kívánt hangmagassághoz vékonyabb is elégendő ebből az anyagból, így fényesebben és hangosabban is szólnak a hagyományos nylon anyagú húrokhoz képest. A tranziense a magasabb tartományban erősebb, így a hang gyorsabban épül fel és fényesebb tónusú, azonban a hangzásban kevesebb az alsó közép frekvencia tartomány. Ezért halljuk kissé vékonyabban szólni, de a magasaiban áthatóbban. A PVF ( carbon) húrok inkább koncerteken fejtik ki előnyösebb tulajdonságaikat, magas tartományban jobban gerjesztik a gitár rezonáns testét és éppen ez az a tartomány, ami a teremben ülők utolsó sorába is eljut. A karbon húrok különösen az E1 és a H húroknál nagyon jelentős változást mutatnak a hagyományos nylon húrokhoz képest. Sajnos a carbon G húrok messze elmaradnak fényességben és tranziens tulajdonságokban a normál nylon húroktól. Ez tehát azt jelenti, hogy a PVF-ből készült E1 és H húr húrokkal nagyon jó alternatívát kaptunk koncerthez és hangfelvételhez is. A G húrból sajnos csak az elmúlt pár évben kapott a gitáros világ olyan minőségű húrt, ami immár kiváló átmenet a sodrott D és a sima nylon vagy carbon H húr között. Ezt a húrt a D'Addario Pro Arte húrcsaládjának EJ sorozatú készletei tartalmazzák, ahol a G húrból kínálnak hagyományos nylon és egy új kompozit változatot. Ez a kompozit G húr szól eddig a legrészletesebb tranzienssel, a legarányosabban és egyben a legfényesebb tónussal és ez az eddig valaha készített leggyorsabb reagálású G húr. Itt meg kell jegyeznem, hogy a fényes és vastag tónus ellentmondásban áll egymással a hagyományos nylon anyagoknál. A kakaó barna színű kompozit G húr majdnem olyan vastagon szól, mint a legjobb hagyományos nylon, de annál fényesebben és áttetszőbben. Kissé emlékeztet a bélhúrokra, de más módon indul a hangja. Vajon milyen hangja lenne az ebből készült H és E1 húroknak?

Végre van már jó G húrunk. Jellemző erre a kompozit G húrra, hogy gyakorlatilag nem nyúlik, percek alatt beáll, összehasonlítva a hagyományos nylon vagy karbon húrokkal, amik napokig nyúlnak. Hátrányuk az, hogy a nedvességre és a hőmérsékletre is másként reagálnak, mint a többi húr, így figyelni kell, és állandóan ellenőrizni a hangolásbeli eltérést.

A nylon húrok élettartama általában 6-8 szorosa a nylon szálakra sodrott húrokénak. Egy dolgot nem szeretnek, ha tartósan 10 kg fölé kerül a feszítőerő. Ez esetben egy ponton kezd elvékonyodni a húr és hamis lesz a gitár. A nylon húrok ezért valamelyest rövidebb élettartamúak például a 665 mm húrhosszúságú gitárokon. Ettől eltekintve gyakorlatilag sohasem szakadnak el, kivéve a multifilament (sok elemi szálból készült) húrokat, melyek pár mikron vastagságú nylon szálakból vannak összepréselve. Hőkezeléssel egyesítik a szálakat a húr felületén. Látszólag homogének, de valójában belül sok ezernyi szálból állnak össze. Egy idő után a bundokkal való érintkezés helyén és a pengetés helyén elkopnak és kiszőrösödnek, majd el is szakadnak.

A sok szálból készült húrok belső súrlódása kisebb, ezért az ilyen húrok kissé fényesebben szólnak a szokásos homogén nylonnál. Ilyen nylon húrokat gyárt például a Pirazzi és John Pearse, bár ezek nálunk nem kaphatók. Nagyon jól szólnak, de tartósságuk kb. a sodrott húrokéval egyezik meg. A nem túl ismert Pirazzi G húr hangzása tekintetében az egyik legjobb nylon G húr, melynek a többiekénél magasabb fénye van, de sajnos pár hét alatt kiszőrösödik és tönkremegy.

