Drót és mágnes

Elmélkedés a hangszedőkről



„- Drót és mágnes! Elképesztő!”

 Egyszer hallottam ezt a tűnődő felkiáltást valakinek a szájából, aki Amerikában a NAMM Show-n éppen a DiMarzio standján nézegette a vitrin mögé kiállított gitár hangszedőket. Közben lassan csóválta a fejét és mondta tovább: „ - És milyen jól megélnek belőle!” Bizony ez az úr nagy igazságra tapintott rá akkor, mert mióta csak kitalálták a hangszedőt azóta misztérium lengi körül, és egyszerűsége ellenére kissé túlmisztifikálták, és hatalmas pénzeket fektetnek még manapság is a mítosz fenntartására. És tényleg így van, mindössze drót és mágnes az egész, de hogy azok milyen viszonyban vannak egymással az már inkább tudomány.




Ez az írás egy kissé másként tekint a hangszedőkre, mint ami a köztudatban van.


Csak kevesen tudják, hogy az első elektromos erősítésű gitár valójában még 1890-ben került szabadalmazási oltalom alá, a US. Pat.No. 439679 szám alatt egy bizonyos George Breed bejelentése alapján.



Közben sok minden történt a világban, de csak jóval később 1931-ben lett Rickenbacker Frying Pan nevű gitárja szabadalmaztatva.




Mivel körülbelül ebben az időpontban indult el az elektromos erősítés fejlődése is, így a legelső szabadalmi bejelentések homályba vesznek. Bár Nikola Tesla nem volt zenész ember, ő már kezdettől fogva ismerte a mágnesben és az indukcióban rejlő lehetőségeket. Ha valami kis érdeklődése lett volna a hangszerek iránt, akkor bizonyára ma a neve mást is jelentene a gitáros világ számára.


         Sohasem szabad elfelednünk azt a tényt, hogy a legnagyszerűbb dolgok mind nagyon egyszerűek. Eképpen a hangszedő (pickup) valóban a legnagyszerűbb dolgok közé tartozik egy gitárosnak és annak is aki gyártja hatalmas jólétet biztosítva számára. Azt sem szabad elfeledni, hogy az elektromos gitárt valójában sohasem találták fel. Ha valamit feltaláltak, akkor az valójában a hangszedő volt melyet aztán beszereltek egy gitárba és az csak innentől nevezhető elektromosnak. A feltalálás tényét persze korábbra is vissza lehet fejteni, mert a dinamó elvet már jóval korábban felfedezték és ennek a rezgések elektromossággá való átalakítása már egy későbbi dolog, sőt a gitárban való alkalmazása még későbbi.



Ebben az írásomban nem a technikai részletekbe akarok belemenni, hiszen misztikum ide, misztikum oda, jó ideje már Magyarországon is gyártanak világszínvonalú hangszedőket, Ha valakik, akkor ők tudják, hogy milyen fajta, méretű mágnesre miféle huzalból, mekkora vastagságú és menetszámú tekercset kell készíteni, azt hogyan elhelyezni és mi egyéb utókezelést kell még elvégezni ahhoz, hogy az valóban úgy működjék, ahogyan a túlmisztifikált amerikai hangszedők. Titkok nincsenek, csak tudatlanság van.



Inkább azt szeretném kidomborítani a tanulmányomban, hogy a hangszedő története másként is alakulhatott volna, azonban valamiért éppen így alakult.

Hogyan alakulhatott volna még a hangszedő története? Nos erre kis fantáziával, de sokkal inkább a valóság alapos megfigyelésével és elemzésével is el lehet jönni.

Tegyünk egy próbát. Én most elmondok egy történetet, ami akár meg is történhetett volna, de mint ismeretes, mégsem történt meg.


