Egy mágikus koncert története

A Fractal Strings project

Szabó Sándor/Michael Manring/Claus Boesser Ferrari/Major Balázs

Ezúttal kissé szokatlan témát osztok meg az olvasókkal. Ritkán van alkalom betekintést nyerni egy különleges koncert technikai és zenei kulissza titkaiba, ezért általában ilyen írások nagyon ritkán olvashatók bárhol is. Mivel a Gitárhangtechnika alapvetően technikai aspektusú portál, így bármilyen féle zenével kapcsolatosan, ahol a gitár a főszereplő arról érdemes írni.

2008 decemberében volt egy nagyon különleges koncert itt Magyarországon, mely a szűkös költségvetés miatt nem kapott elég nagy nyilvánosságot, így mindössze 140 ember élvezhetett egy olyan koncertet, ami hazánkban még sohasem valósult meg semmilyen formában. Mivel az ott előadott muzsika nem szólt sem a divatoknak, sem a trendi törekvéseknek, így a témája bármikor elővehető és még talán 20 év múlva is kínál majd tanulságot és érdekességet. Mindezt azért is szükséges elmondom, mert az emberek zenehallgatási szokásai mára nagyon megváltoztak és mondhatnám visszafejlődtek arról a szintről, ahol úgy 20-25 éve volt. Mielőtt rátérek a lényegi mondanivalómra, szükséges egy kis kitérőt tenni a hangzás kultúra mai helyzetéről.

Miközben a hangtechnika szédületes mértékben fejlődött és hozzáférhetővé vált, addig az emberek mintha belecsömörlöttek volna ebbe, és a zenehallgatás valahogy háttérbe szorult, de legalábbis átalakult. Régebben a sztereó megjelenésével az emberek valóban kíváncsiak voltak a hangzás térbeliségére, és szinte minden háztartásban volt egy hifi berendezés, két megfelelő méretű hangdobozzal. Ezek nagy része idővel kiselejtezésre került a háztartásokból és az éves lomtalanítások alkalmával lehetett is látni a még működőképes kidobott magnókat, erősítőket, hangfalakat, CD játszókat. Ma már ilyeneket nem látni, mert felváltotta őket a számítógép a laptop és az mp3 lejátszó. Ma legfeljebb ezek kerülnek a kukába. Az embereket kezdte jobban vonzani a célszerűség, a kényelem, hogy minden egy dobozban van, szövegszerkesztő, internet, zenehallgatás, videó nézés, stb. Így aztán a kellemes meleg sztereó hangzást felváltotta a laptopok csipogó hangja, amiből valójában semmit nem lehet meg tudni, hogyan is szól az a zene. Ebből is látható, hogy megváltozott a világ. A koncerteken is inkább a látvány dominál és a zene legfeljebb csak még hangosabb lett, de nem lett érdekesebb. A koncerteket is egyre gyakrabban monóban keverik, azzal a céllal hogy mindenki, minden helyen ugyanazt hallhassa. A sztereó hangkép, mintha kezdené elveszíteni varázsát, és egyre inkább háttérbe szorul. Megváltozott a hangzás iránt táplált igényesség, pontosabban más szempontok lettek fontosabbak a térbeliségnél, inkább a hangerő és a szubbasszus minden belső szervet megmozgató ereje lett a fő irány. Persze most könnyűzenéről beszélünk.

A zenének persze vannak más irányzatai, amik sem nem könnyűek sem nem klasszikusak, ilyenek a jazz és a modern kortárs zenék, amikben bármi előfordulhat és megtörténhet. Miközben a fent említett hangzáskultúra hanyatlóban van, addig arra is vannak törekvése, hogy legalább megmutassa az embereknek, hogy mi az, ami lehetséges és ami gazdagíthatná a hangzáskultúránkat. Ilyen gondolatok közepette kezdtem megtervezni egy különleges koncertet, ami térbeliségében, látványában, atmoszférájában páratlan, zeneiségében magas színvonalú. Ez volt a Fractal String koncertje hazai és nemzetközi előadókkal. Az alábbiakban ennek születéséről, történetéről írok, pár fotóval illusztrálva.

