Pitch Shifting, avagy a hangmagasság eltolásának technikája az elektromos gitáron

I. rész

Időnként megkeresnek speciális kérdésekkel, amire gyorsan és röviden nehéz válaszolni, azonban a másokkal való megosztás szándékával szívesen válaszolok. Ez az írás is így jött létre. A mai téma a hangmagasság változtatásának technikája az elektromos gitározásban. A témát már az elején pontosan be kell határolnunk, hogy ne essék félreértés, főleg ha idegen szavakat is használunk. A pitch mint szó a jelen esetünkben hangmagasságot jelent, a shifting pedig eltolását jelenti lefelé vagy felfelé, folyamatosan vagy meghatározott lépésenként. A kezdetekben mechanikusan később pedig elektronikusan valósították meg a hangmagasság játék közbeni eltolását. A mechanikus és az elektronikus módszer más-más irányt vett fel a játéktechnikában. Ezért is fontosnak tartom, hogy tekintsük át a pitch shifting előzményeit, azonban ehhez meg kell ismernünk a mechanikus megoldásokat.


Mechanikus vibrato (tremolo) szerkezetek


Az elektromos gitár megjelenésével, lassan kialakult egy speciális, az akusztikus gitártól eltérő húr felfüggesztési módja. Ezzel a karban végződő kis mechanizmussal a gitáros képes volt játék közben a húrok feszességét csökkenteni vagy növelni, ezzel a hangot vibrálni.  Működési elve egyszerű, a húrt egy elforgatható hengeres alkatrészbe fűzik be, melyre a húr feltekeredik és a a visszatekeredésnek egy rugó tart ellent. A kar a húrbefűző hengerét fordítja el kis mértékben és ez feszíti vagy leengedi a húr feszítését, ezáltal a hangmagasságát.




A hangmagasság változtatásának mechanikus módja ez lett, és ez az elektromos gitáron vibrato vagy tremolo karnak nevezett szerkezet eléggé el is terjedt. Mivel a zene története során az énekben és hangszerjátékban is a hangmagasság változtatását jelölte a vibrato szó, így ezt fogjuk használni. (A tremolo effektnek az elektromos gitározás esetében a hangerő periodikus változtatását nevezzük.) A vibrato kar a zenei gyakorlatban többféle hanghatás előidézésére használható. A megpengetett hang magasságát lassabban vagy gyorsabban periódikusan változtatva vibrato effektet kapunk. A húrok nyújtását persze a húrokat lefogó ujjakkal is előidézhetünk, de az ujjakkal csak nyújtani tudjuk a húrt, ezért csak olyan vibrato alkalmazható, ahol csak felfelé hajlik a hang.




Az első időkben készültek olyan a vibrato szerkezetek, amik csak leengedni tudták a hangmagasságot. A későbbi vibrato kar a hangmagasság változtatását már lefelé és felfelé is képes volt előidézni, így az ujjakkal történő vibratonál sokkal intenzívebb hanghatás érhető el vele. A vibrato kar használata jellegzetes hangzást és játékmódot alakított ki. Jól hallható ez a hatvanas évek instrumentális gitár zenéiben, mellyel nemrégiben is foglalkoztunk. ( Spotnick, Shadows, Ventures, Tornados, Astronauts, együttesek.)

Az egyik első nagy számban elterjedt vibrato szerkezet volt az úgynevezett Bigsby húrláb, mely egy összetett húrláb szerkezet volt a húrbefűzéséhez és egyben a hangmagasság változtatására. Egy ilyen szerkezet látható az alábbi ábrán.




A konstrukció immár több mint 40 éves és napjainkban is sok gitáros kedveli és használja. Régen főleg a fél akusztikus és jazz gitárokon jelent meg, de később már az tömör testű elektromos gitárokra is felszerelték. Számos gyártója van, az egyik jól ismert cég a Vibramate. A Bigsby két fő típusát a V5 és a V7-öt készletekben lehet kapni. A képeken jól látható a felépítése.






