Gary Moore hangzásának nyomában

Egy adóságunkat igyekszem törleszteni ezzel az összefoglaló írással. Mint már azt mindenki tudja Gary Moore ez év elején 58 éves korában meghalt. Ígéretem szerint ezt az írást az ő emlékének dedikálom, melyben kissé mélyebbre próbálok hatolni a Gary Moore hangzás megértésében. Ezúttal nem arról akarok írni, hogy melyik évben hogyan voltak összekötve a cuccai, hanem más kevésbé ismert aspektusból szemlélve próbálom megragadni a Gary Moore hangzásának jelenségét.

Kevés olyan gitáros van, akinek a hangzását csupán egy két nagyon népszerűre sikerült dal nyomán kezdi a rajongó amatőr világ megragadni, utánozni valamiképpen. A Still Got The Blues és a The Loner ilyenek. Ez a két zeneszám indította el azt a folyamatot, ami után további érdeklődés is felmerül a Gary Moore hangzás iránt.

A hangzás utánzása lélektani dolog. A muzsikát meghallva a hangzás és a zenei tartalom összekötődik az emberben, különösen, ha ehhez az élet fontos és kellemes szép emlékei is valamiként párosulnak. Ezeket ki ki a maga módján igyekszik felidézni, akár csak az élmény szintjén, vagy akár úgy, hogy meg is akarja valósítani. Ez utóbbi mozgatja a legtöbb amatőr gitárost, saját maga akarja előidézni azt amit a kedvence, és bizonyos tekintetben ő maga is szeretne olyanná válni. Ehhez a legközelebbi út a hangzáson át vezet, hiszen azon keresztül találkozott kedvenc zenéjével és előadójával. Vannak, akik zeneileg annyira nem tehetségesek, hogy ez a felidézés megvalósuljon, ők inkább a hangzás szeretetében élnek, előszeretettel cserélgetik a gitárjaikat, erősítőiket azzal a vágyakozással, hogy majd egyszer megkapják az IGAZI hangzást. Azok akik tehetségesebbek és a zene jobban foglalkoztatja őket, mint a hangzás, ők inkább a zene motívumainak minél tökéletesebb lekopírozásában keresik a felidézést, aztán ehhez hozzájárulhatnak a külső jegyek utánzása is, mint öltözködés, viselkedés, stb.

Nos, visszatérve Gary Moore-ra, őt is egyre többen igyekeznek hangzásban utánozni, mert ahhoz kevesebb tehetség, bár jóval több pénz kellhet. Jóllehet, a hangszeripart az utánzók tartják el. Az utánzók egyike sem tökéletes, de valamilyen aspektusát mindig meg tudják ragadni a hangi jelenségnek, amikor azt lehet mondani, hogy majdnem ugyanolyan, nagyon hasonló, vagy nagyon közel áll az eredetihez.

Vannak, akik Gary Moore gitárjában látják a megfejtést, sőt vannak olyanok akik valamiféle titkot képzelnek a jelenség mögé, hogy például olyan hangszedőt használ a gitárjában, ami csak neki van. Sokszor a cégek hajlanak is erre a misztifikációra, mert ezzel rengeteg hangszedőt el tudnak adni. Vannak, akik azt gondolják, hogy semmi trükk nincs csak a pickup bekötés más.

Egy másik elgondolás szerint az erősítőn múlik minden, de van aki azt mondja, hogy csak a beállításon múlik az egész. Vannak akik a pengetők és vannak akik a húrok mögé képzelnek misztikus titkokat.

Aztán vannak, akik azt mondják, hogy mindegy mit adnak Gary Moore kezébe, ha elkezd rajta játszani, akkor Gary Moore fog hallatszani.