Előzmények

Az eredeti ötlet jóval előre még a kilencvenes évek végére tekint vissza, amikor az Echolocation című albumomat készítettem. Akkor az a lehetőség foglalkoztatott, hogy hogyan lehetne olyan zenét alkotni és úgy előadni, amiben kihasználjuk a hangtérben rejlő lehetőségeket, a igénybe venni térbeli hallásunkat és ami látványában is tovább építi az élményt. Ebben benne foglaltatott a gitárjáték újraértelmezése, ahol a hangszer nemcsak a hagyományos funkciójában működik, hanem a tőle szokatlan hangzásokat és hangeffektusokat is képes adni, persze megfelelő előadó kezében. Az elgondolás megvalósításához egy erős koncepciót kellett felépíteni, ami több pilléren állt. Részben zenei, hangzási és látványi koncepciót igényelt. Mindez a gondolat már kilencvenes évek végétől érlelődött, miközben a hangtechnika is egyre inkább arra a szintre fejlődött, hogy minden sokkal egyszerűbben és jobb minőségben megvalósítható lett.

A koncepció

A zenei koncepció lényege, hogy kimagasló hangszeres előadókkal, akik egyszerre kiváló komponisták és improvizátorok, előre lefektetett tervben rögzített instrukciók szerint történjék a zene formálása, amelyben mindenki előre összegyűjtögeti az ötleteit, és az előadás folyamán hangról hangra építik fel a közös művet egy közös de immár egy irányított improvizálás során. Az instrukcióó magukban foglalják, hogy ki mikor milyen összeállításban játszik a többiekkel, kb. milyen időtartamban és milyen tempóban. Így a kompozíciók formálása valamelyest keretet kapott, a darab kezdete és vége biztosítva volt, elkerülve a parttalan improvizációkat. A daraboknak előre meghatározott címük volt, tehát egyfajta programzenei keretet is adva az improvizációnak. A koncepció így sokkal inkább egy megtervezett valós idejű komponálást jelentett, nagyban építve a muzsikusok fennálló intuitív vonzásra, és az ismerkedés első hangjai által megélt eufória hajtóerejére. Ehhez csak olyan muzsikusok jöhettek számításba, akik fegyelmezettek, akik minden pillanatban a közös célért építik a zenét, és akik egy pillanatra sem kezdenek versengésbe a másikkal engedve egójuk csábításának. Az instrukciók szerint épülő improvizációs zenélés korábban már bizonyította hatékony működését. Az eredmény mindig egy strukturált, de organikus építmény lett, a hallgató sohasem érezte a zenét esetlegesnek, hanem a megkomponáltság érzése hatotta át, így a zene minden pillanatában színes és izgalmas. Ez esetben is ez történt.

2008 év elején fektettük le az ötlet megvalósításának néhány alapvető követelményét. A koncert, mint multimédiás produkció megvalósításában a vizuális megjelenítés jelentette a másik fő pillért. Már korábban felmerült bennem a kérdés, hogy miként lehetne a hangi megvalósítás útjába beilleszteni a vizuális hatást és azzal mintegy terelve a zene folyamatát, miközben folyamatos visszacsatolásban tartani az alkotó folyamatot a hang és a látvány között, ahol a látvány alapját nagyméretű képernyőkön megjelenített statikus és fejlődő fraktálok képezik. Az eredeti tervemben az szerepelt, hogy erre a feladatra Fredrick Soegaard dán muzsikust hívom meg, aki elektromos gitáros és videóra is kivetített fraktálokkal modulált hangeffektusok. Azonban elfoglaltságai miatt sajnos nem tudta elvállalni a produkcióban való szereplést, így a látvány és hang visszacsatolásáról le kellett mondanom. Ezért a látvány teljes kidolgozásához Megyeri Lászlót kértem fel, aki teljesen más koncepcióval állt elő. Ez annyiban is könnyebbséget jelentett számomra, hogy innentől jobban belemélyedhettem a zenei és hangzási részletekbe.

A muzsikusok kiválasztása

A produkcióhoz a koncepció hívta elő a muzsikusokat. Mivel a látvánnyal többé nem volt dolgom, így a zenei és hangzási elvárások szerint tudtam megválogatni a zenészeket. Korábban az együttesbe szerettem volna meghívni ismertebb kortárs muzsikusokat, akik már korábban bizonyították tehetségüket hasonló produkciókban, mint például David Torn, azonban más elfoglaltsága miatt ő sem tudott benne részt venni, így Michael Manring basszusgitárost hívtam, meg akivel korábban már voltak közös koncertjeink.

