A Vintage '52

Interjú Horváth Attilával a Vintage '52 tulajdonosával

Minden hangszerboltnak van bizonyos személyes atmoszférája. Bárhova is lépünk be, ezt érezzük. Ezt részben teszi maga a hely, a hangszerek illata, választéka, és azok az emberek akik valamilyen módon megszemélyesítik a boltot. Egy ilyen bolt a Vintage '52 is, mely nemcsak egy bolt, több annál, műhely, találkahely és annyi nosztalgia lelőhelye, amennyi csak létezhet. A Vintage '52 az egyetlen olyan bolt, ahol szisztematikusan, egyfajta elkötelezettséggel ápolja a régi hangszereket, tárolja, gyűjti, adja-veszi őket. És micsoda darabok fordulnak meg ott!

Horváth Attilával a Vintage '52 jelenlegi tulajdonosával beszélgettem a minap, akit több, mint egy évtizede jól ismerek, egy igazi gitár szerető ember, és hol is érezhetné legjobban magát, mint éppen egy gitárboltban. Most egy interjút adok közre, ahol megszólal Attila.

SZS: - Egy időben a bolt nem a Te vezetéseddel működött, Bíró Ádám hangszerkészítő indította útjára ezt a boltot. Még emlékszem, amikor vele készítettem egy interjút. Azóta eltelt vagy 10 év és a minap azt láttam, hogy Te vagy a bolt élén. Hogyan történt ez a váltás?

HA: - A Vintage'52 hangszerboltot 2007-ben vettem át teljesen az Ádámtól, akit azóta is a társamnak tekintek, neki mindig köze lesz a Vintage'52-höz. Ádám a kilencvenes évek elején, mint egy vizionárius ráérzett arra, hogy minden országban lennie kell egy olyan helynek, ahol minden hangszer megfordul és valamiféle csomópont képződik, ahol az emberek és használt, néha legendás hangszerek találkoznak. Mivel Ádám hangszerkészítőként végzett, így kézenfekvő volt, hogy hangszer javítással, és építéssel kezdett foglalkozni. Bár a használt hangszer adás-vétele már akkor sem volt a legjövedelmezőbb üzletág, és szinte csak szerelemből lehet csinálni, mégis kibővítette a szervizt a gitárbolttal. A bolt szellemiségét tehát Ádám adta meg és indította el, de ma őt más téma köti le jobban, így az élet úgy hozta, hogy átvehettem az üzletet és a szervizt. Bár mindig nagyon fontos, hogy milyen szellemiségű ember van az üzlet mögött, inkább azt remélem, hogy a boltot-szervizt, illetve a Vintage'52-t önmagáért becsülik az emberek, nem pedig azért, mert régen az Ádám, vagy ma én vagyok a tulajdonos.

SZS: - Az elmúlt két Hangfoglaláson lélegzetelállító kiállítással mutatkoztatok be, amire a bolt múltjában, de még a hazai hangszerkiállítások történetében sem volt még példa. Beszélnél erről is?

HA: - Amikor átvettem a boltot, akkor kezdtem kitalálni, hogy a Vintage'52 nevet, és a "környezetet" hogyan tudom máshova is eljuttatni és jobban láthatóvá tenni, jobban beintegrálni a magyar hangszer valóságba. Ennek gondolatnak eredményeként született meg a kooperáció Wéhli Márk barátommal, aki később a szegedi Vintage'52 hangszerboltot vezette. Közös érdeklődésünk volt a vintage hangszerek szeretete, az ő lakása sem szűkölködött öreg "lomokban". Egy közös beszélgetés alkalmával jött létre a Vintage Gitár Show (VGS) ötlete, amit először a Gary Moore koncert előtt mutattunk be a nagyközönségnek.