Meg kell említeni egy érdekes húr típust, amely a tónus fényességét a felületének finom érdesítésével érik el. Az alkalmazott alapanyagtól függően a húrok felülete a teljesen tükörfényestől a durva szemcsésig terjedhet. A durvább szemcsézett felületű húr igen markánsan szól. A Savarez kínálatában található az 520 R jelű készlet, ez így készült. Minden hangja, nagyon eleven, dinamikus, bár a surrogása viszonylag erős. Koncerten használva viszont előnyei túlszárnyalják az egyetlen hátrányát.

Meg kell említenem a Hannabach Flamenco sorozatú húrjait. Az áttetsző nylon húrok különféle szín pigmentek hozzáadásával készülnek. Ezzel megváltoztatják mindenek előtt a húrok fajsúlyát és egyéb rugalmassági, fizikai jellemzőiket. A Flamenco húrok nagyobbat koppannak, a tranziensük egyszerre gömbölyded és kissé zajosabb is, a tónusa enyhén fényesebb, ami jól támogatja azt a muzsikát. Fontos azt is tudni, hogy bár ezek a húrok a Flamenco jelölést viselik, nem jelenti azt, hogy ezen más zenét nem lehet játszani. Aki például jazzt, vagy más modern műfajt játszik nylon húros gitáron, ezt a húrt nagyon előnyösen használhatja egy sajátos hangzás elérésére.

Itt meg lehet említeni a fekete színű nylon húrokat is. Igen erőteljesen szólnak, valamelyest nagyobb feszítésűek, és gömbölydeden koppanós a tranziensük egyik másik változat fényesebben szól, mint az átlátszó nylon. Ezt a típust gyakran ajánlják Flamenco készletek magas húrjaiként. Rossz láthatóságuk miatt nem túl kedveltek, azonban igen jó hangi tulajdonságaik vannak. A Black Nylon húrok megtalálhatók például a D'Addario kínálatában J49 és J50 jelzésű készletekben.

A nylon húrok egyik fő gyártási problémája a teljes hosszúságban való tökéletes geometriai homogenitás biztosítása, azaz tökéletesen körkörös kell, hogy legyen a teljes hosszúságában és nem lehetnek átmérőbeli változások. A modern műanyag szál gyártó automata lézeres letapogatóval ellenőrzi a húrok egyenletességét. Gyakran látunk olyan jelzéseket, hogy Laser Selected vagy Rectified Nylon. Ezek mind a fokozott méretbeli egyenletességre utaló jelölések, melyeket ilyen vagy olyan módszerrel biztosítanak a gyártás során. Jó régen sokat kísérleteztem a horgászok által használt damyl anyaggal. Előfordult, hogy 4-5 darabot is ki kellett próbálnom, mire akadt egy ami tisztán szólt. A régi idők horgász zsinórja ugyanis nem volt egyenletes, mert nem volt szükség rá, hogy az legyen. Ma a gitárhúr gyakran ugyanabból az anyagból készül, de már a horgászatban is fontossá vált a precíz gyártás így gondosan ki egyenlített az átmérője és így már alkalmas húrokként való felhasználásra is. A legdrágább húrok pontossága egy két mikrométeren belül van, ezért ezek áttetszően, fényesebben szólnak és az egész oktávban tiszta hangmagasságokat adnak a lefogások helyén.