A meg nem történt történet


Tételezzük fel, hogy az 1950-es éveket írjuk. A mágneses eszközök már a világban vannak, de valamiért tegyük fel senkinek sem jutott eszébe, hogy alkalmazza a húrok rezgéseit árammá alakítani. Volt valaki, aki állandóan a fénnyel foglalkozott, amolyan optikus féle ember, aki intuitív volt és olyan dolgokat és lehetőségeket is látott a fény használatában, ami másnak nem jutott eszébe. Fényérzékelőkön dolgozott és ebben a témakörben hivatalosan is szaktekintély volt, arról nem is beszélve, hogy főállásban a hadseregnek dolgozott speciális fényérzékeny detektorok fejlesztésével foglalkozott. Mint mindig is, a hadseregekben mindig titokban dolgoznak új eljárásokon, eszközökön ( az adófizetők pénzén) és ott olyan eszközök vannak már működésben, amiket a civil világ esetleg majd évtizedek múlva ismerhet csak meg. Ez az ember szabad idejében gitározott és minden hétvégén elment valamelyik zenés kocsmába, ahol meghallgatta az éppen aktuális zenekart legurítva közben pár sört, és azon tűnődvén, hogy miként lehetne a nem túl hangos gitárzenét kissé jobban kihozni a kocsma zajából. Tűnődéseit időnként pár sörösüveg falhoz csapódása és némi verekedés zavarta meg, de mint az később kiderül, ez az intuitív környezet így is történelmi helyszínné vált számára és az egész zenevilág számára. Az emberünk hazament, és otthon folytatta az elmélkedését,  merthogy a munkájának témája  annyira a rabjává tette, hogy bármibe is fogott a szabadidejében továbbra is fénynyalábokat látott, és azok interferenciáit.

Hajnalban merült álomba, és alvása késő vasárnap délutánra nyúlt át. Amikor felébredt, hatalmasat kiáltott! „– Ez az! Megvan!”

Nos, az emberünk intuitív szelleméből kipattant egy gondolat és úgy ahogy kikelt az ágyából máris ment a kis műhelyébe, ahol borzasztó rendetlenség volt, mindenütt kiszuperált távcsövek, mikroszkópok, áramköri panelek voltak, és persze az üres sörösüvegekről sem feledkezzünk meg. Pár óra múlva diadalmas arccal vette kezébe az újonnan összeszerelt kis szerkezetet, ami semmire sem hasonlított. Gyorsan összedrótozta az oszcilloszkópjával és a csavarhúzója végét elkezdte mozgatni a kis szerkezet fölött és lám az oszcilloszkóp jelet érzékelt. A kíváncsi olvasóknak elárulom hogy az emberünk egy fénnyel működő mozgásérzékelőből épített egy átalakítót, ami a mechanikus mozgást elektromos jellé alakította át. Az volt a gondolata, hogy a húr mozgásának minden összetevőjét érzékelő foto-optikai szenzor lehet a megoldás arra, hogy a húrok rezgését átalakítva azt erősítőbe vezetve hallható hanggá alakítja át. Tehát az emberünk feltalálta az optikai módon működő hangszedőt. Ő maga meg is építette és bele is szerelte a gitárjába ezt az eszközt, azonban egy ideig jegelnie kellett az ötletét, mert mindez a hadsereg titkos műhelyéből származó kicsent alkatrészekből állt össze. Ebben a titokzatosságban élt pár évig, amíg aztán leállították munkahelyén a fejlesztést, és más témakört kapott, ami már nem bizonyult nagyon érdekesnek számára, így egyre többet foglalkozott a hobbijával, az optikai hangszedővel. Hamarosan a civil világban is kapni lehetett az optikai érzékelőket így már legálisan is foglalkozhatott a hangszedő publikálásával. Hamarosan szabadalmi bejegyzést kért a hangszedőre és egy barátjával összefogva vállalkozásban elkezdtek optikai hangszedőket gyártani. Időközben a hadseregből leszerelték, korán nyugdíjba küldték és immár teljes idejét életét az optikai hangszedő megalkotásának szentelhette. A helyi zenekarok gitárosaival együtt nagy lelkesedéssel alakították olyanra, hogy az hangzásában és működésében is megfelelő legyen. Ha most le kellene írnom, hogy milyen hangzást produkált a hangszedő, akkor csak annyit mondhatok, hogy egy újszerű hangzást jelent meg, mely teljesen megváltoztatta a kor gitárhangzását és a gitármuzsikát is. Új hangszerré vált a gitár. Elektromos gitár lett, de nem mágnessel, hanem fénnyel működött. Az emberünk céget alapított és termékei messze földre eljutottak és gyakorlatilag még ma is minden gitárban az ő foto-optikai elven működő hangszedői szólnak, bár sokan mások is elkezdték gyártani és lassan külön iparággá vált a hangszedő gyártása.