2010-re a kiállítást beleintegráltuk a Hangfoglalás kiállításba, amit ma már a látogatók is a kiállítás szerves részének tekintenek. Időközben azonban józan megfontolás alapján a szegedi Vintage'52 bezárt, a Márk teljesen más pályán találta meg a megélhetését, így a szervezés derekán teljesen egyedül maradtam a kiállítás összefogásával. Javarészt a közvetlen kollégáim segítségére, illetve egy régi barátom, Makkay Imre (Chromatica Kft) segítségére számíthattam. A gyűjteményekből elhozandó erősítőket a saját felelősségemre, szerződésekkel, és különböző papírokkal, előzetes fényképekkel hoztam el attól a 4-5 gyűjtőtől, aki hajlandó volt a rendelkezésemre bocsátani a kincseit. A hely sem volt túl jó, a kiállítás koncertcsarnokának első emeletén kaptunk helyet, ahol a látogatók kevesebb mint 5-15%-a járt, így kiállítást sikertelennek ítéltem. 2011-re a szervezés kezdetétől mindent egyszemélyben csináltam, és intéztem, a HANOSZ is jóval kedvezőbb helyet kínált, és lényegesen nagyobb segítséget is biztosított.

SZS: - Azt mindig is éreztem, hogy neked valamiféle karmikus feladatod van itthon a vintage kultúra felélesztésében, mert jól ismerve saját országunkat, magától semmi sem működik, valakinek mernie kell belefogni és a dolgok élére állni. Úgy érzékelem, hogy a két egymás utáni szenzációs vintage gitár kiállítás neked köszönhető, és én örömmel látom, hogy a kreativitásodat ebben a kiállításban is ki tudod élni.

HA: - A 2010-es kiállításon már lehetett kapcsolatokat építeni, össze tudtam fogni mindazokat akik már valamiféle kisebb - nagyobb gyűjteménnyel rendelkeztek. Ennek eredményeként a gyűjtők száma is nőtt, így 2011-ben már 8 gyűjtő (és zenész) adta a különleges hangszerét a kiállításra, nagyrészt minden papír, és előzetes fényképezgetés nélkül. A kiállítás egyik témáját adó "hírességek hangszerei" csoport felkutatása, és megszervezése 3-4 hónap munkája volt, amellett, hogy a kiállítás "hagyományos" része is rengeteg egyeztetést, és szervezést igényelt, főleg az utolsó 4-5 napon.

A rengeteg egyeztetés valóban napi szintű elfoglaltságot jelent, hiszen a dobogóktól a hangszerek szállításán keresztül a kiállítás őrzéséig (ezt egy karatecsapat feketöves Mesterei vállalják magukra immár harmadik alkalommal) mindent pontosan le kell egyeztetni, hiszen te is tudod, hogy a zenésznél csak a gyűjtő furább-és néha nehézkesebb ember... Makkay Imó itt is segített, beláttam, hogy egyedül lehetetlen. Közben a frankfurti kállításon sikerült beszélnem Robert Meinl közvetlen munkatársával, aki továbbította az információinkat a budapesti VGS-ról. Ebben az évben Meinl úr még nem tudta képviseltetni magát, de egyáltalán nem zárkózott el az együttműködéstől. Az eddigi kiállítások kizárólag magyarországi gyűjtőkre épült, ennek a gerincét adta az általad is ismert Soltész Tibor, Németh Viktor, Zeke Attila és Borsos Attila gyűjteménye, illetve több segítő barát mellett Makkay Imre, Márk, Ádám és a saját gyűjteményem hangszerei.

SZS:- Amikor a Hangfolalás idei Vintage Gitár Show-ján találkoztunk, nagy hatást gyakoroltak rám a kiállított legendák és akkor beszéltünk róla, hogy szívesen elfogadnék egy egy képekkel illusztrált tárlatvezetést, amit a Gitárhangtechnikában is megmutatnánk. Most itt az alkalom.

HA: - Örülök, hogy megjelenhetünk az olvasóid előtt, annál is inkább, mert úgy hírlik, hogy igen nagy olvasótábora van a honlapnak. Így akkor most induljék el a tárlatvezetés. Fő célkitűzésünk az volt, hogy a Hangfoglalás kiállításon megjelenjenek olyan hangszerek is, amik a most gyártottak ősei, meghatározói. Illetve a felnövekvő generáció elé tudjuk tárni a gitárzenélés múltjának egy kicsi szeletét. A kiállítási kordonon kívülre került egy Marshall fal, ami önmagában is impozáns látvány volt, de az adatok is magukért beszélnek: egy 1972-es gyári piros 50W lead fej alatti 1974-es A és B láda alkotta fullstack, egy 1987-es Silver Jubilee fullstack a klasszikus 2550 fejjel, és a hozzá tartozó 2551A és 2551B ládával. A harmadik fullstack egy hófehér bőrözésű 1981-es JCM800 2203 fej volt a szintén hozzá tartozó fehér 1960A és 1960B ládával. Nem titkolt cél volt, hogy a látogatók egy kis darabját haza tudják vinni a Vintage Gitár Shownak a fal előtt fénykép formájában. A kordonon belül azon hangszerek kaptak helyet, amik a látogatók érintése elől voltak elzárva, azonban a puszta látványuk is sokat elárul. A kiállítás egyik részében voltak kiállítva azok az eszközök, amik köthetők előadókhoz, vagy zenekarokhoz. A sort egy 1969-es 50w Lead Marshall fej-láda páros nyitotta, amit a legendás gitáros Radics Béla használt a Taurus EX T 257582 zenekarban 1971 és 1973 között.