Michael zeneileg tökéletes partner volt, nyitottsága és érzékenysége páratlan, így az egyik legerősebb alapot nyújtotta a produkció számára. A surround hangzás megvalósításához szükségem volt egy olyan muzsikusra, aki a hagyományos zenei dolgok mellett érdekes hanghatásokat állít elő. Erre a feladatra Claus Boesser Ferrari német gitárost választottam, akivel évek óta kapcsolatban vagyok számos produkcióban szerepeltünk közösen, és akivel mindig nagyon könnyű és élvezetes a játék.

Claus a gitárt hagyományos funkciója mellett a végsőkig kihasználja minden módon, mindenféle hanghatások előidézésére, ugyanakkor játéka látványos, érdekes és gyakran mókásan szórakoztató is. Ütőhangszerest keresve olyan valakire gondoltam, aki univerzális, aki ha kell rockot, ha kell jazzt játszik és ha kell akkor egzotikus ütőhangszereken is magas színvonalon megszólal. A legfontosabb elvárásom az volt, hogy ne egy dobos hozzáállásával üljön a hangszerek mögé, hanem egy teremtő attitüdben alkalmazkodva és beolvadva a folyamatokba. Major Balázs lett az együttes dobosa és ütőse, akinél alázatosabb és érzékenyebb művészt nem találhattam volna és akivel oly régi kapcsolatunk van, hogy szinte telepatikusan kommunikálunk amikor zenélünk. Ez a formáció 2008 év elejére alakult ki és vált véglegessé.

Jómagam mellett így egy kvartett alakult ki.

A technika

A koncert megvalósításának harmadik pillére a hangzás technikai kivitelezése volt. Semmiképpen nem akartam egy szokásosan kihangosított koncertet, hanem valódi többcsatornás surround hangzást képzeltem el, ahol a közönség a zene születésének epicentrumában érezheti magát, és ami a muzsikusok számára is inspirálóan hat. Eredeti ötletem az volt, hogy egy nagy terem közepén lesz egy alacsony színpad, ahol a zenészek egymással szemben körben helyezkednek el és körülöttük a közönség is félkörben helyezkedik el, a hangsugárzók pedig körbeveszik őket. Így mindenki más aspektusból hallja a zenét, de minden pozícióban érdekes és izgalmas a hangzás. Végül kompromisszumot kellett kötni a videó képernyők elhelyezkedése és a rendelkezésre álló tér miatt. A kompromisszum eredményeként a zenészek végül hagyományos színpadon helyezkedtek el, egy sorban, és fölöttük több projektorból nagyméretű vászonra történt a vetítés. Sajnos így le kellett mondanunk arról, hogy mi muzsikusok is az inspiráló surround térben játsszunk és alkossunk.

A hangosítást Hidasi Barnabás kapta feladatul, melyhez tőlem kapott instrukciókat a hangzás térbeli megvalósításhoz. A végső megoldásban 6 csatornás surround hangzást tűztünk ki célul, ahol két hangfal elölről, kettő oldalról és kettő hátulról sugározta be a közönség által elfoglalt teret. A front mezőben helyezkedtek el a hangszerek direkt hangjai, dob, ütősök, gitárok, basszus, guzheng, ud, stb, míg az oldalsó és a hátsó hang mezőkben a speciális effektusok és a mesterségesen szimulált terek hangja szólt. Végül több mint 40 csatorna jele került a mixbe.

Minden hangszer akusztikus hangszer volt a basszusgitárt leszámítva. Az akusztikus gitárok magnetikus hangszedőkkel voltak ellátva, minden egyéb mikrofonnal volt kierősítve. A színpadi effektek részemről képezték a legkomplikáltabb rendszert. Fő hangszerem azon a koncerten egy Lakewood baritongitár volt, melynek hangja egy magnetikus hangszedőből táplálta egy hangerő pedálon keresztül a TC D-TWO looper/multieffektet és a TC G-Force multieffektet.

A gitár tiszta hangját egy mikrofon szolgáltatta, mely közvetlenül ment a keverőbe. A hátsó csatornákon a TC G-Force igen komplikált algoritmusai által generált hangok, a front csatornákon pedig a TC D-TWO looper hangjai töltötték ki a teret. A bariton gitár mellettmég használtam egy 21 húros kínai citerát és egy 24 húros kétnyakú bundnélküli lantot.