Képzeletbeli történetünk itt most meglepő fordulatot fog venni. Egyszer egy szkeptikus hangtechnikus azt mondta:”- Milyen ostobaság fénnyel lekövetni a hangot! Van egy sokkal jobb és egyszerűbb módszer, a mágnes!” Elképzelt világunknak a 2000-es éveiben ez az ember elkezdett mágneses hangszedőket gyártani. Kiállításról kiállításra járt, ő maga mutatta be az új típusú magnetikus hangszedőt, sok kíváncsi tekintet és fül figyelte hogy alakul az új hangszedő sorsa, azonban senkinek sem kellettek a nagyon újfajta hangú olcsó mágneses hangszedők. Az ok egyszerű volt: Mindenki foto-optikai hangszedőt használt, a legnagyobb gitárosok neveivel reklámozták, így a hétköznapi vásárló csak abban bízott. És még valamiben, a hangzásában. Ugyanis amikor megjelent az emberiség zenei életében az akkori új gitárhang, annyira beégett mindenki fülébe, és annyira megszerették, megszokták az új hangzású zenét, hogy senki nem akart mást. Eltelt néhány esztendő és a mágneses hangszedő gondolata semmibe enyészett. Továbbra is ott maradt a világban az optikai hangszedő és mindenki nagyon boldog vele.



Hát ennyi az elképzelt történet. Ennek a kis elmélkedésnek több  tanulsága van. Egyik az, hogy az ami először beleszületik a világba valamiért, és elterjed a köztudatban az függetlenül attól, hogy milyen szintű, vagy minőségű az ott fog maradni, és meghatározza az elkövetkezendő idők történéseit.

Mint kiderülhet a történetből, és a valóság ismeretéből éppen fordítva történt a dolog. A 2000-es években valóban elkészült a „tökéletes” optikai hangszedő, de a hangja annyira más volt mint a megszokott magnetikus hangszedőé, hogy azt senki sem akarta. Az optikai hangszedő tökéletesen leképezte a húr 3 dimenziós mozgását széles spektrumban, és részletessége a legjobb mikrofonokéhoz volt hasonló. Azonban a világ máshoz szokott és ahhoz ragaszkodik. Így az optikai hangszedő eltűnt a zenevilág porondjáról.




Közben persze történtek egyéb dolgok is a valós zene világában. Ugyanis az akusztikus gitárok számára nem volt megfelelő a magnetikus hangzás, ezért elkezdtek egy sokkal rosszabb módszert alkalmazni: a piezzót! Igen, sokkal rosszabbat! Amikor az optikai átalakítás immár lehetséges lett volna, elkezdtek piezzós hangszedőket használni. Valójában a piezzo az egyik legrosszabb hangátalakító eszköz. Működési elvéből adódóan minden egyes megpengetett hang tranziense valójában egy elektromos kisülés. Ennek a kisülésnek a hangját halljuk a piezzós gitár minden egyes megpengetett hangjának elején. Ezért hallható az a kásás, steril hangzás, ami inkább emlékeztet egy enyhén torzításba hajtott gitár hangjára, mint akusztikus hangra. Mégis, nagyon népszerű lett. Az új felnövekvő gitáros generáció valami rejtélyes oknál fogva jobban kedveli ezt a koszos, torz hangzást, mint a gitár valódi tiszta hangzását.