A brit Burns gitárgyártó cég már a Fender gitárok előtt komoly vibrato szerkezettel látta el a gitárjait. Sajnos az amerikai dominancia annyira erős volt és ma is az, hogy a brit gitárok nem tudtak oly hírnévre szert tenni, mint a tengeren túliak. Nagy kár, ugyanis a Burns gitárok hangja sok tekintetben gazdagabb, mint az amerikai márkáké. Manapság szinte csak a Shadows bűvöletében élő szörf zenét gitározók esküsznek a Burns gitárokra. A Burns vibrato karok első generációja a Bigsby által szabadalmaztatott elvet alkalmazza, csak sokkal kifinomultabb szerkezeti megoldásokkal. Jól megfigyelhetők a húrok alatti görgők, melyek segítik a sima működést és a hangolás állóságot.




Hasonló megoldású a Mosrite gitárokon található Vibramute szerkezet.




A hatvanas évek vibráto szerkezeteinek királya azonban vitathatatlanul a Burns Rezo-Tube. A hang hajlítását nemcsak nagyon precízen hajtotta végre, hanem adott valami pluszt is a hangzásba, ugyanis a húrok befűzése egy a testbe benyúló rezonáló csövön keresztül történt.




A csövek rezonanciája hallható vált a húrok rezgésében, így nem véletlen hogy Hank Marvin miért szerette oly nagyon a Burn Apache modellt.




A vibrato szerkezet felépítését az alábbi ábra szemlélteti:




A Burns gitárokon később megjelentek az egyszerűbb kompaktabb megoldású szerkezetek is, melyekből már nem sok látszott felülről. Ilyen vibrato szerkezet került Brian May saját építésű gitárjába is, melynek persze a vibrato szerkezetét is kissé átalakította magának.




A hetvenes évek végén 1977-ben szabadalmaztatta Floyd D. Rose a vibrato kar egy újabb még összetettebb generációját. Ez a konstrukció igyekezett kiküszöbölni a korábbi megoldások hibáit, nevezetes azt, hogy a gitár folyton elhangolódott a vibrato kar használata során, ezért gyakran kellett hangolni. Az elv egyszerű, egy minimális érintkező felületen, akár egy kés élén, tart egyensúlyt a húrok feszítő ereje néhány spirál rugóval. Ezt szemlélteti az alábbi ábra:




A Floyd Rose megoldás is egy kompromisszumot jelentett, ugyanis nagy tömege jócskán megváltoztatta a gitár hangját, általa a gitár tónusa  fémesebb lett, de a hang kitartás megnövekedett miközben a dinamikája pedig lecsökkent. Ez a két „mellékhatás” éppen kedvezett az akkoriban születő heavy matal hangzás és játékstílus kialakulásánál, így a szerkezet hamar szinte szabvánnyá vált és főleg a Strato stílusú gitárokban terjedt el.




A Floyd Rose vibrato szerkezettel extrém mértékű hanghajlítást lehet előidézni felfelé akár el is lehet szakítani a húrt, lefelé pedig gyakorlatilag teljesen le lehet engedni, miközben a szerkezet kivitelénél fogva mindig visszaáll az előzetesen behangolt állapotába. Ehhez persze szükség volt egyéb kis kiegészítő szerkezetre is, az úgynevezett satura, mely a húrokat a fejnél leszorítja és rögzíti, hogy a húr ne tudjon nyúlni a hangolókulcs befűzésénél. Az egyik legkedveltebb hanghatás az úgynevezett Whammy lett, ami érdekessé és izgalmassá tette a gitár szólókat.





A Floyd Rose rendszer szabadalmát sokan megvásárolták és elkezdődött a továbbfejlesztése. A Steinberger cég kifejlesztett egy olyan szerkezetet, ami lehetővé tette, hogy a megpengetett akkord minden hangja egyformán emelkedjen vagy süllyedjen, azaz, ha megpengetünk egy D dúr akkordot, akkor azt lehet transzponálni felfelé vagy lefelé, mindezt folyamatosan a fogás megváltoztatása nélkül.




A Youtube-on van egy nagyszerű video, melyen David Torn mutatja be a Trans-Trem nevű vibrato szerkezet használatát.


http://www.youtube.com/watch?v=U-rjLQM4mMg


David Torn művészetét egyébként is ajánlom a kísérletezők figyelmébe.

Nagyjából ennyit érdemes elmondani az előzményekről. Egy következő írásomban  az itt megismert hangmagasság változtatási lehetőségek elektronikus megoldásait ismertetném. Az elektronikus, digitális technikával olyan hangmagasság változtatásokat lehet előidézni, amit a mechanikus szerkezetekkel már nem lehetett megvalósítani.


Szabó Sándor


2013-09-29 21:43:02