Ezt az erősítőt abban az állapotában őrizték meg, ahogyan "R.B. kapitány" (Radics Béla beceneve. szerk.) használta. Emellett állt az LGT 1971-es Marshall SLP feje és ládája. Ezt az erősítőt használta Somló Tamás az 1976-os tabáni koncertjén is. Az erősítőről tudni kell, hogy annak idején egyáltalán nem volt lehetőség beszerezni ilyen erősítőket, ám a TRIÁL szövetkezet mégis behozott párat, amit az akkori híres zenészek kapkodtak el a legenda szerint elég magas áron. Ez a fej-láda is így került az országba, ma egy gyűjtő nagyszobáját díszíti. A fél-stack-ek között megbújt egy 2x12"-es Solton Craaft kombó, ami Tátrai Tibor egyetlen erősítője volt majdnem 15 évig.

Bár újonnan vásárolta, a használat nyomai finoman szólva is látszanak rajta. Tibusz állítása szerint annyi kilométer van abban az erősítőben, mintha már kétszer megkerülte volna földet. Minden próbán, minden turnén, és minden koncerten ezt a tanzisztoros kombót használta, ami meglepő módon nem csöves létére van vagy 25 kg. Nagyjából ebből a korból származik a Gemini zenekar egyik erősítője, mely egy 1969-es Marshall SLP plexi fej, a hozzá tartozó 4x12"-es ládával. Ezt a fej láda párost -több más erősítőjükkel együtt- a zenekar kérésére külön miniszteri engedéllyel hozta be a TRIÁL szövetkezet. Később ez a fej-láda páros hosszú évtizedeket állt egy rajongónál aki a zenekartól vásárolta meg. Egy dióda hibája miatt évekig be sem kapcsolták, majd a javítás után az eredeti hangon szólalt meg. A diódán kívül 100%-ban eredeti az erősítő, és a láda is javítatlan állapotban maradt meg, ma egy hangszergyűjtő tulajdonában van. A gitárok területén ebben a szekcióban nincs sok darab, de azok annál izgalmasabbak. Az 1970-72-es Gibson ES330TD a ma már kevesek által ismert, ám a maga idéjeben annál híresebb gitárosé, Kovács Andoré volt.

Kovács Andor a magyarországi jazz úttörője volt, számos zseniális felvétel őrzi a gitárjátékát, de akad olyan jazz felvétel is, amin ő szóló- és ritmusgitározik, bőgőzik, hegedül és dobol. Ezt a hangszerét élő és lemezfelvételeken is használta, jelenleg egy gyűjtő tulajdonában van. Az egyetlen külfödi előadóhoz kötődő hangszer egy 1977-es Gibson Les Paul Custom. A sokszor ellentmondásos, és bizonyítatlan történet szerint Pete Townshend (The Who zenekar, UK) gitáros adta el Magyarországon ezt a hangszerét a '80-as években. Ezt alátámasztja, hogy sok nyugati zenekar kért horribilis árat, és kapott is a hangszeréért a "vasfüggönyön túl", hiszen azok itt szinte beszerezhetetlenek voltak. Halvány feltételezések szerint nem csak Pete gitárja, hanem az egyik erősítője is megtalálható Magyarországon, de semmilyen konkrét adatot ezzel kapcsolatban nem találtunk. És azzal sem, hogy a The Who zenekar egyáltalán játszott volna a '80-as években Magyarországon (bár állítólag Guess who néven járt itt Pete Townshend). A gitár a mai napig használatban van, a tulajdonosa stúdióban, és otthoni felvételekhez használja. Itt kapott helyet a kiállítás egyetlen "kakukktojása" is, egy 2001-ben készült Tokai Les Paul copy is (Love Rock néven ismertek ezek a hangszerek), ami a különleges burgundy-paisley mintázata miatt is bekerülhetett volna a kiállítás anyagába, de a gyár igazolta, hogy kevesebb mint 20 darabot gyártottak ilyen színből, ami miatt egyértelműen a kiállítás része lehetett. A Tokai gyár jelezte, hogy amennyiben eladó lenne, úgy szívesen visszavásárolná. Ennek ellenére a gitár napi használatban van, a tulajdonosa koncerteken, és stúdióban is használja. A gitárfronton maradva szép számmal lettek bemutatva Fender gitárok, aminek a legöregebb darabjai 1962 - 1963 - 1964-ből származtak.

