A Marshall hangzás nyomában

Befejező rész

Az AS 80R Acoustic Soloist akusztikus gitárerősítő

Az unplugged, vagyis a rock diszkrétebb akusztikus műfajának kiszélesedésével új igényeket támasztott a gitárosok körében. Az akusztikus gitárokat egy tiszta, jó minőségű erősítővel kell kierősíteni. Az erősítő tudjon fogadni elektromagnetikus hangszedőket, piezzo hangszedőket és mikrofonokat. Sőt egyszerre mindhármat. Legyen megfelelő hangszínszabályzási lehetőség, az akusztikus gerjedést gátló megfelelő Notch filter, effekt loop, beépített zengető, vonalkimenet, DI kimenet. Mindezeknek a 2x10 collos hangfalla és egy kiegészítő magassugárzóval ellátott 2x40 Wattos kombó, az Acoustic Soloist felet meg.

Mindhárom csatornáján független EQ és gain szabályzó fokozatok vannak.

Az előerősítő és a végfokozat is tranzisztoros. A kombinálható bemenetekkel szokatlanul nagy hangerő érhető el akusztikus hangforrásokkal. Azért fogalmaztam így, mert nemcsak akusztikus gitár, hanem szájharmonika, fuvola, hegedű, szaxofon és bármely hangszer erősítésére alkalmas.

Kis mérete és súlya miatt nagyon praktikus eszköz.

A 7000-es sorozatú Dynamic Bass széria

Az 1993-94-ben gyártásból kivont Integrált Basszus sorozat helyett egy hangzásilag, technológiailag és külsőleg teljesen megújított sorozattal rukkolt ki a gyár. Minden eddiginél nagyobb dinamikával és teljesítménnyel ruházták fel. Nem is véletlen, hogy a Dynamic Bass nevet kapta ez a sorozat. Sohasem felejtem el, amikor még ATEC-es időszakomban egy ízben Bécsbe látogattunk az egyik első szűkebb szakmai körben megrendezett bemutatóra. Itt személyesen Jim Marshall is megjelent. A felejthetetlen az volt, hogy valaki teljes hangerővel megdöngette az 1200 Wattosra összeépített stack rendszert, amire a teremben az asztalok, szekrények kellemetlen remegésbe kezdtek, egy kép leesett a falról és mindenki a gyomrához kapott.

A szokatlan nem is a hangerő volt, mert nagy hangerőt már hallottam, sokkal inkább a korábbiakhoz mérten feltűnő hangtisztaság.

A basszusgitárosok kezdetben eléggé fenntartásokkal fogadták, mert megrögzött előítéleteik vannak arról, hogy a Marshall nem a basszus erősítőiről híres. Aztán csupán ki kellett velük próbáltatni és onnantól nem is akartak mást csak Dynamic Basszust.

A felépítésére jellemző, hogy az előfok tranzisztoros és csöves fokozattal is el van látva. Egy potméterrel fokozatosan lehet átkeverni egyiket a másikról. Az előfok 1 db ECC 83-al hozza a csövesebb hangzást. A végfok pedig MOSFET-el van megalkotva. Beépített hangszínszabályzója, effekt loopja, kompresszora és DI kimenete van. Minden ami csak kellhet. A hatalmas mindent beborító és leborító hangereje mellett nagyon melegen is tisztán szól.

A könyv végén található táblázatokban is látható, mennyiféle hangfal kombináció építhető össze. A fejek 200 és 400 Watt teljesítménnyel épülnek. Némelyik magassugárzó tölcsérrel van kiegészítve. A hangfalak reflexdobozok. Annyira mélyre lemennek, hogy az 5 húros basszusgitárok H húrja is kiegyensúlyozottan kellő erővel szólal meg.

A 9 sávos grafikus EQ pontos hangszínszabályzást biztosít. Ezen kívül még egy mély- magas szabályzó is a rendelkezésre áll. Az erősítő és hangfalak csatlakozója a Neutrik rendszerű Speakon.

Néhány érdekes és tanulságos sztori a zenészek előítéleteiről...

A Privat Music Productions rendezésében Magyarországon szerepelt az amerikai Oregon együttes. Nem rock sokkal inkább a finom jazz és kortárs zenék határán lebegő akusztikus hangszerekből álló együttesről van szó. Abban az időben gyakran kisegítettem a színpadi stábot és egyfajta közvetítő-összekötő voltam az amerikai és magyar technikus gárda között. Ezekre a koncertekre az együttesek mindig megkötik, hogy milyen erősítők és egyéb kiegészítők lehetnek a színpadon, másként nem vállalják a fellépést. Abban az időben itthon még nem volt SWR így a 4x10-es góliátot sehonnan nem lehetett előteremteni. A szervező jó barátom lévén megkért, hogy ajánljak valamit, ami az kényes ízlésű nagyon igényes bőgősnek Glen Moore-nak is megfelel.

A színpadra kitetettem a Marshall Dynamic Bass 4x10-es 7410-es hangfalát. Amikor Glen kijött az öltözőből és meglátta rajta a Marshall feliratot majdnem rosszul lett. Látnotok kellet volna azt a csalódottságot az arcán. Akkor azt mondta, hogy ebben az esetben ma az Oregon koncert elmarad. Nem volt más, odamentem hozzá és azt mondtam neki:

"- Nézd Glen, ez itt egy Marshall basszushangfal és ismerem és megértem a jazz zenészek és a te személyes előítéletedet a Marshall név hallatán. Azonban az embereknek hatalmas csalódást okozunk, ha nem lesz Oregon koncert. Én csak azt kérem tőled, hogy tartsd továbbra is meg az előítéleteidet, ezt mindenki tiszteletben tartja, azonban csak azt tedd meg, hogy dugjuk össze a te Red Box erősítőddel és csak egyetlen hangot játssz rajta, nagyon szépen könyörgök neked! Adjunk egy esélyt magunknak! "

Glenn kelletlenül hozta a bőgőjét és amint a legmélyebb C-re hangolt húrját megpengette a mosolya egyre szélesedett és azt mondta: "- Man, Thank you! But this sounds cool !" Lám az előítéletek....!

Ugyanezen a hangfalon játszott pár hónappal később is. Ugyanezt használta az Al Di Meolával a Sportcsarnokban együttszereplő Stanley Clark is akusztikus bőgőjével. Ő is furcsán nézett rám, azt kérdezte: " - Mondd csak, hallottad már ezt az erősítőt, mert én még nem is hallottam róla?" Erre azt feleltem, hogy természetesen jól ismerem, ide sem mertem volna hozni. Referenciaként pedig megemlítettem, hogy még Glen Moore is nagyon szerette a hangját. Rántott egyet a vállán és azt mondta:

"- Ha Glen is ezen játszott, akkor biztos jó lesz az én bőgőmnek is." Bedugta a bőgőjét, gyorsan elsodort vagy kétszáz hangot és rámvigyorgott hatalmas fogaival. És ezzel el is volt intézve minden.

Egy másik sztori Terje Rypdallal esett meg. Technikailag nagyon igényes éterien szárnyaló zenét és hangzásokat használó norvég jazz muzsikus.

Ő 2 db Fender Twin Reverbet, vagy 2 db Vox AC 30-at kért, esetleg 2 db Mesa Boogie Mark I-et. No de honnan! ez itt Magyarország....! És jött két Marshall Valvestate 8240. Ugyan nem a tiszta hang eszményképe, de aznap este Terje nagyon élvezte az új soundját és fergetegeset játszott. Egy további sztori: Itt járt a Pecsában Marcus Miller és csapata. Ő is csinált egy jókora botrányt amiért nem azt a cuccot kapta amit szeretett volna. Akkori csapatában Hiram Bulock gitározott, aki 2 db Boogie Mark I-et kért. Aztán helyette megjelentem 2 db újabb Valvestate VS 265-ös modellel. Kissé fintorgott ő is, de megkérdezte tőlem, hogy ismerem -e ezt a modellt és bátran merem-e ajánlani neki, mert hogy ő Boogiet használ, mert valaki azt mondta neki, hogy az a jó. Bevallotta azt is, hogy nem ért ezekhez a dolgokhoz egy konzerv felnyitása is nagy technikai feladat számára.

Erre azt válaszoltam, hogy nem akarom összehasonlítani a két eszközt, mert nem lehet őket. Csupán azt kértem, hogy dugjuk be a gitárt és hallgassa meg. Előtte minden potmétert középre állítottam, hogy megfigyelhessem hogyan kezd hozzá a hangszínezéshez. Mit fog először megváltoztatni? Ebből én meg fogom tudni, hogy melyik az a jellemző, ami először megüti a fülét és mi lesz a második és így tovább. Legelőször a basszushoz adott egy kicsit, aztán semmihez sem nyúlt. Megpengette a gitárt, játszott rajta pár furcsa hangot, rámnézett és azt mondta:

"- Kész én rendben is lennék. " Minden aggodalom eltűnt az arcáról. Én azonban annál inkább meglepődtem. Kérdeztem, hogy ez elegendő neki a megnyugváshoz? Erre azt felete: "- Nézd én két hangból hallottam hogy ez jó lesz nekem. A másik pedig az, hogy feltételezem a pillanatnyilag itt elérhető legjobbat adtad nekem. Ez a kettő együtt nekem elég ahhoz, hogy most nyogodt legyek és a játékra összpontosítsak. Köszönöm tökéletesen megfelel !"

Ezek az élet olyan apró történetei, amik egy életre szóló felejthetelen tanulságot hordoznak. Számomra legalábbis az volt.

A Marshall új Valvestate erősítőcsaládja

A Marshall a népszerű Valvestate erősítőcsaládot 1995 végétől folyamatosan megszüntette és áttért a módosított, feljavított Valvestate sorozatra. A változtatás több okból vált szükségessé.

Az egyik ok a technika rohamos fejlődése és a Marshall Kutatási és Fejlesztési Osztályának áttörő újításai az erősítőtechnikában. A másik ok a muzsikosok valamint a zene hangzás igényeinek változása, növekedése, ami az elmúlt években nagyon megfigyelhető volt. A harmadik ok a Marshall piaci pozíciójának további erősítése ebben az erősítő kategóriában. A megújulás legmélyebb mozgatórugója pedig az az elkötelezettség, ami a Marshall hangzás tradíciójának továbbvitelét és szélesebb körben való elérhetőségét célozta.

Az új sorozatban a klasszikus Marshall hangzás ma már a szűkebb pénzű muzsikus réteg számára is elérhetőbb mint valaha. Az első Valvestate ezt a törekvést nagyon szerencsésen és sikeresen előkészítette és most egy sokkal magasabb színvonalon továbbfolytatja.

A gyár hihetetlen erőfeszítéssel indította útjára az új Valvestate családot. Úgy kellet gyártási kapacitást felszabadítani, hogy az ne menjen más típusok gyártásának rovására. Ezért a cég a folyamatos kiváltás módszerét választotta és gyakorlatilag egy éven belül piacra dobta az összes modellt.

Az új erősítőcsalád piaci jellemzői eléggé figyelemreméltóak: Szinte ugyanazért az árért nagyobb teljesítményt, több szolgáltatást, jobb hangminőséget, műszakilag nagyobb megbízhatóságot, a zenét és a gitárjátékot jobban szolgáló szabályozhatóságot kap a vásárlója.

Általános műszaki jellemzőit csak fő pontjaiban írom le, mivel a sorozat darabjait részletesen is ismertetem. Az alábbi módosításokat a régi Valvesatet-hez képest kell érteni és figyelembevenni.

Az első legfontosabb változtatás a tiszta hangú csatornában történt: az új sorozat egy eddiginél sokkal brilliánsabb, keményebb és hangosabb. A 65 és 100 Wattos modelleknél tiszta két féle tiszta hangzás állítható be, egy lágyabb, melegebb " british " és egy keményebb, fényesebb " kaliforniai" tónus.

Az overdrive hangzás csöves karaktere erősebb. A pengetési tranziens jobb kihangsúlyozásával a hang átütő erejét megnövelték és zenekari hangzásban a gitárjáték tisztaságát, érthetőségét jobban szolgálja. A torzított hang felharmónikusokban dúsabb, telítettebb.

A zenében sokkal izgalmasabb és a gitáros számára is inspirálóbb tónust terveztek. A hang határozottabb indítása és a telítettebb hangszín lehetővé teszi az akkordok hangjainak harmónikusabb összecsengését még magasabb torzítási szinteken is. Az erősítő sokkal érzékenyebben reagál pengetés dinamikájára, módjára és helyzetére. Jobban kiemeli a pengetés erejét, finom pengetésnél kisebb, erősebbnél nagyobb és dúsabb a torzítás. A metál stílusú gitárosok kezében könnyebben jönnek elő a sikító felhangok.

Több szolgáltatása van és összességében magasabb játék komfortot nyújt. A lábkapcsolók LED jelzőfénnyel vannak ellátva, hangfalszimulátoros és DI kimenet, kiegészítő hangfal kimenet, párhuzamos effekt loop mind rendelkezésre áll. Kétféle hangszín opció a tiszta és overdrive csatornákon ugyancsak kényezteti a gitárost.

Jobb hangminőség az újonan kifejlesztett áramköröknek köszönhetően az új sorozat határozottabb karakterrel és a csöves erősítőket sokkal jobban megközelítő tónussal rendelkezik. A beépített rugós zengető sokkal simább és kiegyenlitettebb hangzású, ami lehetővé teszi hogy intenzívebb zengetést használjon a gitáros a hang átütő erejének elvesztése nélkül.

A cég egy megbízhatóbb konstrukciót igért. A jobb minőségű alkatrészek és magasabb technikai színvonalú beszállítók garanciális szempontból is sokkal időtállóbb, megbízhatóbb, strapabíróbb konstrukciót eredményeztek.

A régi változatokhoz képest az új változatosabb kiviteleket kínál. Az új sorozat 15, 30, 65, és 100 Wattos kivitelű kombókat, 1 db hangszóróval 2x30 valamint 2x65 Watt teljesítménnyel, sztereó chorussal kombinált combókat 2 db hangszóróval, 3 csatornás előfokot a 2x65 és 100 Wattos változatnál, továbbá kiegészítő hangfalal csatlakoztatási lehetőséget a 2x65 és 100 Wattos kombóknál, stack változatot a 100 Wattos modellnél.

  • A 15 és 30 Wattos modellek gyakorló célokra készültek kezdő és professzionális gitárosok számára. A VS30R 30 Wattos erősítő hangminőségét külön ki kell itt emelni, mivel tranzisztoros kivitele ellenére zavarbaejtő élethűséggel utánozza a csöves erősítők hangját, szabályozhatósága egészen rendkívüli, hangminősége (különösen a 2x30 Wattos) professzionális alkalmazásra is alkalmassá teszi. Hangfelvételre nagyon alkalmas.
  •  VS65R változat kisebb klubokban, színpadokon önmagában is kitűnő eszköz, mikrofonozva vagy a Line kimenetéről alkalmazva a legnagyobb színpadokon is kitűnő hangzást produkál. Hangfelvételre nagyon alkalmas.
  • A VS100R 100 Wattos változatok minden tekintetben megfelelnek egy utazó rock gitáros hangi és kényelmi elvárásainak. Stúdió felvételre kitűnő.
  • A 100 Wattos stack kivitel, ( VS100RH fej és VS412 két hangfallal) a monstre színpadokon is kitűnő hangzást biztosít.

A régi és új modellek összevetése:

Az új modellek az alábbi régi típusokat hivatottak kiváltani, miközben új alternatívák is beléptek a sorozatba:

régi modell:      új modell:
8010   VS15R
8020   VS30R
------   VS230R
8040   VS65R
8080   VS100R
8240   VS265R
8100   VS100RH
8412   VS412
8222   VS212
------   VS112

Új sorozatú Valvestate VS 15R, VS 30R, VS 65R és VS 100R gitár kombók

Bizonyára kevesen akadnak a gitárosok közül akik ne ismernék akárcsak hallomásból is a Marshall népszerű Valvestete erősítőcsaládját. A neve is jelzi, hogy csöves és félvezetős technológia kombinációjából létrehozott erősítők ezek. A Marshall az első nagy pionírok egyike, aki gitárerősítők gyártására specializálódott és mára a rock and roll jelképévé vált jellegzetes hangzásával. Magát a hangzást nehéz leírni, aki hallgat elég rockzenét, aki gitározik és már próbált néhány erősítőt, az pontosan tudja miről beszélek. Az bizonyos, hogy távolról meg lehet ismerni jellegzetes hangját és ezt nagyon sokan szeretik. Sőt még azok is, akik tudják, hogy nagyon sok jó erősítő van és végtelen sok kellemes hangzás. Persze a jó mindig drága, és azért mert a csöves technológia ma már igen költséges, hiszen szinte csak a zeneipar használja ezeket. Egy biztos, ma a gitárosok szinte ösztönösen is a csöves hangzást favorizálják és keresik.