Azt bizonyára tapasztalhattátok, hogy amikor felhúzzátok az új nylon húrokat, először nagyon mattul szólnak, és ahogyan nyúlnak egyre nyílik, fényesedik a hangjuk. Ennek nagyon egyszerű fizikai oka van. A húr magas hang tartalma az átmérőjétől függ. Vékonyabb húrral fényesebb lesz ugyanaz a magasságú hang, mint vastagabbal. Amikor a húr elkezd nyúlni, akkor egyben vékonyodik is, így amikorra beáll a húr és teljesen kinyúlik, akkorra kapja meg a végleges tónusát. Azon a helyen ahol pengetünk a húr kopni kezd és ezen a helyen tovább vékonyodik. A nem egyenletes vastagság pedig egymást kioltó frekvencia modusokat generál a húrban és ilyenkor elkezd szárazzá és testetlenné válni a hang. Ilyenkor kell kicserélni a nylon húrt. Sokan azzal siettetik a húr beállását, hogy jól megtépik. Ez időben valóban hamarabbi beállást okoz, azonban a megtépés pontján a húr mikroszkópikus mértékben elvékonyodik és innentől egy folyamatos megállíthatatlan elvékonyodás kezdődik, aminek az eredménye az lesz, hogy a húr elkezd hamis lenni és nem lesz az oktávnál pontos hangmagassága. Ehelyett célszerűbb gyakrabban utána húzni, mondjuk 2 percenként vagy 10 percenként, és így kár 2-3 óra múlva teljesen beáll a húr, azaz nem nyúlik jelentősen tovább.

Sodrott (E,A,D )húrok

A sodrott húrok kissé másként viselkednek csupán szerkezeti különbségükből adódóan is. Ezek finom, nagyon vékony elemi nylon szálakra sodort, galvanizált rézhuzalból készülnek. A nylon mag kevésbé játszik szerepet a hang kialakításában, azonban a rátekercselt huzal anyaga, a tekercselés módja már nagyrészt meghatározó. Az egyes húrgyártó cégek folyamatosan kísérleteznek az anyagokkal és a galvanizált bevonatokkal. Számukra valahol kompromisszumot kell kötni. Ha túl jó és tartós a húr, akkor az üzletileg nem éri meg nekik, mert egy idő után azt vennék észre, hogy mindenki nagyon elégedett a húrjával és senki sem akarja vásárolni, így egy idő után becsukhatnák a kaput. Ezért meg kell találniuk azt az anyagot, amely jó hangot ad, és azért idő előtt elkopik, hogy újat kelljen vennünk. Ez tipikus fogyasztói társadalmi jelenség.

A sodrott húrok gyártása is komoly műszaki hátteret igényel. A húr végső minősége itt is azon múlik, hogy mennyire egyenletes a húr átmérője, tömege teljes hosszúságában. Ha a húr nem körkörösen sodort, akkor előfordul, hogy kellemetlen felharmónikusok jelennek meg, zavaros, ködös lesz a tónus, a magas tartományából eleve hiányzik valami és a tetejébe még hamis is lesz, és két egymáshoz közeli frekvencián fog rezegni. 25 évvel ezelőtt az akkori magyar hangszer nagykereskedelem (TRIAL) jól bevásárolt egy gyakorlatilag használhatatlan nylon húr fajtát (Shadow), csak azért mert olcsó volt. A készlet egyetlen húrját sem lehetett pontosan behangolni. Éveken át csak azt lehetett idehaza kapni.

A sodrott húrokat sok esetben lágyabb rézhuzalból tekercselik, ez sokszor igen szép hangot eredményez, bár a húrok bundokkal való érintkezés helyénél hamar elkezdenek benyomódni, kopni így egy idő után a húr tömege egyenetlenné válik és elkezd hangolhatatlan lenni a húr. Ilyenkor ki kell cserélni.

A sodrott gitárhúrok tartóssága két fontos dologtól függ: az egyik a galvanizált réteg vastagsága és korrózió állósága, valamint az alapanyag, a huzal korrózióra való hajlama. A gitáros keze izzad, eleve zsíros, savas nem is említve egyéb szennyeződéseket, így a húrok eleve igen kemény körülményeknek vannak kitéve. Vannak emberek, akiknek az izzadságuk olyan agresszíven maró hatású, hogy bármilyen húr egy-két nap alatt elkorrodálódik a kezük alatt.

A tartósabb húrok galván bevonata vastagabb, (Pyramid) de előállításuk is drágább, valamint ritkábban kell cserélni őket ezért az ilyen húrok többe is kerülnek.