A kiállítás legöregebb darabja igen jó kondícióban van, hiszen a jól megszokott saját gyári tokjában pihen évtizedek óta, így gyakorlatilag karcmentes állapotban maradt meg. Így ez hangszer lett a legöregebb, és egyben a legértékesebb hangszere a kiállításnak. Ennek megfelelően a tulajdonosa páncélszekrényben őrzi, és gyakorlatilag csak ezen kiállítás alkalmával kerül ki az otthonából. Furcsa érdekességként azonban egy 1978-as Stratocaster-Telecaster párost említenék még, amit egy délszláv zenész használt (le) sokáig. Az igencsak savas izzadtságától mindkét hangszeren teljesen felrepedezett a lakk, a lakk fölöti festék - már ami nem kopott le a használattól - pedig úgy meg lett marva, mintha a hangszer megégett volna.

A nyak hátulja mindkét hangszeren fáig le volt játszva, de a Stratocaster bundjai annyira elkoptak, hogy a fogólappal lettek egyenlők...elég ügyesnek kell lenni, hogy ne "szitárhangot" adjon a gitár. A Telecaster bundjai rendben vannak, de úgy, és olyan anyaggal pengetett, hogy a három rétegű koptatót teljesen átkoptatta az alatta lévő fáig úgy, hogy a koptatóban lévő hangszedő fém burkolatából is kipengetett egy kis részt. A hangszedő fedele lukas, a koptató alatt pedig a fát látni. Ennek ellentéte az a JV szériás Squier Telecaster ami 1982 óta valóban karc-, rozsda és játéknyomok nélkül marad meg. Sokak szeme megakadt egy fekete stratón, ami kicsit kilógott a sorból mert helyhiány miatt a basszusgitároknál talált helyet. 1979 óta kicsit ugyan játszottak rajta, de a gazdája nagyon vigyázott rá, mert szintén szalonállapotban maradt a hangszer. A Gibsonok kicsit kevéssé voltak jelen, de a már említett 1977-esen kívül egy 1972-es Les Paul Custom (alias Black Beauty), és egy 1974-es Heritage cherry sunburst Les Paul Custom és egy 1972/74-es SG Les Paul Custom vibrola (a 3 hangszedős változat) is képviselte a patinás céget. Az Ibanez kollekciónk annak kedvezett, aki az Artist szériát kedveli, mivel erre fektettünk jelentős hangsúlyt.

A basszusgitárosoknak igyekeztünk a Fender cég két legnevesebb termékére a Jazz Bass-ra és a Precision-ra koncentrálni, így ezek közül kerültek ki a kiállítás darabjai. Külön érdekesség, hogy a kiállítás legöregebb darabja szinte az egyetlen, amit rendszeresen használnak, így az 1966-es Jazz Bass élete a mai napig arról szól, amire gyártották, a zenélésről.

Csak "katalógusszerűen" felsorolom a kiállított Jazz Bass-eket: 1972 - 1973 - 1974 - 1975 - 1977, Precisionból pedig 1966 fiestra red - 1976 walnut. Az Artist kánaán: AR2617 "Ash Artist" a gyönyörű körbefutó kagylóberakással a kőris testen 1978-ból, AR2700 "Musician Artist" ami csak kiállításokra készült igen alacsony darabszámban 1979-ből, az Artist és a Musician széria házasságából, AR1200 "doubleneck" a kétnyakú szépség gyönyörű állapotban, de elviselhetetlen súllyal 1982-ből, AR2635 "Jazz Artist" a jazzgitárok kedvelőinek szintén 1979-ből, AR1505 "Spruce Artist 1983-ból, AM255 semi-hollow tremolo 1983-ból, AR2619 1978-ból, és az AS50 1980-ból.