A Marshall néhány évvel ezelőtt kibocsájtotta a Valvestate erősítőcsaládot abból a meggondolásból, hogy a jellegzetes Marshall hangzás azok számára is elérhető legyen, akik nem tudnak megfizetni egy csöves erősítőt. Az ötletből szenzáció lett. Az előfokba épített ECC83 elektroncső aktívan részt vett az overdrive hangzás megformálásában. A tranzisztoros erősítők szárazságának már nyoma sem volt annak ellenére, hogy a végfok tranzisztoros építésű. A Valvastate hihetelen népszerű lett sokoldalúságának és jó hangzásának köszönhetően.

A koncepció tehát életképesnek bizonyult és ma eljött az ideje annak is, hogy ez a család egy magasabb minőségi kategóriába lépjen anélkül, hogy ára változott volna. Frankfurtban már megcsodálhattuk az új Valvestate sorozat minden modelljét és abban a kivételes helyzetben voltam, hogy személyesen próbálhattam ki a Marshall technikai demonstrátorának jelenlétében.

Röviden az új sorozatról: A régihez képest nagyobb teljesítményűek. 15, 30, 65, 100, valamint 2x30 és 2x65 Watt teljesítményben készülnek. A 15 és 30 Wattos modellek teljesen tranzisztorosak, a 65 és 100 Wattos modellek hibrid építésűek, vagyis csak az előfokban van cső. Külső kivitelük eléggé hasonló a régihez, bár az előlap szebb és áttekinthetőbb. Szolgáltatásaiban többet nyujtanak az elődeiknél és hangzásban több tekintetben jobbak, és persze mások. A sorozat új típusú Gold Back hangszórókat kapott, melyet a Marshall kifejezetten az új Valvestate sorozathoz fejlesztetett ki.

A lényeg, hogy a Marshall hangzás ha lehet még erősebben dominál minden egyes modellben. Felvetődhet a kérdés, hogy mitől Valvestate egy tranzisztoros erősítő? A válasz egyszerű: ugyanazért amiért a DRP 1 előfok az egyik "legmarshallabbul " megszólaló félvezetős előfok. Bármi amit meghajtassz vele az Marshall hangon fog szólni. A cél a csöves erősítőkből hallható jellegzetes hangkarakter emulálása a lehető legtökéletesebb módon. Ma ez nem lehetetlen, és aki kételkedik javaslom próbálja ki, és hallgassa meg őket. Vannak bizonyos beállítások ezeken a tranzisztoros modelleken, amikor nem tudni, hogy vajon csöves erősítő szól-e. Bizonyos beállításokban a tranzisztoros erősítők előnyei is kidomborodnak, de a legszembetűnőbb az, hogy mindig érezni a Marshall tónust.

Most pedig vegyük sorra az egyes modelleket a kicsitől a nagyig. Előbb a technikai jellemzőket vesszük sorra, majd egymásután meg is hallgatjuk őket.

VS15, VS15R: A szám a teljesítményt jelöli Wattokban, a betű a zengetőt jelzi. Mint a legkisebb a sorozatban a legegyszerűbb is. Kifejezetten gyakorló célokra fejlesztették ki. Az erősítő két csatornás, egy tiszta és egy overdrive. A 3 sávos EQ közös a két csatornán. Az overdrive csatorna jellegzetessége, hogy két fokozatú erősítés szabályzása van, vagyis a tiszta és az overdrive csatorna Gain szabályzója egyaránt aktív. Ezzel számos torzítási jelleget be lehet állítani. A csatornaváltás lábkapcsolóval vagy kézi úton történhet. Master hangerő szabályzó segítségével tudjuk szabályozni a tiszta és torzított hangok arányát. A zengetős változatban egy sima hangzású jó minőségű rugós zengető van, mely potméterrel szabályozható. Az előlapon egy kimenetet találunk fejhallgató részére és egy Line kimenet, amivel tovább vihetjük az előerősítő jelét. A nyitott hátuljú hangdobozban egy 8 collos hangszóró van.

VS 30R: 30 Wattos, 10 collos hangszóróval készül. Két csatornáját tiszta és overdrive hangzásokhoz nagy figyelemmel tervezték meg. Ez a modell minden tekintetben továbbmegy mint egy egyszerű gyakorló erősítő. A két csatorna teljesen független egymástól. A tiszta csatorna Volume jelű hangerő szabályzója egyben a bemeneti érzékenységet is szabályozza. Mindezt nagyon elmésen találták ki, mert a hangzás, a hangerőt teljesen felcsavarva is tiszta marad és kellő erejű ahhoz, hogy akár egy klubban zenekarban is megszólaljon. EQ-ja egy mély és magas szabályzóból áll. A torzítós csatorna 3 sávos EQ-val külön Gain és hangerőszabályzóval rendelkezik. Csakúgy mint a 15 Wattosnál az EQ középszabályzója nem egyszerű közép vágó-kiemelő, hanem kombinálva van egy sávtolóval. Ez a Contour nevet kapta, ami persze jóval többet jelent így, mintegy egyszerű Middle középhangszabályzó.

Feltűnő a széles szabályzási tartomány. Pillanatok alatt lehet a legvadabb thrash hangszínből a puha homogén blues hangokba átmenni. Nagyon sokféle hang kreálható, hála a Contour interaktív jellegének. A Contour legfőbb érdekessége az, hogy folyamatosan változtatva másként szabályoz a (Bass) mély és a (Treble) magas szabályzó is. Fejhallgató és vonal kimenet itt is található. A csatornák között kézzel vagy lábkapcsolóval választhatunk és LED jelzi a pozíciót.

VS65R: Kétcsatornás 65 Wattos erősítő 12 collos hangszóróval. Mérete pontosan megfelel a korábbi 8040-nek és csak akkor fogunk kissé csodálkozni, amikor kiderül mekkora hang jön ki ebből a kis dobozból. A tiszta csatorna ha lehet még nagyobb gonddal lett megtervezve. Ez a hangzás csak a tiszta csöves JTM és JMP1-ből volt ismert eddig. A Marshalltól nem is várva, szokatlanul tisztára sikerült hangolni ezt a csatornát. Két állása van, egy " British" tiszta meleg hang csillogó tranzienssel, és egy még fényesebb brilliáns " kaliforniai" tiszta hang. A két hang között a Tone Shift nyomógombbal válthatunk. Nagy kár, hogy ez a két más karakterű tiszta hangzás nem kapcsolható lábbal is. A bemeneti érzékenység és a hangerő itt is együtt szabályozható.

Az EQ klasszikus módon mély, közép és magas szabályzókból áll. Az overdrive csatorna teljesen független a tiszta csatornától. A csatornaválasztás kézzel vagy lábkapcsolóval végezhető el. A bemeneti érzékenység ( Gain) és a csatorna hangereje külön szabályozható. Az EQ itt is a Contour típusú középszabályzást alkalmazza. Mivel ez már tartalmaz egy ECC 83-as csövet az előfokában a hangzás és persze a szabályzók hatása is kissé eltérő ,mint a tranzisztoros változatnál. Az interaktív jelleg itt is nagyon érezhető és a szabályzási tartomány itt is igen széles. Az erősítő tartalmaz egy effekt loop-ot, melynek kivezetései hátul vannak, és az FX MIX szabályzóval állítható a direkt és effekthang aránya. Ugyancsak hátul találjuk a vonal ( Line Out) kimenet aljzatát.

VS 100R: 100 Wattos kombó, 1 db 12 collos hangszóróval. A legradikálisabb változtatást talán ez az erősítő viseli magán. Azzal kezdődik a változás, hogy nem kettő, hanem 3 csatornás előfokot kapott. Ebben a kategóriában ez nem tipikus. A három csatorna egymástól teljesen független. A tiszta csatorna kezelőszerveit tekintve megegyezik a VS 65R-el. Az másik két csatorna az Overdrive 1 és Overdrive 2 jelzést kapta az előlapon. Kézi nyomógomb és lábkapcsoló segítségével válthatunk a csatornák között, melyet LED jelez. A lábkapcsoló is LED-el van ellátva, így mindig tudhatjuk az aktuális pozíciót. Bár a két overdrive csatorna hangszínszabályzója közös, a két csatorna alaphangzása különböző.

Az Overdrive 1 csatorna Gain és Volume szabályzója egymás mellett található. Az Overdrive 2 csatorna magasabb torzítási szinteken dolgozik és egy külön Contour szabályzót is kapott a klasszikus 3 sávos EQ mellé. Van még egy újdonság, ami nagyon megemeli az erősítő használati értékét, ez a Power Dimension nevű kapcsoló, mely lehetővé teszi két egészen különböző szólóhangszín kapcsolását ráadásul az egyik állásában több középtartománnyal és jókora hangerő kiemeléssel dolgozik. Nagy kár, hogy ez a funkció nincs kivezetve lábkapcsolóra. Rugós zengető és külön párhuzamos effektloop található az erősítőben. A hátlapon a loop Send / Return aljzatai egy szintválasztó kapcsolóval, a vonal kimenet, egy fejhallgató kimenet, és egy DI hangfalszimulált kimenet is található ugyanabban a kiváló minőségben mint a csöves JTM 60 modellen. A hátlapon találunk még további hangszóró kimeneteket is ami eddig nem volt a korábbi Valvestate erősítőkön.

Az előlapon az FX MIX szabályozza az effekt/direkt hang arányát és egy külön potméter a beépített rugós zengetőt. Az erősítő mérete mindenben megfelel a 8080-nak és az előlap új arculata teszi nagyon elegánssá ezt a modellt.

Mindezek után lássuk illetve halljuk mit tudnak az új kombók. A 15 és 30 Wattos erősítőt külön teszteltem, lévén így becsületes. Ők amúgy is tranzisztorosak és gyakorláshoz, próbához szánták őket. A meghallgatás során aztán kiderült, hogy a VS 30 jóval több mint csupán egy kis gyakorló erősítő. A próbához Gibson Les Pault és Fender gitárom nem lévén egy Gibson Nighthawk Standard 3 hangszedős változatát használtam, mivel ennek az elektronikája egyetlen kapcsolással leosztható és egy Stratocaster hangzásvilága tárul fel.

A VS 15 tökéletesen hozta azt, amit egy kis erősítőtől el lehet várni. Jól és széles határok között szabályozható. Kellően nagy hangereje van és meglepő volt, hogy valamiként piciny 8 collos hangszórójából kihallatszott valamiféle Marshall tónus, ami minden kezdő gitárost levesz a lábáról.

A VS30R torzított hangszíneivel ragadott meg azonnal. Amint átkapcsoltam az overdrive csatornára az lepett meg leginkább, hogy inkább a csöves erősítőkre jellemző módon indult a hang és azt a meleg hosszú hangot hozta amit annyira keresnek a gitárosok. A Contour nagyon rafinált szabályzó. A Gain változtatásával és a Contour valamint a Treble finom igazításával ezentúl a Bass mérsékelt kiemelésével egész más világba visz minket a kis cucc. Néha el is tűnik a marshall jelleg és sokkal inkább egy amerikai "tweed" hangot hallhatunk, de ettől inkább értékesebb, sokoldalúbb a szerkezet. Mint említettem az EQ nagyon aktív és szélsőséges beállítások is érdekesen szólnak.

A zengető mindegyik modellen sokkal simább, áttetszőbb hangú, ezért többet is elbír a hang belőle. Kíváncsiságból meghallgattam vonal kimenetéről egy nagyobb 100 Wattos végfokon. Nagyon kellemesen szólt és nem hiányoltam semmit. Ez az előfok ami a VS30 R-ben van, megérdemelne egy nagyobb végfokot és ládát is. Véleményem szerint kissé másként szólna mint a többi Valvestate de nagyon modernül és egyéni tónussal. Ne menjünk nagyon a dolgok elé, de a következő számban a VS 230 valamint a VS 265 két hangszórós stereo chorussal szerelt nagyobb változatát fogjuk tesztelni.

VS 65R: Ez már más világ, de még mindig Marshall. A tiszta csatorna lepett meg először brilliáns áttetsző és igen dinamikus hangjával. A Stratós hangzásoknak nagyon kedvez ez a csatorna mindkét állásában. Ha nagyobb hangerőre állítjuk a hang akkor is tiszta marad. Ez mindenképpen nagy előny. A torzítós csatorna már kis Gain értéken is nagyon harapós és agresszív. Ezt a harapósságot egészen eszelős értékig lehet fokozni, amit a metálosok biztosan fognak értékelni. Riffekhez a Contour szabályzóval jól ki lehet szedni a közép tartományt, bár az átütő erő az éles erős tranzienseknek köszönhetően megmarad. A kis doboz a maga 65 Wattjával hatalmasat szól és mérete eltörpül a hangja mellett. Szólókon érdekesen viselkedik. Korábban már megszoktam a Valvestate folyékony hangzását. Itt ez a folyékonyság csak maximális hangerőn jön meg, alatta viszont minden hang tisztán elválik a másiktól. A hang kezdete a pengetéskor akkorát üt, hogy a figyelmet sokkal inkább erre irányítja, mint a további hangi folyamatokra. A torzítás bőven több mint elég.

(Bár ismerek gitárosokat akiknek sosem elég belőle...) Az erősítő nagyon érzékenyen reagál a pengetés dinamikájára és fínomságaira és még magas Gain állásokban is érezhető a gitár jellemző tónusa.

Nagyon nagy fejlődésnek tartom, hogy a torzított hangszíneken, bármilyen állásban harmónikus marad a lefogott akkord. Megmagyarázom.

A gyenge, olcsó konstrukcióknál maximum kvartok és kvintek foghatók le a gitáron torzított hangszínen. Ha a hangsor más hangja kerül az akkordba, akkor elveszti belső harmóniáját és zavaros kakofóniába fullad a hang. Ezzel nyilván beszűkülnek a jól hangzó fogások a gitáron. ( Nem lehet, hogy ezért olyan szegényes a heavy metál harmóniavilága...?) Ha lefogunk egy akkordot, lehet az akár egy D 7/9 vagy egy A 6/7 még magasabb torzításon is visszaadja a harmóniát. Az egyszerű "power chord-ok" pedig nagyon simán, üdén szólnak.

VS100R: A tiszta csatorna karaktere ugyanaz mint a 65 wattoson, persze minden vastagabb és áthatóbb a nagyobb hangszóró és hangdoboz miatt. Az Overdrive 1 csatorna majdnem ott kezdődik, ahol a tiszta végződik. Az alaptónusa nagyon határozott, vastag, kövér hang közepesen finom szövetű torzítással, amitől nagyon alkalmas olyan riffekhez ami az egész zenekar hangzását a hátára veszi. Harapós és homogén is tud lenni, függően attól hogyan állítjuk be az EQ-t és a Gaint. Annyira vastagon szól ez a csatorna, hogy eszembe juttatta a Marshall 6100 típusú jubileumi erősítőjét. Az nagyon szélesen vastagon szól. Kissé nyers de meleg. AC/DC hangok tömkelegét kínálja sőt nagyon jó lírai szólókhoz is. Nem is azért mert szép, hanem mert a pengetés finomságait visszaadja jó a hang kitartás és dinamikus. Ez az a hang ami nem egy matyóhímzés, mert annyira puritán és vad ami miatt nem lehet nem szeretni.

Az Overdrive 2 csatorna más karakterrel. Ízig vérig Marshall, de abból is az agresszívebb még harapósabb fajta. A hang eleje itt is fényes kemény tranzienssel kezdődik. Ez azért is előnyös, mert kisebb hangerőn is ki fog szólni a bandából. A torzítás ennél is valami eszelős szintre tornázható de mindvégig kezelhető. Nagyobb hangerőn egészen folyékony, de a hangok "groove-ja" itt is megmarad, jól elkülönülnek a hangok egymástól.

A Power Dimension egyik állása még inkább thrash-be küldi a hangot a másik állása pedig ellentmondást nem tűrő mindenen átható hang. Ehhez ha jól felcsűrjük a hangerőt akkor azt is elfelejthetjük, hogy kombó erősítőnk van mert valahogy egy fokozatot ugrik a hangzás kiterjedése és majdnemhogy a 4 hangszórós ládák erejével szólal meg. A 100 Watt itt is jól ki van használva. Kiegészítőládával a kombó jelleg végleg feledésbe merül és teljesen stack hangzást hallunk.

Összegezném az új hangzás lényegét. Minden eddiginél szabályozhatóbb, átütőbb, dinamikusabb, kezelhetőbb, harmónikusabb hang. Bármelyik beállításon kiegyensúlyozottnak tűnik. Ez azt jelenti, hogy nincs nagy különbség a két hang között ami magában is és ami zenei közegben is jól szól. Ez nagyon fontos szempont.