Különleges sodrott húrok

Ide sorolhatók például a sterling ezüst anyaggal sodrott húrok. Ezek felületét a sodrás után még laposra is csiszolják, hogy ezzel is csökkentsék a húr surrogó hangját. Az ezüst közismerten egy hangbarát fém, nagyon gazdag felharmónikus készlettel rezonál minden szituációban, tömege is elég nagy, ezért is alkalmas húrok készítésére, eléggé tartósak, de igencsak drágák is. Ilyen húr a D'Addario Pro Arte sorozatának J51-es készlete.

A sodrott G húr

A legtöbb húrgyártó cég kínálatában szerepel sodrott G húr is. A sodrott G húrok kapják a legnagyobb feszítést és igénybevételt a szerkezetükhöz képest. Ezért a sodrott G húrok általában hamarabb elszakadnak mint a többi húr. Minden esetben jó, harmónikus átmenetet képeznek a D és a H húr között, bár sokan nem kedvelik őket a csikorgásuk és a rövid élettartamuk miatt. A francia Savarez pl. gyártott egy időben egy viszonylag olcsó Leonida nevű sodrott G húrt, ami ugyan nagyon szépen szólt, de a fényét még elveszteni sem volt ideje, mert a lágy anyagú réz-sodrat és a vékony galván bevonat miatt kb. egy hétig volt használható, a húr elszakadt. így csak hangfelvételhez volt érdemes használni azt is úgy, hogy miután felraktuk a gitárra, nem volt szabad játszani rajta, csak amikor pár óra után az állandó utána húzással beállt. Koncerten kockázatos volt használni, mert gyakran éppen ott szakadt el.

Ha folyamatosan játszanánk a gitáron a Leonida húr 2-3 óra használat után elszakadna. Egy másik szélsőség a La Bella arany színű sodrott G húrja, bár az is el tud szakadni, de hangjának fényét egy év után is megtartja. Félő, hogy ezt hamarosan leveszik a gyártásról, mert túl jól sikerült húr...

A Savarez készített olyan G húrt, amely homogén nylonból készült, de anyagával megegyező sodrást kapott. Tónusa valahol középen helyezkedik el a sima nylon és sodrott húrok között, de van egy jellegzetes tranziense, ami kiüt mind a sima, mind a fémmel sodrott húrokétól, ezért nem túl népszerű.

Az egyik legtartósabb húr a Pyramid Super Classic Double Silver. A tekercselő anyag vörösréz huzal, dupla ezüst galván bevonattal. A húrok magját egy speciális szintetikus anyag képezi, mely nagy rugalmasságot, viszonylag rövid idejű beállást garantál a kiváló hangi tulajdonságok mellett.

Hagyományos nylon, carbon vagy Nylgut húr?

Amíg nem voltak nylon húrok addig csak a bélből sodort húrok léteztek, nagyon szép hanggal, de sem a tartóssága, sem a konzisztenciája illetve a nedvességre való reagálása nem volt ideális. A nylon húrok megjelenésével megoldódtak az intonációs és a tartóssági problémák, de úgy tűnt egy életre elveszett a bél húrok gazdag, arányos tónusa. Innentől újra egy fényesebb, gyorsabb reagálású, de tartósabb és precízebb húrról álmodoztunk. Most hogy végre már ez is megvan, máris megoszlik a gitárosok tábora. Egyesek kifejezetten utálják a karbon húrt, mások pedig soha többé nem tudnának visszatérni a régi nylon húrra. Ez így is van rendjén.