Mindenkinek igaza van, de senkinek sem teljesen és kizárólagosan. A Gary Moore hangzás mindentől függ valamilyen mértékben. Ha valaki kipróbálná Gary cuccát, akkor iszonyú csalódott lenne, mert valami egészen mást hallana, mint amit szeretne. Hiába van ott ugyanaz a cucc, egy valami hiányzik: maga az ember, akiben ott van a zene és akiben ott van az az érzés, ami kihajtja belőle azt a muzsikát, aminek mindannyian a rabjai vagyunk. Nos ha valaki ezt a bölcseletet el tudja fogadni, vagy a közvetlen megtapasztalásban ebbe beleavatódik, az valószínűleg alább hagy az utánzással és elkezd valami olyat keresni, ami nincs, vagy ami az ő sajátja. Félre ne értsen senki, az utánzást nagyon fontos tanulási módszernek tartom. Ez a képesség az emberi lény természetéhez tartozik. Valójában mindenki utánzással lett zenész. Valaki valamikor a kezdetekben óriási hatással volt rá és ettől az impulzustól elkezdte apró részleteire lebontva kezdte utánzással megtanulni a zenélést. Ha megkérdeznénk korunk nagy gitárosait, hogy kit utánoztak fiatal éveikben, akkor mindenki kiragadna egy két nevet, akik valójában megfertőzték őt a zenéjükkel, a hangzásukkal.

Tehát ha elkezdjük felsorolni, hogy Gary milyen gitárokat használt, akkor sok hangszert kellene felsorolni, de ugyanígy sok erősítőt és tengernyi pedált. Számos gitárhangzással foglalkozó fórumon kezdtek el Gary Moore hangzásával foglalkozni, és ha végigtekintjük őket, akkor látható, hogy a fórumokon az egyébként is tudható hangszerfelsorolásokon kívül semmi titokra nem derül fény. Mindenki tud valamit, amiben nem biztos, és igyekszik a fórumon valamiféle igazolást találni az igazára.

Nyilván akadnak majd olyanok is, akiknek ezen írás olvasása csalódást okoz, mert azt várja, hogy a titok itt kiderül. Először is, titkok nincsenek, csak tények, nagyon kusza technikai, akusztikai, zenei, pszichológiai összefüggések, amik mind megtudhatóak külön-külön és egészben megtapasztalhatóak, de mint minden jelenség ezen a világon egyetlen példányban létezik. Hogy a csalódást valamelyest csökkentsem, tudok adni némi áttekintést, hogy mikor mit használt Gary, de hangsúlyozom, ezek csak száraz felsorolások, amikben nincs semmi titok.

Sokan kérdeznék, hogy vajon mit használt Gary Moore 1990-ben a Still Got The Blues album felvétele idején.

Nagyon egyszerű összeállítás volt: Egy 1959-es Gibson Les Paul Standard gitárt, egy Marshall Guv'nor torzító pedált, egy Marshall JTM45 Re-issue erősítőt, és egy Marshall 1960B 4 x12" hangfalat Electrovoice 12M hangszórókkal, a szokásos Celestion hangszórók helyett.

Abban az időszakban, pontosabban 1989-ben a Marshall a fejlesztés vége felé közeledett az újra kiadni szándékozott JTM sorozattal. Gary megkapta ebből a még nem végleges sorozatból az egyik legelső példányt. Ezen játszott azon az albumon. Tehát ez azt is sejteti, hogy aki később vett egy ilyen erősítőt, az valamelyest másként szólt, mint Gary példánya.

Akik a húrokban keresik a megfejtést, azoknak csupán annyit tudok mondani, hogy Dean Markley LTHB Electric készletet használt az alábbi vastagságokkal: 10, 13, 17, 30w, 42w, 52w. Vannak közlések arról is, hogy időnként .011-es húrt használt.

A pengetőkben hívők annyit tudhatnak, hogy Extra Heavy ( 1.14 mm ) celluloid pengetőt használt. A pengetők alakját egyes cégek katalogizálták és különféle kódokkal látták el, így a 351 forma volt Gary pengetője. A 351-est gyakran hívják Fender pengetőnek, ugyanis ez a legelterjedtebb forma és a Fender adott neki kódot először, így maradt a köztudatban és vált általánosan elfogadott.
(Egyszer fogok írni egy hatalmas írást a pengetőkről, mert amennyire egyszerű dolog, annyira alapvetően befolyásolja a hangzást.)