Sokan vesznek erősítőt amit ha magában kipróbálnak akkor nagyon szeretik mert "röfög". Ugyanez a cucc a bulin a zenekarban csak egy nagy "ZS" betűt sóhajt magából, nem lehet hallani, pedig borzasztóan hangos. Akkor szól jól a csapat, ha a gitáros abbahagyja a játékot. Az erősítő pedig akkor röfög ismét ha a többiek abbahagyják a játékot. Micsoda háziállatt...! Ezt a jelenséget elkerülhetjük, ha kevés basszust teszünk a hangba és valamennyi közepet. A sok mély zavarossá teszi hangzást. A közép segít megőrizni energiáját.

Ami az új Valvestate szériát illeti nagyon dícséretes, hogy árához képest igen jó erősítőket kapunk sok szolgáltatással, nagyon jó szabályozhatósággal. Azzal a gondolattal búcsúznék, amit Jim Marshall úr írt a kezelési utasításba személyes jókívánságai és köszönetnyilvánítása közé:

"Annak érdekében, hogy a maximumot kihozd a cuccodból, minél többet kísérletezz! Ne riadj vissza attól sem, hogy szélsőséges, radikálisnak tűnő beállításokat használj! A Valvestate maga is egy radikális technológia radikális gitárosok számára."

Miként az új széria fokozatosan került a piacra a teszthez való hozzáférhetősége is két lépcsőben volt lehetséges. Az alábbiakban a még nem tesztelt típusokról olvashattok részletesebben.

VS 230R, VS 265R gitár kombók és VS 100 H fej VS412 hangfallal

Bizonyára sokan ismerik a régi Valvestate sorozatot és azok közül is a 8240 2x40 Wattos sztereó chorus-os kombót. Ennek érdekessége volt, a kettős végfok, mely 2 külön hangszórót hajtott meg és az előfok végére beépített analóg sztereó chorus effekt. A kombók között ez volt a legdrágább, de talán a legjobb is. Az új sorozatban két hasonló dupla végfokos erősítőt is találunk. Egyik a VS 230R a VS30R megkettőzött és sztereó chorus-al kiegészített változata. A másik a VS 265R ami érdekes módon a VS 100R 3 csatornás előfokát és a VS65R végfokából 2 db-ot kapott ugyancsak sztereó chorus effekttel kiegészítve.

Érdekes elgondolkozni az egy és két hangszórós kivitelű erősítők hangzásbeli különbségein. Ha egy hangszórónk van, akkor a gitár hangzása azon az egy felületen sugárzódik ki a közönség felé. Ezt a folyamatot semmi sem zavarja meg, és a hangforrás pontszerű jellege segít abban, hogy a hallgató jobban analizálhassa a hangot a zenekari hangzáson belül. Egyszerűbben fogalmazva, könnyebben kiszól a bandából és jól hallható marad.

A két és több hangszóróval szerelt erősítők nagyobb felülettel dolgoznak, nagyobb hangnyomást és erőt képviselnek. A hangzás már kevésbé lesz pontszerű, ezért bizonyos hallgatói helyzetekben a hang más színű lesz, mert a két hangszóró közötti távolságából adódó kis eltérés kimozdítja az egyik hangszóró hangját a fázisából. Ha ezt az jelenséget egy olyan effekt segítségével mint a sztereó chorus még fokozzuk is, egy érdekes hanghatást kapunk. A hangfal pontszerű megszólalása helyett, egészen valószerűtlen képzetünk támad. A hang ott szól a zenekarban, de szinte teljes szélességében, mintha egy egész fal sugározná azt. Lehet, hogy analizálhatósága kissé csökken, de a jellegzetes chorus effekt feltűnővé teszi akkor is, ha egyébkény beleolvadna a hangzásba.

Ha ezt a jelenséget felismerve még megfelelő hangszínválasztással is megtámogatjuk az így létrejövő hangzást, akkor eljutottunk egy másik hangzásvilágba, ahol egészen különleges és szép dolgok történnek a gitárunk hangjával. A Marshall ezt a lehetőséget kínálja nekünk az így kialakított kombó erősítőivel. A sztereó jelleg tehát a két csatorna függetlenségében és a hangok fázishelyzetének állandó változásában van. Ez a sztereó jelleg nem egészen ugyanaz, mintha két egymástól néhány méterre elhelyezett hangfalakat használnánk. Erre még majd visszatérek a VS265R ismertetésekor.

Ezek után tekintsük meg közelebbről az erősítőket.

VS 230R: 2x30 Wattos, 10 collos hangszóróval készül. Mindkét csatornáját a tiszta és overdrive hangzásokhoz nagy figyelemmel tervezték meg. Ez a modell minden tekintetben több mint egy egyszerű gyakorló erősítő. A két csatorna teljesen független egymástól. A tiszta csatorna Volume jelű hangerő szabályzója egyben a bemeneti érzékenységet is szabályozza.

A hangerőt teljesen felcsavarva is tiszta marad és kellő erejű ahhoz, hogy akár egy klubban zenekarban is megszólaljon. EQ-ja egy mély és magas szabályzóból áll.

A torzítós csatorna 3 sávos EQ-val külön Gain és hangerőszabályzóval rendelkezik. Csakúgy mint a VS30R-nél az EQ középszabályzója nem egyszerű közép vágó-kiemelő, hanem kombinálva van egy sávtolóval. Ez a Contour feliratot viselő potméter persze jóval többet jelent így, mint egyszerű Middle középhangszín szabályzó. Feltűnő a széles szabályzási tartomány. Pillanatok alatt lehet a legvadabb thrash hangszínből a finomabb szövetű, homogén hangokba átmenni. Nagyon sokféle hang kreálható, hála a Contour interaktív jellegének.

A Contour legfőbb érdekessége az, hogy folyamatosan változtatva másként szabályoz a (Bass) mély és a (Treble) magas szabályzó is. Ez jelenti a hangszínszabályzás interaktív jellegét. Fejhallgató és vonal kimenet itt is található. A csatornák között kézzel vagy lábkapcsolóval választhatunk és LED jelzi a pozíciót. A chorus effekt ki be kapcsolható kézzel és lábkapcsolóról is. A szabályzáshoz két paramétert képviselő potméter áll rendelkezésünkre, mely az effekt intenzitását és a az oszcillálás sebességét szabályozza.

A nagyon síma hangú rugós zengető jótékonyan hat az erősítő egész hangzására és növeli használati értékét. Mindössze azt sajnálom, hogy nem építettek ki egy effekt hurkot, amitől ez a cucc még több lehetne.

VS265R: Kétcsatornás 2x65 Wattos erősítő 2 db 12 collos hangszóróval. Mérete pontosan megfelel a korábbi 8240-nek. Az ECC83 csővel . Az így kialakított előfok minden tekintetben megfelel a VS100R 3 csatornás előfokának. A tiszta csatorna ha lehet még nagyobb gonddal lett megtervezve és kezelőszerveit tekintve megegyezik a VS 65R-el. Ez a hangzás csak a tiszta csöves JTM és JMP1-ből volt ismert eddig. A Marshalltól nem is várva, szokatlanul tisztára sikerült hangolni ezt a csatornát. Két állása van, egy " British" tiszta meleg hang csillogó tranzienssel, és egy még fényesebb brilliáns " Kaliforniai" tiszta hang. A két hang között a Tone Shift nyomógombbal válthatunk. Milyen kár, hogy ez a két más karakterű tiszta hangzás nem kapcsolható lábbal is. A bemeneti érzékenység és a hangerő itt is együtt szabályozható.

A másik két csatorna az Overdrive 1 és Overdrive 2 jelzést visel az előlapon. Kézi nyomógomb és lábkapcsoló segítségével válthatunk a csatornák között, melyet LED jelez. A lábkapcsoló is LED-el van ellátva, így mindig tudhatjuk az aktuális pozíciót. Bár a két overdrive csatorna hangszínszabályzója közös, a két csatorna alaphangzása különböző. Az Overdrive 1 csatorna Gain és Volume szabályzója egymás mellett található. Az Overdrive 2 csatorna magasabb torzítási szinteken dolgozik és egy külön Contour szabályzót is kapott a klasszikus 3 sávos EQ mellé. Van még egy újdonság, ami nagyon megemeli az erősítő használati értékét, ez a Power Dimension nevű kapcsoló, mely lehetővé teszi két egészen különböző szólóhangszín kapcsolását, ráadásul az egyik állásában több középtartománnyal és jókora hangerő kiemeléssel dolgozik. Nagy kár, hogy ez a funkció sincs kivezetve lábkapcsolóra.

Rugós zengető és külön párhuzamos effektloop található az erősítőben. A hátlapon a loop Send / Return aljzatai egy szintválasztó kapcsolóval, a vonal kimenet, egy fejhallgató kimenet, és egy DI hangfalszimulált kimenet is található hasonlóan kiváló minőségben mint a csöves JTM 60 és 600 modellen.

A hátlapon találunk még további hangszóró kimeneteket is ami eddig nem volt a korábbi Valvestate erősítőkön. Ezzel lehetőségünk nyílik zárt dobozú kiegészítő hangfalakkal bővíteni a kombót. Az előlapon az FX MIX szabályozza az effekt/direkt hang arányát és egy külön potméter a beépített rugós zengetőt. Ennél a modellnél a tiszta és overdrive csatornák számára egymástól függetlenül külön potméterrel állíthatjuk be a rugós zengetés arányát. Az előlap új arculata nagyon elegánssá teszi ezt a modellt.

VS 100H: 100 Wattos fej. Három csatornás, ECC83 csővel ugyanaz a konstrukció és szolgáltatás, mint a VS100R esetében, azzal a különbséggel, hogy az erősítőrészt különválasztották a hangfaltól és a korábbról jól ismert 8100 -as fej dobozába került. Mivel minden tekintetben megegyezik a VS100R elő- és végfokával valamint a VS 265R előfokával, ezért ezt itt nem részletezem újra.

A Valvestate erősítőcsalád hangfalairól is szeretnék szólni pár szót. Ehhez a családhoz már a korábbi szériaban is fejlesztettek ki kiegészítő hangfalakat. Gyakorlatilag ugyanazok kissé módosítva, más hangszóróval és más típusnévvel ellátva újra itt vannak. A VS412 hangfal 4db 12 collos hangszóróval 140 Watt teljesítménnyel méretében megfelel a régi 8412 típusnak.

Hangjában nem feltűnő a változás, hacsak az nem, hogy egy kissé szélesebb sávban szól. A hibrid erősítők, mint a régi 8100 vagy az új VS100H tranzisztoros végfoka igényelt egy mély hangokban kiemeltebb hangzást, ezért alakították ki ezt a méreteiben eltérő, kisebb, de mélyebb dobozt. Ettől vannak extra mélyeink és nyoma sincs a szárazabb tranzisztoros hangzásnak. A kombó erősítők kiegészítésére szolgálnak a VS112 egy hangszórós és VS212 kéthangszórós zárt kiegészítő hangfalak, mindenkinek ízlése szerint.

A kombó erősítők hátulja nyitott, ezzel lehetővé válik a hátra sugárzott hang falfelületről való visszaverése, amivel nagyobb hangerőt és sugárzó felületet érhetünk el. Aki jobban szereti a zárt doboz hangzását, kiegészítő hangfalról is használhatja a 100 Wattos és a 2x65 Wattos kombókat, sőt kombinálva a kétféle hangzást.

Hallgatózzunk egy kicsit!

A VS230R hangszíneivel és erejével ragadott meg azonnal. A tiszták gyönyörűek, teltek és a nagyobb doboz valamint a dupla végfok egy férfias erősítű hangzó benyomását keltette. Amint átkapcsoltam az overdrive csatornára meglepett a csöves erősítőkre jellemző hangindulás és az a meleg hosszú hang amit annyira keresnek a gitárosok. A Contour itt is nagyon rafinált szabályzó. A Gain változtatásával és a Contour valamint a Treble finom igazításával ezentúl a Bass mérsékelt kiemelésével egész más világba visz minket a kis cucc. Néha el is tűnik a Marshall jelleg és időnként egy amerikaibb, homogénebb egyenes hangot hallhatunk, de ettől inkább értékesebb, sokoldalúbb a szerkezet. Mint említettem az EQ nagyon aktív és szélsőséges beállítások is érdekesen szólnak.

A zengető mindegyik modellen sokkal simább, áttetszőbb hangú, ezért többet is elbír a hang belőle. Véleményem szerint kissé másként szól mint a többi Valvestate de nagyon modernül és egyéni tónussal. Átvitele a 10 collos hangszóróknak köszönhetően annyira széles, hogy bátran javaslom akusztikus gitár erősítésére is. Még a vendéglátósok is fogják szeretni tisztasága és dinamikája valamint kis súlya miatt.

VS 265R: Ez már más világ, és ez talán az egyik legérdekesebb Marshall modell. A tiszta csatorna lepett meg először brilliáns áttetsző és igen dinamikus hangjával. A Stratós hangzásoknak nagyon kedvez ez a csatorna mindkét állásában. Ha nagyobb hangerőre állítjuk a hang akkor is tiszta marad. Ez mindenképpen nagy előny. A torzítós csatorna már kis Gain értéken is nagyon harapós és agresszív. Ezt a harapósságot egészen eszelős értékig lehet fokozni, amit a metálosok biztosan fognak értékelni.

Első látásra még nem is sejthetjük mekkora hang jön ki ebből a dobozból. Riffekhez a Contour szabályzóval jól ki lehet szedni a közép tartományt, bár az átütő erő az éles erős tranzienseknek köszönhetően megmarad. A pengetés hangja jól átjön az erősítőn. Szólókon érdekesen viselkedik. Korábban már megszoktam a Valvestate folyékony hangzását. Itt ez a folyékonyság csak maximális hangerőn jön meg, alatta viszont minden hang tisztán elválik a másiktól. A hang kezdete a pengetéskor akkorát üt, hogy a figyelmet sokkal inkább erre irányítja, mint a további hangi folyamatokra. A torzítás bőven több mint elég. ( Bár ismerek gitárosokat akiknek sosem elég belőle...) Az erősítő nagyon érzékenyen reagál a pengetés dinamikájára és fínomságaira és még magas Gain állásokban is érezhető a gitár jellemző tónusa.

Nagyon nagy fejlődésnek tartom, hogy a torzított hangszíneken, bármilyen állásban harmónikus marad a lefogott akkord. A gyenge, olcsó konstrukcióknál maximum kvartok és kvintek foghatók le a gitáron torzított hangszínen. Ha a hangsor más hangja kerül az akkordba, akkor elveszti tonális érzetét és zavaros kakofóniába fullad a hang. Ennél azonban minden másként történik. Ha lefogunk egy akkordot, lehet az akár egy C 6/9 vagy egy A13 még magasabb torzításon is visszaadja a harmóniát. Az egyszerű "power chord-ok" pedig nagyon simán, Hatalmas erővel könnyedén szólnak. A sztereó chorus nagyon kellemes dimenziót ad a hangzásnak. Az analóg chorusok egyébként is nagyon simán, melegen szólnak, ennek minősége lényegesen jobb, mint egy átlagos multieffekt chorusa, nem szinezett, őrzi a Marshall eredeti tónusát.

Két hangfallal sztereóban is kipróbáltam. Nagyon hatásos, főleg torzítós kiséreten, ahol a két hangfal közötti tér a többi hangszer számára feltisztul és tisztábban érthető a többiek játéka. Olyan effektekkel használva, ahol a visszhangok mozognak a két hangszóró között ott izgalmas hangok kreálhatók ezzel az elrendezéssel bármilyen hangszínen. A sztereóban való játéknak persze vannak egyéb trükkjei is. Aki erre adja a fejét, annak el kell gondolkoznia azon, hogy mit csinálnak a többiek a zenekarban, milyen hangtartományt fednek le és hol helyezkednek el a sztereó térben. Ha ezeket nem vesszük figyelembe, akkor a két hangfalas sztereóval még nagyobb zavart idézünk elő a zenekar hangzásában. Mint oly sok minden ez is tudomány, mitöbb művészet.

VS100H fej VS412 hangfallal: Ez már az a világ, amiről sokan álmodoznak, de már meg is engedhetik maguknak. Erős átütő, határozott Marshall tónusok, gazdag felharmónikusok és vastag telt hang, még a vékonyabb hangú gitárokon is. A Les Paul nagyon harapósan, torkosan szól ezen az erősítőn, és ha kiszedjük a közép tartományt egy nagyon agresszív trash hangszínhez jutunk. A szaggatós riffek kedvelői nagyon fogják szeretni. A " panterás " zúzós, szaggatós hangzások mindent elsöprő erővel áradnak a hangfalból. Nyugodtan lehet órákon keresztül teljes hangerőn használni, meg sem kottyan neki. Ez a fej két darab hangfalat is meg tud hajtani, még szélesebb hangzást eredményezve bár a hangerő lényegesen nem fog emelkedni.

A Marshall egyéb erősítői

A cég mindig igyekezett széles választékot kínálni kezdettől fogva. Ebben az irányban is mindig vannak kísérletek és fejlesztések. Az egyik legismertebb széria a PA 400 keverővel egybeépített végfok-fej. A rendszer mono, 7 csatornás keverőt, effektloopot, rugós zengetőt, mikrofon és vonal bemeneteket, aux bemenetet kínál. A hozzávaló hangfalak a 6112 H egy 12 collos hangszórót és egy magassugárzót, a nagyobb 6115H pedig 1x15 -ös hangszórót és magassugárzót tartalmaz. Az előbbi 150, az utóbbi 175 Wattos.