A mai világunkban a technológia minden a képzeletünket messze felülmúló dolgot megengedne, de már annyira belesüllyedtünk a tökéletlenségbe, hogy nem is akarunk belőle kiszakadni. Már minden fel van találva, de a fülünk valamiért ellenáll neki. Így elmondható, hogy ha nem a magnetikus hangszedő lett volna az első, akkor ma nem Drót és mágnes lenne az írás címe, és bizony valami egészen másfajta hangzása lenne a rock zenének és egyáltalán az elektromosnak nevezett gitárnak.


Ez az írás szeretne rámutatni egy másik érdekes jelenségre és összefüggésre. Az optikai hangszedő feltalálása után nem csak azért süllyedt az érdektelenségbe mert más hangzása volt, hanem azért is mert  egy nem amerikai ember találta ki. Bármi, ami a rock and roll világában nem Amerikában esetleg Nagy Britanniában jelenik meg, azt gyakorlatilag nem veszik komolyan. Legyen az zene, eszköz és bármi. Ez a jelenség a kulturális dominanciával van szoros összefüggésben. Az elmúlt 100 év ilyen tekintetben a nyugati világ kulturális expanziójáról és dominanciájának minden áron való kiterjesztéséről szól. Kitalálhatunk mi bármit is ami fényévekkel messzebb jár a jelenlegi ismert fejlettségi szinttől, ha nem amerikaiak vagy britek vagyunk, akkor esély sincs a felbukkanására. Kitalálhatnak bármit is a gitárhoz  mondjuk Japánban, az nem fog soha beépülni a világ rock and roll tudatába, sőt a japánok is már jó ideje elkezdték az amerikai életmódot hajszolni, utánozni. Oda is jó régen elért a nyugati kulturális dominancia ereje.


Nagyon valószínű, hogy a jövőben meg fognak majd jelenni újabb összetételű és tulajdonságú mágnesek, melyek kis mértékben befolyásolják a hangzást, de nem annyira, hogy ne emlékeztessen a régire. Ugyanez majd elmondható lesz a tekercselő huzalokra is és a kettő együtt bizonyára még újabb hangzást fog eredményezni, de a lényeg nem fog változni, akkor is magnetikus hangszedő marad az összes korlátaival, előnyeivel együtt. Sőt, bármi változás is lesz, az a gitár hangszedő külsején nem fog meglátszani. Ugyanis a közönséges vásárló, aki a függőségével és a pénzével gyakorlatilag eltartja ezt az iparágat, többnyire mindig a hangszedő látványával találkozik először, így a megszokott szimpla vagy dupla hangszedő szabvány méretétől és látványától üzleti szempontból nem érdemes eltérni.



Ha valaki mégis merészelne ezen szent külsőségektől eltérni, annak a terméke jószerével halálra van ítélve.  Mint például az alábbi képen látható Q Tuner magnetikus hangszedő. Hangja csak kicsivel másabb, mérete megfelel a szabványnak, de kinézete nem olyan, mint a megszokott, így sincs sok remény az elterjedésére.