Érdemes megkeresni ezeknek a hangszereknek a képét, mind remek hangszer, büszkesége a japán Ibanez gyárnak. A gitárkülönlegességek sorát nem tudjuk bezárni a VOX 1966-ban készült Ultrasonic gitárja nélkül, ami a világ legelső aktív elektronikás gitárja volt. A normál "bigsby" rendszerű tremolón, és a beépített két hangszínes előerősítőn kívül a gitárban helyet kapott egy analog delay, egy torzító, egy magas vagy mély booster, egy "E" hangot adó hangológép, és a pengető kézzel működtethető wah effekt is. Ebben az évben már létezett a ma is ismert 9V-os elem, így ez a hangszer is ezzel az elemmel működik. A kiállítás szoros (és igen népszerű) része volt a KGST országokból származó hangszerek kis csokra, ahol helyet kapott a nálunk is oly ismert Jolana Galaxis gitár, a Jolana D-Bass (szinte tökéletes Rickenbacker kópia), egy Jolana Grazioso, mely szintén karcmentes állapotú, és érdekes módon a Fender gitárokra jellemző fiesta red színű, egy hawaii gitár melyet még Balogh Géza bácsi készített a '60-as években, és a magyarországi hangszerkészítés ikonja, a szegedi "ládagyár" egy jazzgitárja is.

Az erősítők területén sem szűkölködtünk különlegességekben, Az 1967-es Marshall lead fej nyitotta korelnökként a sort, aminek szintén különlegessége, hogy bár tényleg az egyik legrégebbi erősítő volt a kiállításon, mégis igen jó állapotú darab, gyakorlatilag érintetlen belsővel. A legendás 1969-es évjáratból volt még egy Marshall lead fej, illetve egy első látásra fejre hasonlító eszköz, egy Marshall Reverb unit, ami egy csöves meghajtású reverb - azaz egy zengető a '60-as évek végéről. Nem kell szerénykednie "legendailag" az 1966-os Vox AC30 Top boost kombónak, ami korának egyik legnépszerűbb brit hangú erősítője volt, vagy a kistestvérének, az egyébként szintén ritka Vox Escort kombónak, ami a '60-as évek közepén már elemről működött. Kis mérete miatt többen kérdezték, hogy ez az AC30 makettje-e, és meglepődtek a kis Vox valódiságán.

Itt kapott helyet, bár nem annyira vintage erősítő, 1992-ből a Marshall 6100LM is, amiből összesen 800 darab készült, egyedi bőrözéssel, réz logóval, nem gyári- hanem ún. sassziszámmal, amit egyedileg ütöttek egy plakettbe az erősítő belsejébe (ez a darab a 092-es). Valóban ultraritka az a Marshall láda, aminek nincs sem típusa, sem sorozat, sem gyári száma, mert összesen 8 darab készült belőle, és ezek is mind csak kiállítási célból. A láda 1 darab 15" (igen, tizenöt inch) méretű Celestion greenback hangszórót tartalmaz, ami önmagában sem szokványos, illetve a limitált szériákra jellemző piros bőrözést kapta.