Ez a rendszer képes kellően behangosítani egy 2-300 fős termet egy rock zenekar számára. Másik jellemzőbb felhasználái területe a zenekarok próbahelyeinek behangosítása. Többet is össze lehet fűzni rendszerből igény szerint.

Az AudioState széria

Az újabb fejlseztésű AudioState sorozat ugyancsak keverővel egybeépített erősítő azonban kombó kivitelben. Ezek az erősítők több célúak, alkalmasak billentyűs hangszerek alapjának vagy kontrolljának, vagy olyan helyen beszéd kihangosítására ahol a kétoldalú hangzás nem megoldható vagy nem szükséges.

Ebben a szériában az LR150 150 Wattos, az LR 230 2x30 Wattos sztereo kombó, valamint az LR 300 300 Wattos kombó szerepel. Mindhárom rendelkezik vonal és mikrofonbemenetekkel is.

A Park erősítők

A Park erősítők idehaza is ismertek. Ezt az erősítőcsaládot a kezdők részére tervezték és fejlesztették ki. Áruk alacsony mivel nem Angliában, hanem távolkeleten készülnek. Ezért a nevet is célszerűen Park névre változtatták. A Park sorozat hasonló meggondolásból már a hatvanas években is létezett, csak azok mind csöves erősítők voltak. Milyen jó is lenne kipróbálni olyan régi csöves Park erősítőt!

A Park sorozat az elmúlt években indult útjára, mint a jövendő felnövekvő gitáros generáció első erősítőjeként, egyfajta iránymutatásként a következő szinthez, a Valvestate-hez. Napjainkban már a megújított Park sorozat van piacon. Ebben a Kínálatban az alábbi modelleket találjuk: G10 MKII, 10 Wattos gyakorló erősítő, G15RCD 15 Wattos zengetős erősítő, GR30CD 30 Wattos kétcsatornás, G50RCD 50 Wattos kétcsatornás, G80RCD 80 Wattos kétcsatornás, G215 RCD 2x15 Wattos sztereo chorussal ellátott kombó, valamint egy B25RCD 25 Wattos basszus kombó.

A CD jelzés a típus számban a CD lejátszók csatlakozási lehetőségére utal. Ezek az erősítők alapvetően gyakorlási célokat szolgálnak, ami persze nem jelenti azt, hogy az 50 és 80 Wattos változat nem alkalmas zenekari játékra.

A Marshall által gondozásba vett VOX erősítőcsalád

Ki gondolta volna, hogy az egykori nagy konkurencia erősítője, a VOX valamikor a Marshall üzemében készül és éli tovább legendává avatott életét.

Itt nem bekebelezésről van szó, hiszen a cég több mint 25 éve megszűnt. A legenda azonban tovább él, és nem csupán a gyűjtők szeretik és keresik, hanem az igényes gitárosok is örömmel használják. Valamikor a VOX volt a tiszta brit hangzás eszményképe. Gondoljunk csak a korábbi fejezetek valamelyikében említett Shadows együttes Hank Marvin gitárosára. Vagy a Beatles-re és számos korabeli más bandára, akik teljesen VOX-al voltak felszerelve.

Az erősítők valamelyest speciálisak elsősorban elektronikai kapcsolási és működési elvüket illetően. Ezek az erősítők ugyanis az úgynevezett A osztályú erősítők csoportjába tartoznak. Nem részletezem az előnyeit és a hátrányait sem, a lényeg az, hogy hangjuk jellegzetes és különleges. A klasszikus VOX erősítők elég nagy választékban készültek. A leghíresebb minden kétség nélkül a VOX AC 30. Ennek kisebb változata az AC 15 és létezett egy fej-láda összeállítású VOX AC 50, ami igen ritka. Nekem volt szerencsém kipróbálni egy eredeti 1962-es AC 50-es csöves fejet ami mellesleg 140 Wattot préselt ki magából.

Ma csupán magas ára és kis teljesítménye tartja vissza a gitárosokat a VOX-tól. Mindez persze semmit sem von le használati értékéből.

Nyugaton sok gitáros erősítő specialistát kér meg arra, hogy effektloopot és egyéb szolgáltatásokatépítsen öreg AC 30-asába. Brian May a Qeen egykori gitárosa ma 12 db AC 30-al áll a színpadra, nagyon elmésen kialakított kombinációt alkalmaz a végső hangzás kialakításához. A 12 db VOX 24 db hangszórója már kellő felületet ad a nagyobb színpadokra is és persze tovább mikrofonok közvetítik a hangot a PA-hoz.

Az AC 30 TBX hangját jól ismerem hiszen volt dolgom ezzel a modellel. Tiszta hangja meleg és vibrálóan gazdag. Hangja igazából semmilyen más erősítőhöz nem hasonlítható bár annyi megjegyezhető, hogy tisztasága hasonlít az öreg Fender modellekére de annál árnyaltabb. Formánsa tartalmaz valami finom éneklő rezonanciát, ami miatt azt mondhatnám., hogy a VOX egy nőnemű erősítő. Finom és kiismerhetetlen. Teljesen kihajtva torzítása alacsony, legfeljebb enyhe Crunch hangszín. Ez azonban még mindig őrzi a tiszta hangok felhang komponenseit, azok rendszerét. A VOX hangja ebben a teljesen kihajtott állásban is kiszól minden zenei környezetből. Nagyobb zenekari hangerőn pedig ki kell mikrofonozni és a keverőpult EQ-ját lehetőleg lineárisan kell tartani vagy inkább kikapcsolni.

Ha külső torzítókat vagy előfokokat használunk azokat minden további nélkül közvetlenül a bemenetére csatlakoztathatjuk. A VOX erős természetű karakteres erősítő. Bármit dugsz bele hangja mindig ott marad a végső hangzásképben.

Végeztem érdekes kísérleteket Marshall JMP 1, Mesa Boogie Triaxis és egyéb modern előfokokkal kombinálva. Azt lehet mongani, hogy sosem hallott új hangzásokat kaptam és a két erős karakterű eszköz különösképpen egészítették ki, gazdagították egymás hangját.

A gitárhangzás misztériuma egyrészt a gitáros kezében, másrészt a technikai eszközök megfelelő kombinációjában rejlik. A VOX ehhez egy nagyon hálás alany, még akkor is, ha drága és kis teljesítményű.

Jelenleg 5 kisebb nagyobb mértkben különbözű modellt kínál a Marshall: ezek közül az AC 30TB 2x12-es Green Back hangszóróval, az AC 30 TBX 2x12-es Bulldog hangszóróval, az AC 15 TB 1x12-es, az AC 15 TBX 1x12-es, végül a AC 15 TB2 2db 10 collos hangszóróval.

A TB azaz Top Boost jelzés azt jelenti, hogy az előfokában van egy közép tartományt erősítő áramkör a jobb torzítási karakter megformálásához nagyobb külső meghajtás esetére. Ma sok cég gyárt erősítőt és egyik másik külön fokozatot szentel a torzított csatornának és külön fokozatot a tisztának. A Voxnál csakúgy mint az öreg Marshall modellek esetében erre nincs szükség. Mindkettőnek végtelenül gazdag tiszta hangja van és ez már önmagában garancia arra, hogy azt külsőleg meghajtva nem lehet rossz torzított hangja.

Bár ne feledjük mindez szubjektív és vagy tetszik valakinek vagy nem. Ma az agresszív hangzások időszakában más szempontok szerint veszik a gitárosok az erősítőket. Sokszor faggattam fiatal gitárosokat, hogy milyen hangú erősítőt szeretnének. Erre azt mondták, hogy mindenekelőtt olyat amivel jól lehet "zúzni". Amolyan fém és malomipari zúzógép kell nekik. Ez a fejezet tehát itt ebben a könyvben nem nekik való, legfeljebb óvainti őket miért nem szabad Voxot vásárolniuk.

Marshall JCM Slash Signature 100 W fej

A Marshall sokáig nem alkalmazott front embereket, endorsereket egy egy modelljének futtatására, reklámozására. A nyugodt angol kivárásos módszer nagyon jó, de talán kár volt vele ilyen sokáig várni. A cég vezetősége bízott a Marshall név erejében és úgy gondolták felesleges endorsereket alkalmazni. Sőt sokáig nem is hirdetett úgy, ahogyan azt más cégek tették. Jim Marshall aztán mégis úgy döntött, hogy híres elismert gitárosokat von be a promóciós munkába ami mára elkerülhetetlen lett.

Egy napon bejelentették, hogy a cég reklám politikája új fordulatot vesz. Ezzel egyidőben Bejelentettek egy új modellt, ami voltaképpen egy régi újjáépítése, modernizálása volt. Jim Marshall bejelentette az első Signature modellt, ami annyit jelent, hogy egy olyan típust dobnak piacra amivel valamely világhíresség kezdetektől fogva játszott. Igy került Slash neve újra fókuszba, ami nemcsak a cégnek hanem Slashnek is kapóra jött. A Guns and Roses már a történelemé, ezért a hírnév fenntartására ez jó lehetőség volt neki is.

Slash-t mindenki jól ismeri sőt az erősítőjét is. Az eredeti erősítőt 1987-ben a Marshall fennállásának 25. évfordulójára adták ki 2555 Jubilee típusnév alatt. A 100 Wattos fej 4 db EL 34-es csővel épült. Mindenki ismerte vastag, sötét tónusú, de átható hangját.

Az 35. évfordulót a Marshall valami számára addig szokatlan dologgal kívánta ezúttal megünnepelni. Úgy döntöttek, hogy újra kiadják a 2555SL-t, Slash kedvenc és egyetlen erősítőjét amin mindig is játszott, mint a cég első Signature erősítőjét.

A külseje ezúttal -legalábbis a szériapéldányoknál - tökéletesen a JCM 900 családba simul. A tisztán elektroncsöves készüléket kézi munkával szerelik össze. 3 db ECC83 cső dolgozik az előfokban. Az erősítő a JCM 800 sorozattól abban különbözik, hogy az előfoka kapott egy sokoldalúan használható hi gain fokozatot, nagyobb telítettebb torzítást adva.

Az újonan kiadott erősítő már olyan szolgáltatásokat is nyújt, ami a 10 évvel ezelőtti erősítőkön még nem volt. Az előlap nem is lehetne egyszerűbb: 4 sávos hangszínszabályzó, bemeneti érzékenység /Input Gain/, Lead Master Volume és Output Master szabályzók találhatók. Az Output Master potmétere kihúzható kapcsolóval kombinált és ezzel csatornát válthatunk. Ugyanígy az Input Gain is kihúzható, amivel a Crunch hangszín állítható be. Az előlapon fel fog tűnni a három billenőkapcsoló a megszokott kettő helyett. A hálózati bekapcsoló a Standby mellett itt kapott helyett a trióda-pentóda üzemmód kapcsolója amivel 50 vagy 100 Watt teljesítménnyel működik a végfok.

A hátlap is példásan egyszerű. Két hangfalkimenet, csatornaváltásra szolgáló lábkapcsoló aljzat, DI kimenet, és soros effektloop Send - Return aljzata található. Slash az erősítőjéhez 4x12-es ládákat használt 30 Wattos Vintage hangszórókkal. Az erősítőhöz megfelelő hangfalakat is terveztek és bár Vintage 30 néven vannak említve darabonként 70 Wattosak és a 280 Wattos összteljesítményű hangfal őrzi azt a vastag tónust, amiről mintázták. A Slash Signiture hangfalak csakúgy mint az szabványos 1960 A/B hangfalak mono-stereo átkapcsolóval rendelkeznek.

Az erősítő hangi tesztjénél azt igyekeztem megtudni, mennyire sokoldalú az erősítő. Aki csupán azért akar ilyet venni, mert Slash hangot szeretne, az gyorsan felejtse el, mert én tavaly 3 méterről hallottam amint Slash egy hagyományos JCM 900 fejen tartotta a próbáit, míg a 2555 modelljei Ausztriából megérkeztek.

Slash kezében úgy szól a Les Paul, hogy akár mibe dugja bele azon is Ő fog szólni... Szóval nem csupán a cuccon múlik egy jó hangzás. Nem is igyekeztem tehát azt a tónust megtalálni rajta. Az első hangoknál kissé vissza kellett szabályoznom a kimenetet, mert elemi erővel vágott arcba a nyers, sötét vastag hangzás. Bármilyen gitárt dugtam bele, a vastag nyers erő mindig fenyegetően robbant elő a cuccból. A torzítása nem olyan síma, mint ahogyan azt egy Slash szólót idézve esetleg várnánk, és nem is olyan éneklő. Nagyon is kemény, nyers erősítő a szónak és hangnak jó értelmében. Kissé több torzításra számítottam, de akkor már nem lehetne olyan hihetetlenül vastag a tónusa. Riffelni nagyon jól lehet vele, az egész bandát a hátára tudja venni ez a széles hang. Szólóra már kissé ragadósabb és kevésbé folyékony, mindenesetre a hangkitartása igen jó, felharmónikusokban igen gazdag hang.

A vastag széles hangú erősítők általában is inkább hajlamosak nyersen és lustán szólni, mint a vékonyabb homogénebb hangúak. Persze egyáltalán nem probléma egy vékonyabb folyékonyabb és gyorsabb hangot csinálni. Egy külső torzítót kell a Drive csatornába úgy elékötni, hogy az erősítőn kissé vissza vesszük a basszust, a közepét egy kissé fel kell dúsítani és a két torzítást finoman össze kell hangolni. Igy teljesen új típusú és szövetű torzításokat is előidézhetünk a Marshall karakter feláldozása nélkül.

Kipróbáltam újabb és régebbi torzítókat, minden félét és sok színes hangot kaptam. Érdemes kísérletezni, mert lehetséges, hogy ez a széles hangzás néhány gyorsan tekerő gitárost kissé elriaszt, de egy megfelelő torzító éppen a megfelelő vastagságra és folyékonyságra fogja fókuszálni a hangzást. Nagyon modernül és sűrű szövettel, magvasan szólt Vox V810 Valve Tone torzítóval és különösen jól hozta az összes metálhangzást a Korg új Hyper Distorton torzítójával. Ez az erősítő jól megvastagítja a single coil hangszedők vékonyabb hangját. A tiszta hangszíne ütős, meleg, széles és sötét árnyalatú. A Slash erősítő nagyon dinamikus. Ha halkan pengeted a gitárt finom simulékony hangot kapsz, ha erősen pengeted meg az éle máris agresszív lesz, miközben tiszta marad.

A teszt során többször belekavarodtam a hangszínek pozíciójába, vagyis ha nem emlékeztem hogy ki van-e húzva a potméter, nem tudtam követni hol is vagyok. Egy-két LED-el már nem lett volna számottevően drágább ez a fej, az pedig jó szolgálatot tenne a kezelés során.

A Slash fej nem éppen olcsó játékszer, de hát nem is egy gyakorlóerősítő...A meghallgatási teszt során igyekeztem sokféle eszközön kipróbálni és azt a következtetést vontam le, hogy a sokoldalúsága a vastag széles hangzásában van, ami kellő torzítással rendelkezik ahhoz, hogy mégnagyobb szintű meghajtással / külső torzító/ koncentráltabb és szaturáltabb, sűrűbb és ehhez megfelelően folyékonyabb szólóhangzást lehessen előállítani.

Érdekes hangokat hallottam 2x12-es 1936 hangfalakon is. Aki szeret kísérletezni annak ajánlom, hogy 50 Wattos állásában próbáljon ki egy 4x10 collos hangfalat is. Én kipróbáltam. Egy új világ tárul fel, a sötét hangszín kissé kivilágosodik és új felharmónikusok fognak megjelenni a magasabb tartományokban. Egy kissé emlékezteni fog az amerikai erősítők hangjára bizonyos beállításokban. Mindenesetre a Marshall karakter lemoshatalanul ott marad rajta, és talán ez a legfontosabb.

A JCM 2000 erősítők

Ahogyan közeledik az ezredforduló egyre inkább érzékelhetjük, hogy az elektronika rohamléptekkel fejlődik. Sokszor érzem azt, hogy most nem a zene diktál és nem a zenészek, hanem a mindent elborító technika és elektronika. Ráadásul a fogyasztói társadalmak egy olyan fejlettségi fokon vannak ahol a termékeket a gazdaság törvényei és bizonyos versenypozíciók keltenek életre. Mondhatnánk azt is, hogy kissé túl sok féle eszköz van forgalomban, több is mint kellene és egyáltalán nem biztos, hogy minden darabját igényli a zeneipar.