Ha jól megnézzük a hangszedők és az erősítők fejlődés történetét, akkor kiderülhet belőle, hogy sem az erősítő sem a hangszedő nem tökéletes eszköz. Mindkettő meghamisítja a hangot, nem a valóságot tárja elénk, hanem azt valamely módon eltorzítva, sokkal inkább egy bizonyos aspektusban közvetíti a fülünk számára. Ha ez a hang valamiért találkozik a belső esztétikai elvárásainkkal vagy kötődik valami fontos élményhez, akkor hajlamosak vagyunk egy életre beleszeretni és aztán mint élményminta beég a tudatunkba és onnantól már csak mint elsődleges referencia működik. Minden további hangzás élmény ehhez fog viszonyulni. A VOX erősítők fejlesztése során is az volt az egyik legfontosabb irányvonal, hogy empirikus módon, próbálgatásokkal, kísérletezésekkel igyekeztek találni valami olyan hangot, amit az emberek többsége szeretni tud. Ennek a kísérletezgetésnek során derült ki, hogy a túl széles átvitelű hangszórók nem adnak szép hangot ha mágneses hangszedőt használunk, ugyanis az a tartomány amit a magnetikus hangszedő a magas tartományban produkál az annyira hallgathatatlanul torz, hogy a fülünket valóban sértené. Ezért lett szabvány a 12 collos hangszóró, mert az a kellemetlenül torz és így felesleges magas tartományt megszűri és ezáltal kapunk egy „hallgatható” hangot. Főleg, ha a gitárhang már eredendően torzított módon kerül a hangszóróra. A gitár hangfalak egy utasak és az esetek 98%-ában 12 collosak. Ennek oka a magnetikus hangszedő működési jellegzetességeiben rejlik.

Gondoljuk csak logikusan végig: A mikrofon ma még mindig a legjobb hang átalakító. Úgy készítik, hogy ne színezzen, ne torzítson sokat és minél kevesebb zajt adjon a hanghoz. Ugyan ez az elvárás a felvételi és lejátszó hangcsatornán is. Ebből következően a hangszóróval is ugyanez az elvárás. Ezért a jó minőségű hangfalak mind szélessávúak, azaz 2 vagy 3 utasak és igyekeznek a teljes hallás spektrumában tiszta hangzást produkálni.

Az elektromos gitárhang éppen fordított elvárásokkal bír. A mai elektromos gitárhang csak egy bizonyos szűk frekvencia tartományban élvezhető. Mindez a mágneses hangszedő miatt lett így.




Drót és mágnes! Milyen egyszerű és milyen nagyszerű is egyben. Az emberek nagyon könnyen tudnak függővé válni bizonyos élményektől. Ilyen a hangi élmény is. A függőség azonban sok pénzt tartogat az ipar számára.

Nemrégen láttam egy hirdetésben, hogy egy dupla hangszedő 60.000,- Ft-ba kerül. Kb. ennyit keres egy átlagos magyar egy hónapban, esetleg többet egy kicsivel, mondjuk 80.000,--et. Most ehhez képest mi van ami a drótból és mágnesből álló tárgyban 60.000,- Ft-ot ér? Ezt mindenki maga döntheti el. Ha elkezdjük kiszámolni, hogy mennyiért lehet beszerezni a szükséges mágnes és huzalmennyiséget, a hangszedő egyéb alkatrészeihez szükséges dolgokat, akkor kiderülne, hogy az egész nem tesz ki pár száz forintnál többet. És mennyiért is lehet kapni? Elképesztő haszon! A gyártók persze azt  mondják, hogy sok fejlesztés van mögötte, és a befektetett pénznek vissza kell jönnie. Mekkora hazugság! Valójában azt mérték fel, hogy mekkora az összeg, amennyit a függőségbe került vásárló még hajlandó megfizetni. Hát ennyi!

A fejlesztésről pedig csak annyit, hogy a biciklin többet fejlesztettek az elmúlt 60 évben mint a magnetikus hangszedőn és még az áruk is összehasonlítható…..


Persze félreértés ne essék, nem haragszom a magnetikus hangszedőre, sőt csodálom, azokkal együtt akik kitalálták, mert történelmet írtak. Mindössze olyan aspektusokból is szerettem volna bemutatni a hangszedőket, amikre általában senki se gondol. Ezt az írást mindössze fantázia serkentőnek szántam a mai optikai hangszedők bemutatása előtt.



Szabó Sándor



2013-07-19 10:05:22