Ez a láda a '70-es években érkezett egy BNV-re (a fiatalabbaknak: Budapesti Nemzetközi Vásár), majd a standról vásárolta meg a mostani gazdája. A legenda szerint a Marshallnak akkoriban nem sok cuccot kellet hazavinnie, szinte mindent eladtak, amit kiállítottak. Tudomásunk szerint a Marshall cégnak hivatalosan ez volt az egyetlen kiállítása Magyarországon. A Fender cég termékeiből is szép darabokat sikerült a kiállításra hoznunk, már a manapság "ipari szabványnak" számító Twin reverb kombó sem volt "alap", egy silverface, 1974-es, JBL hangszóróval. A kiváló állapot mellett az ütős hang, és rettenetes súly jellemzi. Ritkább a Fender másik legendája az 1961-62-es Bassman fej-láda vajszínű bőrözéssel, aminek érdekessége, hogy bár igazi gyűjtői darab, mégis napi használatban van, koncerteken lehet látni és hallani a hangját. A fej másik változata 1963-ból egy Bandmaster is helyet kapott a kiállításon, hiszen nem egy gyakori darab, főleg, hogy ugyanazt a vajszínű bőrözést kapta mint a társa. A kisebb Fender kombók is képviseltették magukat, méghozzá szintén ritkán látható darabokkal, egy Delux 1964-ből, illetve egy Delux Reverb 1974-ből, egy Vibrolux reverb 1968-ból. Ezek mellett helyet kapott a "nagy hármasból, Fender-Marshall-Vox"-ból kimaradt, de szintén nagyhírű gyártó, a Selmer gyár Zodiac Fifty kombója, ami látszólag a Vox egyik másolata, ám annál sokkal több, egy saját hanggal rendelkező erősítőmárka volt a '70-es évek végéig.

Érdekessége a kezelőpanelen megtalálható "funcióválasztó" gombsor, amivel (a tervek szerint) ki lehetett választani, hogy az ember gitárra, basszusgitárra, orgonára, vagy énekre használja. Természetesen igazán jól gitárerősítőként funkcionált. Ahogy említettem, erre a kiállításra csak különleges és ritka darabok kerültek ki, a Mesa Boogie gyár is egy ilyennel képviseltette magát, a Mark sorozatból a II.C+ névre hallgató kombója került ki, ami nem csak azért különleges, mert összesen 80 darab készült belőle, hanem mert drága mahagónifából van a doboza, és a Mark II sorozattól eltérően egy 15"-es EV hangszóró dolgozik benne.

Tudomásunk szerint sem előtte, sem utána nem gyártott 15"-es hangszóróval kombót a Mesa, csak ezt a típust 1983-ban. A cégtől megszokott minden tekintetben magas minőség mellet a tetemes 38 kilogrammos súly is említésre méltó. Ritkaságában nem veszi fel a versenyt az előzőekkel, ám annál érdekesebb a szovjet gyártmányú Sovtek Mig-50-es fej, ami kis mérete ellenére, az "oroszosan" megoldott hatalmas trafóktól nem könnyen szállítható. A KGST országok által gyártott erősítőkből csak az imént említett Sovtek, illetve egy Regent márkájú darabot állítottunk ki, ám igyekeztünk ebből is a különlegességet megmutatni. A Regent 30-as csöves kombóra valószínűleg sokan emlékeznek, ám ennek a feleakkora 15 wattos verzióját szinte alig ismerhetik, hiszen ebből is rendkívül kevés készült. A kiállítás részeként az effekttörténelem egyik fontos szereplőjének, az Ibanez gyárnak az effektjeiből állítottunk össze egy kollekciót, az 1972-es kezdetektől 1985-ig, amikor a legendás 9-es sorozat gyártását leállították. Itt volt látható a majdnem teljes első sorozat, illetve a legendás TS-808, és Overdrive II narrow box, illetve az említett 9-es sorozat fontosabb darabjai, úgymint analog delay (AD-9), tube screamar (TS-9), illetve a stereo chorus (CS-9).

A terület méretéhez képest igyekeztünk legtöbb olyan darabot kiállítani, amiket egyenként is érdemes kicsit jobban szemügyre venni, hiszen ezeknek a hangszereknek egy jórésze még soha nem került ki a gyűjtő kezei közül. A Hangfoglalás részeként a fiatalok számára a kezdeteket, illetve a zenetörténelem egy kis részét mutattuk meg, az idősebbek számára a fiatalkorukat igyekeztünk visszacsalogatni egy-egy történet, vagy emlék erejéig. Reméljük, hogy a 2012-es Hangfoglalás után is be tudunk számolni a Gitarhangtechnika.hu oldalán a sikeres kiállításról.

SZS:- Nagyon köszönjök a tárlatvezetést és egyáltalán ezt a nagyon tartalmas interjút. Ígérem, hogy a szemünket mostmár tényleg rajta tartjuk a Vintage '52-őn, és gyakrabban fogunk teszteket írni hangszereitekről, és ismertetőket közölni a működésetekről.

Szabó Sándor

2011-11-23 13:00:00