Gondoljunk csak a digitális eszközök, a számítástechnika fejlődésére. Amit ma megveszel ma vagy holnap a jövő hétre elavul. Sőt rosszabb a helyzet, mert amit itt Magyarországon kinézel magadnak, mire összeszeded az árát már nincs is értelme megvenni mert eleve elavult. Az újra pedig még mindig nincs elég pénzed. És ez így megy tovább.

A nagy cégek hosszútávú terveibe sajnos nem lehet betekintésünk. Érdekes lenne tudni, hogy mi lesz a következő dobás a Marshallnál, mert hogy már dolgoznak egy újabbon az teljesen biztos. A JCM 2000 sorozat megjelenésének bejelentése eképpen nem is volt nagyon meglepő. Az első megjelent prospektus hagyományoknak megfelelően Jim Marshall előszavával kezdődött, amelyet igyekeztem pontosan lefordítani, hogy érezhessétek mit jelent számukra ez az új erősítőcsalád.

"Az új DSL 100 (Dual Super Lead) 100 Wattos csöves erősítő magábanfoglalja mindazt amit 35 év alatt megtanultunk és mindazokat a legendássá vált alaptípusokat amiket valaha is építettünk.

Igyekeztünk ötvözni legkelendőbb erősítőink legjobb tulajdonságait a JCM 2000 jelet viselő új sorozatban ami a 100 Wattos Plexi átütő erejét, a JCM 800 organikus állatian üvültő karakterét a JCM 900 SL-X mindent beterítő széles torzításával.

A 4 db EL 34 csővel meghajtott erősítő két csatornás, melyeket további üzemmód kapcsolókkal ellátva széles palettán állíhatjuk be a kívánt hangzásokat. A kevésbé jellegzetes tiszta Marshall hangzástól a tipikusan átható torzított Marshall hangzásokig itt minden megtalálható egyetlen dobozban.

Új szolgáltatásai között említhetjük a kettős rugós zengetőt, a variálható effektloopot, vagy a Toneshift kapcsolót, mely az egész erősítőt áthangolja egy másik hangzásdimenzióba, ahol a gyomorbavágó mélyekre ráépül egy magasbahúzó torzítás.

A DSL nemcsak a mi számunkra a legjobb erősítő amit valaha is csináltunk, hanem a gitárosok is úgy vélik, hogy 35 év tudása hallható ebből a hangból.... "

Ezeket a szavakat olvasván néha olyan érzésem támad, mintha Jim Marshall egész életében egy igazi kemény, vérbeli rock gitáros lett volna. Az új 2000-es sorozatnak eddig két modellje van a DSL 100 kétcsatornás és a TSL háromcsatornás 100 Wattos fejek.

DSL 100 Wattos csöves fej

Ha jól meggondoljuk ma már mindent a félvezetők és az integrált és digitális áramkörök uralnak, talán a gitárerősítők maradtak, mint utolsó és egyetlen dinoszaurusz faj, ami még mindig elektroncsövekkel szeret igazán működni. Azt is állítják az erősítő specialisták, hogy újat nem igen lehet már kitalálni, mert minden kapcsolási kombináció megvalósult már így vagy úgy. Persze kissé meglepődünk, amikor a Marshall sorozatban az ember a bűvös JCM betűk után egy új számot lát, akkor azt bizony úgy kell elkönyveni, hogy a Marshall erősítők evolúciójában egy fejlődési szakasz lezárult és talán jön egy újabb. A JCM 2000 sorozat kissé azt vetíti előre, hogy az ezredforduló közelében itt tart a Marshall egyfajta standard hangzást mutatva a rockzenének. Vajon mennyiben új ez az erősítő?

Nos a DSL 100 inkább a változatosságában igyekszik új lenni. Kis kitérő után a cég egy ideje újra visszatért a jó öreg EL 34 csövekhez, nem is akármilyenekre, mert a Svetlana EL34 -el jegyezte el magát. Az új generáció is ezekkel épül. Előfokában a 4 db ECC83 különféle konfigurációkban valóban több erősítőt kelt életre egy dobozban. Az erősítő két csatornás, melynek "A" csatornája Classic Gain felirattal lényegében további két erősítő karaktert kínál. Egyik a Plexi Super Lead, a másik a korai JCM 800 master volume változata. A másik "B" Ultra Gain feliratú csatornájának Lead 1 állása leginkább egy felturbósított JCM 800 hangzását idézi, míg a Lead 2 egy high gain változatú Slash fejre emlékeztet.

A fej elő- és hátlapját példás egyszerűség és áttekinthetőség jellemzi. Hátul találjuk a csatornaváltó és a rugós zengető lábkapcsolóját. Aljzatok a mono effect loopnak és annak szintválasztó kapcsolója, 3 jack aljzat a hangfal kimenetek számára, mellettük az impedancia választó kapcsolóval, két biztosíték aljzat és a hálózati kábel aljzata mindaz ami hátul található. Az előlap a hálózati bekapcsoló és a nagyfeszültség jellegzetes billenő kapcsolóival kezdődik.

Folytatódik a hangszínszabályzó szekcióval, 4 potméter a presence, treble, middle és bass tartományok számára. Kétoldalt egy egy nyomógomb van, egyik Deep felirattal a 100 Hz körüli hangokat emeli kissé, a másik Toneshift feliratú a Valvestate-ben jól bevált jellegzetes "agyig hajtott" hangzást hozza elő kis hangerő esetén is. Ez a közepet kissé vágja, a magasat és a mélyet emeli valamelyest. A szakmai zsargon ezt Scoop hangszínként illeti de ha azt mondom Trash, akkor több kommentár már itt nem is szükséges.

Külön rugós zengető dolgozik mindkét csatorna számára, egy egy potiméter mindkét csatorna gain és master volume szabályzásához, két LED a csatornapozíció jelzésére, két nyomókapcsoló a csatornákon belüli erősítő karakterek váltására. Végül az erősítő "szeméremnyílása" a bemeneti jack zárja a sort.

Meghallgatva az erősítőt a Classic Gain csatorna Clean állásában feltűnt az eddig nem nagyon gyakran hallott rendkívül tiszta hang. Fényes, meleg, egyáltalán nem szőrös, a hang elején megfelelő ütéssel, ez inkább az alsó tartományokban jellemző, a tetején pedig finoman definiált hangzást ad. Az erősítő nagyon komoly erénye, hogy ezt a tisztaságot a legnagyobb hangerőn is megtartja. Ritkán van alkalmam ilyen tiszta hangot ilyen nagy hangerőn is hallani. A Crunch kapcsolót benyomva a JCM 800 klasszikus széles, vastag, sima és enyhe torzítása nyílik meg fülünk számára. Stratocaster gitárral számos jólismert blues hangzás érhető el pillanatok alatt.

Az Ultra Gain csatornát kifejezetten szóló célokra tervezték, ami persze távolről sem jelenti azt, hogy nem alkalmas kíséretre. A Lead 1 úgy szól mint egy kései JCM 800 azzal a különbséggel, hogy torzítása lényegesen nagyobb. Külön érdekesség, hogy ebben az állásban a gitáron visszavéve a hangerőt nagyon szépen feltisztul a hangszín. A Lead 2 nagyon jellegzetes, igazi Marshall tónus, vastag és harapós. Riffelni talán ez a legjobb, bár ízlés kérdése, merthogy nem túl gyors ez a hang, kissé ragadós és ettől nagyon tud húzni ritmusban.

Az Ultra Gain ne tévessze meg a gitáros urakat! Az erősítő fő karaktere a vastag széles tónus. Mindez kombinálva van a Marshall prakszisában eddig nem gyakran alkalmazott magas Gain-el. Mindez a hang kitartásban és a torzítás dús szövetében mutatkozik. Sok gitáros, főleg a metál zenében utazók jobban kedvelik a gyorsabban húzó, de ugyanakkor vékonyabb és szúrósabb, sistergőbb hangot. Semmi gond, végy egy jó torzítót, lehetőleg ne csöveset, vagy egy multieffekt torzítóját és valamelyik tisztább csatornát kb. fél gain állásban küldd meg! A hatás nem fog elmaradni, legfeljebb az EQ-t kissé kell átszabályozni, de a gyors reagálású fókuszált húzós torzítás jönni fog a Marshall karakter sérülése nélkül.

Érdekes jelenség, hogy egy ilyen erősítő oly meleg csöves torzítást produkál, ami a középszintű digitális effektek nem túl jó hangzását is képes felmelegíteni. Ha torzítós multieffekttel használjuk fontos emlékezni arra, hogy a konfiguráció végén legyen a zengető. Ha a gitár és a Marshall bemenete között használjuk az effektet és annak zengetőjét akarjuk, akkor az erősítőn minél tisztább hangzást állítsunk be. Ha mindkét erősítő torzítására szükség van, akkor csak a Marshall rugós zengetőjét használjuk. Amennyiben pedig effekt-loopba kötve használjuk az effektet, akkor a Marshall zengetőjét kapcsoljuk ki. A zengetett hang újra torzításánál nincs szörnyűbb hang. / Bár biztos akad aki azt mondja, hogy az a frankó és 4 fejezettel le vagyok maradva a zajkultúrában.../

Ha már itt tartunk, ezen a modellen hiányzik az effekt hangzást kezelő FX Mix potméter. Ez soros loop-ra utal, ami azt jelenti és arra hívja fel a figyelmet, hogy ne bízzuk ezt a gazdag drága hangzást egy gagyi effektre, mert azon a Marshall drága pénzen kiizzadott hangja mindenestől átmegy! Ez az egyik dolog amit hiányoltam, egy ilyen kategóriájú erősítőn ildomos lenne egy párhuzamos loop is, bár az is lehet, hogy ezzel is egy félvezetős fokozatot kívántak elkerülni. Végülis nem hátránya, de ugyancsak klassz lenne, ha az előlapon lévő Toneshift, gain váltó, és Deep kapcsolók valamiként lábbal is szabályozhatók lennének.

A másik ami nem tetszett az volt, hogy az EQ szekció közös mindkét csatornával. Ez azok számára fontos, akik színpadon egészen más hangszínű tiszta hangzást és más torzított tónust szeretnének. Jó multieffekttel ez azonban kezelhető probléma. Ára tükrözi minőségét: 236,300,- Ft-ba kerül.

A DSL név mögött a Dual Super Lead meghatározás rejlik. Létezik egy TSL azaz Triple Super Lead három csatornás változat is, ami további Marshall karaktereket vonultat fel egy dobozban. Reméljük a közeljövőben ezt is teszt alá vehetem.

A DSL 100 és 50 Wattos kivitelben kapható és az 1960 4x12 kivitele ajánlott hozzá, bár mivel az erősítő széles sávon szólal meg, jó szívvel ajánlom valamelyik Marshall 4x12 Vintage hangfal kipróbálását, eredménye nem fog elmaradni. Nyugati gitármagazinok tesztelői azt rebesgetik, hogy valószínűleg ez az egyik legjobb Marshall erősítő amit valaha is készítettek. Akárhogy is van, egyet tudok kívánni : sose rosszabbat!

EL 84 20/20 rack-es csöves végfok

Azt hiszem 2 éve 1996-ban Frankfurtban láttam először és voltaképpen meglepődtem. EL 84-el egy kis teljesítményű végfokot a Marshalltól? Hát igen ráadásul nem is akármilyen. Két év után került hozzám tesztelésre, és azon szép darabok közé tartozik, amik arany színű előlapjukkal mindig is közel álltak hozzám.

A 2x 20 Watton pedig nem lepődtem meg, mert ezek az EL-84-es kapcsolások csak kis teljesítményt tudnak. A cső a VOX erősítők standard végfokcsöve volt, a Marshall az első kezdeti modellek valamelyikén kívül sohasem alkalmazta. Az idők azóta jócskán megváltoztak. Egyrészt bolond dolog lenne nem kihasználni azt amit ez az egyébként EL34-hez hangzásban eléggé hasonló cső tud nyujtani, a másik pedig az, hogy a rockipar hangzáskultúrájában / ne tessék kinevetni létezik ilyen, csak valami átok folytán erről itthon tudomást sem akarnak venni,..../, szóval a rock hangzáskultúrájában más idők járnak. A Marshall is belátta ezt és kiegészítette a választékát ezzel a kis ékszerdobozzal.

Az 1 U méretű rack-be szerelhető végfok nagyon egyszerű, az előlapon hanggerő, egy Presence hangszínszabályzó, 3 led, a fűtés és nagyfesz kapcsolói vannak. A jobb oldalon pedig szellőzőnyílás van amin keresztül látható az impozáns toroid trafó.

A hátlapon, két bemenet a jobb és bal csatornának, ezek közül a jobb csatorna mono jelet is fogad, összegezve azt mindkét meghajtó fokozata számára. Ugyancsak két külön hangfalkimenete van, ráadásul külön a 16 Ohmos és külön a 8 Ohmos hangfalakhoz.

A kezelési útmutató itt külön felhívja a figyelmet, hogy sohase legyen bedugva egyszerre ugyanazon az oldalon a 16 és 8 Ohmos kimenet, valamint, hogy minden esetben legyen használva mindkét kimenet, bármelyik is legyen az! Találunk egy Line kimenetet további egységek összefűzésére. Ez megfelel a más erősítőkön Slave kimenetnek nevezett aljzatoknak. Végül egy Remote aljzat egy lábkapcsoló számára, ami megváltoztatja az erősítő hangkarakterét. Ennek a funkcióját az előlap Deep feliratú Led-je mutatja.

Bekapcsolás után kiderült, hogy egy finom surrogású, de nem zavaró ventillátor is helyet kapott a csövek jobb hűtése és élettartamának megtöbbszörözése céljából.

Ezekután hallgassuk meg a kis csöves házi állatkát. A teszthez egy 1960-as nagy 300 Wattos ládát használtam, lévén ugyanezen a napon még egy másik végfokot is kellet tesztelnem, így a referenciapontok közül az 1960 -as közös platformnak igérkezett, lévén a másik is Marshall végfok volt.

A teszthez egy Ugyancsak Marshall 9004-es tranzisztoros előfokot használtam. Erről csak annyit, bár később beszélek máég róla, hogy a hangjában semmi tranzisztoros szárazság nincs sőt, annyira meleg, hogy az már gyanús. Inkább gyors reagálású, mint minden félvezetős eszköz. Az első hangok után döbbenten hőköltem hátra, mivel a hangerőket elfelejtettem alaphelyzetbe állítani és a hirtelen támadt hangerő majd lefújt a székemről.

Pár másodperc után derült ki, hogy ez a 2x20 Watt legalább 80 Wattnyi "tranzisztoros hangerőnek" felel meg. Ezek után átkapcsoltam a Clean csatornára és a tiszta hangokon kezdtem a meghallgatást. Döbbenetesen vastag, meleg hang! Az üveg törékenységű tiszta hangokat nem tudtam rajta meghallgatni, mivel a 9004-es nem támogatja azt a hangzást. Annyit megtudtam a tiszta hangok hallgatásánál, hogy teljes végfok kihajtásnál is törésektől mentes a tónus, magyarul a végfokra jellemző torzítás sima és jól kihajtható a tiszta hangokkal is tozítás nélkül. Inkább kompressziót hallottam, ami a csöves erősítők természetes sajátossága nagy kivezérlés esetén. Ebből aztán kiderült, hogy ha valaki olyan előfokot használ, aminek nagyon fényes tiszta csatornája van, nyugodtan rábízhatja a végfokra, teljes hangerővel ki lehet hajtani anélkül, hogy a hang megtörne.

Az erősítőn lévő presence viszont nagyon jól jön mert segíti a hangok definitását és áttetszőségét megtartani. Ezekután jött a lead azaz az overdrive csatorna. Kíváncsi voltam, hogy EL84-ből lehetséges-e Marshall karakterű végerősítőt csinálni. Hát lehet! Ők megcsinálták.

A 9004-es itt is bebizonyította, hogy nem véletlenül van még mindig gyártásban. Az egyik legcsövesebb karakterű tranzisztoros előfok, amit valaha is hallottam. A végfok pedig méginkább átmelegítette a hangzást. Teljes gain állásban a torzítás sűrű szemcse mentesen telített lett, de még mindig harapott és húzott és szépen folytak a hangok. A hangerő meghazudtolta a 2x20 Wattot. A torzítást lehetett simítani azáltal, ha teljesen kihajtottam a végfokot. A hang nagyon széles, riffre ideális. Ha már a riffnél tartok még teljes torzításnál is lehetett hallani az akkordok terc hangjait. Szólóra kissé el kellett vékonyítani a hangot, amire a hátlapon lő lábkapcsoló aljzatba tett kapcsolóval azonnal át lehet kapcsolni.