Claus Boesser Ferrari ugyancsak komplikált multi effekt rendszert használt, melyet színesített a gitáron csupán a kezével és egyéb preparátummal előidézett hanghatásaival. Az ő effektjei többnyire az hátsó és oldalsó hangmezőket töltötték ki, bár inkább azt lehet mondani, hogy ő az egész surround teret birtokba vette.

A hangszerek nagyon eltérő hangereje miatt plexi lapokból álló paravánok és boxok kerítették körbe a muzsikusokat, csökkentve a káros áthallásokat. Erre az elszigetelésre azért is volt nagy szükség, mert a koncertet minden hangszerről külön mikrofonnal sok csatornán rögzítettük.

Michael Manring bundnélküli basszusgitárja egy sztereó Markbass rendszeren szólt egy Boss GT3 multieffekt közbeiktatásával és ennek vonal jele ment a keverőbe.

Major Balázs 22 mikrofonnal volt kierősítve, a sok sok ütőhangszer és a dob igényelte ezt a sok mikrofont.

A látvány kidolgozásában Megyeri Lászlón kívül egy fénytechnikus is részt vállalt. Az egész koncertet több kameraállásból professzionális TV stáb rögzítette. A látvány technikai kivitelezése legalább olyan összetett technikai rendszereket mozgósított, mint a hangzásé.

A koncertet megelőzte egy hangpróba, mely meglepően simán ment és nem merítette ki a muzsikusokat, hiszen fontos volt, hogy a zenészek ne süssék ki magukból az összegyűjtött energiákat, ötleteket. A hangpróbán éppen csak megízlelték egymás jelenlétét miközben a hangzás is gyorsan összeállt. Ez a koncert nemcsak a zenészek, de a videós és a hangmérnök részéről is folyamatos improvizálást vagy éppen feladatmegoldást követelt.

A Fractal Strings concertje 2008 December 5-én került megrendezésre a budapesti Millenáris Központban. A koncert simán probléma mentesen zajlott, a muzsikusok egyetlen rossz hangot nem játszottak, a hangmérnök minden pillanatban ura volt a hangzásnak, a közönség pedig utána nagyon elismerően nyilatkozott a látott és hallott élményekről. Mágikus élmény volt a muzsikusok és minden résztvevő részéről. Az egyik TVs operatőr a koncert után azt mondta, hogy ilyen hangzást és látványt egy Pink Floyd koncerten látott és hogy ez a produkció a világ bármely pontján megállná a helyét. Nos, szerénytelenség nélkül mondva, ezt mi tudjuk is, de a világ másként működik. Ha valamit nem az amerikaiak és a britek találnak ki, azt senki sem veszi komolyan. Lásd rock és pop zene.....

A koncert felvétele

A koncertről készült egy professzionális videó felvétel, de mellette sok csatornán a hang is rögzítésre került. Ez lehetőséget adott, hogy a videóhoz surround hang illeszkedjék. Így készítettem egy 4 csatornás surround mixet is. Azért is választottam a 4.0 surroundot, mely végülis egy quadrofon mix, mert az 5.1 rendszerben a center csatorna mindig tönkre teszi a sztereó jól kitalált fázis viszonyait. Egyébként is a center sugárzót a film hanghoz találták ki, és véleményem szerint a finom részletes sztereó hangképnek csak árt. A hangfelvétel keverése először sztereóban történt. Az akkori technikai lehetőségek birtokában a keverést Protools LE rendszeren végeztem, a 4 csatornás surround teret egy TC 6000-es effekt processzorral állítottam elő, a további tereket a Bricasti M7 és Quantec 2498 térszimulátorokkal képeztem. Az idő szűkössége és a Protools LE korlátai miatt a surround hang alapját a sztereó session képezte. A videóhoz készült surround hang csak házimozi rendszereken játszható le, azonban ha valaki csak sztereóban hallgatja a surround mixet az kimarad az igazi élményből és az surround hang sztereóban nem jó. A hangzás alkotásának koncepciója az volt, hogy a még nagyon elevenen élő koncert atmoszférát visszaadja. Ez sikerült is, azonban maga a koncert már eleve sok sok kompromisszum által valósult meg és jócskán el is tért az eredeti elgondolástól. Bár a sztereó és surround mix is nagyon izgalmas lett, mégiscsak egy kompromisszumokkal terhelt koncert hangulatát adta vissza. Mindig is tovább élt bennem az eredeti elgondolás szerinti mix elkészítése.