A gitár tekintetében, ha csak a Still Got The Blues hangzására koncentrálunk, akkor az 1959 Les Paul Standard gitárt kell szemügyre vennünk, azonban arról annyit lehet tudni, hogy az eredeti P.A.F. Gibson humbucking hangszedők voltak benne. Bár az is kiderült, hogy Gary időnként szétkapta a gitárját és új hangzásokat keresett a pickup pólusok fázisának megfordításával, különösen a nyak hangszedő fázisát szerette megfordítani. Itt megemlíteném, hogy a Gibson dedikált a nevére egy Signature Les Paul modellt és abban a hangszedő már eleve fordított fázisban volt bekötve. Az alábbiakban bemutatok néhány képet, amelyen a legfontosabb gitárfajtákkal a kezében látható. Ez mutatja, hogy ő maga is szerette a változatosságot, azonban az tudható, hogy a leggyakrabban használt gitárja az 1959 Gibson LP Standard volt:

Gary Moore nem kizárólagosan Marshallt használt. Ezt lehetett látni a turnéin. Például lehetett látni Soldano SLO 100-as erősítővel, de 1993-tól újra a Marshall hangja kerítette hatalmába, és innentől több Marshall modell is szerepelt a fegyvertárában. Az utóbbi időkben kizárólag Marshall DSL100-al játszott a turnékon és a stúdió felvételeken is.

Akik valamilyen módon a közelébe tudtak férni, azok megfigyelhették bizonyos szokásait. Ilyen volt például az, hogy a Soldano SLO100-as erősítőn mindig a tiszta csatornát használta a Crunch kapcsoló bekapcsolt állapotában és a torzítási fokozatokat egy Marshall Gv'nor Pedal ( Mk 1), és egy Ibanez TS10 Tubescreamer Pedállal oldotta meg.

Vannak, akik közelebbről megfigyelhették Gary beállításait azoktól az alábbi közlés látott napvilágot:

Gibson Les Paul Standard 1959, Marshall DSL100 fej, Marshall 1960BX 4 x 12" láda Celestion G12 75T hangszórókkal,

Erősítő beállítás: Clean Channel, Presence 1, Treble 8, Middle 8.5, Bass 5.3, Gain 5, Volume 8.2, crunch kapcsoló: in, Deep switch: in.

A csövekben hívőknek azt lehet egészen biztosan elmondani, hogy többnyire a gyári csöveket használta, azaz nem tért el az eredeti csövektől. Így például a Gary által használt két újra kiadott JTM45 erősítőben az eredeti gyári 5881 csövek működtek.

Akik pedig a torzító pedálok beállításában vélik meglelni a titkot, azok számára is található közlés: a Marshall Guv'nor MK1 leggyakoribb beállítása a következő volt: Gain: 2 órai állásban, Bass: 2 órai állásban, Mid: teljesen feltekerve, Treble: 4 órai állásban, Level: 1 órai állásban.

Az egyéb effekt pedálok tekintetében azt lehet mondani, hogy sok mindent kipróbált, azonban ezek a pedálok nem vettek szervesen részt a hangzásában. Lehet találni különféle fotókat egy-egy pedál összeállításáról, amikben például a Guvnor nem is szerepel, hanem valami egészen más.

Ami az egyik legszemélyesebb közlés lehetne, például az, hogy hogyan tartotta a kezében a pengetőt, milyen szögben, milyen mozdulattal indította el a pengetést. Ez is ugyanúgy számít, mit bármi más, ami részt vesz a hangzás előállításában.

Amit azonban sohasem lehet utánozni, megragadni az maga Gary Moore személyisége, mert ha valamitől nagyon függött a hangzás, akkor az ő maga volt, de sajnos erről már nem tudjuk őt sem megkérdezni és ha léteznek titkok, akkor az immár vele együtt van eltemetve.

Szabó Sándor

2011-09-06 17:30:00