A PVF (Polyvinil Fluorid) azaz közismert nevükön karbon húrok fajsúlya nagyobb, így ugyanahhoz a hangmagassághoz vékonyabbat lehet alkalmazni, ezen kívül hajlékonyabbak is a normál nylon húrnál. A PVF húrok is nyúlnak jó ideig, azonban már 2-3 óra alatt beáll a végleges tónusuk. Általában mindegyik fényesebben szól a nylon húroknál, gyorsabban felépül a hangjuk, érzékenyebben reagálnak a pengetésre, és hangosabbak is. A hangzásuk általában tisztább, mint a hagyományos nyloné, kevésbé vastag és sötét a tónusuk, és a magas tartományuk fényesebb. Sokak számára steril és száraz. Hagyományos nylon húrokon bizonyos harmóniák az alsóbb fekvésekben már ködösen szólnak egyes gitárokon, carbon húrral viszont nyitottabb, világosabb, áttetsző lesz az akkord. Fontos megjegyezni, hogy általában a H és E1 húrok szólnak fényesebben, mint a normál nylon. A carbon G húrok sajnos nem szólnak olyan áttetszően, mint egy jó nylon G húr. Legtöbbjüknek jellegtelen gumihangjuk van. A carbon G húrhoz már nem lehetett jó gitárt sem építeni, mert a PVF azon a rezgés tartományon és feszítés alatt sem képes felharmónikusokban gazdag tónust produkálni. Annak ellenére, hogy egyes carbon G húrok mégis elfogadhatóan szólnak, általánosságban úgy tűnik, hogy a carbon sem oldotta meg véglegesen a G húr problémáját. A kutatások elindultak abba az irányba, hogy találjanak olyan anyagot, ami valahol a nylon és a carbon közötti tulajdonságokat mutat. Erre van több példa is az utóbbi évekből. Ilyen húr a már említett D'Addario composit G, az Oasis GPX G húrja vagy a legújabb Aquila Nylgut húr. A GPX "carbon" húrok titka anyagában és kalibrálásában rejlenek. Az anyaga egy kissé módosított PVF, azaz PVDF, (polyvinylidene fluoride). Fizikai tulajdonságai közé tartozik, hogy 80%-al sűrűbb, mint a hagyományos nylon, ezért vékonyabb húr készíthető belőle ugyanolyan tömeg mellett, ami ennek megfelelően fényesebb hangot produkál az adott húrhosszúságon és feszítésen.

Az újdonság most az olasz Aquila húr. Ők találtak egy új összetételű anyagot, aminek hangi tulajdonságai gyakorlatilag teljesen megegyeznek a bél húrokéval, de megtartva a nylon húrok konzisztenciáját, tartósságát és precíz hangolás állóságát, sőt egy dologban felül is múlja őket, a nedvességre kevésbé érzékenyek. Az Aquila Nylgut húrokról majd egy következő írásban részletesen is írok, mivel éppen most tesztelem őket.

Gitárosok, akik még nem hallottak bél húrt szólni, azok valószínűleg a hagyományos nylont választják, mert azzal valóban vastagon szól a dallam és a G húr is elfogadható átmenetet képez a D és a H húr között. Egyszerűen ez van a fülükben, ez a referencia.

Mint fentebb már említettem, a koncertező gitárosok nagy része kedveli a carbon húrokat, azonban van, aki hagyományos nylon, vagy kompozit G húrt használ a karbon H és E1-el együtt. Azt gondolom, hogy a húr kiválasztása a gitáros ízlésétől függ, az pedig attól, hogy milyen gitárja van és milyen zenét és milyen körülmények között hallgat. Akadnak hangos igen vastag, sötét hangú gitárok, amik koncerten jól működnek, ellenben hangfelvételt nehéz velük készíteni, hiszen alig van tranziensük. Ha más hangszer is szól egy felvételen, az ilyen sötét tónusú, vastag hangú gitár mindig fedésbe kerül és eltűnik a másik hangja mellett. Ilyen esetben a karbon húr nagyon nagy segítség lehet, mert valósággal "feltámasztja" a gitárt. Vannak nagyon fényes hangú gitárok, melyek karbon húrokkal egyre inkább kihangsúlyozott közép hangtartománnyal szólnak, erre szokták mondani, hogy a gitár úgy szól, mint egy bendzsó... Érdekes módon ezt a két végletet ausztrál, rácsos merevítésű gitároknál tapasztaltam. Az Asley Saunders oly vastag és sötét hangú gitár, hogy hagyományos nylon húrokkal számomra használhatatlan, vagy a másik véglet a nagyon vékony fedlapos Greg Smallman gitár carbon húrokkal annyira sok középtartományt hoz elő, hogy a hangja valóban bendzsószerűvé válik.

Puha vagy kemény húr?