Pár évvel később erre a technikai lehetőségek és a közben szerzett tapasztalatok lehetőséget adtak, hogy végre elkészíthessem az új mixet. Időközben Protools HD rendszerre váltottam és ez már alkalmasabb lett a surround keverésre. Továbbra is a 4.0 mellett maradtam. Az első mix sokszori meghallgatása után már tisztán láttam milyen irányba kell mennem az anyag teljes újra keverésében. A munkához elő kellett vennem az eredeti 2009-es sessiont és mindent újra gondolva átalakítani azt. A tiszta modulációmentes surround teret most már a Quantec 2498 és a Bricasti M7 is biztosította, a TC 6000-es effektjeit pedig felváltották különféle Native Instrument és Waves pluginek valamint egy Altiverb, melyekkel egy egészen más atmoszférájú hangzás készülhetett. A mix fokozatosan alakult a mai formájává. Az eredeti koncepció végre kibontakozhatott, és a megvalósítás minősége is lényegesen magasabb szintre került. Csupán az emlékezet felfrissítése érdekében említem, hogy az eredeti koncepció egy olyan surround élményt takar, ahol a hallgató a zenei történések közepén helyezkedik el. A korábbi mixhez képest minden tisztább, analizálhatóbb, és legfőképpen térben minden irányban messze kiterjedtebb. A régi mix igyekezett a koncert élményének atmoszféráját visszaadni, azonban ez korlátot is jelentett, hiszen maga a koncert hangzás is kompromisszumok által valósult meg. Az új mixben igyekeztem megvalósítani azt, ami a koncerten nem volt lehetséges és az általános hangzás is az eredeti tervet kövesse. Így a hangszerek közelebb vannak és a különféle hangeffektusok körben és külön a távolabbi térrétegekben hallhatók, ez által egy sokkal szélesebb, mélyebb terű hangzás jött létre. A távolságok jól érzékelhetők, minden hangszer minden pillanatban tisztán hallható. A keverés legfontosabb szempontja az eredeti dinamika megőrzése volt, ezért sem limitert sem kompresszort nem használtam a keverés során, csupán néhol némi EQ-t. Ezzel bizonyságot nyert az a sokak által vitatott állításom, hogy kompresszor nélkül is lehetséges sok sávot összekeverni, és ennek legfőbb előnye abban áll, hogy a hangszerek hangjából nem veszik el információ, azaz a tranziensek sértetlenek maradnak, minden hangszer tisztán, torzítatlanul szól és ami talán a legfontosabb, hogy a kompresszor nélkül készült mix hallgatása nem fárasztó sőt inkább pihentető. Nem ez lenne a cél a zenével?

Ezúttal a Surround mix készült el először és az ott nyert tapasztalatok és új ötletek alapján került sor a sztereó változatra. Ezzel lényegesen lecsökkent a hallgatónak azon érzése, amit egy surround mix utáni sztereó mix meghallgatásakor tapasztal, amikor a surround hangzás után a sztereó szinte üresnek és száraznak tűnik. Az új sztereó mix lényegesen plasztikusabb és mélyebb, mint az első 2009-as változat. Bár a mai világ állása szerint nem valószínű, hogy ebből valaha készül is CD vagy videó ennek ellenére ez a felvétel az utókor számára megmarad számos tanulságos példát szolgáltatva arra, hogy másként is lehet zenélni, és másként is elő lehet adni, de legfőképpen másként is megszólalhat a muzsika, főleg, ha a technika ezt már jó ideje lehetővé teszi, csupán az emberek tompultsága és érdektelensége nem engedi kibontakozni ezt az irányt.

A koncertről készült videó több részletre bontva megtalálható a Youtube-on. Egy jobb fejhallgatón keresztül hallgatva is lejön, hogy ezen a koncerten nagyon különleges dolgok szólaltak meg és nagyon komoly hangtechnika segítette a produkciót. Az alábbi linkeken tekinthető meg a Fractal Strings koncertje:

Ezúton is köszönetet mondok mindenkinek, aki ebben a különleges vállalkozásban a munkájával bármilyen formában is rész vett, Megyeri Lászlónak, Mánfai Tamásnak, Hidasi Barnabásnak, Vesztergom Laurának, Koczor Péternek, Belev Péternek, a muzsikusoknak: Michael Manringnak, Claus Boesser Ferrarinak és Major Balázsnak.

Szabó Sándor

2012-11-21 22:12:00