Idáig nagyon pozitív benyomásokat szereztem a 20/20-ról. A kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, kíváncsi voltam arra is, ha egy teljesen semleges hangzású előfokot használok. Ehhez bedugtam egy teljesen ismeretlen márkájú, de jó minőségű overdrive torzítót. Erre megkérdezhetitek: Végfokba torzítót közvetlenül? Igen! Ne szisszenjetek fel! Sokszor jobban szól egy közönséges torzítóval bármelyik csöves végfok, mint egy nem jól illesztett elő és végfok együtt. A torzítót úgy kell felfogni, mint egy kis előfokot overdrive csatornáját. Ez ugyan ritkán ad vonal szintű jelet a végfok kihajtásához, azonban ha kisebb hangerővel is megelégedsz és vastag széles hangot akarsz kis hangerőn is, pl. klubban, vagy stúdióban érdemes kipróbálnod. A 9 Voltos elemről működő torzító tökéletesen meghajtotta a 20/20-at persze kisebb hangerővel. Az eredmény pedig érdekes volt. A Marshall karakter ott maradt a hangban bár a torzítás szövete más jelleget kapott. Azt a következtetést lehet levonni, hogy a Marshall hangzás titka nemcsak az előfokban, hanem a végfok és hangfal együttes működésében is ott rejlik.

Akik szeretik a több hangutas gitárhangzást, nos itt az alkalom, hogy a két csatornát két más típusú különböző karakterű előfokkal hajtsák meg, így nagy eséllyel tudnak egy olyan hangzást kialakítani, amit más még nem csinált.

Számomra a 20/20 nagyon kellemes meglepetés volt, ára valahol rendben is van a maga 168.000,- Ft-jával. Ezt a cuccot csak profik fogják megvenni, vagy azok az igényesek, akik már tudják, hogy a nagy hangerővel nem lehet mindent megvalósítani viszont egy életreszóló kiváló csöves erősítőjük lehet.

Nagyon jó párosítás a JMP1 és a 20/20 együtt egy akár kisebb 1936-os ládával. Aki teheti próbálja ki. Nem fog csalódni.

Az EL34 50/50 és a 9100 végfokozat

A Marshall első csöves rack-es végfoka a 9005-ös volt. Valójában méltatlanul rövid ideig gyártották, hiszen hangja semmiben nem marad el a most gyártott végfokoktól. Hogy ez miért van így azt csak a Marshall tudja... Valószínűleg külső megjelenésében és az áramköri panel technológiájában is kissé túl járt rajta az idő, hiszen nem is sokkal utána jött a 9100 és 9200 5881-es csövekkel. Nem csodálkoznék rajta, ha egy napon mint újrakiadott vintage végfok megjelenne.

Azonban e pillanatban azt hiszem ez lehetetlen, mert itt van egy gyönyörű aranyozott burkolatú, a 9100 és 9200-al külsejében csupán a név feliratozásában különböző új végfok.

Annyit most gyanítok, hogy belső elektromos kapcsolásában csupán annyiban tér el a 9100-tól, amennyiben az EL 34-es csövek meghajtása ezt megköveteli. Éppen ezért minden funkciója, kezelőszerve ugyanazt nyújtja. Tekinthető ez egy erősítő EL 34-es verziójának. Ezért úgy gondoltam, hogy egyben össze is hasonlítom a 9100-al és így mindenki kiválaszthatja azt, ami az ő hangzásigényének jobban megfelel.

Aki nem ismeri a 9100-at sem azoknak röviden bemutatom a külső "kiszerelését". Azt kell mondanom minden elfogultság nélkül, hogy az egyik legszebb végfok amit valaha is gyártottak. Minden porcikájában exkluzív, mint egy jól működő bank előterme. Bőrfotelek, aranyozott korlátok, és csillárok, üvegezett pultok, míves mahagóni falburkolat, illatfelhőben úszó csinos fiatal banki alkalmazottak, mindez azért, hogy az ember oda belépve szegénynek és büdösnek érezze magát, szóval sejtitek mire gondolok. Itt egy percre sem kell szagosnak érezned magad, legfeljebb szegénynek.

Egyszerűen szép, gusztusos és egyszerű. Az üvegezett pult itt is stimmel, ugyanis az aranyszínűre eloxált fémburkolat pultszerűen kialakított részében formabontóan vízszintesen helyezkednek el a szabályzó potméterek. Nem kényelmes őket csavargatni és ráadásul nem is látszik jól a potik állása. Mindegy is, ennyi kényelmetlenség igazán nem áldozat egy ilyen "dizájnos" megjelenéshez. Fölötte az előlap egy vastag üveg vagy plexilappal van burkolva, amit az előbb említettem. Mögöttük kísértetiesen izzanak a csövek.. A szellőzést jobban elősegítő rácsozott oldallap és a hátlap fekete festett lemezek, és ez a fekete -arany kombináció amolyan exkluzív, tekintélyt parancsoló külsőt kölcsönöz a cuccnak. A beépített vasanyag, mármint a trafók jól megnyomják a súlyát., ami 29,5 kg-ra rúg.

A végfok két egymástól teljesen független mono blokkból áll. Még a tápegységük is külön van. Ezért pl. csak az egyik felét is lehet használni.

Az előfokon a polton a kéthangerő potméter és a presence szabályzó kapott helyet valamint egy A/B Voice kapcsoló. Ezzel ki-vagy beiktathatunk egy belső negatív visszacsatoló kört, amivel még magvasabb, hózósabb, szólóra megfelelőbb hangot kaphatunk. Ezt külső lábkapcsoló is tudja szabályozni a hátlapon elhelyezett jack aljzatba csatlakoztatva.

Ugyancsak az előlapon vannak a hálózati bekapcsolók és a nagyfeszültség kapcsolói a megfelelő LED jelző diódákkal.

A hátlapon összesen 10 jack aljzat látható, ezért ajánlatos jól odafigyelni a megfelelő csatlakoztatáshoz. Az alábbi aljazatokat találjuk itt külön külön oldalanként:

Bemenet, hangszóró kimenet, A/B Voicing aljzat távkapcsoló aljzat, és egy Link vonal kimenet több ilyen végfok láncbafűzéséhez.

Mivel a végfok választható 8 és 16 Ohmos kimeneti impedancián működhet, ezért még impedancia váltó kapcsoló is helyet kapott. A hálózati kábel aljzata és még 4 biztosíték ház látható a hátlapon.

Bekapcsolás után azonnal elindul egy finom kis ventillátor a csövek hűtéséhez. Ez felel meg annak, ami a bankban a légkondiciós rendszer... A tesztet 9004-el és JMP 1-el végeztem. Már első hallásra jött a folyékony, de harapós Marshall tónus. A presence szabályzók eléggé tetemes magasat és felharmónikust tudtak előhozni. A Voicing kapcsolóval játszadozva megállapítottam, hogy egyik állásában szinte megszólalásig a 4005-öt hallom. A másik állás egy kissé vékonyabb de szúrósabb, fókuszosabb szólóhangszínt eredményezett.

A 9004 itt is tette a dolgát, csöves módon szólt szemcsézettség nékül de gyorsan reagált. Nyomát sem éreztem a tranzisztoros szárazságnak és zizegésnek, csupán a gyorsasága sejtette, hogy tranzisztoros. A JMP 1 bizonyult a legideálisabb választásnak. Itt jött minden A-tól Z-ig, amit a Marshall kitalált eddig. Persze meg kell jegyeznem, hogy mindezeket karakterében nyújtotta nem részleteiben. Ugyanis ha elkezded figyelmesen hallgatni, akkor egy idő után felfedezheted a JMP saját személyiségét. Különösen az OD 2 csatornán, ahol egy rendkívül telített, egyenes és nagyon húzós hangszíne van teljes gain helyzetben.

Én ezt tekintem az úgynevezett modern Marshall tónusnak. Ezt egyetlen fejben sem találod meg. Teljes kihajtásnál mint egy feldühödött bika, iszonyú erővel ordított fel. Szóval van itt bőven hangerő és gazdag hanszínkészlet.

A 9100-al összehasonlítva nagyon meglepődnétek, egymás mellett illetve egymásután hallva a két hangzást. A 9100 hangja az 50/50-hez képest egyáltalán nem folyékony. Vastagon szögletesen indul a hang. Inkább emlékeztet valami amerikai erősítő hangi indulásához. Ugyanakkor a harapós nyerseség ott van benne valamint az a jellegzetes formáns magánhagzó is. Ebbe is bedugtam egy közönséges, ismeretlen, de jó minőségű overdrive pedált előfok helyett. Az eredmény majdnem ugyanaz volt, mint a 20/20 esetében. Jött a torkos Marshall hang.

A legfolyékonyabb hangot a JMP-1 OD 2-es csatornáján hozta. Azt vettem észre, hogy aki Stratón játszik és szereti a nyers bluesba hajló hangzást vagy az ellentmondást nem tűrő arrogáns Crunch kísérő tónust a 9100 jobban szolgálhatja az elképzeléseit. Az 50/50 ehhez képest simább hangzást kínál selymesebb felületű torzítással. Ahogy ti mondanátok a 9100 egy kissé brutálabbul szól. Nem finomkodik, nem cicózik hanem a képedbe vágja az igazságot. Ő ilyen. Ugyanakkor ha csak a tiszta hangokat keresed akkor a 9100 szélesebb tiszta hangot tud hozni.

Máris megjelent a szemem előtt egy olyan végfok, aminek egyik fele EL34, a másik fele 5881. Nem hülyeség. Egyiket a tiszta hangra másikat a klasszikus overdrive hanghoz használhatod. Ne vádoljatok ezzel a mindent összevegyítő állandó kísérletezéssel és alkimista spekulációval, de én ebben az alkimizmusban látom a jó gitárhangok kitalálásának egyetlen módját. És ezt tanuljuk a Gitárhangtechnikai iskolában is amire valamilyen módon csak kevesen, az ilyen magamfajta alkimista hangbúvárok jönnek el.

Valamikor azt olvastam az egyik Marshall hirdetésben, hogy a Marshall hangzás egyik elektronikai előfeltétele az EL34-es cső. Most ez már így nem is igaz. Az 5881 ugyanolyan jól hozza azt a jelleget, csupán annyiban pontosítanám ezt az állítást, hogy a klasszikus Marshall tónust valóban csak ae EL34 hozza és semmi más. Eképpen az 5881 vagy más nevén 6L6 egyfajta választékot kínál egy másfajta agresszívabb nyerseség irányába. Ez érezhető minden JCM 900 hangjában amit 1993-tól 5881-el szereltek össze. A két végfok nem olcsó, az 50/50-et a 9100 felváltására szánták ezért az árlistájukban már a 9100 és 9200 már nem is szerepel. Az 50/50 viszont 273,700,- a 2x100 -as 100/100 pedig 321,300,-Ft. Kőkemény profiknak ajánlott, valamint mindazoknak akik nem autóra, motorra hanem egy jó végfokra gyüjtenek. Aki ezt meg tudja venni, kipipálhat egy hiányzó tételt az életéből.

Egyéb kiegészítő eszközök: Torzítók

Amíg lesz egy autó a földön addig valószínűleg keréken fog gurulni és ontani fogják hozzá a mindenféle gumiabroncsokat. Nincs ez másként az elektromos gitárokkal sem, amíg lesz rock és elektromos gitár addig egészen biztosak lehetünk, hogy nem szűnik meg az újabbnál újabb mindenféle torzítók és effektek gyártása. Nézzük meg hogyan is alakultak ki és fejlődtek ezek az eszközök az évtizedek folyamán.

Az elektromos gitárok és az erősítők egyidősnek tekinthetők. Kezdetben nem voltak nagyteljesítményű erősítők, ezért a zenészek jócskán felcsavarták a hangerőt, és egyik másik erősítő ilyenkor elkezdett torzítani. Ez a hang pedig olyan népszerű lett, hogy akkor senki sem gondolta volna, hogy ez teljesen átformálja a későbbi évtizedek rock zenéjének egész hangzását. Sőt nemcsak a zene hangzását hanem ezen keresztül a gitárosok hangideálját is ebbe az irányba fordította, csábította. Ennek már egyenes következménye lett, hogy az erősítők tervezése, gyártása során a legfontosabb szempont lett a jó minőségű torzított hangzás elérése.

Bizonyára mindenki ismeri a szinuszfüggvény görbéjét. Ez egy szabályosan ismétlődő hullámvonal. Ez a hangtechnikában megfelel egyféle hang vizuális képének. Amíg az erősítő normál névleges teljesítményén működik, addig ez a görbe nem változik. Amint az erősítő a végteljesítménye felé közeledik, a hullámvonal formája, főként a csúcsainál megváltozik, szögletessé válik, illetve több más kiegészítő formát is felvesz és egy új hullámforma keletkezik. Ez a jelenség játszódik le, amikor egy érzékeny bemenetű erősítőre nagyobb jelet küldünk. Ez az a torzítás, ami hihetetlen népszerű lett a rock zenében.

Ahogyan az erősítők fejlődtek úgy lett a torzítás is egyre keményebb, agresszívebb és felharmónikusokban egyre gazdagabb. Egyik másik hangzás szinte a hegedű folyamatos hangzásának megfelelő gazdagságot és tónust hozott létre. Gondoljunk csak vissza Jimi Hendrix, vagy Eric Clapton jellegzetes torzított gitárhangjaira. Később még agresszívebbek lettek ezek a hangok. Black Sabbath, Deep Purble, Grand Funk Railroad, és lehetne sorolni egészen a metál vagy hard-core stílusokig.

Ma a torzított gitárhang alapvető szabványos hanggá vált ebben a zenében. A torzított hangot sokminden befolyásolja. Amikor rájöttek, hogy miként lehet a hullámformát megváltoztatni, onnantól számíthatjuk az effektek születését, ekkor született meg ugyanis a torzító. A korai modellek elég durván reszelősen szóltak, mivel egyenirányító germániumdiódák kapcsolási kombinációival a gitár jelét négyszögesítették. Ezeket Fuzz-pedáloknak hívták. Sovány testetlen hangjuk volt, de mindenki megengedhette magának, bármilyen erősítője volt is. Ez is egy hang volt, mitöbb legendás és népszerű a maga idejében. Gondoljunk csak a Rolling Stones Satisfication című számára. Zizegős hangjukat ma a rockerek nem igazán szeretik, de az alternatív rock világában újra népszerű. Sokszor csupán azért használják, mert az másféle torzítás mint ami most mindenki fülében ott van.

Érdekes módon Hendrix hangzása a fuzzra épült mégis vastag, húzós és átütő hangszíne volt. A fuzz tónusa primitív volt, egyfajta mechanikus hangi klisé, aminek szinte mindegy volt milyen gitár hangja ment rajta keresztül, a hangot teljesen áttranszformálta a maga képére. Jellegzetes hangjának egyik titka volt az akkori félvezetős technológia, mely a germánium tranzisztorokra épült. Akkordot játszani vele képtelenség volt, egybefolyó massza lett a hangból, ezért inkább szólókhoz és egy húron játszott riffekhez volt használható.

Mondhatjuk, hogy elég tolakodó hangzást produkált. Hangjuknak felharmónikus gazdagsága meg sem közelítette a természetes túlvezérléssel, overdrive-al létrejövő torzítás organikusságát.

Ezért a kutatás az overdrive azaz az erősítők túlvezérlése okozta hullámformák változásának irányában folyt tovább. Nem kellett egyéb, mint kellő érzékenységű jól kihajtott erősítő és egy megfelelően nagy jelű, lehetőleg Humbucking hangszedőkkel szerelt gitár. Ha csak kimondjuk ezeket a bűvös neveket mint Led Zeppelin, Cream, Deep Purple, máris halljuk miről van szó. Az overdrive mindvégig éreztette az eredeti gitárhangot. Ezért harmónikusabbak voltak, kis torzításon az akkord hangjai kiszóltak egyenként is, nagyobb torzításnál a hang folyékonyabbá vált, szólóra ideális lett. A kvart és kvint hangközökön alapulú " power chord " kíséret tulajdonképpen ekkor alakult ki. Nemsokkal később egyre növekedő számban megjelentek a különféle gyártmányú és hangzású overdrive pedálok, amelyek bármilyen erősítőt képesek voltak kellően túlhajtani, így a hangminőség végre minden tekintetben megfelelt. A természetes overdrive és a modern torzítók kombinálása olyan gazdag és organikus hangot eredményezett, ami lehetővé tette a sokszínű hangszinmódosítást. A gitár oly mértékben érzékeny lett a pengetés fizikai körülményeire, ami azt is lehetővé tette, hogy minden gitáros kezében másként szólaljon meg a hangszer. Megindult a harc a mindenkor felismerhető egyéni hangzásért, ami napjainkban is tart. Ezzel együtt a gitárjáték technikájában is elkezdődött egy hatalmas fejlődési folyamat.

Van több tucat többé kevésbé ismert cég amely évtizedek óta folyamatosan fejleszti, gyártja a torzítók minden változatát. Azok számát, akik kisebb manufaktúrákban gyártanak torzítókat még felbecsülni sem lehet. Ebből adódóan már többezer tipus van a piacon. A vintage divat manapság újra felkapta a régi rozsdás, pókhálós torzítókat és a nosztalgián túl ma is remekül szólnak. Az újranépszerűsödés persze azzal is összefügg, hogy a modernebb eszközökkel kombinálva egy kis változatosságot jelentenek a rockzene hangzása számára. Egyik olcsó, másik drága, a zenész megvásárolhatja azt ami tetszik neki, vagy amit megengedhet magának. Az ár itt is elég kifejező: az olcsó kevésbé a drágább jobban szól.