Ez esetben a puhaság, vagy a keménység a húrokat lefogó kéz által kifejtendő erőt jelzi, mely arányos a húr feszítő erejével. Egy bizonyos hangmagassághoz és húrtávolsághoz tartozó feszítő erő pedig arányos a húr vastagságával. Erre különféle jelzések vannak, mint Normal Tension, Hard Tension, Extra vagy Super Hard Tension, stb. A gitárhúrok vastagságuktól függően valahol 6 és 8 kg közötti feszítőerőt igényelnek a magfelelő hangmagasság eléréséhez. Minél nagyobb a feszítőerő, annál több erő kell a húr lenyomásához, viszont annál hangosabban szól a gitár. Minél nagyobb a feszítőerő, annál gazdagabb a tranziens, és a megnövekedett hangerővel hallhatóbbak a játék részletei. A nagyobb és erősebb kezű gitárosok így jobb eséllyel tudnak hangosabbak és bizonyos tekintetben kifejezőbbek lenni.

A nagyobb húrfeszítésű gitáron többet kell dolgozni a vibrátóért. A kezet és a gitárt is jobban igénybe veszi. Vannak esetek, amikor a gitárosnak kis keze van, ez hölgyek esetében gyakori és a megszokott 65 cm-es húrhosszúság nagynak bizonyul számukra, ezért készíttetnek maguknak 64 vagy 63 cm-es húrhosszúságú gitárt. Ezek halkabban szólnak. Azonban, ha ezekre a gitárokra vastagabb, pl. Hard Tension jelzésű húrt feszítünk ki, akkor hangerőben ugyanott lesz, mint a 65 cm-es húrtávolságú gitár.

A húrok feszessége akkor is nagyobb lesz, ha egy normál vastagságú és feszítésű (Normal Tension) készletet használunk 66 vagy 66,5 cm húrtávolságú gitárokon. A nagyobb húrtávolság ugyan nagyobb hangteljesítményt fog adni, azonban számolni kell azzal hogy a megnövekedett húrtávolságból adódóan a húrok rezgési amplitúdója is nagyobb lesz, tehát nagyobb húrtávolságot kell beállítani, hogy ne zörögjenek a húrok egyetlen fekvésben sem. Az ilyen gitárok kizárólag nagy és erős kezű gitárosok számára előnyösek. A húrok nagyobb feszessége miatt a gitár és a húr is jobban igénybe van véve és nem utolsósorban a gitáros kezei is.

Ami a húrok mögött van

Nagyon szeretjük a jó minőségű húrokat és nagyon áldjuk akik ilyeneket forgalmaznak, vagy kitalálnak, azonban azt sem árt tudni, hogy mi húzódik meg a húr biznisz hátterében. A húrokból sok cég nagyon jól megél. Ez nem is olyan nehéz, nem kell hozzá nagy befektetés, sokkal inkább marketing tudás, azaz a fogyasztó totális irányításának a tudománya. A hangszeripar egyik fontos manipulációs módszere a misztifikálás. Ezt ők marketingnek hívják. Tudván, hogy a mai átlagember gyakorlatilag nulla tudással rendelkezik az őt kiszolgáló dolgokról, így ezt használják ki a manipuláláshoz, amivel mindig érzelmi és esztétikai alapon támadnak. Tudják, hogy mi a rossz a húrban és ezt igyekeznek a marketingjükkel az éppen soron következő új termékben kijavítani. Persze azért távolról sem olyan durván, mint a tömegcikkek marketingje esetében, ahol van képük tudományosan megfogalmazni, hogy 27,5 %-al lesz fényesebb a hajad az új shampoo-tól. A marketing sokszor szemenszedett hazugság, vagy legalábbis a tudatlan vevő durva megvezetése. Gyakran az jön le, hogy évekig tartó tudományos kutatással, fejlesztéssel, hatalmas invesztícióval végre kidolgozták a legújabb, a végső, a felülmúlhatatlan húrt, majd 5 év múlva ugyanezt teszik, csak másféle nevű és színű húrral. Közben pedig az egész hatalmasnak beállított húrcég csak egy iroda, mert mindent máshonnan szereznek be. Hogy mennyire igaz, erre azonnal mondom a példát is. Egyik új cég hirtelen előjött a Titanium húrokkal, amik külsőre abban különböznek a többi régebbi nylontól, hogy áttetsző titán kék színűek. Ismerve, hogy hogyan működik a húripar, gyorsan elkezdtem kutatni az interneten a horgász oldalakon és 30 másodperc alatt kiderült, hogy a pecásoknak is bekínáltak egy új Titanium nevű előkezsinórt, ugyanis ez az a vastagság, amiket húroknak is használnak. Nemsokára a konkurens húrcégek is kijöttek a Titanium húrokkal. Valószínűleg mind ugyanonnan vásárolják az alapanyagot.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a legtöbb nylon húrcég igazából semmit nem gyárt, csak figyeli, hogy a horgászoknak mit kínál az ipar, és azt azonnal árulni kezdik húrként is. A húrgyárak egyedül a sodrott húrokat gyártják, vagy gyártatják, mert azokat semmi más célra nem használják. A sima acél húrok közönséges acéldrótok, a nylon húrok pedig közönséges horgászzsinórok. Ezen már nem is vitatkozom senkivel, aki másként tudja, annak csak azt ajánlom, hogy vegyen minél több gitárhúrt. Amit a húr cégek írnak a húrokként használt horgász zsinórokról persze nem feltétlenül hazugságok, mert húrokként is lehet róluk írni nemcsak horgász zsinórként. És az, hogy ilyen és olyan hangi tulajdonságaik vannak, azok persze igazak. Csak annyit kell tudni róluk, hogy a marketingjükben úgy tüntetik fel, mintha ők találták volna fel a legjobb és legújabb gitárhúrt és ne feledjük, hogy 20-szor drágábban adják húrként mint horgász zsinórként.

Hogy ezeket az információkat így tudni lehet, azt a szükség hozza. Ha valaki netán lantozik, vagy a boltban kapható szabványos vastagságú gitárhúroktól vékonyabb, vagy eltérő vastagságú sima húrokat szeretne, azt méregdrágán meg lehet rendelni és egy fél év múlva mondjuk meg is érkezik. Ilyen méreg drága dolog a Pyramid húr is, ami persze mindenki által elismerten egy kiváló minőségű márka. A lantosnak egy vagyonba kerül egy készlet húr a hangszerére. A világ szegényebb felén lantozók viszont kénytelenek voltak kinyomozni hol használják ezt az anyagot nagyobb mennyiségben. Hát a horgász " iparban"....! Innen már egyszerű a dolog, elő kell böngészni egy internetes horgászboltot és tekercsben megrendelni a megfelelő vastagságot. Míg egy méter a Pyramidnál 4-5 Euro, addig pecazsinórként ugyanennyiért 25 métert lehet venni...és 3 nap múlva a postás csenget a csomaggal.

Ugyanígy a horgász világból jött be a PVF, ismertebb nevén a carbon húr, ami már névként is helytelen, mert közönséges polyvinil-fluorid anyag és semmi köze nincs a carbonhoz, az csak egy fantázianév. És érdekes, a pecások is így ismerik (Fluorocarbon.......micsoda véletlen egybeesés!)

Mindezek ismeretében azért lehet reménykedni, hogy továbbra is lesznek majd jobb gitárhúrok, vagy legalábbis kissé mások, mint az eddigi műanyagok. Amíg horgászok lesznek, addig gitárhúrok is lesznek. Közben persze más területen is jönnek elő új fajta műanyagok, és eljön az idő, amikor más iparágból jön az alapanyag, de már akkor kifejezetten húrok számára gyártják őket. Erre jó példa a D'Addario Composit G húrja, vagy az Aquila Nylgut húrja. Ezek újfajta műanyagok, és kiválóan alkalmasak gitárhúroknak.

A húrok lehetséges anyagi tekintetében várhatók további újdonságok, de a fordítottja is könnyen előfordulhat, hogy az elkövetkezendő 100-300 évben maradnak az eddig felfedezett nylon húrok, akarom mondani horgász zsinórok.

Szabó Sándor

2012-06-15 21:00:00