A torzító technikailag voltaképpen egyszerű szerkezet, legalábbis az volt a kezdetekben. Ma sokkal nehezebb valami olyt kínálni, ami egyszrerű de más, ráadásul kielégíti a mai kor hangzásigényeit. Ma azok a cégek is készítenek torzítókat, akik 20 éve bezártak és mindent abbahagytak. Ilyen a VOX. A Marshall cég vette gondozásába, így ma eredeti konstrukciókat hallhatunk sokkal finomabb, jobb minőségű alkatrészekből felépítve. A Voxnál maradva például nemrégen megjelent két új hipermodern áramköri elemekből és modern kapcsolásokkal létrehozott analóg torzítójuk.

Minden torzító egyik legfontosabb szabályzója a Gain azaz bemeneti érzékenység szabályzója, vagy a konstrukciós elvtől függően sokszor Drive, vagy Distortion helyettesíti. Ezzel állíthatjuk be a mindenkori a torzítás mértékét. Némely torzító az érzékenységen és a kimeneti szinten kívül mást nem is szabályoz. Ezekről már lehet feltételezni, hogy hangjuk semleges, nem tolakodó, nem bántja a gitár és az erősítő karakterét. Az ismertebbek közül egyik ilyen az MXR Distortion + . A legtöbb torzító azonban csakúgy mint egy erősítő enged beavatkozást a hangszínbe is. E tekintetben a Marshall torzítók csakúgy mint az erősítőik nagyon erős természetűek. Mindenen rajta hagyja bélyegét és jellegzetes agresszív, torkos hangon fog szólni a cucc, amibe beiktatod.

Ezeknél az erősítőkön is látható hangszínszabályzókat is találhatunk, Bass ( mély), Middle ( közép) Treble ( felső közép).

A torzító építése külön tudomány. Manapság több módja ismeretes a gitár jelének torzítására és persze naívság lenne feltételezni, hogy nem fog szaporodni a jövőben.

Torzítók ma már digitális kivitelben is készülnek, ráadásul itt kopogtat az új szintézistechnika a fizikai modellezés. Ettől újabb fejlődést, vagy legalábbis újabb, másabb hangzásokat remélhetünk. Az olcsó digitális torzítók kevéssé kedveltek, mivel a jelfeldolgozás miatt hangjukban hordoznak egy kitörölhetetlen fedettséget és zizegést. A zenészek ezt nagyon találóan elnevezték "műanyag-, papír-, papírtrombita- " hangzásnak.

Az analóg torzítók a mi fülünknek még mindig egyértelműen jobban szólnak. A kihívás nagy és a zenészek igénylik, hogy minden egy dobozban legyen, ezért igyekeznek mindent digitálisan megoldani. Néhány komoly múlttal rendelkező cég visszatért a csöves technológiához, erősítőik minden tekintetben a legjobb tiszta és torzított hangot produkálják. A drágább digitális torzítók a 90-es évek végefelére már valamelyest megközelítették ezt a minőséget. A kutatás persze tovább folytatódik.

Ma torzítás egy Marshall erősítőben magától értetődő lehetőség. Szinte kivétel nélkül az erősítőik előfokozatát már eleve ellátják egy érzékenyebb, de ugyanakkor nagymértékben túlvezérelhető bemeneti fokozattal, igy a torzitott hang készen áll rendelkezésre. Nemritka a három sőt több csatornás erősítő sem. Ezek az erősítők nem mindig torzítóval vannak ellátva tehát, hanem van egy érzékenyebb overdrive csatornájuk, bár a beépített torzító is gyakori különösen az olcsóbb erősítőkben.

Vegyünk szemügyre néhány ismert szinte már klasszikusnak számító Marshall torzítót, és ha már erről írhatok hallgassuk meg a Marshall által az utóbbi években gondozásba vett legendás brit márkát a Vox torzítóit is.

MARSHALL GUVNOR: - bármilyen erősítővel jól szól. Tónusa vastag, testes, a hang felépülése kissé lassú, emlékeztet a jó csöves erősítőkére. A Guvnor egy klasszikus overdrive pedál, nem túl agresszív, riffekre kiváló, szólóra is nagyon ideális és különösen akkor, ha nem túl gyorsak a futamok. Hangszínszabályzása intenzív. Hangkitartása igen jó.

MARSHALL DRIVEMASTER: -hangzása fókuszáltabb ami azt jelenti, hogy egy jellemző frekvencia és felharmónikus tartomány erősen dominál, magasabb torzítási szintje van, de az egész hangzás ettől kissé vékonyabb. Nagyon jó szólókra, tapingelésre és az igazán gyors futamokhoz. Hangszínszabályzása még magas torzításnál is intenzív. Hangkitartása kiváló.

MARSHALL BLUESBREAKER: - Bármilyen erősítővel használjuk egy sima, homogén hangzást ad, jól meghosszabbítva a hangot, szinte nem is torzító, hanem egy blues-os kontúrt ad a hangnak. Kifejezetten a gitár nyaknál elhelyezett hangszedők hangzását hangsúlyozza ki ez a pedál. A finom pengetés minden részletét visszaadja. Nemcsak a blues zenében használható, hanem nagyon jó a fúziós gitározáshoz is.

MARSHALL SHREDMASTER: - a heavy metál stílusához igazodik hangzása, nevezhetnénk szuperoverdrive-nak is. Hangjában szinte a legvégső torzításig elmegy, hangszíne nem fókuszált, nagy torzításnál valamelyest veszít az agresszivitásából. hangszínszabályzása intenzív, hangkitartása nagyon jó.

Érdemes kisérletezni különböző GAIN beállításokkal, mivel ez a paraméter nagyon erősen változtatja a torzítás hullámformáját is. Heavy metál riffekre a legjobb, de szólóhangszíne is igen érdekes, különösen akkor, ha kb. 75% GAIN beállítást használunk.

A VOX V810 Valve Tone pedál tranzisztoros, de a mai technológiával lényegesen jobb eséllyel lehet bármit is szimulálni velük. Meglepő, hogy két hatalmas áramköri panelje van jól megtömve alkatrészekkel igazi huszadik századvégi rendezettséggel.

A Vox erősítőkre jellemző jellegzetes tiszta hangzást tapasztalható mindkettőnél, még a legnagyobb torzításnál is. A V810 Valve Tone tökéletes csöves karaktert produkál úgy, hogy a torzítás szövete szép krémes marad mint ahogyan a Vox-ok szólnak ugyanakkor a tiszta hangból is marad benne, amitől az akkordok harmónikusak maradnak. A bluestől a rockig terjedő nagyon finom torzító. A felhangok egy jó gitárral nagyon gyorsan felélednek és aki szereti az éneklően sima torzítást áttetsző tisztasággal azok ezt imádni fogják.

A VOX V830 Distortion Booster torzító már egy kissé vadabb paripa. A torzítás egészen a metálhoz szükséges mértékig terjed, de alacsonyabb drive állásban blues-ra is kiváló. Ebben is megmarad valami a tisztaságból. A hang éle sértetlenül megmarad ugyanakkor nagyobb torzításokon sem kenődik szét a hang. A hangszínszabályzó nagyon finoman szabályoz, éppen annyira, amennyire még nem lehet vele elrontani a hangot. A torzított hang mellett meglévő tisztaság mindkettőnél hagyja érvényesülni a gitár és az erősítő hangját, mindazonáltal jellegzetes harapós karaktere is rajtahagyja bélyegét a hangon anélkül, hogy tolakodóan belepiszkítana abba. Szokatlanul alacsony az alapzajuk. Amit ma analóg torzítóktól el lehet várni, azt mindkettő messze túlteljesíti.

DRP 1 felvételi előfok/torzító

A DRP 1 a kilencvenes évek közepének egyik tipikus terméke. Minden cég igyekezett kifejleszteni a maga áramkörét, mely lehetővé teszi, hogy a gitár a nagy méretű stack nélkül prdukáljon színpadon vagy a stúdióban megfelelő hangzást. Tehát vonalból egyből be a keverőbe és már készen is van a hang. Jól hangzik, de számos cég számárta okozott kudarcot az eredmény. Amit a mérnökök jól kiagyaltak a zenészek oda se figyeltek rájuk.

A DRP 1-el a Marshall óvatos volt, nem akarta korán piacra dobni, mert valóban olyat akart csinálni, ami használható. Igy utólag hiába lett nagyon jó, a piac nem izgult rá, mert drága volt. Az áráért már komplett torzítós multieffektet lehetett kapni. Az más kérdés, hogy milyet de az ár az mindenkor meghatározó.

Arról nincs tudomásom, hogy stúdiókban mennyire terjedt el. Sajnos már ezt sem gyártják, mert az igény nem volt elegendő a gyártásban tartásához.

Népszerűtlenségének oka talán az volt, hogy beleépítették egy olyasmi csinos kis dobozba, amit mindenki pedálnak nézett és innetől kezdve azt is várták tőle mint egy pedáltól. Legfőképpen az árától várták azt hogy pedálnyi lesz, de nem annyi lett hanem háromszor-négyszer annyi. Ha beépítették volna egy 1 U méretű rack dobozba kiegészítve pár dologgal, akkor minden idők egyik legjobb tranzisztoros előfoka lehetett volna. Ehelyett egy meg sem ismert és hamar elfelejtett kiegészítő eszköz maradt, ami 3 évet élt meg a piacon.

De nézzük meg mit tudott ez a kis csinos aranyozott dobozka! Külsőre minden szabályzó megtalálható rajta, ami egy egyszerű klasszikus csöves Marshall fejen, Gain, mély, magas, közép és master hangerő. Két csatornája van ami egy mikrokapcsolóval váltható át tiszta és overdrive között. A tiszta hangja nagyon emlékeztet a Californiai erősítők fényes, törékeny tiszta hangzásaihoz. A torzított hangjai pedig hamisítatlan brit hangzás. Nyers, érdes, és ellentmondást nem tűrő. Ez a torzító a legbrutálisabb amit valaha is hallottam. Bármibe amibe beledugod annak Marshall hangja lesz. El is kereszteltem Marshallizátornak. Vonal kimenetén egy végfokot könnyedén meg tud hajtani, ráadásul a hangfal szimulátoros kimenetéről valóban emlékeztet egy dupla stack monumentális hangzására, de nem az. Ki- és bemeneteinek kombinálásával egy mono effektloopot is képezhetünk.

Végeztem vele néhány érdekes kísérletet. Bekötöttem egy VOX AC 30 elejére és azzal küldtem meg az erősítőt. A finom selymes hangú VOX-ból egy brutális hangzású cucc lett. Nyilván ez a véglet volt, mert a legnagyobb gain-en produkálta mindezt. Sikerült azonban krémes blues tónusokat is kicsalogatni. Különösen azok a hangzások voltak izgalmasaak, amikor az effektloopjába bekötöttem egy MXR kompresszort.

Amíg létezett addig az egyik legjobb torzítónak tartottam. Felvételre ugyancsak alkalmas volt, azonban a mikrofonozott hangfalak élőségét nem tudta adni. Koncerten viszont döbbenetes erővel tudott kijönni a mixből a hangja.

Ha valaki lát ilyet és teheti vegye meg, mert ritka vintage darab lesz pár év múlva.

Utószó

Jim Marshall mindörökre beírta nevét a rock történelemkönyvébe. Úgy gondolom ezt senki sem vitathatja el. Micsoda életmű! Én azt kívánom, hogy minél tovább maradjon közöttünk jó egészségben.

Ha pedig fantáziátokat felgyújtotta valamelyik modell ne habozzatok sokáig, siessetek és próbáljátok ki!

Talán ezt a könyvecskét 5 év múlva ismét megírhatom egy újabb 5 év termésével és élményével gazdagodva bővitett formában.

Remélem nektek is olyan örömet okozott elolvasni ezt a könyvecskét, mint nekem megírni.

Szabó Sándor, Vác, 1998 Őszén

 

Összefoglaló táblázat a 9000-es sorozatról
és egyéb újabb rack-es eszközökről

Modell jelzés

Teljesít-mény Watt

Alkalmazás

Termék fajta

Hangfalkivitel

Évjárat

Jellemzők

Megjegyzés

9001

-

gitár

rack-es

 

1989-93

3 csatornás, 1 U méretű csöves előfok

A Marshall első különálló rack-es csöves előfoka

9004

-

gitár

rack-es

 

1990-93

2 csatornás, 1 U méretű tranzisztoros előfok

A Marshall első tranzisztoros előfoka

9005

2x50

gitár

rack-es

 

1989-93

csöves végfok

a 9001-hez tervezték

9010

2x100

gitár

rack-es

 

-

csöves végfok

Prototípusát bemutatták de gyártásba nem került

9030

300

gitár

rack-es

 

-

300 Wattos mono MOSFET végfok

Prototípusát bemutatták de gyártásba nem került

9040

2x200

gitár

rack-es

 

1989-93

MOSFET, stereo végfok

-

9060

2x300

gitár

rack-es

 

1989-93

MOSFET, stereo végfok

-

9100

2x50

gitár

rack-es

 

1993-96

csöves végfok a JMP 1-hez

Prtotípust 1993 januárjában mutatták be év végén kezdték gyártani

9200

2x100

gitár

rack-es

 

1993-96

csöves végfok a JMP 1-hez

Prtotípust 1993 januárjában mutatták be év végén kezdték gyártani

SE100

 

gitár

rack-es

 

1991-

hangfalszimulátor stúdiócélokra

 

EL34

50/50

2x50

gitár

rack-es

 

1996-

csöves végfok a JMP 1-hez

mint a 9100, de

EL 34 csővel

EL34

100/100

2x100

gitár

rack-es

 

1996-

csöves végfok a JMP 1-hez

mint a 9100, de

EL 34 csővel

EL84

20/20

2x20

gitár

rack-es

 

1996-

csöves végfok a JMP 1-hez

EL84 csővel

 

Összefoglaló táblázat a 30. évfordulós sorozatról

Modell jelzés

Teljesít-mény Watt

Alkalma-zás

Termék fajta

Hangfalkivitel

Évjárat

Jellemzők

Megjegyzés

6100

100/50/25

gitár

fej

-

1992-

3 csatornás, MIDI, hanghfal szimulátor, 4 utas kimeneti kapcsolás

30. évforduló, kék színben korlátozott számban, 1993-tól fekete színben

6100LE

100/50/25

gitár

fej

-

1992

3 csatornás, MIDI, hanghfal szimulátor, 4 utas kimeneti kapcsolás

mint a 6100, rézszínű galvanizált alaplappal, 800 példány

6101

100/50/25

gitár

kombó

1x12

1992-

mint a 6100 de Celestion G12 Gold hangszóróval, kivétel USA, oda EVM 12 L-el

mint a 6100

6101LE

100/50/25

gitár

kombó

1x12

1992

mint a 6101

A 6101 kombó változata, 500 példány készült

6912

200

gitár

hangfal

1x12

1992-

Celestion G12 Gold hangszóróval, kivétel USA, oda G12 150

1912-höz hasonló de kék színben

6912LE

200

gitár

hangfal

1x12

1992

mint a 6912

mint a 6912 réz színű logoval a 6101LE-hez

6960A

300

gitár

hangfal

4x12

1992-93

G12 T75

kék színű hangfal a 6100 fejhez

6960ALE

300

gitár

hangfal

4x12

1992

G12 T75

kék színű hangfal, réz színű logoval  a 6100 LE fejhez

6960AV

280

gitár

hangfal

4x12

1992-93

Vintage 30 Wattos

mint a 6960 A

6960B

300

gitár

hangfal

4x12

1992-93

G12T 75

mint a 6960 A

6960BLE

300

gitár

hangfal

4x12

1992

G12 T75

mint a 6960 ALE

6960BV

280

gitár

hangfal

4x12

1992-93

Vintage 30 Wattos

mint a 6960 A

 

Összefoglaló táblázat a JCM 900 sorozatról

Modell jelzés

Teljesít-mény Watt

Alkalma-zás

Termék fajta

Hangfalkivitel

Évjárat

Jellemzők

Megjegyzés

2100

100/50

gitár

fej

-

1990-93

Effekt loop, kimeneti védelem trióda/pentóda üzemmód

 

2100SL-X

100/50

gitár

fej

-

1993-

mint a 2100

 

2101

100/50

gitár

kombó

1x12

1990-93

mint a 2100

 

2500

50/25

gitár

fej

-

1993-

mint a 2100

 

2500SL-X

50/25

gitár

fej

-

1993-

mint a 2100

 

2501

50/25

gitár

kombó

1x12

1990-93

mint a 2100

 

2502

50/25

gitár

kombó

2x12

1992-93

mint a 2100

 

4100

100/50

gitár

fej

 

1990-

mint a 2100,  csatornaváltás, csatornánként külön reverbbel

 

4101

100/50

gitár

kombó

1x12

1990-

mint a 4100

 

4102

100/50

gitár

kombó

2x12

1990-

mint a 4100

 

4500

50/25

gitár

fej

-

1990-

mint a 4100

 

4501

50/25

gitár

kombó

1x12

1990-

mint a 4100

 

4502

50/25

gitár

kombó

2x12

1990-

mint a 4100

 

 

A JCM 600 sorozat

Modell jelzés

Teljesít-mény Watt

Alkalma-zás

Termék fajta

Hangfalkivitel

Évjárat

Jellemzők

Megjegyzés

JCM 600

60

gitár

fej

-

1997-

Effekt loop,DI kimenet, rugós zengető

4 db ECC 83

2 db EL 34

JCM 601

60

gitár

kombó

1x12

1997-

mint a JCM 600

mint a JCM 600

JCM 602

60

gitár

kombó

2x12

1997-

mint a JCM 600

mint a JCM 600

C12

70

gitár

hangfal

1x12

1997-

G12 Heritage

S3403

kiegészítő hangfal JCM 600-hoz

C212

140

gitár

hangfal

2x12

1997-

G12 Heritage

S311

kiegészítő hangfal JCM 600-hoz

C410A

120

gitár

hangfal

4x10

1997-

G10 C-30

Spk 30v

döntött hangfal JCM 600 fejhez

mini stack

C410B

120

gitár

hangfal

4x10

1997-

G10 C-30

Spk 30v

egyenes hangfal JCM 600 fejhez

mini stack

 

Összefoglaló táblázat a régi Valvestate sorozatról

Modell jelzés

Teljesít-mény Watt

Alkalma-zás

Termék fajta

Hangfalkivitel

Évjárat

Jellemzők

Megjegyzés

8001

10

gitár

mikro

torony

1x8

1991-92

-

mikro-stack változata a 8010-nek

8004

2x40

gitár

végfok

-

1991-

rack-be szerelhető

-

8008

2x80

gitár

végfok

-

1991-

rack-be szerelhető

kettős hangerőszabályzás csatornánként

8010

10

gitár

kombó

1x8

1991-95

-

teljesen tranzisztoros

8020

 

gitár

kombó

1x10

1991-95

csatorna váltás, rugós zengető

1 db ECC 83 az előfokban

8040

40

gitár

kombó

1x12

1990-93

csatorna váltás, rugós zengető, effektloop

1 db ECC 83 az előfokban

8080

80

gitár

kombó

1x12

1991-95

csatorna váltás, rugós zengető, effektloop

1 db ECC 83 az előfokban

8240

2x40

gitár

kombó

2x12

1992-95

csatorna váltás, rugós zengető, effektloop

1 db ECC 83 az előfokban, stereo chorus, kettős végfok

8100

1x100

gitár

fej

-

1991-85

csatorna váltás, rugós zengető, effektloop

1 db ECC 83 az előfokban

8200

2x100

gitár

fej

-

1993-94

csatorna váltás, rugós zengető, effektloop

1 db ECC 83 az előfokban, stereo chorus, kettős végfok

8222

200

gitár

hangfal

2x12

1993-95

Sztereo/ mono átkapcsolási lehetőség

A 8200 fejhez fejlesztették ki

8280

2x80

gitár

kombó

2x12

1993-94

csatorna váltás, rugós zengető, effektloop

1 db ECC 83 az előfokban, stereo chorus, kettős végfok

8412

140

gitár

hangfal

4x12

1991-95

Celestion G12 35

egyenes elejű hangfal a 8100-hoz

 

Táblázat az új Valvestate sorozatról

Modell jelzés

Teljesít-mény Watt

Alkalma-zás

Termék fajta

Hangfalkivitel

Évjárat

Jellemzők

Megjegyzés

VS15

15

gitár

kombó

1x8

1995-

-

teljesen tranzisztoros

VS15R

15

gitár

kombó

1x8

1995-

rugós zengetővel

teljesen tranzisztoros

VS30R

30

gitár

kombó

1x10

1995-

rugós zengető, csatornaváltás

1 db ECC83

VS65R

65

gitár

kombó

1x12

1995-

rugós zengető, csatornaváltás, effektloop

1 db ECC83

VS100R

100

gitár

kombó

1x12

1995-

csatorna váltás, rugós zengető, effektloop

1 db ECC 83 az előfokban

VS102R

100

gitár

kombó

2x12

1997-

csatorna váltás, rugós zengető, effektloop

1 db ECC 83 az előfokban

VS230R

2x30

gitár

kombó

2x10

1995-

csatorna váltás, rugós zengető,

1 db ECC 83 az előfokban, stereo chorus, kettős végfok

VS232R

2x30

gitár

kombó

2x12

1997-

csatorna váltás, rugós zengető,

effektloop

1 db ECC 83 az előfokban, stereo chorus, kettős végfok

VS265R

2x65

gitár

kombó

2x12

1995-

3 váltható

csatorna, rugós zengető, effektloop

1 db ECC 83 az előfokban, stereo chorus, kettős végfok

VS100H

100

gitár

fej

-

1995-

3 váltható csatorna, rugós zengető, effektloop

1 db ECC 83 az előfokban,

VS412A

160

gitár

hangfal

4x12

1995-

mono

A VS100H fejhez fejlesztették ki

döntött elejű

VS412B

160

gitár

hangfal

4x12

1996-

mono

A VS100H fejhez fejlesztették ki

egyenes elejű

VS212

160

gitár

hangfal

2x12

1996-

Sztereo/mono

kiegészítő láda a VS100R-hez

VS112

80

gitár

hangfal

1x12

1996-

 

kiegészítő láda a VS100R-hez

VS 120/120 PRO

2x120

gitár

PA

végfok

 

1998-

rack-be szerelhető

2 U méretű

 

Összefoglaló táblázat a Marshall hangfalakról

Modell jelzés

Teljesít-mény Watt

Alkalma-zás

Termék fajta

Hangfalkivitel

Évjárat

Jellemzők

Megjegyzés

1912

10

gitár

hangfal

1x12

1989-

 

kiegészítő hangfal a JCM 900 1x12-es kombójához

1922

150

gitár

hangfal

2x12

1991-

Sztereo/mono átkapcsolás

G12 T75

kiegészítő hangfal  JCM 900 2x12-es kombójához, hasonló az 1936-hoz

1931A

75

gitár

hangfal

1x12

1988-91

G12 T75

döntött hangfal a 3310-hez

1931B

75

gitár

hangfal

1x12

1988-91

G12 T75

egyenes hangfal a 3310-hez

1933

65

gitár

hangfal

1x12

1984-86

G12 65

kiegészítő hangfal 4010 és 4210-hez

1933

70

gitár

hangfal

1x12

1986-89

G12 M70

kiegészítő hangfal 4010 és 4210-hez

1936

140

gitár

hangfal

2x12

1981-85

 

kiegészítő hangfal teljes méretű csöves fejekhez

1936

150

gitár

hangfal

2x12

1986-

G12 T75

kiegészítő hangfal teljes méretű csöves fejekhez

1960

60

gitár

hangfal

4x12

1964-65

 

az első 4x12-es döntött elejű

1960

75

gitár

bass

hangfal

4x12

1965-70

 

döntött elejű

1960

100

gitár

hangfal

4x12

1970-79

 

döntött elejű

1960A

260

gitár

hangfal

4x12

1979-83

G12 65

döntött elejű

1960A

280

gitár

hangfal

4x12

1983-86

G12 M70

döntött elejű

1960A

300

gitár

hangfal

4x12

1986-90

G12 T75

döntött elejű

1960A

300

gitár

hangfal

4x12

1990-

Sztereo/mono átkapcsolás

G12 T75

 

1960AC

100

gitár

hangfal

4x12

1990-

Sztereo/mono átkapcsolás, klasszikus 25 Wattos hangszórókkal

JCM 900 hoz igazítva

döntött elejű

1960AS

300

gitár

hangfal

4x12

1988

G12 T75

döntött újra kiadott modell ami illeszkedik az 1987S és 1959S fejekhez

1960AV

280

gitár

hangfal

4x12

1990-

Sztereo/mono átkapcsolás Vintage 30 Wattos hangszórók

a JCM 900 -hoz igazítva, döntött

1960AX

100

gitár

hangfal

4x12

1990-

 

egyenes elejű, az újrakiadott 1987X és 1959X fejekhez

1960B

75

gitár

hangfal

4x12

1965-70

 

egyenes elejű

1960B

100

gitár

hangfal

4x12

1970-79

 

egyenes elejű

1960B

260

gitár

hangfal

4x12

1979-83

G12 65

egyenes elejű

1960B

280

gitár

hangfal

4x12

1983-86

G12 M70

egyenes elejű

1960B

300

gitár

hangfal

4x12

1986-90

G12 T75

egyenes elejű

1960B

300

gitár

hangfal

4x12

1990-

Sztereo/mono átkapcsolás

G12 T75

egyenes elejű, a JCM 900-hoz igazítva

1960BC

100

gitár

hangfal

4x12

1990-

mono, Klasszikus 25 Wattos hangszórók

egyenes elejű

1960BS

300

gitár

hangfal

4x12

1988

G12 T75

egyenes elejű, az újrakiadott 1987S és 1959S fejekhez

1960BV

280

gitár

hangfal

4x12

1990-

Sztereo/mono átkapcsolás

vintage 30 Wattos hangszórók

egyenes elejű, a JCM 900-hoz igazítva

1960BX

100

gitár

hangfal

4x12

1990-

mono, Klasszikus 25 Wattos hangszórókkal

egyenes elejű az újrakiadott 1987X és 1959X fejekhez

1960ST

300

gitár

hangfal

4x12

1989

Sztereo/mono átkapcsolás

G12 T75

csak egyenes elejű

az első sztereo hangfal a JCM 900-hoz

1960TV

300

gitár

hangfal

4x12

1990-

mono, Klasszikus 25 Wattos hangszórókkal

extra magas egyenes elejű

a JTM 45-höz

1961A

150

gitár

hangfal

2x12

1988-90

G12 T75

döntött elejű a 3315-höz

1961B

150

gitár

hangfal

2x12

1988-90

G12 T75

egyenes elejű a 3315-höz

1965A

140

gitár

hangfal

4x10

1984-91

 

döntött, 3210/3203-hoz, mini-stack-ként volt ismert

1965B

140

gitár

hangfal

4x10

1984-91

 

egyenes elejű, a 3310/3203-hoz, mini-stack

1966A

150

gitár

hangfal

2x12

1985-91

G12 75

döntött elejű, a 3310/3203-hoz, mini-stack

1966B

150

gitár

hangfal

2x12

1985-91

G12 75

egyenes elejű, a 3310/3203-hoz, mini-stack

1972

50

gitár

bass

orgona

hangfal

2x12

1967-68

 

vízszintesen elrendezett 2x12, kiegészítő hangfal 1962 kombóhoz

nagyon ritka

1972

50

gitár

bass

orgona

hangfal

2x12

1967-68

 

függőlegesen elrendezett 2x12

1982

100

gitár

hangfal

4x12

1967-70

 

nagy teljesítményű 1960, gitárhoz és basszushoz

1982

120

gitár

hangfal

4x12

1970-80

 

nagy teljesítményű 1960

1982A

320

gitár

hangfal

4x12

1981-82

 

nagy teljesítményű 1960A

1982A

400

gitár

hangfal

4x12

1982-87

 

nagy teljesítményű 1960A

1982B

100

gitár

hangfal

4x12

1982-87

 

nagy teljesítményű 1960B, gitárhoz és basszushoz

1982B

120

gitár

hangfal

4x12

1970-80

 

nagy teljesítményű 1960B

1982B

320

gitár

hangfal

4x12

1981-82

 

nagy teljesítményű 1960B

1982B

400

gitár

hangfal

4x12

1982-87

 

nagy teljesítményű 1960B

1990

80

gitár

hangfal

8x10

1967-72

 

valamivel kisebb mint 2034 változaté

1990

100

gitár

hangfal

8x10

1973-78

 

valamivel kisebb mint 2034 változaté

 

Táblázat a 7000-es Dynamic Bass  erősítőkről és hangfalakról

Modell jelzés

Teljesít-mény Watt

Alkalma-zás

Termék fajta

Hangfalkivitel

Évjárat

Jellemzők

Megjegyzés

7400

400

bass

fej

 

1994-

ECC83 cső az előfokban kompresszor

csöves és tranzisztoros előfok együtt

7200

200

bass

fej

 

1994-97

ECC83 cső az előfokban kompresszor

csöves és tranzisztoros előfok együtt

7115

300

bass

hangfal

1x15

1994-

8 Ohm

 

7210

400

bass

hangfal

2x10

1995-

4 Ohm

magassugárzó tölcsérrel ellátva

7212

400

bass

hangfal

2x12

1995-

4 Ohm

 

7215

600

bass

hangfal

2x15

1994-

4 Ohm

 

7410

800

bass

hangfal

4x10

1994-

4 Ohm

magassugárzó tölcsérrel ellátva

7412

800

bass

hangfal

4x12

1994-

4 Ohm

 

72115

200

bass

kombó

1x15

1994-

 

 

72410

200

bass

kombó

4x10

1994-

 

 

7015

200

bass

hangfal

1x15

1994-

8 Ohm

a 7200-hoz illeszkedik

7041

400

bass

hangfal

4x10

1994-

8 Ohm, beépített magassugárzó

a 7200-hoz illeszkedik

7152

400

bass

hangfal

1x15

+

2x10

1995-

8 Ohm

a 7200-hoz illeszkedik

 

Bass-State kombók

Modell jelzés

Teljesít-mény Watt

Alkalma-zás

Termék fajta

Hangfalkivitel

Évjárat

Jellemzők

Megjegyzés

B30

30

bass

kombó

1x10

1995-

 

 

B65

65

bass

kombó

1x12

1995-

 

 

B150

150

bass

kombó

1x15

1995-

 

 

 

Táblázat korábbi Basszus  erősítőkről és hangfalakról

Modell jelzés

Teljesít-mény Watt

Alkalma-zás

Termék fajta

Hangfalkivitel

Évjárat

Jellemzők

Megjegyzés

1510

200

bass

hangfal

4x10

1985-93

 

az Integrált Basszus Rendszer /IBS/ része

1518

100

bass

hangfal

2x8

1986-93

középsugárzó hangfal G850-es hangszórókkal

Az IBS része, a 1555-hez

1520

600

bass

hangfal

4x12

1985-93

 

az IBS része

1550

250

bass

hangfal

1x15

1985-93

 

az IBS része

1551

200

bass

hangfal

2x15

1985-93

 

az IBS része

1552

500

bass

hangfal

2x15

1985-93

Sidewinder hangszórókkal

az IBS része

1553

300

bass

hangfal

1x15 &

2x10

1985-93

kétutasan külön meghajtható

az IBS rásze

1555

250

bass

hangfal

1x15

1986-93

befordított tölcséres rendszer

az IBS része

1580

400

bass

hangfal

1x18

1985-92

 

az IBS része

3002

 

bass

hangfal

 

1985-93

 

az IBS része, 2 U magas felfüggesztőhelyek a 3510,3520,6010 és 6020 részére

3003

 

bass

hangfal

 

1985-93

 

3 U méretű rack felfüggesztőhely a 3540-hez

3505

30

bass

micro

stack

2db

1x10

1987-91

Master hangerő, vonal és fejhallgató kimenet

30 Wattos basszus verzióüja a Micro Stack-nek

3510

100

bass

fej

 

1985-93

aktív hangszín szabályzó

az IBS része rack-be szerelhető

3520

200

bass

fej

 

1985-93

aktív hangszín szabályzó

az IBS része rack-be szerelhető

3530

300

bass

fej

 

1987-93

aktív és passzív bemenetek,

7 sávos EQ

része a 25/50-es Jubileumi Basszus szériának. Legelőször ezüst műbőr borítással, majd 1987 után fekete

3540

400

bass

fej

 

1985-93

aktív hangszín-szabályzó,

az IBS része, rack-be szerelhető

3560

600

bass

fej

 

1987-93

aktív és passzív bemenetek,

7 sávos EQ

része a 25/50-es Jubileumi Basszus szériának. Legelőször ezüst műbőr borítással, majd 1987 után fekete

5501

12

bass

kombó

1x10

1984-93

Master hangerő szabályzó

gyakorló erősítő

5502

20

bass

kombó

1x10

1984-93

master hangerő szabályzó

gyakorló erősítő

5503

30

bass

kombó

1x12

1981-94

master hangerő szabályzó

gyakorló erősítő

5506

60

bass

kombó

1x15

1984-94

aktív hangszín-szabályzó, reflex nyílás

 

5522

200

bass

kombó

1x15

1984-94

aktív hangszín-szabályzó, reflex nyílás

 

2008-08-19 08:00:00